A fák életformáló ereje és szakrális üzenete – előadás

A fák életformáló ereje és szakrális üzenete – előadás

Miért érdekelhet?

A fák közel kerülnek hozzánk, amikor egy városi hőhullám közepén csak azokban az utcákban lehet megmaradni, ahol elég fa biztosítja a kellemes, hűvösebb levegőt, vagy amikor egy világjárványban az egyik leginkább kézenfekvő menekülési útvonal az erdőben sétálni egyet.

Az erdőben járni erőteljes stresszoldó hatású: csökken a kortizol szint, megnő a vitalitásunk. Kisimulunk.

Sőt, azt is kiderítették már japán kutatók, hogy a fák, ha megérintjük őket, fitoncid molekulákat termelnek, s így 2-3 napos erdei tartózkodás alatt akár 50%-al megnő a szervezetünkben a falósejtek száma, és ez akár 30 napig magas marad; vagyis az erdő javítja az immunitást, és segít megküzdeni a kórokozókkal, és a daganatos betegségek megelőzésében és regenerációjában is fontos a szerepe.

De vajon azt tudtad-e, hogy a fák még ennél is többet adnak nekünk? Sajátos életenergiákat mozgatnak, és ha kapcsolatba lépünk velük, segíthetnek feloldani nem csupán testi, de lelki és mentális elakadásainkat is.

Hogyan kapcsolódik össze mindez a kvantumok világával? Hogyan fonnak minket be a fák egy gyógyító erőtérbe? És vajon mit mond minderről a homeopátia tudománya?

Kiket hallhatsz?

Bóna László: homeopata gyógyművész – aki szerintem ismét meglepő és mély dolgokra fog rávilágítani

Bükki Tamás Aila: fizikus (Ph.D), jógaoktató, és az Erdőmeditáció oktató képzés vezetője

Hol és mikor lesz?

2025. április 12-én, szombaton, 18:00-tól, kb. 20:00-ig tart majd az előadás.

Helye: Budapest, Harmónia Palota, VIII. ker., Múzeum utca 9, Ybl díszterem 

Jegyvásárlás – érdemes előre

A jegy ára elővételben: 4500 Ft. 
A helyszínen vásárolva: 6000 Ft.

Jegyvásárlás elővételben – ehhez katt az alábbi gombra:

Jegyvásárlás


A gombra kattintva a jegyx1.hu oldalára jutsz, ahol a kért számú jegyet meg tudod vásárolni, és bankkártyával kifizetni. A jegyvásárlásnál a megadott email címedre a rendszer automatikusan elküldi neked a számlát, és a jegyedet. Amennyiben nem bankkártyával szeretnél fizetni, hanem átutalással, kérjük, hogy jelezd ezt email-ben

Az e-jegyen lévő QR-kóddal tudsz majd belépni a rendezvényre. Ehhez az e-jegyet nem szükséges kinyomtatnod, azt okostelefonodról is bemutathatod. Egy jeggyel/QR kóddal csak egy személyt tudunk beléptetni, eztért kérünk, hogy a jegyedet ne oszd meg másokkal!

Szeretettel látunk!

Bóna László és Bükki Tamás Aila

Akiket megérintettek a fák

Akiket megérintettek a fák

Jó pár éve egy biogazda barátomnál találkoztam egy különös férfival. Emlékszem, megkínáltam ezt a férfit a magunk sütötte pogácsával, de csak a fejét rázta. Nem csak ezt, minden ételt visszautasított. Amikor megkérdeztem miért, elmesélte, hogy volt egy nagy balesete, és utána jött egy betegség, és most, a legkisebb nyomokban lévő méreg is úgy kibillenti, hogy mehet tőle a korház intenzív osztályára. És nyomokban méreg a mai világban bizony lényegében minden ételben van. Tehát ennek a férfinek az élete pengeélen táncolt. Hogy lehet, hogy a többieknél nem jelentkezik hasonló, és ők látszólag szabadon ehetnek szinte bármit? – töprengtem.

Minden rendszert, így az élő szervezetet is a visszacsatolások nagy száma stabilizálja. Például a szervezet bizonyos receptorai érzékelik a vércukorszintet, a sejtek tápanyag ellátását, és ennek segítségével a szervezet szabályozza az inzulin termelést. Ha a visszacsatolás, azaz az érzékelés alapú korrigálás valahol sérül, a jel késik, vagy nem megfelelő erősségű, akkor megjelenik a cukorbetegség. Az emberi szervezetet sok-sok milliárd visszacsatolás teszi stabillá, ezért viseli el az olyan terheléseket, mérgeket, mint pl. az alkohol, a dohányzás, az autó kipufogófüstje, vagy a növényvédőszerek maradékai az élelmiszerekben.

Egy bizonyos terhelési szinten túl azonban elkezdenek a visszacsatolások rosszul működni, szétesni. Amikor pedig a visszacsatolások egy jelentős része felbomlik, akkor előáll egy krónikus állapot, vagy szélsőséges esetben egy olyan helyzet, mint a fent említett férfinál: ha a legkisebb olyat teszi, ami nem kompatibilis az élettel, mondjuk megeszik egy friss pogácsát, lehet, hogy belehal, hiába készült az a lehető legtisztább módon bio búzalisztből.

És most nézzünk szét tágasabban! Miért olyan fontos a sokat emlegetett biodiverzitás? Vannak, akik így vélik: a természetfilmesek úgyis rögzítik a sok csodálatos dolgot, ha akarjuk, majd megnézzük az ezerszínű élővilágot a neten, látványos filmeken. Valójában mit számít, hogy eggyel vagy akár 100-al kevesebb rovar van, vagy eltűnik egy-egy kisemlős vagy jelentéktelen virág?

A fajok gazdagsága nem amiatt fontos, hogy szép, színes és gazdag legyen ez a bolygó! A fajok gazdagsága nem dekoráció! A fajok egymásra utalt sokfélesége, gazdagsága teremti meg az élő közösségeket stabilizáló visszacsatolásokat. Az ember életfeltételeinek stabilitását is a biodiverzitás biztosítja.

A szélsőséges időjárások, a nagy szárazságok, az évről évre ismétlődő nagy erdőtüzek, az évente többször előforduló özönvízszerű esők, mely városokat mosnak el, úgy tűnik, mind-mind annak a jelei, hogy a Föld bioszférája – melynek része az ember is – instabillá vált. Már nem tehetünk meg bármit. De mi az, amit tennünk érdemes? Mi az, ami hatékony gyógyulást hozhat nekünk?

Az életet fenntartó kommunikációs hálózat

Olasz kutatók az elmúlt 2 évtizedben egy alapvető felfedezést tettek: kiderült, hogy a víz nem rendezetlen H2O molekulák halmaza, hanem a víz egy része, szobahőmérsékleten 27%-a, egymással együtt rezgő parányi gömbökbe szerveződik. Ezek a gömbök szeretnek láncokba, struktúrába rendeződni, és körbeveszik az élet molekuláit. Úgy tűnik, hogy csak olyan molekulák képesek részt venni az élet táncában, amelyeket ezek a parányi vízgyöngyök be tudnak burkolni és összekötni más molekulákkal – erről a fontos felfedezésről bővebben olvashatsz a Vízgyöngyök és az élet ritmusa című írásomban.

Tudtad-e azt, hogy a szervezetedben minden egyes nap közel 1 millió génhiba keletkezik? Azonban minden egyes sejted sejtmagjában enzimek folyamatosan szkennelik a kromoszómáidat, és ha találnak egy hibát, szólnak egy másik enzimnek, az felnyitja a kettős szálat és kivágja a sérült részt, majd szól egy másik enzimnek, amely beilleszti a megfelelő bázis molekulát, majd egy másik visszazárja kettős szálat. Mindezt precízen, egymás után teszik. Itt láthatsz erről egy meghökkentő videót. Ez a szuperintelligens javító rendszer 100% hatékonysággal működik. Ha csak 99.99% hatékonysággal működne, alig lenne ember, aki megélné az 5 éves korát. Erre az elképesztő hatékonyságra semmilyen ember teremtette mechanizmus nem képes. És úgy tűnik, hogy ez a vízgyöngyöcskék koherenciát teremtő kvantumhálózata nélkül nem is lenne lehetséges. A víz tehát nem csupán oldószer, sokkal több annál!

És ez csak egy a számtalan létfenntartó visszacsatolásból, melynek sok-sok varázslatos szintje van. Minden napod tehát maga a csoda!

Tágítsuk ismét a képet! Ma már tudjuk, hogy a fák a gyökereken keresztül egybekapcsolódnak. A gombák fonják őket össze. Ha az erdőben megállsz, minden talpalatnyi föld alatt kb. 100 km gombafonal hálózat van. Gombák, amik összefűzik a fákat egymással és a lágyszárú növényekkel. Ha mikroszkóp alatt megnézzük, nem lehet megmondani, hol végződik a fa gyökere és hol kezdődik a gomba. És ha még jobban belenagyítanánk, azt látnánk, hogy a vízgyöngyök kvantumhálózata is összeköti őket. És ebbe az élethálóba nem csak a fák és gombák, hanem a baktériumok, atkák, rovarok, madarak és emlősök is beletartoznak. És az ember is. Számtalan módja van az összefonódásnak, egymásrautaltságnak. Az erdő egyetlen hatalmas, gyönyörű élőlény.

Amikor megérintesz egy élőlényt vagy egy fát, a testedet alkotó, és azt körül lengő vízgyöngyökből álló kvantum hálózat rácsatlakozik a fákra. A fák érzékelnek Téged – erre jöttek rá Olasz tudósok Damanhurban. Sőt, az is kiderült, hogy a növények képesek ránk hangolódni és kommunikálni velünk.

De a fák ennél is többet tudnak: gyógyítanak. Japán kutatók például kimutatták, hogy ha az ember megérint egy fát, a fa elkezd ún. fitoncidokat termelni. A vizsgálatok szerint két-három erdőben töltött nap alatt a nagy falósejtek száma 50%-al nő a szervezetben. Ezek azok a sejtek, melyek segítenek többek közt a rákos sejteket felismerni és eltüntetni. A kutatók kimutatták, hogy az immunrendszer ébersége és erőssége az erdei tartózkodás után 30 nap múlva is magas szinten maradt.

Japánban az 1980-as évek óta receptre írják fel az erdőt, a Shinrin Yokut. És vannak erdők, amelyek már azért védettek, mert a kutatók és a döntéshozók is felismerték, hogy annál jobbat nem tehetünk, minthogy békén hagyjuk az erdőinket, és kapcsolódunk a fákhoz, amikor csak lehet. A természet egészsége és jól léte a közös jól létünk alapja.

Az embereket kell gyógyítani

Mi történik jelenleg Magyarországon? És mi történik körülöttünk a világban? Mik a tünetek, melyek akkor látszanak, ha megvizsgáljuk az erdők állapotát?

Az erdőink gyors ütemben pusztulnak. Tarvágás tarvágást követ. A tarvágott (pontosabban véghasznált) területeken pedig az ökoszisztéma erősen sérül, a klímaválság miatti aszályos nyári hónapokban a levágott, árnyék nélkül maradt területeken az ökológiai rendszer akár teljesen összeroppanhat. Az ország erdőinek 90% kipusztításra van ítélve, és ezt a jelenlegi törvényeink támogatják – erről bővebben írtam az Erdőszeretet, életigen – állítsuk le együtt az erdőpusztítást Magyarországon c. blogomban.

Az ezzel kapcsolatos Erdőszeretet, Életigen petíciónkat több, mint 12 ezer ember írta alá 3 hónap alatt! A petíciót elküldtük Nagy István agrárminiszternek és Zambó Péter erdőkért felelős államtitkárnak, akik a felvetéseinkre, megoldási javaslatunkra nem válaszoltak. A címzettek helyett dr. Molnár Orsolya és Szentpéteri Sándor főosztályvezető válaszoltak, akik a 2016-2030-as Nemzeti Erdőstratégiára hivatkoztak. Válaszuk sajnos több ponton nem állja meg a helyét, mert az Erdőstratégiában megfogalmazott célok egyszerűen nem teljesülnek.

A Kárpátokban óránként pusztul el 5 focipálya méretű erdő – hogy ezt együtt megállíthassuk, a Green Peace szervez épp aláírásgyűjtést az ügyben, jelenleg több, mint 108 ezer aláírásnál tartanak. Szeretnék jelezni a környező országok politikai vezetésnek, hogy sokan vagyunk, akiket ez a helyzet felháborít.

Nemrég jött ki a WWF Élő Bolygó jelentése, ami azt mutatja, hogy elmúlt 50 évben kiirtottuk a Föld ökoszisztémájának 70% százalékát – mondja Dedák Dalma, a WWF környezetpolitikai szakértője a kávéház a világ végén sorozat egyik podcastjában.

Látva a szomorú helyzetet, azon töprengtünk együtt, 2024. év végén, hogyan léphetnénk tovább az erdők és önmagunk védelmében.

A megoldáshoz egyrészt Bóna László vezetett el. László összeírta az elmúlt évek társadalmi tüneteit. Klímaválság: hőhullámok, hősokkok, „elszáradunk, kitikkadunk”. Összeírta a Covid krízis jellegzetes tüneteit. Az Ukrán-Orosz háború kollektív tüneteit. És arra jutott, hogy a társadalmunk épp olyan tüneteket mutat, mint egy daganatos beteg – A béke te magad légy című döbbenetes előadást itt nézheted meg.

Bóna László a fenti előadásában elmondja, hogy a társadalmat az emberen keresztül lehet meggyógyítani. „Nem ültethetem le ide a Földet! Hogy kedves Terra, vagy Terrike, ülj ide!

Tudjuk azt is, hogy a Földet kizsákmányoló, egyre csak növekvő gazdaságpolitika nem tartható tovább. Dr. Gelencsér András akadémikus egyenesen olyan gazdaságpolitikát javasol ebben a fontos előadásában, ahol nem felmegyünk a hegyre, nem a Trump-féle gazdasági vakrepülést majmoljuk, hanem hozzászoktatjuk az embereket ahhoz, hogy bizony lefelé kell mennünk a hegyről, ha túl akarjuk élni a krízist.

A törvényeink jelenleg úgy vannak megalkotva, hogy az ökoszisztémát kizsigerelő gazdaságot támogatják. Ezeket a törvényeket mi magunk hoztuk, mi magunknak kell tehát olyan törvényeket alkotni, melyek az életet szolgálják.

Csakhogy Bóna László fenti előadása még egy fontos dologra rámutat: egészséges társadalmat csak egészséges emberek képesek alkotni.

Egészséges ételeket egészséges emberek akarnak enni. A beteg emberek őket megbetegítő ételeket esznek.” – mondja Bóna László.

Tehát tudjuk azt, hogy az embereket kellene gyógyítani. Egy rákos betegséget kell gyógyítani.

Megfelel-e Neked az, ahogy ma a rákot gyógyítja az orvostudomány? Műtéttel, a daganatot kivágva – vesd össze az Orosz-Ukrán háborúval vagy a Líbia-Izrael háborúval. Vagy kemoterápiával, sugárterápiával kellene hozzáállni? Pusztuljon minden beteg sejt? Na, persze így pár milliárd kipusztul majd a kevésbé beteg sejtecskék közül is.

Los Angeles, és benne Hollywood épp lángokban áll. Ezt a 7 perces közvetítést erről a tragédiáról nem amiatt idézem ide, hogy a média negatív hírvonalát erősítsem. A kommenteket érdemes megnézni. „A világ megrontóit is elérte a végzetük, amit vetettek azt aratnak.” vagy „A modern Sodoma és Gomora”. Nulla önreflexió. És nulla empátia az érintett emberek nehéz sorsa, és a sok milliárd megégett élőlény, fák, rovarok, madarak, emlősök iránt.

A reményt számomra az adja, hogy tudom, sokan vannak, akikben ott van ez az empátia, csak épp úgy döntöttek, nem terhelik magukat ilyen lehúzó, élettelen hírekkel.

Bóna László kifejti, hogy a rákos betegség lelki sajátossága a következő: az ember úgy látja a világot, hogy neki van igaza, a másik pedig a hülye, a gonosz, a kiirtandó. Csak vagy-vagy álláspontokban tud gondolkodni és élni. Azaz képtelen kiszakadni abból a narratívából, amit Hollywood közvetít, a szuperhősök szánalmas világából, ahol a „jók” kiirtják a rosszakat. A baj csak azzal van, hogy mindenki jónak képzeli magát.

Tudunk-e másképp hozzáállni az ökológiai válsághoz? Tudunk-e például a fakitermelést végző erdészekre úgy tekinteni, hogy ők nem gonoszak, nem ellenségek?

Ha nem tudunk, akkor alighanem nem fogunk tudni mi magunk meggyógyulni, kiszakadni a rákot okozó gondolati narratívából, és akkor lehet, hogy csak nagyon súlyos áron tudunk majd meggyógyulni.

Ez a kérdés foglalkoztat: tudunk-e olyan civil társadalmi összefogást teremteni, ami a közös gyógyulásunkat – és benne az egyén gyógyulását – együtt támogatja?

A közösségek organikus szemlélete

Bernard Lievegoed holland orvos dolgozta ki 1978-ban a közösségek organikus szemléletét. Azt mondta: egy emberi közösségre is tekintsük úgy, mint magára az emberre. Azt állította, hogy egy emberi közösség is egy élőlény!

Lievegoed az antropozófia (emberbölcselet) szemléletét alkalmazza, miszerint minden ember alapvetően három részből áll, azaz van egy fizikai teste, van egy érzelmi és szociális lénye, és vannak gondolatai, tehát van a lényének egy mentális szférája. Hasonlóképp az emberek által létrehozott közösségeknek is, legyen az egy család, vagy egy cég, vagy akár egy nagyobb szerveződés, éppígy három jól elkülöníthető szférája van:

1.) A gazdasági szféra (ami az ember testével rokon): ide tartoznak a pénzügyek és a gazdálkodás, az igények és elvárások, melyet a „cégnek” kell kielégíteni, valamint a környezettel való viszony, és a szociális felelősségvállalás.

2.) A szociális szférához (ami az ember lelkével rokon) tartoznak az emberi találkozások, az emberek közti kommunikáció és annak minősége, a szimpátiák és antipátiák, az empátia, a konfliktusok és ezek kezelése, a jog és szabályozások, és a munkamegosztás.

3.) A szellemi szférához (ami az ember szellemi vagy gondolati részével rokon) tartoznak a közösséget alkotó emberek képességei, tapasztalatai, kreativitásuk, fejlődésük, az, hogy mennyire tudnak az egyes emberek a hibáikból tanulni; és ide tartozik a lojalitás is, ami azt jelenti, mennyire tud valaki emlékezni a megállapodásokra és megtartani azokat; valamint ide tartoznak a motivációk és az elvek is, melyeknek egy irányba kell mutatniuk ahhoz, hogy a közösség tartósan jól legyen.

Egy közösség egészségét az jelzi, hogy a szabadság, egyenlőség, testvériség jelmondatának régóta lelkesítő szavai a megfelelő szférákban teljesülnek-e.

Egy egészséges rendszerben a szellemi szférában kell teljesülnie a szabadságnak: azaz egy egészséges közösségben mindenki szabadon kifejtheti a gondolatait és véleményét. Azaz önmaga lehet, önmagát adhatja.

vö: Ma Magyarországon, mint kiderült, egy Nemzeti Parkos dolgozó nem állhat ki szabadon a természet védelméért, mert kirúgjak az állásából. És hasonló okok miatt nagyon nehéz volt olyan szakértőt találni, aki ki mer állni például az erdővédelmi petíciónk mellett, mert az intézetek forrásai hirtelen elapadnak, létük ellehetetlenül, ha nyíltan beleállnak ebbe vagy hasonló ügyekbe.

Egy egészséges rendszerben a szociális szférában kell megjelennie az egyenlőségnek, ami azt jelenti, hogy mindenkire egyelő jogok és kötelezettségek vonatkoznak.

vö: Hazánkban rendszeresen történnek például erdőirtások Natura 2000 területeken is. Az erdők jogi helyzetét megbeszéltük az EMLA környezetjogi egyesület vezető ügyvédjével. És arra jutottunk, hogy jogilag nem lehet semmit tenni az erdők védelmében. Tegyük fel, hogy mindezt a Natura 2000 bizottság elé tárjuk, és elindul egy EU-s per, ami Magyarországot elmarasztalja. Ahogy láttuk más hasonló esetekben, a kormányra várhatóan ez nem lesz hatással. Magyarország jelenlegi kormánya úgy véli, rá a jogszabályok nem úgy vonatkoznak, mint egy állampolgárra.

Egy egészséges rendszerben a gazdasági szférában kell megjelennie a testvériségnek. A testvériség elve pedig azt jelenti, hogy nem származhat hasznom olyanból, amiből másnak kára származik.

vö: Az erdők gyors iramú, végvágásos letermeléséből egy marék ember gazdagodik csupán, mindenki kárára, és ezt az állapotot a mai törvények, és a politikai vezetőknek visszaszivárogtatott pénzek konzerválják.

A szocializmus az a beteg rendszer volt, ahol az egyenlőséget, melynek a szociális szférában kellene megjelennie, a gazdasági szférára erőltettek. Most ez már nincs így, mindegyik szféra a betegség súlyos tüneteit mutatja.

Hogyan lehet egy halmozottan beteg társadalomban pozitív változást elérni, annak akár egyetlen fontos vonatkozásában, mint az erdők védelme?

Az Erdőszeretet-koalíció: civil összefonódás az élet védelmében

A továbblépés lehetőségére a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) munkatársaival folytatott élő beszélgetés mutatott rá: össze kell fonni egyetlen, egymást éltető hálózatba azon embereket, akik formális vagy informális civil szervezeteket képviselnek, olyan embereket, akiknek a motivációja egyezik: szeretnék megóvni az erdőket és az ökoszisztémát.

Csak az aHang oldalán az Erdőszeretet, Életigen petícióval párhuzamosan 12 másik erdővédelmi petíció fut. Vagyis van nagyon sok olyan ember, aki tenni akar. De lehet, nehéz láthatóvá válnia, vagy nincs meg hozzá a szakértői bázisa, vagy épp nem tud hatékonyan fellépni más okokból, pl. források hiányában.

Ezen a ponton kimentem az erdőbe, és leültem egy tölgyfa alá. És a tölgyfa tovább segített. Mindebből a következő tovább lépési lehetőség formálódott ki:

1.) Megkeressük ezeket az önállóan küzdő embereket és a kisebb-nagyobb civil szervezeteket, olyanokat, akik szeretnének tenni az erdők és az élet védelmében, és egy olyan hálózatba fonódunk, melyben hatékonyan tudjuk egymás ügyét segíteni, támogatni, egymást éltetni.

2.) Mindezt úgy tesszük, hogy igyekszünk magunkban felszámolni a Hollywood-narratívát. Felhagyunk az ellenségképpel.

3.) Ahhoz, hogy ezt megtehessük, behívjuk az erdő gyógyító jelenlétét.

A következő kép lebeg előttem: a találkozásaink jó része erdőben sétálva, fák között lesz. Amikor csak lehet, az erdőhöz kapcsolódunk majd annak érdekében, hogy mi magunk, akik majd az Erdőszeretet-koalíciót megalkotjuk, mint egyének, és mint szervezet, egyre egészségesebbek lehessünk: testileg, lelkileg, szellemileg. Ehhez, amikor csak tehetjük, befonjuk magunkat a vízgyöngyök és a fák hálózatába. És amit az erdőtől kapunk, azt az összhangot és békét, és testi-lelki-szellemi kiegyensúlyozottságot, belevisszük majd az általunk formált koalícióba, és a társadalmi folyamatokba.

A működésünk indikátorai az organikus szemlélet indikátorai lesznek. Figyelünk majd a fent bemutatott szellemi, szociális és gazdasági szférák egyensúlyára. És ha ezekben eltérést tapasztalunk, visszacsatolunk, korrigálunk. Célunk, hogy minél többféle homeosztázist, élő visszacsatolást teremtsünk, hogy a Erdőszeretet-koalíció stabil lehessen.

Hitem szerint ez az Erdőszeretet-koalíció olyan akciókat fog majd létrehozni, melynek a jövőformáló hatása erőteljes lesz, mert összhangban tudunk majd cselekedni a Természettel, melynek mi magunk is részei vagyunk. Olyan akciók formálódnak majd ebből az állapotból, melyek békések lesznek. Úgy vélem, sokkal erőteljesebbek leszünk így, sokkal jobban szolgálja majd ez az egyéni és kollektív gyógyulásunk, mintha egyénileg, vagy az erdőkapcsolat nélkül akarnánk a kaotikus, egymásnak ellentmondó szakpolitikai közegekben manőverezni.

Ha ezt sikerül megteremtenünk, a jövőformáló erőt nem mi hozzuk létre majd, ez az élet ereje lesz, ami megnyilvánul rajtunk keresztül. Ha így lesz, a pozitív változás szükségszerűen létrejön, tudom. Nem fokozatosan, nem. Kvantumugrás-szerűen. Mert minden gyógyulásnak ez a természete.

Elporladó fegyverek, vagy ami kell még

Elporladó fegyverek, vagy ami kell még

Mindenki harcol, csak úgy mellesleg… azt mondja: harcolok a kilóimmal, harcolok a betegséggel. Legyőztem ezt a betegséget! Ha mindannyian harcolunk, hogy akarunk békét?” (Bóna László: A béke te magad légy! c. előadása)

Egy éve történt, és nagyon mellbevágott a hír: 2023. augusztusában felavatták Magyarország első harckocsigyárát Zalaegerszegen. A 24 óra akkor így büszkélkedett a nagy eseménnyel:

A rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök mellett beszédet mondott a Rheinmetall elnöke is. Armin Papperger a gyár megnyitása kapcsán rögtön két rekordról is beszámolt. Beszédében azt állította, hogy az üzem – a cégcsoporton belül világrekord gyorsasággal épült és – Európa legmodernebb, legkiválóbb harckocsigyára lesz.”

Aztán 2023. decemberben az RTL valóban már ezzel a csodahírrel állt elő:

Elhagyta a gyártósort az első Lynx KF-41 a Rheinmetall német hadiipari cég zalaegerszegi üzemében… A kormányfő akkor azt is hozzátette, hogy a harci járműveket gyártó üzem mellett tesztpálya és kísérleti csarnok is van, vagyis a gyártás és a kutatás-fejlesztés egy helyen valósul meg, és kijelentette: – Ahogy a nagykönyvben meg van írva: made in Hungary a szó minden értelmében.”

És azóta is rendületlen hévvel készül Magyarország az új világháborúra: már óriásplakátokon, százmilliós hirdetésekkel költik az adófizetők pénzét arra, hogy szép nagyra duzzasszák az ország zsoldoshadseregét, amit az adófizetők pénzelnek.

Apropo: Magyarország állítólag az EU legszegényebb országa. Szóval valóban bele kell húznunk, nem igaz?

A minap az egyik heves nyári zápor lemosta a sallangokat, és feltárta a lényeget. Az alábbi kép mosolygott rám az egyik váci óriásplakátról:

Kérlek, ha nem világos, hogy miért olyan szomorú ez a vidám plakát, ne olvasd tovább ezt az írást!

Ha még mindig azt hiszed, hogy az embertársaink gyilkolása fog megóvni attól, hogy feldúlják otthonod a vérszomjas oroszok, ukránok, arabok, vagy akárkik, hogy a fegyverkezés fog megóvni attól, hogy szeretteid megalázzák és megkínozzák, akkor az élet legalapvetőbb törvényét még nem értetted meg. Ez a törvény a karma törvénye, az ok-okozat törvénye. Erre a sok-sok fájdalmas élettapasztalat érleli meg az embert: ha már elégszer öltél és megöltek, és elégszer nézted végig nővéreid, lányaid, feleséged megerőszakolását és felkoncolását, ha meghaltál már vért hörögve egy tüdőlövéstől, többé nem tud őszintén lelkesíteni a vidáman mosolygó hadfiak plakátja, nem dobogtatja meg hazafias hévvel a szívedet, hogy Magyarországon gyártják Európa legkíválóbb harckocsiját, mely akár egyetlen célzott lövéssel ezrek testét tudja majd felkenni a közeli házromok falára „made in Hungary”.

De hát akkor mi a megoldás? Ray Bradbury Egy darab fa c. elképesztő novellájában rámutat a lényegre. Mit okozna vajon, ha elporladnának a fegyverek? – hallgasd meg, felolvastam Neked:

Szóval elegendő-e a fegyverek ártalmatlanítása, hogy béke legyen körülöttünk?

Rajan Sankaran homeopata orvos kijelenti: minden betegség egy téveszmében gyökeredzik. A békétlenségünk egy közös betegség, egy ragályos elmebaj. És a téveszme jelen esetben az, hogy minden szenvedéseinknek, nyomorúságunknak a másik ember, nemzet az oka. Azaz a bajainkat krónikusan kivetítjük.

Észrevetted-e azt, hogy a fenti eszmefuttatásban a háború generálását a kormányra vetítettem? Na ez a békétlenség oka, helyben is vagyunk.

Amikor túl sok lesz a feszültség bennem, amikor már nagyon sokat pörögtem, vontam az igát, amikor „nagyon sokat dolgoztam azért, hogy most nagyon sokat dolgozhassak”, és itt fáj, ott szúr, tele vagyok betegéggel, meg dühöngenék, de kinek és minek? – mondod, vagy épp letargiádban már mozdulni sem bírsz, vagy úgy látod, évről évre szarabb az élet – nos, amikor ez már kollektív méreteket ölt, előfordulhat, hogy egyszer csak kirobban a háború?

2023 októberében szerveztem egy előadássorozatot a Béke Te magad légy címmel. Eddig csak a rövid összegzése volt elérhető, de most feltettem Neked Bóna László igazán döbbenetes előadását teljes egészében. Tudtad-e például, hogyan függ össze a rákbetegség a béke és háború témakörével? Mert bizony, nagyon is összefügg. Bóna László egy egészen meghökkentő megvilágításban tárja mindezt elénk:

De a lényeg, ahogy Bóna is kijelenti: a közösség gyógyulásának kulcsa az egyén gyógyulásában rejlik. Minden valódi gyógyító tudomány felismeri a test-lélek-szellem egységét, és arra törekszik, hogy túllendítsen életút elakadásaidon, feloldja mélyen gyökerező tévképzeteinket. Így működik többek közt a jóga és jógaterápia, a homeopátia, az antropozófus orvoslás, de az ősi alkímia is ennek a tudománya.

Tehát ha fáj a fejed vagy a hátad, ha stresszes vagy, ha magas a vérnyomásod, ha diabétesszel vagy más krónikus nehézséggel élsz, ha kilátástalannak látod az életed, azaz elakadások mutatkoznak a testedben, vagy lelki szinten, vagy holdudvarodban, a szociális körülményeidben: tehetsz úgy, hogy az egészségtelen körülményeket, a nyomorúságos helyzetedet, despota főnöködet vagy élettársadat okolod mindezért. Lehet, hogy sok igazság lesz benne, igen. Azonban gyógyulást csak azt hoz, ha az okokat önmagadban megkeresed és rendezed.

Békét akarsz Te is? Látod-e magadban a harcost? Én igen. Még mindig ott van. Ha nem így lenne, ez az írás is másmilyen lenne. Na, hát ezzel kell szembenézni – legalábbis nekem éppen ezzel. Remélem sikerül – és most a magam nevében beszélek. Mert én valóban békét akarok. Megéltem már elégszer ugyanis, milyen a háború.

Ezen a ponton kimentem az erdőbe és 4 napig ott éltem a csöndes, szerető fák ölelésében.

Mint a hagyma héjai, úgy váltak le rólam a feszültségek újabb és újabb burkai. Minden erdei meditációban újjászülettem.

Így értem arra a pontra, ahonnan visszatérve most új reménnyel és derűs szívvel tekintek körül.

Folytatás következik 🙂

Részegség – spirituális hangos novella

Részegség – spirituális hangos novella

Ott kezdődik a betegség, ahol az egyénnek valamilyennek lennie kell, ahol látszani kell valamilyennek… Az egészség pedig ott kezdődik, ahol képesek leszünk azt is látni, amit saját szemünkkel eddig nem tudtunk. A valóság nem egy közmegegyezésen alapuló illúzió.” (Bóna László: Párhuzamos valóságok – a hermetikus homeopátia alapjai)

Megrendítő. Felkavaró! Lelkesítő. Bátor és őszinte – ezek a szavak jutnak eszembe Amir Ahmed Nasszar: Én és az Iszlám c. önéletrajzi könyvéről. Amir egy szudáni afro-arab muszlim családban nő fel, és ahogy növekszik, egyre kétségbeejtőbb számára a kontraszt: egyrészt ott az ő szeretett Iszlámja, a Korán felemelő tanításai, a napi öt csodálatos ima, és ezzel kontrasztban, erre hivatkozva mégis muzulmán öli a muzulmánt, diktátorok élvezik sok évtizedes rémuralmukat Irakban, Iránban, Egyiptomban, Tunéziában, Szudánban, tele vannak a börtönök megkínzott emberekkel. És ott az újra és újra fellángoló, ősi és kegyetlen Izrael-Palesztin gyűlölködés. Miért, miért, miért?! – kérdi egyre kétségbeesettebben Amir. Majd álnéven blogolni kezd, és súlyosan bírál minden agressziót, szélsőséget, vallási fanatizmust. Amir hamarosan az ezredfordulót követő időszak legismertebb arab bloggerévé válik.

Az Arab Tavaszt, a muzulmán világ diktatúrát és elnyomást megelégelő népforradalmát 2011-ben Amir és egyiptomi, tunéziai, libanoni, iraki, iráni blogger társai indították be, milliókat mozdítva meg. 100 ezrek özönlöttek pl Egyiptom utcáira, követelve a rezsim leváltását. Sorra buktak meg Tunézia, majd Egyiptom diktátorai. Azután 2012-ben elkezdődtek a megmozdulások sorban Líbiában, Jordániában, Szaud-Arábiában, Szudánban, Szíriában. A forradalom a facebookon, twitteren indult, a bloggerek táplálták, ráébresztve az arabok millióit, hogy ez így nem mehet tovább. Elegük lett, hogy más mondja meg nekik, néhány vallással és vagyonnal összegabalyodott politikai vezető, egy külső autoritás, mi a jó és mi a rossz, és hogyan kell viselkedni.

A jószándékú embereknek elegük van világszerte a gyűlölködésből, és belülről, saját elhatározásukból szeretnék tenni a jót. Függetlenül attól, hogy az Egyesült Államokban, Magyarországon, Ukrajnában, Oroszországban, vagy épp Izraelben, Irakban vagy Pakisztánban él-e az ember.

Távol áll tőlünk? Végül is csak itt történik mindez, ezen a pontnyi bolygón, épp most is, pl. a Földközi tenger partvidékén. És ha ez sem elég, gondolj csak a Covid-őrületre. Ott nem a hatalom mondta meg neked, egyik napról a másikra, hogyan kell tisztességesen viselkedned? Hogy mi a jó és mi a rossz?

Amir végül elfordul az Iszlámtól, egy fájdalmas válásban, hogy végül belülről, újra rácsodálkozhasson, és szívébe ölelhesse a teljességet, melynek egyaránt része egy palesztin és egy zsidó is.

 „Az egészség pedig ott kezdődik, ahol képesek leszünk azt is látni, amit saját szemünkkel eddig nem tudtunk. A valóság nem egy közmegegyezésen alapuló illúzió.” – mondja Bóna László.

Alább két, úgymond spirituális írásomat találod, a Részegséget és a Másnaposságot. A közös bennük az, hogy egy olyan világot képzeltem el, ahol egy külső hatalom mondja meg, mikor és hogyan szabad örülnünk, szeretnünk vagy épp gyűlölködnünk. Két olyan világot, ahol kívülről jön, mi a jó, a helyes.

A Részegségben azt az illúziót járom körül, hogy a technológiai fejlődéssel egy jobb élet teremthető, azt a szándékot, hogy a technikával majd elkerülhető lesz a világban található sok-sok szenvedés, agresszió és erőszak.

Az első novella, a Részegség, ezzel az életélménnyel rokon. Az Arab Tavasz az interneten indult útjára. Ugyanakkor már készen áll az új facebook, a Multiverzum, sőt, ki van dolgozva az a technológia is, hogyan kapcsolják a számítógépeket össze az agy neuronjaival. Hová vezethet ez? És hogyan ragyoghat fel belülről, minden elnyomás ellenére, gyönyörű emberségünk?

Olvasd el vagy hallgasd meg a Részegséget alább!

Majd katt ide, és hallgasd meg a Másnaposságot is.


 

B.T. Aila: Részegség

Ahogy telnek az évtizedek, a sok milliónyi ember vágya, hogy elmeneküljön egy képzeletbeli világba, csak egyre fokozódik. A számítógépes játékok kifinomultsága a realitás olyan szintjeit fogja elérni, amelyről ma még nem is álmodunk.… Egy szuper számítógép valós időben fogja programozni és folyamatosan adaptálni a játék jeleneteit és cselekményeit az egyedi játékos gondolati és emocionális visszajelzése szerint. Minden játékos a saját személyes világában fog élni. Ez a számítógépfüggő emberiség végső leválásához fog vezetni.” /Paul Emberson: Ember vagy számítógép/

Felnyílt az éjszaka koporsója. Testemet átjárta az ébredéssel mindig együtt járó elektromos borzongás, ami hamar felébresztette szunnyadó idegeimet, átmasszírozta izomrostjaimat, serkentette mirigyeim működését és beindította az emésztőrendszeremet is. Kikászálódtam a szarkofágból.

A szoba olyan mértékben világosodott, hogy ne erőltesse meg a retinámat. A falak mályvaszínűek voltak ma reggel. Ezek szerint ehhez volt ma reggel kedvem. A gép tudja, hiszen látja a vágyaim. Úgy alakítja életemet, hogy az nekem a legkellemesebb és legjobb legyen. A mályvaszínű falak valóban érdekesek voltak. Érdekes, hogy szeretem a mályvaszínt!

Az ebédlőbe menet be akartam pillantani feleségem szobájába, hogy megnézzem, felkelt-e már. Az agyamban azonnal megcsendült a hangja. Azaz épp olyan volt, mint az ő hangja:

– Az irodába mentem, drágám. Sok munkám van mára. Nagyon későn jövök, szia.

Beléptem az ebédlőbe és leültem az étkezőasztalhoz. Elém csúszott egy szűrkészöld kocsonya kocka, amely tartalmazta a szervezetem számára fontos fehérjéket, szénhidrátokat, zsírokat, vitaminokat és ásványi anyagokat. A szürkészöld kocsonya kockát csak egy pillanatig láttam, majd a tányéron egy gőzölgő tükörtojás jelent meg egy nagy szelet friss kenyér társaságában. Az akaratomnak megfelelően feltehetőleg. Ezek szerint ma reggel tojásra vágytam. De mi volt ez a fáziskésés? A fülemben máris megcsendült az életnarrátorom hangja:

– Elnézésedet kérem, de az akaratvizuális szinkron generátora megsérült. Ki kellett cserélni pár alkatrészt, de a széncsövecske szintetizátor is megsérült. A mikroalkatrész utánpótló-centrumban pedig torlódási fennakadások voltak. Mindez 1.23 másodperces szinkroncsúszást eredményezett. Jó étvágyat!

Belapátoltam a tojást. Az íze semmivel nem volt rosszabb, mint szokott. Most kissé füstölt íze is volt. Hm, ezek szerint ezt kívántam. Tudja a gép!

Kiléptem a lakásból és belefészkeltem magam a búra foteljébe. Normális esetben ahhoz, hogy munkába menjek, nem kell kilépnem otthonról. A feleségemnek is otthon van az irodája meg nekem is. Hála a tökéletes Virtuális hálózatnak, szinte senkinek nem kell elhagynia az otthonát ahhoz, hogy napi munkáját elvégezhesse. Az utazás általában csak idő- és energiapocsékolás. Ma azonban kivezényeltek észak-Afrikába, ahol a Cég átadja majd a Világkormánynak az első agytemetőt. Mivel én terveztem a tudáskinyerő magját, a Cég ragaszkodott, hogy ez alkalommal személyesen is jelen legyek.

Amint rám zárult az üveggömb és elhelyezkedtem a fotelban, megremegett és szétmosódott körülöttem a táj. A fülembe pedig lágyan megcsendült életnarrátorom hangja és rögtön megválaszolta kimondatlan kérdésemet: 20 perc és 33 másodpercig fog tartani az utazás. Majd kivilágosodott előttem az üvegbúra és kedvenc videoklippem izzott fel a látszólag hatalmassá tágult térben. Ezek szerint már megint erre a klippre vágytam. Jó ez a klipp! Valóban jó! Érdekes, hogy ennyire szeretem.

Az agytemetőt a Szaharába építettük; harminc négyzetkilométer nagyságú, kibetonozott teknőről van szó, amelyet teljesen feltöltöttünk egy speciális, sűrű és átlátszó, kocsonyás állagú közeggel. A kocsonyás közeg fölé daruszerű, mozgatható hidak nyúlnak. Ezekről dobják majd le a mára már fölöslegessé vált emberi agyakat. Az agyakat,  melyeket ma még Önök is otthon tárolnak az üvegtartályokban. Az agytemetőbe a tervek szerint minden világpolgár (így Ön is) meghívót fog kapni majd, hogy elvihesse oda a mára már fölöslegessé vált agyát, majd szertartásosan belehajíthassa, természetesen egy Ön által szimpatikusnak tartott helyen. Az agyát, miközben zuhan a kocsonyával töltött betonteknő felé, az általam tervezett tudáskinyerő még egyszer elemzi majd és kiszippantja belőle a még kinyerhető (a társadalom számára fontos) információt. Aztán az agy megmaradt, halott szövete az átlátszó kocsonyába fúródik és ott marad örökre. Újjászületés napján természetesen majd kijöhetnek ide újra és újra, és megnézhetik eltemetett agyukat. A gépek szerint erre erősen fogunk majd vágyni. Ezért, pszichológiai okokból vetettük el az agyak elhamvasztásának gondolatát, és helyette létrehoztuk az agytemetőt. Méltó dolog ez a Homo Sapienshez – nem gondolod? – próbált felvidítani az életnarrátorom. Mivel hormonokat is adagolt hozzá, tökéletesen sikerült.

Az átadáson kezet szorítottam néhány emberrel, akiket életnarrátorom sorban bemutatott. Mindegyiknek merev volt az arca és egyformán nagy, kövér tokájuk volt. Mindegyikük egyforma, grafitszürke öltönyt viselt. Amikor megkérdeztem az életnarrátoromat, hogy mindig ilyen szürkék-e ezek az emberek, válasz helyett csak kacagott, és ettől fogva minden magas rangú képviselő tarkabarka ruhában jelenített meg előttem. A világelnök beszéde nem kötött le túlságosan. Ennek megfelelően beszéde felgyorsult, majd lassan beleveszett az érhetetlenség zúgásába és csak akkor lassult le megint normális ütemre, amikor az én nevemhez ért a felsorolásban. Felálltam és meghajoltam a többi ember felé. Aztán újra felpörgött a szöveg, hiszen az egész nem érdekelt. Gondolatban máris elkezdtem foglalkozni a következő projekttel, amit rám bíztak a Cégnél – büszke vagyok arra, hogy a lehető legnagyobb hatásfokkal dolgozom.

Gondolataimból életnarrátorom hangja ébresztett fel:

– Mennünk kell. Ledobják az első agyat az temetőbe. Igaz szertartás lesz.

– Igaz?

– Igaz és jó. Hát persze! Látni akartad.

Igen? Hát… jó – és elindultam.

A hídon már sokan gyülekeztek. Amikor mindenki megérkezett, előlebegett egy hófehér ruhába öltözött pap. Lehajtott fejjel lebegett a hídtól néhány méterre a semmi felett függve. Keresztény szertartás lesz? – kérdeztem.

– Csak neked. Mindenki másnak olyan, amit megszokott.

De én nem is vagyok keresztény… – akartam mondani. Aztán eszembe jutott, hogy biztos mégis az lehetek, ha egy keresztény pap van itt és keresztény szertartás készül. Az életnarrátorom segítségével tökéletes az önismeretem! – gondoltam.

Két robot hozta a sikító nőt. Lassú, egyenletes ütemben lépkedtek vele előre. A nő lábai meg-megroggyantak. A robotok a hóna alatt erősen tartották, úgy vonszolták előre.

– Hát ez? – kérdeztem meglepődve.

– Az utolsó ember, akinek még élő agya van. Szerencsés flótás! Megszabadul állandó és gyötrő kételyeitől! Az ő agya lesz az utolsó, és egyben az ő agya lesz az első.

A nőt lefogták, fejét satuba vonták, majd egy fűrésszel egyetlen pillanat alatt körbefűrészelték a koponyáját. Agyát gondos gépkezek ragadták meg. Agytörzsénél elválasztották az idegeket, majd elektromos végződéseket ültettek helyükre, amelyek a tenyérnyi elektromos agyhoz kapcsolódtak. A nő sikolya elhalt. Felemelte a kezét és letörölte a nyálhabot szája széléről.    A robotok elengedték. A fehér ruhás pap odalebegett hozzá és mindkét felől arcon csókolta, majd kezébe adta emberi agyát. A nő arcán mosoly suhant végig, némán bólintott. Odalépett a híd korlátjához és elengedte a terhét. Agya gyönyörűen zuhant lefelé. Belefúródott az átlátszó kocsonyába, majd oldalra fordulva megrekedt benne.

A nő hangosan kacagni kezdett. A kacagás, mint valami járvány, átragadt mindannyiunkra. Én sem tudtam neki ellenállni. Szívből kacagtam. És velem kacagott a világ.

*

 A szarkofág halkan kattant felettem. Elektromos agyam lágy zenét játszott. Elálmosodtam. Az utolsó gondolatom az agytemető körül járt. Az ünnepség végén kitüntetésképpen két meghívót kaptam: az elsők között dobhatjuk le üvegtartályokban tartogatott agyunkat majd az agytemetőben. Holnap… el is megyünk majd a feleségemmel. Csodajó lesz… Egy jóérzéshullám cikázott végig a gerincemen a gondolattól. Boldogan zuhantam bele az öntudatlanságba.

*

Néhány vakond szorgos munkájának köszönhetően alig találtunk olyan helyet a réten, ahová leteríthettük volna a plédünket. Végre mégiscsak ráleltünk egy megfelelő helyre, bár közvetlenül az út mellett volt. Páromra néztem és elmosolyodtam.

– Ritkán jöhet erre kocsi. Mit szólsz?

– Jó lesz.

Segített kiteríteni a zöld-ezüst takarót, majd rögtön rá is telepedett és végigfeküdt rajta. Mellé kuporodtam. Felhúzott lábakkal néztem az arcát egy darabig. Behunyta a szemét és élvezte a napot, amelynek sugarait megszűrték az út melletti nyárfák csillogó lombjai. Nem szóltam semmit, én is melléfeküdtem. Vállamra csúsztatta a fejét. Így feküdtünk némán jó sokáig. Nem gondoltam semmire, csak néztem a felhőket, ahogy komótosan ballagnak a vakítóan kék nyári égen. Beszívtam a rét fűszagát, amelyhez hozzávegyült valami különösen finom fűszeres illat is. Elbóbiskoltam… aztán hirtelen egész testemben összerándultam.

– Az ébredés aggaszt? – kérdezte, és arcomra emelte a tekintetét.

– Igen – sóhajtottam. – Tudod, jó ez így, csak… jó, hogy így álmunkban találkozunk, hogy egy olyan tájat teremtünk itt magunk köré, amilyen belőlünk fakad, és hogy ide bármikor visszatérhetünk.

– De ettől nem vagy túl boldog, igaz?  – kérdezte mosolyogva.

– Nem, és mégis. Boldog vagyok persze. Jó így Veled. És azt is tudom már, hogy nem semmisíthetnek meg minket a gépek; semmilyen hatalom nem képes erre, sem gépekkel sem mással. És ez hatalmas öröm, és felszabadító. És mégis…

– Mégis?

– Sokszor ez az egész… Olyan, mint egy erős, maró szomjúság. Hogy mindaz, amit együtt álmodunk, nem jelenhet meg ott, amit valóságnak neveznek, csak itt, ebben a mi külön valóságunkban.

– De Kedves, ezt már annyiszor megbeszéltük! Az a világ azért olyan, amilyen, mert az emberek akarták így.

– Igen, tudom. Valahogy más lett a fontos. Először magukkal vesztettük el a kapcsolatot, és lépten-nyomon megbetegedtünk. Mennyi betegség, mennyi ragály!

– Aztán egymást is elveszítettük. Emlékszel, amikor mi is csak esténként találkoztunk, akkor is csak egy-egy pillanatra, amikor lefeküdtünk és jó éjszakát kívántunk egymásnak? Vagy ültünk egymás mellett és egy filmet néztünk, majd szótlanul bolyongtunk a lakásban, és a film erőszakos jelenetei peregtek bennünk tovább?

– Igen. Mérges is voltam.

– Mennyi-mennyi ember volt ugyanígy. Már csak egymás mellett éltek, de a fejük mindig máshol járt. Már csak arról szólt az életük, hogy újabb és újabb problémákat oldjanak meg. Problémákat a munkahelyen. Aztán meg otthon. És közben egyre idegenebbek lettek egymás számára. És aztán jöttek a gépek, és levették a gondokat a nyakunkból. Biztonságos és teljesen ésszerű lett a világ.

– Nem, nem a gépek voltak. A lelkeink, valahogy… kioltják egymás szépségét. Ha nincs csend, nincs összhang, és így nincs lehetőég sem arra, hogy észleljem, ami szép, ami él. Arra, hogy észrevehessem egy vízcsepp ragyogását egy fűszál élén. A hajnal színeit. Hogy örülhessek egy érintésednek. Vagy ahogy a napfény játszik a leveleken. Hogy eltűnődjek… Mert ehhez idő kell, és elcsendesedés. S így az Élet visszahúzódik körülöttünk.

– Úgy érzem, hogy olyan kis változás kellene csak! Hogy összhangba rendeződjön bennünk újra mindaz, ami él.

– A világ így is ragyog körülöttünk. A gépek csak elfeledtetik velünk a látás művészetét. Változni fog ez, légy türelemmel!

– Türelemmel?

– Igen. Nehéz elhinni, hogy sikerülhet?

– Nehéz.

– Ez benne a legnehezebb. De ha itt körülnézel… már nem is olyan nehéz, igaz?

– De, sajnos az.

– Ne kerüljünk csapdába itt is, vigyázz!

Mélyet sóhajtottam. Orromon beszívtam a fűszeres levegőt. Becsukott szemmel feküdtem néhány pillanatig, éreztem, hogy fejemben lassan elcsitulnak a gondolatok. Majd halkan megszólaltam ismét.

– Tudom, hogy segíthetünk. Csak… csak meg kell találnunk a többieket is.

– Többieket?

– Igen. Azokat, akik hozzánk hasonlatosan nem a szarkofágba zárva töltik éjszakáikat, hanem vándorolnak a világegyetemben, gyönyörködnek egymás fényében, a fákban, erdőkben, rétekben, a csillagokban.

– Gondolod, hogy sokan vagyunk… így?

– Tudom, hogy sokan vagyunk. Csakhogy egyelőre jóval többen vannak azok, akik kioltják az életet a világban. Valahogy össze kell fonódnunk mindazokkal, akik eljutottak ide, ahol mi vagyunk. Meg kell őket keresnünk!

– Összefonódni?  – ráncolta a szemöldökét, majd hirtelen felült.

– Igen, összefonódni. Olyan ez, mint amikor megölelsz egy fát, és érzed az egész erdőt.  Látni és érzékelni minden embert és élőlényt, mintha átölelnénk együtt ezt a bolygót, és még többet, egyszerre ott lenni együtt, a csillagokban. Milyen messze kerültünk ettől, milyen messze!

– Talán mégsem – mondta tűnődve.

Megsimogattam az arcát.

– Nagyon szeretnéd, ugye? – kérdezte.

– Igen.

– Jó – mondta, és fejét a hasamra hajtotta. Jó – suttogta a hasamnak.

Így feküdtünk ott egy darabig. A felhők most összetömörültek az égen, hatalmas hajókká álltak össze és komótosan szántották végig az ég kékjét útjukon a Horizont felé.

A távolból halk zörgés hallatszott, ami fokozatosan erősödött. Felültünk mindketten. Az úton egy lovas kocsi közeledett. A szekeret egyetlen gyönyörű fehér ló húzta előre lassan, nyugodt tempóban. A hajtó nem sietett.

– Értünk jönnek – mondta a párom halkan, majd rám emelte okos szemeit. Rám mosolygott egész lényével.

Nem szóltam egyetlen szót sem. Képtelen voltam megszólalni. Felálltam és segítettem neki összehajtogatni a plédet. Éppen készen lettünk, amikor a kocsi mellénk ért.

A bakon egy férfi ült, a pórázt lazán tartotta a kezében. A mellette ülő nő a férfi derekán tartotta a kezét. Egyetlen apró fejbólintással köszöntöttek minket. Tudtuk kik ők, és ők is tudtak mindent rólunk, bár még sosem találkoztunk egymással.

Felsegítettem a páromat a szekérre és lekuporodtunk egymás mellé a deszkán. A férfi és az asszony nem néztek hátra.

– Hóó! – mondta a férfi és megindult a szekér.

A táj pedig jóval gyorsabban változott, mint ahogy azt a mi képzeletünk megengedte volna.

Megfogtam párom kezét és összefonódtak az ujjaink.

*

Másnap ledobtuk agyunkat az agytemetőben. Szertartásosan. Amikor hazafelé utaztunk a burában, egyszer csak összeért a kezünk. Összefonódtak az ujjaink és úgy is maradtak sokáig. Biztos ehhez volt kedvünk.

Talán a gép tudja, hogy miért!

Az öt fa – író-olvasó találkozó

Az öt fa – író-olvasó találkozó

Miről szól ez az online könyvbemutató?

Az öt fa – misztikus regény c. könyvem kapcsán beszélgetünk a következő kérdésekről:

Az eseményen 3 dedikált, ajándék könyvet is kisorsolok a résztvevők között.

Kiemelt vendégeim lesznek:

  • Veres Mónika (asztrozófus)
  • Bóna László (homeopata gyógyító)
  • Kornélia DeKorne (Hawaii, American Translators Assoc., Az öt fa c. könyv műfordítója)

Sodró lendületű, költői próza… Elolvasni a könyvet – egyben egy beavatási folyamat is.”
– Bóna László, homeopata gyógyító

Hol látható az előadás?

Online tartjuk, zoom-on. Videofelvétel készül, szóval regisztrálj bátran akkor is, ha nem jó épp az időpont. A felvétel megtekintésére 2 hét áll majd rendelkezésedre.

A találkozón csak regisztrált vendégek vehetnek részt. És a felvételt is csak ők kapják meg.

Mennyibe kerül?

A részvétel ingyenes.

Hogyan regisztrálhatok?

Töltsd ki kérlek az alábbi lapot:

Szeretettel látlak!
Bükki Tamás Aila