Évnyitó napfelkelte a hegyen

Nincs semmi felemelőbb, mint a hajnal fényei egy magas hegyen. Felújítja az életbe, a jóságba vetett hitünket.

Ez egy másfél napos túra, 2026. január 9-én, pénteken délben indulunk fel Nagyhideghegyre, a Börzsöny szívébe. A felújított turistaházban meleg vacsorával várnak minket, ott töltjük az éjszakát. Majd másnap, szombat reggel megnézzük a napfelkeltét. Aztán eszünk egy finom, meleg reggelit, majd nekivágunk a hegyeknek. Elmegyünk a magas Börzsönybe vetülő Halak csillagkép két ágát összekötő, Földre vetülő Al Rischa csillagponthoz, és itt meditálunk.

„Ha olyan ember lép ebbe a térbe, akinek benső érzékelését élete útja már megtisztította, az Al Rischához közeledve valóban kettős csillagot tapasztal a tájban is. Ahogy halad felfelé a hegyen, maga mögött hagyva a patakok pezsgését, zenéjét, egy életspirálon juthat el ide. Az életspirál épp úgy fordul, ahogy az óra mutatója jelzi az időt. Az egyik csillag nagy öreg fák árnyas ölelésében van, ez az Al Rischa női oldala. A másik csillag egy napos szirt peremén van, ez a Halak férfi oldala, az az ág, amelyen át a Megváltó erő, a Fiú ereje megérkezik. A két ág az emberben egyesül, és amikor ez megtörténik, megszületik a nagy mű, az Opus Magnum.” (B.T.Aila: Az öt fa)

Ez egyben egy szülinapi túra is, ugyanis épp 2025. január 9-én leszek 52 éves. Így szeretném ezt megünnepelni, Veletek. 

Ez egy csöndes túra

Ha úgy döntesz, elkísérsz ezen a zarándok úton, örömmel mutatom az utat. Az út azonban a Te önálló utad lesz. Ezt erősíti majd az is, hogy az út során, amikor az erdőt járjuk csöndben, azaz maunában leszünk. Ha úgy döntesz, hogy elkísérsz, akkor ezt vállalod. A mauna egy nagy erejű eszköz: segít megőrizni energiáinkat, és segítségével a benső folyamatokra, önmagunkhoz és a természethez való kapcsolódásra sokkal jobban tudunk fókuszálni. 

Milyen nehéz ez az út?

Ez a túra nem a teljesítményről szól. Hanem arról, hogy a táj segítségével mélyen kapcsolódhass önmagadhoz. A teljes út hossza, amit bejárunk majd a másfél nap alatt kb. 8+10 km. A szintkülönbség jelentős, 600 m felett lesz. Mivel téli túra, és fel kell mennünk a Börzsöny egyik legmagasabb hegyére, ez egy közepesen nehéz túrának számít, végigjárása kifejezetten jó állóképességet kíván.

Ellenjavallatok: mozgásszervi, izületi betegség, szívbetegség, aszma, jelentős túlsúly, valamint pszichés zavarok és pszichiátriai betegségek esetén a túrát nem javaslom most Neked. Ha bizonytalan vagy, jó lesz-e Neked, nyugodtan hívj fel, megbeszéljük!

Mikor ajánlott neked?

  • Ha szoktál túrázni
  • Ha szoktál otthon rendszeresen meditálni.
  • Ha érdekel, mit rejt a Hegy és az erdő túl azon, amit a szemeddel láthatsz.
  • Ha fontos számodra, hogy spirituálisan fejlődj.


Szükséges felszerelés

  • Bordázott talpú, vízhatlan túracipő vagy bakancs, esetleg kamásli
  • Habszivacs ülőtégla a meditációhoz (ajánlott jóga blokk ajánlott, mert könnyű)
  • Réteges, meleg öltözet
  • Vízhatlan, meleg kabát
  • Javasolt: cipőre feltehető csúszásgátló hómacska


Mennyibe kerül?

A részvétel ára két részből áll: 18.000 Ft-ba kerül az ellátás, azaz

  • a fűtött szállás árát a nagyhideghegyi turistaházban,
  • két fogásos meleg vacsorát és meleg reggeli

Mivel a helyet biztosítanom kell, ezért ezt a 18.000 Ft- a jelentkezéseddel együtt, előlegbe kérem. A helyedet az előleg rendezésével biztosítod. Lemondás esetén az előleg nem jár vissza, de átruházható.

A részvétel másik része adomány – melyet a vezetésért kérek Tőled. Az adomány ajánlott össze a 2 napra 10.000 Ft és 30.000 Ft közt van

Az adományoddal az erdővédő Erőszeretet Szövetség munkáját támogatod. Az Erdőszeretet Szövetségben azért dolgozunk, hogy a Nemzeti Parkjainkban megszűnjön a gazdasági fakitermelés, és a Nemzeti Parkok így betölthessék valódi szerepüket: a növekvő fajgazdagság és a rekreáció helyei lehessenek. Valamint azért dolgozunk, hogy a tar- és végvágások életpusztító gyakorlata helyett az életbarát megoldások (pl. Pro Silva vagy örökerdő kezelés) kerüljenek mindenhol előtérbe.

Maximális létszám: 24 fő. A helyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel.

Jelentkezési határidő: 2025. november 28., péntek éjfél.

Jelentkezés menete

A jelentkezéshez kérlek töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot. Ezt követően küldöm az előleg bekérőt.

Szeretettel látlak!
Dr. Bükki Tamás Aila

  • 00

    Nap

  • 00

    óra

  • 00

    perc

  • 00

    másodperc

Dátum

2026. jan 09. - 10.

időpont

12:00 - 16:00

Résztvételi díj

38000 Ft

Bővebben

Regisztráció

helyszín

Börzsöny

Szervező

Bükki Tamás Aila
Bükki Tamás Aila
Telefon
+36 30/375-1960
Email
gajatrijoga@gmail.com
Honlap
https://gajatri.hu
Regisztráció
QR Code