A szakrális bükk – Halak csillagtúra

„Az igazi felfedezőút nem új tájak keresésében rejlik, hanem abban, hogy az ember új szemmel lát.” (Marcel Proust)

Ez a túra a bükkfák rejtett erejének felfedezéséről szól. Somlósi Lajos szerint a bükkfa:

  • Segít a vese és a légzőszervek csomós daganatainál.
  • Az elhízás illetve súlyfelesleg testi-lelki görcseit feloldja.
  • Az immunrendszer helyreállításának kapitánya,
  • felemeli az embert a testi-lelki elesettségből.
  • Kiűzi a parazitákat, megszűnteti a gyulladásokat (a szájüregtől a májig) és alapos öntisztulásra készteti az egész szervezetet.
  • A benső fény felélesztésével megjelenik az önmagunkba vetett hit, a bükk bizalom önbizalma, a tájékról is elkotródik a szorongás, az aggodalom és a holnaptól való félelem.

Ezen a túrán a magas Börzsönybe vetülő Halak csillagkép tisztulást hozó ágának egyik csillagpontjához megyünk el, és ott meditálunk majd öreg bükkfák oltalmában, segítő erőterében.

Kipróbálhatod majd azt is, hogyan hat a bükkfák rügyéből készített elixír.

Ez egy csöndes túra

Ha úgy döntesz, elkísérsz ezen a zarándok úton, örömmel mutatom az utat. Az út azonban a Te önálló utad lesz. Ezt erősíti majd az is, hogy az út során csöndben, azaz maunában leszünk. Ha úgy döntesz, hogy elkísérsz, akkor ezt vállalod. A mauna egy nagy erejű eszköz: segít megőrizni energiáinkat, és segítségével a benső folyamatokra, önmagunkhoz és a természethez való kapcsolódásra sokkal jobban tudunk fókuszálni. 

Milyen nehéz ez az út?

Ez a túra nem a teljesítményről szól. Hanem arról, hogy a táj segítségével mélyen kapcsolódhass önmagadhoz. A túra során 1 helyen fogunk az erdőben meditálni. A teljes út hossza, amit bejárunk majd, kb. 12 km. A szintkülönbség jelentős, 500 m lesz. Közepesen nehéz túra, végigjárása közepesen jó állóképességet kíván.

Ellenjavallatok: mozgásszervi, izületi betegség, szívbetegség, aszma, jelentős túlsúly, valamint pszichés zavarok és pszichiátriai betegségek esetén a túrát nem javaslom most Neked. Ha bizonytalan vagy, jó lesz-e Neked, nyugodtan hívj fel, megbeszéljük!

Mikor ajánlott neked?

  • Ha szoktál túrázni
  • Ha szoktál otthon rendszeresen meditálni.
  • Ha érdekel, mit rejt a Hegy és az erdő túl azon, amit a szemeddel láthatsz.
  • Ha fontos számodra, hogy spirituálisan fejlődj.


Szükséges felszerelés

  • Bordázott talpú, vízhatlan túracipő vagy bakancs
  • Habszivacs ülőtégla a meditációhoz (ajánlott jóga blokk ajánlott, mert könnyű)
  • Réteges öltözet
  • Vízhatlan kabát

Mennyibe kerül?

A részvétel adományos. Annyit adj, amennyit örömmel adni tudsz. 

Az adományoddal az erdővédő Erőszeretet Szövetség munkáját támogatod. Az Erdőszeretet Szövetségben azért dolgozunk, hogy a Nemzeti Parkjainkban megszűnjön a gazdasági fakitermelés, és a Nemzeti Parkok így betölthessék valódi szerepüket: a növekvő fajgazdagság és a rekreáció helyei lehessenek. Valamint azért dolgozunk, hogy a tar- és végvágások életpusztító gyakorlata helyett az életbarát megoldások (pl. Pro Silva vagy örökerdő kezelés) kerüljenek mindenhol előtérbe.

Jelentkezés menete

A jelentkezéshez kérlek töltsd ki az alábbi jelentkezési lapot. A résztvevők maximális száma: 18 fő.

Szeretettel látlak!
Dr. Bükki Tamás Aila

Az esemény befejeződött.

Dátum

2025. nov 08.
Lejárt!

időpont

08:30 - 16:00

Résztvételi díj

Adományos

Bővebben

Regisztráció

helyszín

Börzsöny

Szervező

Bükki Tamás Aila
Bükki Tamás Aila
Telefon
+36 30/375-1960
Email
gajatrijoga@gmail.com
Honlap
https://gajatri.hu
QR Code