Próféciák a jövőből – a szivárványemberek

Próféciák a jövőből – a szivárványemberek

„A legnagyobb klímavédelem, ha lelki fejlődésedet állítod életed középpontjába.”
– Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem)

– Nem kíméllek. A helyzet úgy áll, hogy egy robogó autóban ülünk, és padlógázzal rohanunk a klímakatasztrófa szakadéka felé – mondja klímakutatással foglalkozó tudós barátom. Komoran bólint, majd hozzáteszi: – Ha a fékre taposnánk, akkor is a szakadékba zuhanna az autó. Mert ott van a soktonnás tehetetlenség. Az a rengeteg üvegházhatású gáz, amit fékevesztett száguldásunkban kiokádtunk, fajtájától függően 50, de akár még 200 évig is melegíti majd még a bolygót. – Aztán rám emeli szomorú, mélybarna szemét, és látszik rajta, nem érti, miért mosolygok magamban.

– Nézd, a 2015-ös klímaegyezményt azzal a céllal írta alá sok nemzet – folytatja lendületesen –, hogy 2 ᵒC alatt tartsa a Föld felmelegedését, de igazából 1.5 ᵒC lenne a biztonságos. Bár úgy tűnik, hogy a rá kiszabott normát az EU és az USA is teljesíti, de csak amiatt, mert eszméletlen nagy környezetszennyezést finanszíroznak a Föld túloldalán. Exportáltuk a környezetszennyezést Kínába és Indiába, ahol az üvegházhatású emisszió exponenciálisan növekszik, a nyugati világ fogyasztási őrületének köszönhetően. Ma már 1.1 ᵒC átlag felmelegedésnél járunk, és minden jel arra mutat, a katasztrófa elkerülhetetlen – szakállába túr, beharapja az alsó ajkát, majd lepillant a poharában lévő sör utolsó, megmelegedett kortyára. Felhajtja, a pohár szárazon koccan az asztalon. Megköszörüli a torkát, majd folytatja:

– Minden hónapban eltűnik egy Berlin méretű erdő – fák milliói, amelyek megköthették volna a CO2-ot, amelyek hűtötték volna a talajt. A jégsapkák olvadásával a Föld egyre több napfényt fogad magába. Az olvadó, tengervízzel keveredő édesvíz nem csak megemeli a tengerszintet, országokat árasztva el, hanem leállítja a fő óceáni áramlatokat, és ezáltal drasztikusan megváltozik az éghajlat minden régióban. Ez pedig ahhoz vezet, hogy végül megolvad a permafroszt, amely alatt hihetetlen mennyiségű metán halmozódott fel. Ha ez kiszabadul a légkörbe, elszabadul a pokol.

Hallgatunk mindketten. Ő a szakállát tekergeti idegesen, majd rápillant a söröspoharára, figyeli a perem körül rászáradt habot. Aztán rám néz, és ismét nem érti, amit lát.

– Nem hiszed? Hárítasz te is.

– Dehogy! Gondolom, ezek tudományos evidenciák. És hát érezzük már a bőrünkön. Perzselően forró nyarak, és szárazság. Aztán hirtelen özönvízszerű esők. Vagy épp, mint a trópusokon. És minden évben 3-4 olyan óriási erdőtűzről kapunk hírt, mely korábban jó, ha száz évente csak egyszer pusztított.

– Így van. Tudod, amikor a permafroszt megolvad, és ez nagyjából 30 éven belül bekövetkezik, megszűnik a földi élet 99.9%-a. De már előtte elindulnak majd a 100 milliós éhező tömegek. Legfeljebb ha 30 vetésünk és aratásunk maradt. Azon töprengek, mit fog csinálni az országunk kormánya, már ha lesz még ilyen, amikor nem pár ezer, hanem sok 10 millió menetült éhező és kétségbeesett ember sáskahada örvénylik majd a határainál? Hidd el, a koronavírus válság és az utána felbukkanó agresszióhullám pici fodor csak a Balaton felszínén ekkora cunamihoz képest. – Felsóhajt, hosszan néz rám. – Most már hárítasz, gondolom. Azt gondolod magadban, ez biztos nem így lesz, majdcsak kitalálnak valamit a tudósaink. Ilyesmit gondolsz, nem? – fürkészi a szemem.

– Tudod, én teljesen mást látok magam előtt. Hullámzó, végtelen erdőket, és embereket, akik társként kezelik a fákat. Olyan embereket, akik átérzik egységüket mindazzal, ami él, olyan embereket, akik mélyen tisztelik az életet. Egy egyensúlyba hozott Bolygót látok magam előtt.

– Mindig idealista voltál – legyint.

Elmosolyodom.

– Kérsz egy kis vizet?

– Söröd már nincs?

– De, van.

– Na, halljuk! Tölts a vízből és halljuk! Csak azt tudnám, hogy csinálod.

Megvonom a vállam. Az üvegkancsóból tiszta forrásvizet töltök neki. A víz boldogan járja dervistáncát a pohárban.

Szivárványemberek. Hallottál már róluk?

A fejét rázza. – Ezt most te találtad ki, ugye? Túlteng az írói fantáziád.

– Persze! Ugyanakkor mégsem. Ők tényleg léteznek. A csíra már megmozdult bennünk. Valójában mindig is jót akartunk egymásnak. Gondolj csak bele, semmi sincs, ami olyan jó lenne, mint másoknak segíteni a bajban, igaz?

– Folytasd! – kortyol aprókat a vízből.

– A tudósok jóslata pontos lenne, ha nem hagytak volna ki valami nagyon lényeges komponenst a számításból. A szivárványembereket, akik ott élnek mindannyiunk szívében.

– Vágyakozni lehet, de az nem elég – sóhajtja.

– Egyetértek. Azonban a teremtő kívánság az ember egyik legfontosabb ereje. Látnunk kell, sőt, át kell éreznünk, milyen lesz a jövő. Az a jövő, amit választunk, ahol jó élni. Látnunk kell a jövőben magunk, úgy, hogy összhangban élünk a Természettel – vagyis önmagunkkal – mert rájöttünk, sosem voltunk tőle különálló létezők.

Megérintek egy fát, és átérzem az erdő egészét, és átérzem, hogy a fák társuknak fogadnak. Egy gazdag pillanat alatt, egyetlen fa érintésétől megtelik jókedvvel, friss energiákkal a lényem. Kipihent leszek és érzem, pezseg bennem az életöröm. Hát persze, hogy tisztelem az élő Természetet! – Önmagam részeként tisztelem.  Ezt lélegezzük be, és amit kilélegzünk, amit teremtünk, az valóban segítő és építő.

– Mondom én, idealista vagy. Hogy jutnánk idáig? Nincsenek rá évezredeink. Legfeljebb, ha 17 évünk maradt. Na?

– Tudod, olyan ez, mint a fázisátalakulás. Melegíted a jeget, és látszólag semmi változás, a jég kemény jég marad. Aztán egyszer csak átalakul, olvadni kezd, és megjelenik valami teljesen új, a folyékony, csillogó víz. Erről beszéltél az imént, ugye? – pillantok a szemébe.

– A változás hirtelen jön – bólint.

– De ugyanez visszafelé is működik. Egy ember, aki megemelte a tudatossági szintjét és ezzel megemelte az életenergiáját, sokat tesz a többiekért. Egy ember, aki rendszeresen elcsöndesedik, meditál, vagy mindfulnesst gyakorol, és megengedi, hogy a fák és az erdő segítse ebben. Egy ilyen ember több száz, vagy több ezer embertársa tudatosság- és energiaszintjét emeli meg. És mivel meditálnak, és egyre többen teszik ezt, teremtő összhangba is kerülnek. És a többiek, akik még nem tesznek így, öntudatlanul elkezdenek másképp dönteni a mindennapjaikban: egyre ritkábban vesznek például egyszer használatos divatos ruhákat, vagy más olyan termékeket, melynek brutálisan nagy az ökológiai lábnyoma. Hamarosan ott lesz minden terméken, mekkora az ökológiai lábnyoma, épp mint most a kalória. Amikor zöldséget vagy péksüteményt vesz, nem teszi majd műanyag vagy papírzacskóba, van ugyanis nála egy erre alkalmas, újra és újra használható szövetzsákocska. Vagy épp biciklire száll, amikor csak teheti, autó helyett. Milliárd apró döntés nap, mint nap.

És persze ezzel együtt egyre többen tudatosítják, hogy jól létük, jó közérzetük kulcsa, ha tesznek önmagukért aktívan. Ha törődnek testük és lelkük ápolásával, és elkezdenek naponta jógázni, meditálni, Tai-Chit, Csikungot, vagy más hasonló tudatosság- és energiaszint emelő technikát gyakorolni. Ez pedig tovább erősíti a pozitív változást körülöttünk. Nem csupán a szakadék felé rohanó autó fékjére lépünk, hanem összhangban az autó csökkenő sebességével elfordítjuk a kormánykereket. Ez az a dimenzió, amiről a tudomány eddig megfeledkezett.

– Jó, tegyük fel, hogy lehetséges – kortyolgatja a vizét tovább tudós-ökológus barátom. – De ne feledkezz el arról, hogy a változásnak az ember ellenáll. Az ego benntartja a keréknyomban. Az alkoholista alkoholt akar. A zajhoz szokott ember a strandra is kiviszi és bömbölteti maga mellett a zenét. És ha erdőbe megy, egy tiszta környezetbe, ott is kiabál, szemetel és dohányzik.

–  Jól látod. De tudod, csak addig áll ellen, amíg kényszert érez magában. Lehet ez külső kényszer, de lehet belül is, egy hozott és tudatlanul működő emlék, egy hamis, megbetegítő képzet. Ám minden betegség lehetőség a változásra. Azt a jövőt, amiről beszéltem, nem lehet kikényszeríteni. Viszont megszületik a maga egyszerűségével és természetességével. Így gyógyulunk.

– Ha nem a kényszer, akkor mi lesz az, ami erre az összehangolt változtatásra ráveszi az embereket?

– A feleségem vart régi függönyökből egy csomó zsákocskát. Vagy egy tucatszor mondta nekem, hogy abba szedjem a pékárut vagy a répát, és ne tépjek le emiatt újabb műanyag zacskót. Mégis, újra és újra elfelejtem.

– Na látod, még te is!

– Így van. Viszont amikor abba szedem, és így nem kell otthon a kukába dobni egy újabb műanyag vagy papírzacskót, büszke vagyok magamra. És ez megerősít abban, hogy egyre jobban figyeljek.

– Azaz?

– A szivárvány lényege a színek spektruma. Az ember választhat. Szabadon. Minden döntésemmel szavazatot adok le, fordítok a kormánykeréken – ezt fontos tudatosítani. Azonban felszabadítom embertársaimat. Választhat így is és úgy is. Választása egy szín a spektrumból, ám választásának hatása van. Én magam is olykor olyan megoldást választok, ami nem épp klímabarát. Azonban felszabadítom a többieket, és ezzel magamat is. Vádak helyett, ego növelő „én különb vagyok” ítéletek helyett, mely engem felemel azon az áron, hogy másokat mélyre nyom. És ez a szabadság így felhajtó erővé válik, és azt eredményezi, hogy egyre nagyobb örömmel és egyre gyakrabban hozok olyan döntéseket, ami mindenkinek jó. És így, még ha autóztam is a nyaralásunkra jövet-menet pár száz kilométert, tudom, kompenzálhatok: például fákat ültethetek. És egyszer csak a dolog átbillen, és 30 év múlva már egy zéró emissziós autóban robogunk dús erdőkben, tiszta folyókkal ékes, fellélegző, újjászületett világban. És tudod, mit érzek?

– Mit? – teszi le a kiürült poharat.

– Büszkeséget. Rád, és minden embertársamra büszke vagyok, akikkel mindezt létrehoztuk. És érzem a többieket, gyermekeim pillantását, unokáim boldogságát, ahogy mélyeket lélegeznek a tiszta levegőből.

És érzem a fákat is. Hozzáérintem a jobb kezem egy juharfa érdes törzséhez, és megérzem az egész erdőt, ahogy együtt lélegeznek, és együtt örülnek velem. A juhar levele egy nagy ötujjú, simogató tenyér. Határtalan, felemelő, végtelenül tágas élmény! – Elhallgatok. Aztán rápillantok. Mosolyog, látom mélybarna, fénylő szemén.

– Kérsz még egy pohár sört? Vagy inkább töltsek még egy kis forrásvizet?

És amit látsz, megtapasztalja majd a világ, és tanúbizonyságot tesz majd amellett. Tehát a világnak csak a te gyógyulásodra van szüksége, hogy meggyógyulhasson.” A csodák tanítása

Ajánlott irodalom:

Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet. Megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja (Magyar klímavédelmi kft, 2022.) Részletekhez katt ide!

Dr. B. T. Aila: Az öt fa – misztikus regény (Gajarti Könyvkiadó, 2023.) Részletekhez katt ide!

Az öt fa – író-olvasó találkozó

Az öt fa – író-olvasó találkozó

Miről szól ez az online könyvbemutató?

Az öt fa – misztikus regény c. könyvem kapcsán beszélgetünk a következő kérdésekről:

Az eseményen 3 dedikált, ajándék könyvet is kisorsolok a résztvevők között.

Kiemelt vendégeim lesznek:

  • Veres Mónika (asztrozófus)
  • Bóna László (homeopata gyógyító)
  • Kornélia DeKorne (Hawaii, American Translators Assoc., Az öt fa c. könyv műfordítója)

Sodró lendületű, költői próza… Elolvasni a könyvet – egyben egy beavatási folyamat is.”
– Bóna László, homeopata gyógyító

Hol látható az előadás?

Online tartjuk, zoom-on. Videofelvétel készül, szóval regisztrálj bátran akkor is, ha nem jó épp az időpont. A felvétel megtekintésére 2 hét áll majd rendelkezésedre.

A találkozón csak regisztrált vendégek vehetnek részt. És a felvételt is csak ők kapják meg.

Mennyibe kerül?

A részvétel ingyenes.

Hogyan regisztrálhatok?

Töltsd ki kérlek az alábbi lapot:

Szeretettel látlak!
Bükki Tamás Aila

Hordozható mennyország – avagy hogyan kerüljük el az ökokatasztrófát?

Hordozható mennyország – avagy hogyan kerüljük el az ökokatasztrófát?

Bárhová is mész, vigyél magaddal egy kis hordozható mennyországot! /Paramahamsa Jogananda/

Jogananda nyilván nem a mobiltelefonodról beszélt. Megmutatom, hogy miről, ám előbb jöjjön a probléma felvetés:

Ökokatasztrófa és apokaliptikus ébresztő 

Már csak pár évünk van! Ha így folytatjuk, az összeomlás 5-10 éven belül bekövetkezik! Ez a mi jövőnk tehát, a mi generációnk problémája, és a gyermekeink életét alapvetően meghatározza majd. Katasztrófa szélén állunk! – hirdetik mindenfelé. Apokaliptikus képek és videók jelennek meg a közösségi médiában. Nyilván jó szándékból, ébresztésképp. 

És talán amiatt, hogy segítsd ezt a közös ébredést, hogy mások is tudatosítsák a közös felelősségünk súlyát, te is lájkolod vagy megosztod ezeket a posztokat? És aztán? 

Bár tudod, hogy 1-1 megosztás nem sok, de hát mit tehetnék? – kérdezed joggal. Ha így állunk, valóban elég, ha mindenki egy kicsit beletesz, változtat? Vagy nagyon nem, és itt összehangolt akcióterv kellene? Véget vetni sok olyan folyamatnak, ami károsítja az ökoszisztémát? Ha igaz, hogy 5-10 év, akkor nagyon bele kellene húznunk, nem? És akkor mit tehet itt egy ember, mit tehetnék én? 

A teremtő figyelem hatalma – és felelőssége

Az igazság az, hogy minden apokaliptikus képpel, videóval, felhívással, amit megosztunk, amire figyelünk, valójában nem eltávolítjuk, hanem közelebb hozzuk azt az összeomlást, amiről a cikkek, képek és videók beszélnek. Miért?

Ha rémképeket, közelgő apokalipszist tartunk a figyelmünkben, egy olyan jövőképnek adunk energiát, amit épp szeretnénk elkerülni. 

Mindaz, amire a figyelmed fordítod, naggyá nő az életedben – tanítja Joganada.

A jó szándékú kollektív tudatlanságunk, elmebeli fegyelmezetlenségünk így válik maga is romboló eszközzé.

A fehér bálna 

Hiába mondogatjuk, hogy nem akarunk belefulladni a műanyag hulladékba, hogy nem akarunk szmogot, pusztító szökőárt, aszályokat, iszapba fulladt városokat, menekülő 100 milliókat! Az elme épp csak a NEM-et nem érti.

Klasszikus példa: Kérlek, ne képzelj el egy FEHÉR BÁLNÁT! 

Mondom, kérlek, NE képzelj el egy fehér bálnát! 

Na, hogy sikerült? 

Mi hát akkor a megoldás?

Azt képzeld el, amit szeretnél!

Emberként az egyik legnagyobb erőnk a teremtő figyelem. Ezzel a hatalommal azonban meg kell tanulnunk végre helyesen élni.

Képzelj el, és láss magad előtt a tiszta folyókat, tavakat, óceánt! Tiszta levegőjű városokat, falvakat, melyeket zöldellő, egyensúlyban lévő erdősségek vesznek körül. 

Képzelj el és láss magad előtt embereket, akik önmagukkal is egyensúlyban élnek. Mert minden nap tesznek azért, hogy a természetes összhangjuk önmagukkal, és a környezetükkel helyreálljon.

Ha pozitív üzeneteket és képeket osztasz meg, és közben – nagyon fontos! – át is éled és kifejezed az örömödet, hogy ez megvalósul – akkor egyik legfontosabb erődet mobilizálod, a szankalp-shaktit, azaz a pozitív teremtő erőt. 

Mindez közelebb hozza hozzád azokat a helyzeteket, amikor tényleg tehetsz, fontos dolgokkal hozzájárulhatsz ahhoz a folyamathoz, amiben nem csak Te vagy a cselekvő. 

Fontos tehát kormányozni a hajót, és arra kormányozni, ahová menni szeretnénk. Ez a jóga lényege, és szerepe az életünkben.  

És ehhez adnak hatalmas segítséget az erdők és a fák. Ha közöttük jársz, gyógyulsz. És könnyebb látni a pozitív jövőt.

A Toynbee-átalakító

Van egy remek novella, Ray Brudbury írta, a Toynbee-átalakító. Egy férfi egy ökokatasztrófa szélén álló világban kitalál egy időgépet. Előremegy a jövőbe, és lefilmezi, hogy ott tiszta folyók, tavak, városok vannak; egy megtisztult és megmentett világ. Visszatérve a jelenbe, megmutatja a felvételeket, a világ elé tárja, hogy íme, ilyen lesz a jövőnk. 

És az emberek elcsodálkoznak, és hozzálátnak, hogy megteremtsék. Hát, ha így lesz, akkor kiveszem belőle a részem! Hiszen láttam! És meg is teremtik. A sztori gyönyörű, és tartogat egy izgalmas csavart is. Érdemes elolvasni!

A koherencia-erő: az összhang nem megy magától

Egyes emberek apró tettei fontosak. Ám nem elég a szemetet szelektíven gyűjteni. Elhagyni a műanyag zacskókat. Csökkenteni az autóhasználatot. Spórolni a tiszta vízzel.

Legalább olyan fontos, hogy összerendezetten, koherens módon, egymást erősítve történjenek ezek az apró, megtehető lépéseink.

Összhangban cselekedni egymással, a Természettel (vagy ha közel áll hozzád, Istennel) – ezt hívják kriya-jógának.  

A kriya-jóga a jóga egy magasabb szintje. Ezt alapozza meg pl. a hatha jóga a maga eszközeivel, a jól ismert (és sokszor hibásan a jógával azonosított) ászanáival és más módszereivel.

A kriya-jóga egy tudatos hozzáállás, és egyben egy konkrét technika, technikák sorozata. Megtanulható. Célja pedig, hogy a kriyát gyakorló beléphessen egy mélyebb meditációs állapotba, és ezzel rászinkronizálódjon a Világ fenntartó, teremtő erőire. 

Mi szükség a meditációra?

A meditációban elül az elme zaja. És így észlelhetővé válik a rajtad átáramló fontos információknak egy olyan tartománya is, amit racionális eszközökkel nem tudsz megragadni. 

A kriya-jóga elvisz a helyes meditációhoz. Swami Satyananda szerint az egyik legerőteljesebb, és egyben legszelídebb technika, amivel a megvilágosodás elérhető. 

Mindez nem vallás, és nincs köze semmilyen felekezethez. Ez egy ősi kincs, amit az emberiség kapott – és évezredeken át jógik őrizték a Himalájában, mígnem megérett az idő, hogy elhozzák közénk. 

A meditáció teremti meg a lehetőségét, hogy összhangban cselekedjünk, és összhangban jót teemtsünk. Jót, olyan értelemben, hogy nem csupán nekem jó, hanem mindannyiunknak segítő, érlelő, felemelő. 

Hordozható mennyország

Paramahamsa Jogananda, aki a kriya jóga technikáját az 1920-as években nyugatra hozta, arról a mennyországról beszél, amit meditáció során megtapasztalhatsz, nap mint nap.

A benső csendről, tisztaságról, fényről. Amikor aztán felkelsz a meditációból, vidd magaddal ennek a tágas csendnek egy részét, és ennek tudatával beszélj, figyelj és cselekedj. 

És vidd magaddal az erdőből a fák békéjét, és az erdő ölelő tágasságát!

Az így mindenhová magaddal vitt mennyország segíthet leginkább, hogy apró jó tetteink összhangba kerüljenek, összefonódjanak, és felerősödjenek. 

Így teremtjük meg együtt azt a tiszta, szép jövőt, amit valóban szeretnénk. Ahogy ez természetes.

Ha szívesen olvasnál erről még, szeretettel ajánlom a figyelmedbe Az öt fa – misztikus regényt.

Minden emberben él egy igaz kép arról, hogy kik vagyunk és hogyan érdemes viselkednünk egymással és gyönyörű, élő világunkkal. (B. T. Aila: Az öt fa)