Az öt fa hangoskönyv – Wégner Judit előadásában

Az öt fa hangoskönyv – Wégner Judit előadásában

Hallgasd meg azt a podcastot, amit Zalatnai Brigitta készített Az öt fa c. könyv írójával, B.T. Ailával és Wégner Judit színművésszel (Madách színház), aki remek alakításban olvassa fel, játssza el a könyvet. A podcastot, melyben sok személyes, izgalmas kérdés került napvilágra, alább hallgathatod meg (55 perc):

„Isteni olvasmány! Merüljünk bele a történetbe és hagyjuk magunkat elvarázsolni!” – Zalatnai (Palcsó) Brigitta újságíró, ÉletVezetés podcast

Ha érdekel a hangoskönyv vagy a nyomtatott könyv, katt az alábbi gombra, ahol akár nagy kedvezménnyel meg is rendelheted:

 

UGRÁS A KÖNYVHÖZ!

Nagy aranyszínű villanásban látja az egészet: a fákat és az embereket, amint összecsapnak a földért, a vízért és a légkörért… Négymilliárd évnyi élet legbámulatosabb eredménye segítségre szorul. Nem, nem ők – mi. Segítségre mindentől és mindenkitől.” – Richard Powers

A sólyom hátán

A sólyom hátán

A kárpát-medencei lét alapjait érintő kérdésfeltevés: mit tudok változtatni önmagamon, hogy holnaptól szebb legyen a világ?” (Somlósi Lajos: Rügyező hagyatékunk)

Az emberi lét tele van feszültséggel, gyakran felzaklató, fájdalmat hozó gondolatokkal és élettapasztalatokkal. Ahhoz, hogy az emberi élet fájdalma, zaklatottsága kioldódhasson, hogy valóban gyógyulhassunk, egyénileg és közösen, fontos minél gyakrabban belemerülni a csendbe. A csend nem a beszéd hiánya. A csend áthatja teljes lényünket, minden sejted, elemi részecskéd fürdik benne.

Van egy anekdota az Univerzumot átható, a teljességet hordozó csendről, én nagyon szeretem. Egy kis tengeri szivacs egy napon úgy dönt, zarándokútra indul – meséli Szvámi Véda – hogy felfedezhesse az Óceánt. Elzarándokol tehát egy sokat megélt szivacshoz, és azt kérdi tőle: Mester, hol van az Óceán? Az öreg szivacs így felel neki: Fiam, az Óceán benned van, és mindenütt körülötted. A fiatal szivacs csak hümmög, kitágul és újra összerándul, és úgy dönt, keres egy igazán bölcs szivacsot, aki elmondja neki végre, hol van az Óceán. Szóval hosszú, hosszú útra indul, az Óceán túlvégébe.

Több csend lenne Indiában vagy a Szentföldön, avagy Vatikán államban a Szent Péter székesegyházban? Ezeken a helyeken több az Isten, másutt meg kevesebb, vagy egyáltalán nincs jelen? Ugyan már! Legfeljebb vannak helyek, pl. templomok, vagy az erdő katedrálisai, ahol ezt a csendet, és a vele együtt tapasztalható, tágas lét-öröm-jelenlétet könnyebb észlelni. Helyek, ahol az emberi lárma könnyebben elcsitul, és így beléphetsz egy kapun.

Aki Isten hasonlatosságára teremtetett

Az ember egy különleges létkonstrukció: miközben ezen a Földi létsíkon él, a Bhu-lókában, ahol az öt érzékszervén át elborítják-megvakítják az ingerek, elárasztják a gondolatok, közben be van kötve sok más, nem Földi létsíkba is. A tálikus létsíkok átszüremlő valósága, áthatása miatt az önzés, a kegyetlenség, az erőszak és pusztítás világát is képes itt megteremteni; régről ismerjük ezt mindannyian. Ugyanakkor az ember képes ráhangolódni a magasabb, fényesebb létsíkok erejére-üzenetére, és ezáltal egyre tisztább, örömtelibb valóságot teremteni, belül és maga körül.

Embernek születni nagy kiváltság! Hatalmas lehetőségeket hordoz a gyógyulásra, és ezáltal arra, hogy valóban „szebb legyen a világ”.

Jézus így szólt tanítványaihoz az Olajfák hegyén (lásd a Pistis Sophiában):

Fény Kincsestárának három kapuja és ennek kilenc őre van.

Ahhoz, hogy ezt a kijelentést felfoghassuk, mindenekelőtt meg kell érteni a fizikai testbe zárt létezés és a finomtest (azaz linga) viszonyát. Szvámi Védának van egy remek metaforája erre: az öt érzékszerv által és a gondolatok által megtestesült valóság olyan, mint a hullámverés az óceán partján.

A hullámverés elvakít, feldönt, újra felállsz, újra feldönt, fájdalmasan felsérted magad a magad álmodta, kegyetlen valóság kövein. Az élet tele lesz küzdelemmel, szenvedéssel. Aztán egyszer csak találsz egy csendes öblöt, ahol belemerülhetsz a vízbe. Jól úszol – erre szolgál a jóga – így alámerülsz. És ahogy alámerülsz – ez a meditáció – megszűnik a hullámverés, és egy újszerű, mégis mélyen ismerős világ tárul ki előtted.

Aki merült már le tengerben, vagy akár csak úszkált a Balatonban, tudja, a víznek rétegei vannak, melegebb és hidegebb rétegek. Ezek a rétegek a különböző létsíkokból hozzád átszüremlő, átélhető valóság rétegei. Ezeket a valóság rétegeket pedig különböző szellemi lények lakják, melyek hatása, vetülete az emberi élet mindennapi küzdelmeiben, konfliktusaiban, frusztrációiban, örömeiben, flow-élményeiben és csodáiban is megjelenik. Az óceánban vannak cápák, de vannak fénylő gyöngyök is. A szándékerőn (azaz a Szankalp Shaktin) múlik, mit hozol fel az óceán mélyéről.

Ha belépsz az első fénykapun

A finomtest óceánba három kapun át léphetünk be – erről bővebben írtam A Fény három kapuja c. írásomban. Az első kapu a földi létsík világához „legközelebbi” finomtest kapu. Amíg ez a kapu zárva van, ha meditálni próbálsz, azt veszed majd észre, hogy elárasztanak a gondolatok és késztetések: Hopp, pittyent egyet a telefonom, üzenetem érkezett. Ki lehet az és mit akar? Itt ülök és meditálok, pedig még főznöm is kellene holnapra valamit! Jó lenne a hétvégén elmenni valahová, de hova? Micsoda finom illat? Almásrétes! Imádom az almásrétest! – Szóval amíg hasonló jön, az azt jelenti, hogy ez az első fénykapu zárva van számodra.

Ezek az elterelő késztetések azért vannak, hogy megérleljenek, hogy megedzzék az akaraterőd (az Iccsa Shaktit). Ugyanis összeszedettség nélkül, szétszórt energiákkal nem lehet belépni az első lingán, vagy fénykapun.

Az első fénykapu patrónusa Brahma, a teremtő istenség. Az átlépés egy kapun akkor lehetséges, ha van kulcsod hozzá. A kulcsot az életesemények folytán a kapukat őrző szellemi lényektől kapod meg. A folyamat jelentősen segíthető akkor, ha bizonyos mantrákat alkalmazol. A mantra egy specifikus információt hordoz, megszólítja, mintegy megcímzi a kapu őrzőjét.

Minden információ továbbításához szükséges egy megfelelő energiát hordozó hullám. Így működik a mobiltelefonod kommunikációja is: az alap ritmust, a GHz-es elektromágneses hullámot modulálják, formálják azért, hogy a hangod rezgései, vagy az internet-kapcsolaton utazó byte-ok átjuthassanak. A mantra alapjaiban véve ugyanígy működik. A mantrákat a Látók, azaz a Rishik hozták fel a csendóceánból; ezek gyöngyök, melyeket ott találtak a mélyben.

Az első fénykapun az Om námo Brahmáné namaha mantra segít átlépni.

Mielőtt belépnél – mert odabent, legalábbis kezdetben, sötét lesz, csendes sötét – jó, ha van egy szankalpád, egy teremtő szándékod, egy úti célod. Pontosan hová akarsz eljutni az életedben? Mi az, ami Neked most igazán fontos? Ebben a rövid videóban elmondom, hogyan kell a szankalpát megalkotni úgy, hogy valóban működőképes legyen.

Fontos azt is értened, hogy amikor belemerülsz a csendbe, amikor meditálsz, ott nincsenek képek, nincs mozi sem dallam, nincsenek gondolatok sem érzelmek. Csend van. A gyöngyöket, amit találtál, akkor tudatosítod majd, akkor nézhetsz a tükrükbe, amikor visszatértél a meditációból. Az életedben fog a hatása tükröződni.  

Jut eszembe, tudtad, hogy India ősi neve Bharáta? És azt, hogy Bharáta volt az a Rishi, aki a színjátszást, a drámát a világunknak adta, és nem a görögök? Azért hozta el nekünk Bharáta a színjátszást, hogy ebbe a gyöngytükörbe nézve felismerhessük azt, amin változtatnunk lenne érdemes az életünkben. A szanszkrit nyelvtudós, Szvámi Véda szerint a Bharáta szó három szóból áll: a bháva, azaz érzés, érzület; a rága, azaz dallam; és a tála, azaz ritmus. Ez a három a földi játék lényege, és ez a három a valóságunk teljességét feltáró mantra lényege is.

Jármű a finomtest óceánjában: a jantra

Ha a csöndbe merülsz, mivel ott sem az öt érzékszerved, sem a kezed-lábad nem működik, szükséged lesz egy szállító eszközre, egy járműre is, amely a szankalpád által megjelölt helyre visz. Ez a jármű a jantra, ami egy geometriai forma. A jantra a mantra képi megfelelője.

Minden tapasztalatunknak van egy archetipikus szimbóluma, ezek a mandalák. Azonban nem minden mandalának van meg az energiája, hogy a finomtest csendjében vezessen, utaztasson. A jantrák – szemben a komplikált mandalákkal – általában egészen egyszerű, szakrális geometriai ábrák, vagy ilyenekből tevődnek össze: négyzet, háromszög, kör. Az első fénykapun átléptető mantrának ez a jantrája – egy négyzet és egy háromszög:

Azaz ez a jantra két részből áll, az első egy négyzet. Ez elhatárol az emberi élet függőségeitől, egyben a biztonságos tér alapja, a beavató piramis alapja.

Ez a jantra a repülő szőnyeg – aki olvasta Az öt fa című könyvemet, ott a történet főszereplői Gilgames útját követik visszafelé az időben, átzarándokolva Törökországon és Irak sivatagjain, és többek közt átélik a repülő szőnyeg emelő erejét egy iraki mecsetben.

Van tehát a valóságnak néhány „hő” rétege, lókája, ahová ez a repülő szőnyeg képes elrepíteni. A világunkat, életünket támogató-segítő, valamint huncut lényekről, a tüneménylényekről, akiknek a jelenléte az erdőben inkább észlelhető, egy meglehetősen gazdag leírás található Somlósi Lajos Az Erdő mint Eredő c. remekművében.

Ha a tüneménylények világán is túl akarunk emelkedni, a dévák és dévik, azaz az istenlények otthonába, akik szintén erőteljesen formálják mindennapi tapasztalatainkat, ez a kapcsolódás és emelkedés már végképp nem megy a benső megtisztulás nélkül. A benső tisztaságunk tükörképe a környezetünk, ahol élünk. Tovább emelkedni nem lehet az erdők szentségének, a növény és állatvilág tisztelete és megbecsülése nélkül. Aki magos Déva várát akarja felépíteni, annak tisztelnie kell az Anyát, a Természetet, a Shaktit. Csak vele együttműködve, együtt lélegezve, átélve-átérezve szállhat fel a következő, emelő-repítő jantrárta, ami a „csúcsán álló” háromszög.

A háromszög jantra nem más, mint a magyar őshagyomány szent állata, a sólyom:

Ez a kép Somlósi Lajos: Az Erdő mint Eredő, és Fafaggatás c. könyvéből származik.

A sólyom a szívig emel, és ott majd átalakul; és ekkor a saját életútját járó ember átléphet a következő fénykapun. Ez a fénykapu a szív templomában van a finomtestben, és amikor kinyílik, a létezés újabb dimenziója tárul fel – egy olyan erő és szépség, átölelő szeretet, amit nehéz szavakkal kifejezni.

Ahogy Az öt fa című könyvemben írom – mely a regény cselekményével párhuzamosan végig vezet az Ógörög-Óegyiptomi-Kaldeus beavatási úton –, minden nemzetnek van egy lényege, amit az adott nemzetbe született embernek ki kell művelnie. Idézek a könyvből:

Egyszerre azt veszi észre, hogy egy egész nemzet lényegét hordozza magában. Lehet, hogy spanyol, német, amerikai, török vagy épp magyar. Egy nép lényegét hozta ide fel. Ez már a beavatás ötödik szintje, melyet az adott nép nevén neveznek: a német, a spanyol, az amerikai, a török vagy éppen a magyar… Ez a hely ebben a tájtemplomban ahhoz az emberhez szól, aki kész rá, hogy mélyebben bepillantson önmagába, át az idő hasadékain. Aki felkészült arra, hogy hordozza annak a nemzetnek a lényegét, ahová tartozik, ahová született. Ez a hétszintű beavatás ötödik állomása, amely által a drágakő kerül elő. A drágakő pedig a koronához tartozik.”

Magyarnak lenni azt jelenti, hogy a küldetésed része az, hogy a szív terébe emelkedj a sólyom hátán: elfogadni és továbbadni ezt a teremtő, végtelen energiát, könnyedén és természetesen, átélni, hogy rajtad át áramlik.

Ehhez a szárnyaláshoz a kapu tehát bennünk nyílik. És ezzel megérkeztünk oda, ahonnan kiindultunk, az alapkérdéshez: Mit tudok változtatni önmagamon, hogy holnaptól szebb legyen a világ? Mi az a kis lépés, amit ezért ma megtehetsz?

Tudatosíthatod például, hogy minden napod, ez a mai is, sőt, minden lélegzeted ajándék, amit azért kaptál, hogy kibontakozhasson, általad, valami igazán felemelő.

A gyógyító erdő – előadás

A gyógyító erdő – előadás

Az ökoszisztémánk 60%-át már kiirtottuk, és a klímakutatók és ökológusok szerint 2045-re kiírtjuk a 95%-át, ha nem változtatunk. Ez pedig magával rántja az embert is, mindenkit súlyosan érintve, függetlenül attól, hol él és milyen az anyagi helyzete.

Az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők. Japánban már receptre írják fel az erdőt. Vajon miért? Hogyan gyógyítja az emberi bajokat az erdő?

A jövő legfontosabb felfedezése nem a mesterséges intelligencia vagy a kvantumszámítógépek terén várható. A jövő legnagyobb felfedezése: az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, melyek velünk élnek ezen a Bolygón.

Ezen az előadáson ennek a felfedezésnek a kibontásáról, átéléséről, öröméről lesz szó. Vajon hogyan tud ez fordítani a helyzeten? És miért állítom, hogy nincs olyan hogy kicsi ember, hogy az előttünk álló sorsfordító időszakban minden embernek jelentősége van?

Az előadást tartja: Dr. Bükki Tamás Aila

Az előadás után lesz lehetőség kérdezni, beszélgetni a témáról.

Hol lesz ez az előadás és mikor?

Az előadás 2024. március 18-án lesz, hétfőn, 18h-tól kb. 20 óráig.

Helye: Szigetszentmiklós, Városi Könyvtár és Közösségi Ház:

2310 Szigetszentmiklós, Tököli út 19. 

Mennyibe kerül?

Jelképes, 1000 Ft-os jegyáron tudtok jönni. Nyugdíjas, diák jegyár: 700 Ft.

Jegyet a jegy.hu-n tudtok venni, elővételben, ehhez katt ide!

Az előadás után lehetőség lesz kedvezményesen megvásárolni a könyveinket.

Jelentkezés

A korlátozott férőhely miatt (50 fő) jegy elővétel szükséges, lásd a fenti linken. 

Szeretettel látunk!

Aila

Mi köze van a közgazdaságnak a spiritualitáshoz?

Mi köze van a közgazdaságnak a spiritualitáshoz?

Nagy aranyszínű villanásban látja az egészet: a fákat és az embereket, amint összecsapnak a földért, a vízért és a légkörért… Négymilliárd évnyi élet legbámulatosabb eredménye segítségre szorul. Nem, nem ők – mi. Segítségre mindentől és mindenkitől.” (Richard Powers: Égig érő történet. Barabás András fordítása)

Dr. Köves Alexandra, ökológiai közgazdász, a Corvinus Egyetem Döntéselméleti tanszékének docense meghívott, hogy legyek a beszélgető társa a Zöld Egyenlőség podcast-jában.

Alexandra a nemnövekedés elvének hazai szószólója, és nemrég arról számolt be, hogy az Európai Parlamentben ma már felállva ünneplik azt, aki a nemnövekedésről beszél, mint a legfontosabb út ahhoz, hogy elkerülhessük a küszöbön álló klímakatasztrófát.

Mi is ez a nemnövekedés elve?

Nemnövekedés (angolul: degrowth) egy politikai, gazdasági és társadalmi mozgalom, melynek alapját környezetvédelmi, fogyasztásellenes és anti-kapitalista eszmék alkotják. A nemnövekedést valló gondolkozók és aktivisták kiállnak a termelés és a túlfogyasztás – melyben hosszú távú környezetvédelmi aggályok és a társadalmi egyenlőtlenségek gyökereznek – visszafogása mellett.” – írja a Wikipédia

A gazdasági növekedés nem lehetséges a környezet pusztítása nélkül. Semmilyen tudományos bizonyíték nem utal arra, hogy e kettő szétválasztható lenne a szükséges mértékben globális szinten. A magas jövedelmű országok a gazdasági növekedést hajszolják, ami azért probléma, mert ez a növekedés jelentős mértékben, – sőt, időnként teljesen – semmissé teszi azokat az eredményeket, amiket a környezetvédelem területén tett erőfeszítéseknek köszönhetünk. A jelenlegi klímakáosz, és az élőlények közötti egyensúlyt biztosító érzékeny háló szétszaggatása alapvető fenyegetést jelent a békére, a víz-és élelemellátásra, valamint a demokráciára. Nem csupán a túlélésünkhöz, de társadalmunk virágzáshoz is szükséges egy, a növekedés dogmáját meghaladó gazdasági modell előmozdítása… Ahhoz, hogy a lehető legkisebb lábnyommal elérhessük a lehető legmagasabb életminőséget, meg kell változtatnunk a gazdasági játékszabályokat és annak céljait.” – olvashatjuk a https://nemnovekedes.net/ oldalon.

Mit tanulhat a közgazdaságtan a fizikától?

Na de miért kért meg engem Alexandra, hogy beszélgessek vele a kvantumfizikáról? Mit tud a fizikai, és miben segíthet, hogy teremthessünk együtt egy élhető jövőt, egy olyan világot, ahol jó élni, ahol nem kihasználjuk, hanem együttműködve segíthetjük egymást, tiszteletben tartva élő környezetünket? A fizika végül is nem az élettelen világ megismeréséről szól?

A Mit tanulhat a közgazdaságtan a fizikától? c. podcastot ide kattintva hallgathatjátok meg, de akár elérhetitek Spotify-on keresztül is. Szerintem nagyon izgalmas kérdésekről beszélgettünk, érdemes meghallgatni (49 perc).

Ha össze akarnám foglalni pár mondatban, talán ezt emelném ki belőle: a nézőpont, ahogy a világot szemléljük, meghatározza azt, hogy mi fog történni a világban. Mindeközben megmarad az egyén döntési szabadsága, autonómiája. Továbbá a folyamatok sosem lineárisak: hirtelen változások jellemzik. Azt hiszem, a beszélgetésünk nagyon reménytelire sikerült.

Ha egy konkrét példán keresztül is meg akarod mindezt érteni, szívből ajánlom ezt a zseniális, 45 perces magyar filmet:

A film arról szól, hogy a termőföldjeink a környezet és emberpusztító mezőgazdásági eljárásaink miatt fokozatosan kimerülnek, még pár évtized, és semmi terményt nem adnak majd. Ugyanakkor van egy bizonyítottan működő, az életet támogató alternatíva. Ott van tehát az értelmes, új nézőpont, és tapasztalatból tudjuk, hogy az minden szempontból előnyös és fenntartható.

Miért nem vált át a teljes mezőgazdaság erre? Látszólag érthetetlen, de aztán leesik: az új megoldás, amit a film bemutat, nem növeli a GDP-t. Emiatt, azaz a műtrágya és növényvédőszer gyártók gazdasági ellenérdekeltsége miatt valójában megjósolhatatlan, hogy át tud-e erre állni időben a gazdaság. Mit lehet akkor itt tenni?  Hát épp azt, amit Alexandra is tesz a Zöld Egyenlőség podcastjában: újabb és újabb impulzust adni, koptatni azt a halálos beidegződést, hogy a GDP növelése, pl. a szántás, a műtrágya, a mérgek az, ami jó nekünk. És akkor egyszer csak nemlineáris módon átbillen majd a rendszer, egyszer csak megtörténik, és onnantól még a középiskolákban is tanítják majd, hogy lám-lám, így kell ezt csinálni.

Na de mi köze van mindennek a spiritualitáshoz?

Elgondolkoztál-e azon, miért van az, hogy többé kevésbé ugyanazt a valóságot tapasztaljuk? Állunk ketten a villamos megállóban, és begördül a sárga, zajos villamos. Mindketten ugyanazt a villamost látjuk és halljuk. Hogy lehet ez?

Több lehetőség van: lehet egyrészt, hogy van egy objektív valóság, és mi, autonóm lények, ezt az objektív világot tapasztaljuk az érzékszerveinken keresztül. Persze, nem teljesen ugyanazt, mert ha épp máshová figyelsz, vagy épp alszol, nem tapasztalod az állomásra begördülő, sárga, zajos villamost.

Innen indult ki a fizika is, és a 20. században arra jutott, hogy a valóság teljesen másképp működik. A kvantumfizikusok arra jutottak, hogy nincs olyan, hogy objektíven megfigyelhető valóság. A megfigyelő megváltoztatja a valóságot.

Ami azonban még ennél is megdöbbentőbb: úgy tűnik, egyetlen megfigyelő van. Te, aki kinézel a fejedből és tapasztalod a világot, és én, aki épp ugyanezt teszem, nem különálló lények vagyunk. A kvantumfizika egész rendszere csak akkor marad konzisztens ugyanis, ha elfogadjuk: egyetlen megfigyelő van csupán. Te és én lényegünkben egyek vagyunk.

Mutatok egy alternatív nézőpontot is, amelyben több megfigyelő van, azonban közös az elme mezőnk. A dolog úgy is felfogható, hogy a te elméd és az én elmém nem független: olyan, mintha közösen egy barlang falát írnánk. Te itt írod, és olvasod, én egy kicsit arrébb. Te ennek vagy a szakértője, én valami másnak. Mindkettőnk kezében ott van egy elemlámpa, tudatosságunk elemlámpája, amivel bevilágítjuk a barlangnak egy kis falszakaszát. Amit megvilágítunk, azt tekintjük valóságnak. És időnként, ha nem ugyanazt látjuk, nagyon összeveszünk. De akár egyet is érthetünk abban, mi az, ami jó nekünk, ugye?

Miért olyan reményteli mindez?

Mert arra jutunk, hogy nem vagy kicsi és jelentéktelen. Ha beírsz valamit a közös elmemezőbe, az ott van, és azáltal, hogy más is észreveszi – vagy ugyanaz a lélek tapasztalja – az változat a közös jövőnkön. Szóval, számít, hogy mit teszel, mit mondasz, minek adsz figyelmet.

Ahogy Paramahamsza Jogananda is mondta: „Amire a figyelmed fordítod, az fog naggyá nőni az életedben.”

A kérdés csupán az, te mit szeretnél látni az életedben és magad körül? Az ember egyik legcsodálatosabb lehetősége, hogy meg tudja fogalmazni a teremtő szándékát, avagy szankalpáját, és valóban működik. Ide kattintva találsz segítséget a szankalpa megalkotásához, pozitív jövő teremtő lehetőségeid kibontakoztatásához.  

Ne csupán értsd meg, hanem érezd is át!

A megértés egy csodálatos lehetőség, az embernek adatott rendkívüli eszköz. Azonban önmagában sok-sok vitára ad okot. A jógik mindig azt hangsúlyozták, hogy csak az a tudás, ami tapasztalati tudás (vidya), és amit az életedben alkalmazni is tudsz.

Egy erdőtől nem csak azt lehet megtanulni, hogyan kell a földjeinket helyesen művelni, ahogy a fenti filmből kiderült. Amikor megfelelő módon lépsz be egy erdőbe, megélheted, hogy ez a világ legtágasabb lénye. Nem különálló, magányos fák halmaza az erdő, hanem egymással a leveleken és a gyökereken át kapcsolatban lévő, egyetlen hatalmas, csodálatos élőlény. Élőlény, akitől te sem különülsz el, nem csak amiatt, mert életed a fák lététől alapvetően függ. Megélheted, hogy a fák befogadnak, hogy átölelnek, és így Te magad is kitágulhatsz, és átölelhetsz mindent, ami él.

Ez a felemelő tapasztalás az, ami szerintem nagyon lényeges ahhoz, hogy egy olyan jövő formálódhasson ki, ahol jó élni, ahol ez a Föld nevű bárka továbbra is az otthonunk maradhat. Ennek az élménye valami ősi, és egyben nagyon-nagyon új.

A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” (Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future. Bükki Tamás Aila fordítása.)

Próféciák a jövőből – a boldog és a boldogtalan

Próféciák a jövőből – a boldog és a boldogtalan

Minden egyensúlyi állapotot meghaladó környezetszennyezés, illetve környezetpusztítás az emberi lélek problémáiból ered… az emberi boldogság fokozása nélkül nem képzelhető el a Természettel való egyensúly. (Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet)

A minap megnéztem Leonardo DiCaprio az Özönvíz előtt című filmjét, melyet, mint az ENSZ klímaválságért felelős béke nagykövete, két éven át forgatott. Megrázó erejű, tényfeltáró film. DiCaprio végigjárta az olvadó gleccsereket, a pálmaolajért felégetett esőerdőket, a kátrányhomokért letarolt kanadai erdőségeket; felkeresett politikusokat Miamiban, ahol már most küzdenek az óceán áradásával, elment Kínába, ahol Peking környékén már nem lehet levegőt venni a szmogtól, és elment Indiába is, ahol látta, hogy a veteményre 5 óra alatt lezúdult fél évnyi eső hogyan semmisíti meg az ott élők életkilátását egyetlen nap alatt.

Miután beszélt többek közt a Pápával és az USA akkori elnökével is, így szól az emberekhez:

Közös otthonunkat komoly csapás érte. Remélhetőleg mindenki rájön majd, hogy mindig van kiút. Hogy mindig változtathatunk. Annak jeleit látjuk, hogy hamarosan fordulóponthoz érünk… Önök a Föld utolsó nagy reménye. Kérjük Önöket, hogy védjék meg a Bolygónkat. Különben mi, és a többi élőlény is odaveszünk.

Ezt a filmet kb. 8 éve forgatta. Azóta folyamatosan és rohamosan romlik a helyzet. Az ökológusok szerint az emberi faj a kihalás küszöbére érkezett. Kb. még 17 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a katasztrófát. Várhatóan még 30 év, és összeomlik a mezőgazdaság… A fiam most 16, a lányom 13. Nekik már ezek szerint, ha lesznek is gyermekeik, az éhezés, az anarchia marad rájuk? Ó, Istenem!

A fiam épp egy lepusztult, poszt-apokaliptikus világban játszódó számítógépjátékot játszik – szinte minden nap órákig tolja a szünetben. Megtiltsam neki? Ezzel vajon mit érek majd el? Amúgy van ilyen játékból több tucat a neten. Pár ezer forint egy ilyen, és eszméletlenül szép a grafikája, tényleg alig lehet otthagyni. De milyen jövőt vetít ez a fiatalok elé!? Mit teremtenek majd, mit akarnak majd látni azok, akik ebben élnek? Apropó, a fiam korosztályából már jó páran alkoholfüggők. Amikor hazaérnek, akkor végre beléphetnek a virtuális világba, ölhetik halomra a szörnyeket. Az egész napos frusztrációt valahogy le kell vezetni.

Aztán eszembe jutott, hogy nem tehetem meg azt sem, hogy elektromos autóra cseréljem a 20 éves benzines autóm. És azt sem, hogy lecseréltessem a házam tetején a cserepet, mert a 30 éves omladozó cserepekre sajnos nem tehetek rá napelemeket. Szóval sok-sok milliót kellene keresnem még, hogy megtehessem, amit érdemesnek látok megtenni, hogy legyen a fiamnak és a lányomnak valami élhetőbb jövője. El kellene vállalnom valami plusz munkát, igen. De hát már így is alig pihenek! Basszus!

De persze, ha belegondolok abba, hogy milyen környezetszennyező a napelem gyártása, vagy az elektromos autók akkumulátor gyártásához milyen brutális a lítiumbányák környezetszennyezése, és hogy az autók töltéséhez is fát és szenet égetnek úgy 50%-ban ma Magyarországon – nos, még jobban elkedvetlenedtem. Akkor mi marad nekem, mit tehetnék? A szelektív szemétgyűjtés, amiről tudom, hogy utána összeborítják az egészet, majd a 90%-a megy a kommunális hulladékba?

Lerogytam egy vaskos uszadékfára a Duna parton, és csak néztem a kavicsok felett imbolygó vizet. Kisütött a nap. Egy vízisikló úszott el előttem, végig a part mentén, folyásiránnyal szemben. Talán kishalra vadászott. Aztán sűrű füstöt böfögve, nagy hanggal elment egy viharvert, öreg szárnyashajó. A víz hullámai elszelídültek. Én ott maradtam, csendesen. A víz időtlenül, finoman simogatta tovább a már amúgy is fényesre és kerekre simított kavicsokat. Kiemeltem az egyiket, forgattam a kezemben. Aztán megmostam a Duna vizével az arcomat.

És akkor beugrott: de hiszen jól vagyok! Van egy csodálatos párom, két nagyszerű, egészséges gyermekem. Van hajlékom, és van mit ennem is. Sőt, tudok adni az embereknek: tartani egy-egy jógaórát, ahol átélhetik, hogy most jobban vagyok, könnyedebb az életem. Vagy elvihetem őket az erdőbe, és megmutathatom nekik, hogyan segíthetik őket a fák. Hogyan csendesíthetik el épp azt a zaklatottságot, kilátástalanságot, ami engem is most elővett, és hogyan töltődhetnek fel életörömmel.

És akkor ráláttam a csapdára is, melybe belesétáltam az imént, és amelybe újra és újra belesétálunk, és ami ezt az egész katyvaszt okozta, amiben épp ülünk. Ez a csapda kicsavarja az emberből szegény hitének utolsó cseppjeit. Ez a csapda az, ami azt üvölti az ember fülébe: keress még többet, dolgozz még többet! Sose legyél elégedett! Nincs rá pénzed? Majd a bank ad. Lehet már most elektromos autód. És onnantól a banknak robotolsz. Még többet, és még többet! Hiszen épp válság van, szaladnak el az árak is! Ó Istenem! Ez az, pont ez az, ami boldogtalanná tesz. És ez a boldogtalanság vesz rá, hogy többet hajtsak, többet fogyasszak, sokkal, sokkal többet – mert ha már ennyit gürcölök, legalább ez a sör, ez a kis szórakozás, ez a nyári repülőút jár nekem, hát nem igaz! Jár nekem, de keserű, boldogtalan maradok tőle. Boldogtalan a sörtől, a vásárlásoktól, a nyári nyaralás után is, reménytelenül boldogtalan.

Teljesen igaza van Dittrich Ernőnek, amikor A jövő neve élet c. könyvében azt írja, hogy az emberi elégedetlenségből és boldogtalanságból származik a klímaválság egésze. Ez a forrása, igen. Tehát, ha változatni akarunk a jelen helyzeten, nem új tetőért, új autóért kell gürcölnünk! Persze, ha megtehetem, és úgy gondolom, ezzel csökkenthetem a rám eső CO2 emissziót, érdemes változtatni. De ha mindez a benső feszültéségeimet, a boldogtalanságomat fokozza, akkor mindezzel épp a klímaszakadék felé lökdösöm magam, és minden embert.

Bhután egy olyan ország, ahol nem az egyre nagyobb GDP elérése a cél, hanem az egyre nagyobb össznépi boldogság elérése. És Bhután az egyetlen olyan ország, amely nem CO2 kibocsátó, hanem elnyelő.

És ekkor eszembe villant az is, mit mondott egyik kurzusán Dr. Szvámi Mudrarúpa jógi:

A végső orvosság a magas vérnyomásra: a boldogság.

És nem csak a vérnyomás betegségére, hanem a kollektív betegségünkre, a klímaválságra éppúgy.

Hányszor éltem már meg hasonló gödröket. És hányszor éltem már meg azt is, hogy a rendszeres jógázás épp azt hozza, hogy szinte pár óra alatt kiemelkedem a gödörből. Ezt nem én cselekszem már. Egyszerűen megtörténik velem. Nem a jógaszőnyegen történik a lényeg, hanem azon kívül. És amikor megtörténik, visszatér a remény, akkor felállok, felegyenesedem. És folytatom az utam. És akkor világosan láttam már azt is, miről beszélt Szvámi Satyananda, amikor azt mondta, hogy a jóga célja a boldogság.

Ezen a ponton eszembe jutott: de hisz épp fordítva van! Az ember beleragad ebbe az anyagi világba, és már-már elhiszi, hogy egy halandó, esendő, reménytelen, magányos lény. Pedig épp fordítva van! Halhatatlan lélek, aki kapott egy testet. És aki csöppet sem magányos! És aki szituációk sorát kapja itt, hogy fejlődhessen. Szituációk sorát, mint most ez a klímaválság. Hogy egyenként és egymást erősítve megjelenhessen bennünk a remény, és megérthessük: a boldogság az, ami kiemel a gödörből, és nem az újabb technológia.

Az egyik Upanisadban a bölcs mester az embert egy lámpáshoz hasonlítja, amire rászáradt a sár. Amikor a sárra fókuszálsz: boldogtalan vagy. Amikor a fényre, belül: megtörténik a csoda. Így győzzük le egyenként, és együtt a démonainkat. Így ébredünk tudatára a boldogságunknak, ami teljesen független autótól, napelemtől, jövőtől. És pont az így előhívott boldogság, mely lényünk alaptermészete, alaprezgése, ébreszti bennünk azt az erőt, azt a közös, összehangolt erőt, miből kinyílik egy egyensúlyba hozott, megtisztult, sokkal boldogabb világ.

Elmosolyodtam, felálltam az uszadékfáról, végignéztem a Dunán. Láttam a Börzsöny számomra oly kedves hegyeit. És tudtam biztosan, hogy jó úton vagyunk. És hogy csöppet sem vagyunk egyedül.

De hiszen épp erről írtam Az öt fa című könyvemben is! Hogyan felejthettem el, hiszen pár hónapja még aktívan benne éltem! És ekkor eszembe villantak Bóna László szavai is, aki, miután kiolvasta, ezt írta nekem:

Most értem a végére a könyvének – nagy utazás volt térben és időben, a külső tudásban és a belső saját világban – valóban beavatásként működik a szöveg, a könyv szándéka szerint beteljesíti a hivatását. Szeretnék gratulálni hozzá. Nagy munka volt. Egy bárkaépítés.

Na, és most hogyan tovább? Komolyan mondom, ki fogok menni a Szűz-Halak egyik tájtemplomába, és leülök egy olyan fához, amely képes hordozni magában a visszafelé áramló időt. Vannak ilyen fák. Az ilyen fák segítenek abban, hogy kapcsolatba kerüljünk azzal a jövővel, ahol a világunk már meggyógyult. És ami hozzám érkezik, ha több annál, mint amit Az öt fában leírtam, ígérem, megmutatom.