„Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én haladok a célom felé. Járd a saját utad, kövesd az általad meghatározott irányt, amely benső késztetéseidnek a leginkább megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást csak azért, mert tőlem származik. Ha százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, és így nem fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod tenni az igazságot. Az igazat megvalósítók életpályáját tekintsd csupán bizonyítéknak arra, hogy a cél elérhető.” (S. R. Yesudián, Haich Erzsébet Beavatás c. könyvének előszavában)
Haich Erzsébet, aki a nagy jógi, Yesudián mestere volt, ezekkel a szavakkal kezdi a Beavatás c. könyvét:
„Választ keresek. Tudni szeretném, mi az élet értelme a földön.”
Jóga mesteremtől, Szép Ferenctől azt tanultam, hogy az ember nem egy test, amiben valahogy összerendeződik a tudat és a lélek, hanem egy szellemi lény, aki egy időre kapott egy érző testet.
Emlékszem, épp jóga órára öltöztem át, Feri is ott volt az öltözőben. Meséltem neki, hogy volt egy álmom, pedig ritkán álmodom. Egy öregember jött el hozzám, és csak beszélt, beszélt; magyarul beszélt, de ennek ellenére egy szót sem értettem. Azt azonban tudtam, hogy ez az öregember, a kriya jóga mestervonal egyik nagymestere, Sri Juktésvár.
Feri rám nézett, biccentett, majd kacarászva ennyit mondott:
– Na igen, Juktésvár szokott ilyen huncutságokat csinálni.
Ezért mentem el a kriya beavatásra. Tántoríthatatlan voltam.
Az Ahol a párhuzamosok egybeérnek könyvemben így írok erről:
„Beavatás nélkül minden spirituális gyakorlás csupán előkészítés. Ez az előkészítés, az energia rendszer és elme tisztítása azonban igen fontos. E nélkül a beavatás eredménye nem tud megfelelően kibontakozni.
A beavatás során a beavató mester, aki belemeríti magát a Krisztus-tudatba, feléd irányítja ennek energiáit, és ezáltal lehetővé teszi számodra, hogy ennek a kapcsolatnak, bármilyen halvány is, tudatába kerülhess. Lehetővé teszi, hogy többet észlelhess a világból, mint amit szemeddel látsz és füleddel hallhatsz.”
Amikor első gyermekünkkel volt a feleségem várandós, hosszan készülődtünk. Például felkerestem egy asztalost, és az ő segítségével, saját kézzel készítettem el a gyermekeim bölcsőjét (később a kislányom is ebben ringott). Egy gyermek megérkezésére lehet készülni, de apává akkor lettem, amikor a pár napos kisfiamat a mellkasomra fektettem, és így aludtunk, szundikáltunk együtt.
Egy beavatás után már nem vagy ugyanaz, aki korábban voltál – bár az életed látszólag változatlanul folytatódik. Életem beavatásai, melyekben részesülhettem, mindig megráztak, új távlatokat nyitottak, és erőt adtak ahhoz, hogy az úton járjak, sőt életörömet és a béke egy új szintjét hozták el nekem.
És egyszer csak megérkeztek hozzám Szép Feri mesterem ezen szavai: „csodálatos halhatatlan lelkek vagyunk”.
Feri tavaly hagyta itt a földi testét. Utolsó hónapjait egy elfekvő korházban töltötte, ahol a két kezét az ágyrács két oldalához kötötték. Azóta megtudtam, hogy jelenleg Magyarországon több korházban az a bevett szokás, hogy a demenseket, vagy hasonló betegeket, illetve végstádiumban lévő embereket, haldoklókat így kikötik, méghozzá akár hetekre, hónapokra, azért, hogy ne rángassák ki a karjukból az infúziót, vagy ne szedjék le magukról a pelenkát. Túl kevés az ápoló – ezzel érvelnek. Ezért aztán így haldokolnak, most is, több ezren, megfeszítve, megkínozva.
Amikor Ferit utolsó napjai előtt meglátogattam, a hús már felszívódott róla, élő csontvázként feküdt ott megfeszítve. Majdnem elsírtam magam. Aztán meghallottam őt, pedig már nem tudott beszélni. Felemeltem a fejem. Nem ott volt az ágyban, az agyongyötört testben, hanem fölötte, fényben, és azt mondta nekem szavak nélkül: Ugyan! Nézz rám! Engem nézz! És láttam őt. Jól volt, soha jobban!
„A halhatatlanság felfedezése éppen abban áll, hogy magamnak kell felfedezni a következő igazságot: „halál” egyáltalán nem létezik, az ember – tehát én is – az egész örökkévalóság során halhatatlan volt, és az is lesz. A halhatatlanságot ugyanis mindenkinek magában és a maga számára kell felfedeznie, senki más nem adhatja át nekünk ezt az igazságot.” (Haich Erzsébet: Beavatás)
A beavatás az ősi időkben egy több napos, nagyon kemény folyamat volt; mindjárt bemutatom, hogyan avatta be az egyiptomi papság Mózest – Kodolányi János gyönyörű és igaz módon leírta. De előtte azt kell tudnod, hogy az idők változnak. Az egyik legjelentősebb változást maga Jézus hozta el. Ma már nem kellene azon az úton végig menni, amin Mózes és Jézus is végig ment.
„Ezt a régi beavatást Krisztus-Jézus újjal helyettesítette, azoknak az erőknek a segítségével, amelyekről még szólnom kell. A beavatás régi formájának meg kellett szűnnie, de átmenetet kellett teremteni a régi korszakból az újba. Még utoljára valakinek, átmenetként, a régi módon kellett a beavatásban részesülnie, de már a keresztény ezotériában. Ezt pedig csak maga Krisztus vihette végbe, és beavatandónak az volt kiszemelve, akit Lázárnak nevezünk.” (Rudolf Steiner: A János-evangélium)
A beavatás folyamata Jézus óta is jelentősen átalakult, valamikor a 19. század küszöbén. A beavatásra való felkészülés egyik legismertebb eszköze jelenleg a hatha jóga, a beavatás pedig az egyes jóga tradíciók mesterei adják át annak a tanítványnak, aki ezt kéri.
A másik legjelentősebb lehetőség a beavatásra való felkészülésre a Természettel való elmélyült kapcsolat. A Természetet nem lehet megismerni csupán a botanika, zoológia vagy az ökológia módszertanával. A Természetbe merülve az ember átélheti, hogy ő egy sokkal-sokkal tágasabb lény, mint korábban gondolta. És vannak a Természetben ősi Mesterek által berajzolt kapuk, és ezen átlépve átélheti az ember a beavatást. Ezt az új beavatást mutatom meg Az öt fa c. könyvemben.
A beavatásnak több szintje van:
„A beavatások a fejlődés fázisai, állomásai […] Minden egyes fokon a tanítvány szemlélete, felfogása, önismerete és természet-ismerete teljes egészében megváltozik. Minden, amit addig biztos alapnak hitt, újra meg újra összeomlik alatta, rommá lesz, és minden egyes beavatási fok az előző fokozat romjain épül fel.” (Kaczvinszky József: A hét beavatás)
Aki író, az tudja, hogy amikor az ember kézzel ír, van annak egyfajta varázslata. Van egy pont, amikor a kézzel író csatornává válik. Attól a ponttól nem fogalmaz, hanem átadja magát, és a toll magától mozdul a kezében. Egy író, aki ezt megtapasztalta már, felismeri, amikor egy másik író műve ilyen ihletett mű. Meggyőződésem, hogy amit Kodolányi Mózesről leír Az égő csipkebokorban, így született, Kodolányi lecsatornázta közén az ákasában ott lévő ősi történetet. Alább ebből a könyvből olvasok fel neked, felolvasom belőle Mózes, azaz Mósze egyiptomi herceg legmagasabb szintű beavatásának gyönyörű történetét. Azért olvasom fel, hogy átérezhesd, hová visz az az út, amelyet együtt járunk. Íme:
Ahogy fentebb írtam, az út, és a beavatás időről-időre változik. A jelen kori beavatás kihívása, hogy az ember fel tudja ébreszteni magában azt az erőt, ami a kitartó és rendszeres, napi szintű gyakorláshoz kell, legyen ez jóga, meditáció, vagy a természettel való, egyre mélyülő kapcsolat.
A Természet sokkal több, mint aminek látszik. Például azt tudtad-e, hogy minden egyes fa kapcsolatban van az élővilág egészével? Minden fa megnyit számodra egy kvantumalagutat a teljességhez. Ott, ahol élsz, biztos, hogy vannak például Lélekalagutak. Felismered-e ezeket?
Irodalom:
- Rudolf Steiner: A János-evangélium (Hamburg), GA 103, Géniusz Kiadó, 2018,
- Kodolányi János: Az égő csipkebokor, 1. kötet, Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 4. kiadás
- Bükki Tamás Aila: Ahol a párhuzamosok egybeérnek, Gájatri Könyvkiadó, 2021.
- Kaczvinszky József: A hét beavatás, Hermit Kiadó, 1946.
- Elisabeth Haich: Beavatás – Óegyiptomi misztériumok, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2022.