Gyümölcsön belül a virág

Gyümölcsön belül a virág

Szerző: | 2026. márc 24. | Kiemelt, Tudomány és filozófia

Évek óta figyelem a kertünk fügefáit. Későn rügyeznek, májusban, óvatos élőlények. A rügyekből rögtön megjelennek az apró zöld fügécskék és a levelek. De sehol egy virág. Aztán Bianca zseniális cikkét olvasva végre megértettem, mi a helyzet:

„Amit fügének nevezünk, valójában egy szikóniumként ismert képződmény: egy üreges, húsos kamra, amelynek belsejét több száz apró virág béleli, amelyek mind befelé néznek, így rejtve vannak a szemünk elől.”

Bianca írásban szó van a banyanfáról is, ami a Bhagavad-gītāban említett aswatthafa. Ez az a fa, amiről azt mondja Krsna, hogy „az égben vannak a gyökerei”.

A fotón egy banyanfa, vagy aswatthafa látható, fényképezte: Brandon Green (Unsplash)

Mit jelent ez a fordított fa pontosan?

Bhagavad-gītā, 15. fejezetének, azaza A legfelsőbb lélekhez vezető útnak, 1. szútráját Dr. Baktay Ervin így fordította magyarra:

„A Magasztos: Hallottál az örök életű asvatthafa értelméről: gyökerei felül vannak, ágai lent terjednek szét, a Szentírás ősi igéi jelentik a leveleit, s annak, ki ezt tudja, méltán Véda-ismerő a neve.

Amikor odalépek egy fügefához és megérintem a törzsét, valami szokatlant tapasztalok: egy felülről áradó, és balforgású energia örvénybe kapcsolódom bele. Ha befelé figyelek, valóban fénylő, égbe nyúló gyökereket tapasztalok. Ez az érzékenység a növény és éteri világ felé kiművelhető, számomra ezt a jóga gyakorlás hozta el, de más módjai is vannak.

Egy ilyen égben gyökerező fa az emberi életet támogató két féle energiafolyam egyikét hordozza és hozza el az embernek: ez az energia áramlás Sivához, vagy az Atya energiájához kötődik, és épp azt az energiát hozza mozgásba bennünk a fügefa. Ez a Fény ereje, a Paradicsomban növekvő Tudás fája.

Milyen fák mozgatják még ezt az esszenciális fordított időt és energiát?

Tapasztalatom szerint: a nyír és a gyertyán – nem véletlenül mentünk most vasárnap, Húsvét előtt az Erdőmeditáció oktató képzés évfolyamával ezekhez a fákhoz meditálni. Hasonló energiát mozdít még a cseresznye, a diófélék, az éger, a fenyőfélék és a tiszafa is. Délre utazva pedig a pálmafák nagy része is ilyen.

Tehát nem csak a füge földi megjelenése számít, bár a füge gyümölcse benne a virágokkal, vagy a banyanfa léggyökeri eléggé meghökkentőek, hanem éppannyira fontos a fügefa-ember kapcsolódásban megjelenő különleges energia, és az így megtapasztalható fordított idő.

Mitől lesz fordított az idő?

Az előrefelé áramló időt mindannyian jól ismerjük. Mindennek, amit teszek, a jövőben következménye lesz. Felemelek egy tollat, majd leejtem, ami rövid idő múlva a földön csattan. Ezt kauzalitásnak is nevezik, azaz az okot követi a következmény, az okozat, és épp ez a láncolat hozza létre a mozgást, amit az idővel jellemezhetünk.

Azonban van egy másik, egy fordított időfolyam is, ahol az okozat megelőzi az okot. Ez olyannyira létezik, hogy a fizikusok a részecskefizikai folyamatok számolásánál kalkulálnak is vele. Ha az ok a jövőben van, akkor nem tudjuk, hogy ami most történik, az miért történik; ez egyszerűen a jelenben kideríthetetlen.

Ez az emberi életben is megjelenik, az akarati impulzushoz kapcsolódik. Az akarati impulzus így nyilvánul meg: megyek az utamon, valami vonz, nyílik a mellkasom, lelkes vagyok, de ha megkérdeznek, miért teszem ezt vagy azt, igazából nem fogok rá tudni felelni. Minden valódi hivatás választás, minden emberi küldetés az akarati impulzusból merít, és a fordított idő- és energiafolyamhoz kapcsolódik. Minden hitnek és a jövőbe vetett mély bizalomnak ez a gyökere, égi gyökerei vannak.

A boldogság nem öröm, valami más

Ha valaki nem fürdik meg tudatosan időnként a fordított időfolyamban, nem lehet boldog. Ugyanis ehhez a fordított időfolyamhoz kapcsolódik a valódi boldogság élmény is, az ánanda, aminek nincs sem oka, sem ellentéte. Minden emberi lény konstrukciója olyan, hogy hozzáférése van az ánanda boldogságához, de többnyire ez a hozzáférés blokkolva van. A kaput például a mélyrelaxáció, azaz a jóga-nidra nyitja meg.

Ezzel szemben az előrefelé áramló időhöz, ami a mindennapok alap tapasztalata, nem kötődik boldogság, csak mulandó öröm vagy elégedettség. Lehetek szorgos vagy szerencsés, és szert tehetek jó pozíciókra, hatalomra vagy épp vagyonra. Mindez okozhat időleges izgatottságot, örömet, elégedettséget, de tartós boldogságot soha nem fog hozni.

Az előrefelé áramló idő ugyanakkor nélkülözhetetlen – ez maga a Földanya ölelése, a Shakti ereje, ez az élet pezsgése, a szerelem ereje, a fellendülés és mélyrezuhanás, ez a dráma és a katarzis; ez betegít meg, ez tart életben, ez gyógyít, ez ringat el, és ez erősít meg. E nélkül nincs cselekvés. Azonban ez az erő is a fordított energia és időfolyamból indul útjára, az Atyából bontakozik ki.

Szóval mindkettő idő- és energiaáramlat egyaránt fontos minden emberi lénynek. A belégzésed követi a kilégzés, és azt követi a belégzés. A két időáramlat összefonódik bennünk, ez tart életben, és ez ad értelmet az életünknek.

A fügefa által felerősített fordított idő tapasztalata nélkül nem születik valódi megismerés. Nem véletlen, hogy Gótama Buddha is egy fügefa (Ficus religiosa) alatt világosodott meg. Itt értette meg a földi szenvedés valódi okát, és látott rá arra, hogyan lehet ezt a szenvedést feloldani.

fotó: Rutpratheep Nilpechr, Unsplash

Azon túl, hogy a füge virágai a gyümölcsön belül vannak, történik itt még valami rejtett csoda. Bianca így ír erről:

„A füge csak egy rendkívüli partnerség révén marad fenn. Minden fügefaj a saját apró beporzó darázsára (Agaonidae család) támaszkodik, hogy beporozza a szikoniumban megbúvó virágokat. E rovar nélkül a fa nem tud szaporodni. A fa és a darázs több tízmillió év alatt együtt fejlődött […]

A nőstény darázs egy keskeny nyíláson keresztül jut be a fügébe, gyakran elveszítve szárnyait és csápjait a folyamat során. Miután bejutott, beporozza a virágokat és lerakja petéit, és ezzel véget ér az életciklusa. A füge enzimeket termel, amelyek teljesen lebontják a testét. Mire a füge megérik, már nem marad felismerhető darázs. Csak tápanyagok, amelyek visszaszívódtak magába a fügébe. Soha nem hagyja el a fügét, és szó szerint részévé válik annak, amit az utódai maguk mögött hagynak, amikor kibújnak, és virágport visznek az egyik fügéről a másikra.”

Szóval menjetek meditálni fügefához, vagy egy nyírhez, gyertyánhoz, égerhez, dióhoz vagy cseresznyéhez időnként.

És keressétek meg magatokban a bennetek nyíló virágokat!

Őszvégi, melegítő elmúlás-leves – Pál Feriből, a Buddhából, intenzív saját fűszerekkel

Őszvégi, melegítő elmúlás-leves – Pál Feriből, a Buddhából, intenzív saját fűszerekkel

Szerző: | 2017. nov 07. | Tudomány és filozófia

Az asszony fájdalmában, szinte eszét vesztve ment a Buddhához, aki épp akkortájt a közelében tanított. Zokogva rimánkodott, hogy támassza fel a fiát. Hiszen a Mesternek ez semmiség. A Buddha ráemelte mély, együttérző szemét (én így látom magam előtt), és azt mondta: – Rendben. De előbb hozz nekem egy szezámmagot!  Majd utána szólt: – De egy olyan családtól hozd, ahol még nem halt meg senki! Az asszony elindult, járta-járta a házakat, falvakat. Ám csupán együttérző fejcsóválást kapott. Ahogy így járt házról házra, valahogy lassacskán elapadtak a könnyei. Megvigasztalódott, megbékélt. Vajon mitől? Hogyan?

Amikor kiderült, hogy nagyapámnak áttétes gyomorrákja van, üvölteni szerettem volna. Emlékszem, utaztam a buszon, szorítottam a kapaszkodót, és azt mondogattam magamban, hogy ez nem lehet. Ez nem igaz. Amikor túlesett nagyapám egy nehéz műtéten, és hazakerült, ott voltam vele. Vittem neki vacsorát. Figyeltem rá. Többet voltam és többet beszélgettem vele 2 hét alatt, mint azelőtt 2 év alatt, pedig egy fedél alatt éltünk. Akkor arra döbbentem rá, hogy nem az idő számít, hanem az, mennyire vagyunk jelen egymásnak, és önmagunknak.

A jógik a Világot egy tágasabb módon tapasztalják, mint amit az érzékszervek közvetítenek. Ők úgy mondják, hogy valójában hallhatatlan lelkek vagyunk, akik kaptunk egy mulandó testet. (És nem a test vagyunk, akinek mellesleg lelke van.) A lélek bennünk az, aki tapasztalja a Világot (tudatosságunktól függő mértékben): aki lát és hall, és gondolkozik. A testünk (és a Világ egésze körülöttünk) – tanítják a Mesterek – csupán egy csodálatos és hatékony eszköz, amit azért kaptunk, hogy személyiségünk gubancai feltisztulhassanak, és így egyre örömtelibb, szeretettel telibb legyen az életünk. És ebben a folyamatban egy ponton rádöbbenünk – nem csupán megértjük, hanem átéljük –, hogy az egyéni lelkünk (jivatma) egy a legfelsőbb Lélekkel (Atman). És valójában senki sem születik és senki sem hal meg.

Mindez egy modell (tömör vázlata) az életről. A modell nem maga a valóság, ahogy a térkép sem maga a táj. Lehet vitatni, lehet máshogy gondolni. A modell akkor válik érvényessé, amikor személyes tapasztalat megerősíti azt (vagy annak fontos részeit). Ha láttad az ég kékjét, bárki mondhatja, hogy nem olyan. Te láttad, már átjárt ez a ragyogó kék, és mindezt egy pár szó nehezen tudja leírni.

Nagyapám temetésén kifogtunk egy tökrészeg papot. Emlékszem, kezdeti elképedésem egyre erősebb felháborodásba fordult, ahogy hallgattam a hülyeségeit. Aztán ahogy a menet megindult a ravatalozóból, a felhők közül egyszer csak kibukkant a nap. És eleven lett a világ. Színt kapott. És valahol, belül meghallottam nagyapám vigasztaló hangját, hogy minden rendben Tamás! Ez feloldotta a haragom, és ott abban a pillanatban könnyű lett a szívem.

Le akartam ezt írni. De valahogy nem ment. Éreztem, hiányzik még valami. Aztán tegnap meghallgattam Pál Feri atya szerintem gyönyörű, mély, és számomra inspiráló beszédét.

Pál Feri felidézett egy történetet két gyerekről, akik egy marhavagonba zárva utaztak Auschwitz felé: „…már több napja utaznak, és egyszer csak a kisfiú, mert már nem bírja tovább a szorongását és a félelmét, odaszól a nővérének, nincsenek még 14 évesek, és azt mondja: –  Nővérkém, nővérkém, nézd csak! Nincs meg az egyik cipőm. –  Akkor a nővére elkezd vele kiabálni. – Hogy lehetsz ilyen oktalan, ilyen ostoba, hogy elveszíted a cipődet! Hát honnan szerzünk neked cipőt? Hát nézz már most magadra! – Aztán ahogy kiabál ott a vagonban, elcsendesednek, és éjszaka lesz, és másnap reggel… a kisfiú már nem ébred föl, mert éjszaka meghal. Ez a fiatal lányka ott és akkor ráeszmél arra, hogy tulajdonképpen érdemes volna úgy kapcsolatban lennünk egymással, és úgy beszélnünk egymáshoz, hogy az a mondat, amit most kimondok, az megállja a helyét utolsó mondatként is. Azért, mert a szó legszorosabb értelmében nem tudhatjuk, hogy lesz-e még egy mondatom.” 

Aztán Pál Feri ezt mondja még: „… az az ember tud helyesen élni a jelenben, aki képes erőt meríteni a jövőből… De nagy dolog azt mondani, én nagyon világosan látom Isten országában, reményben és az Ő irgalmában a jövőmet, hogy hogyan teljesedik be az életem. Akkor ahhoz képest szeretnék a jelenben élni, a jövőhöz képest szeretnék a jelenben élni. Ez azt jelenti, hogy minekünk van bátorságunk a múlthoz, és tudunk táplálkozni a jövőből, és amikor ez a kettő megtörténik bennünk, akkor egyszer csak a jelenben, az örökkévalóságban vagyunk, és úgy élünk, ahogyan érdemes. Amikor úgy élünk, ahogy érdemes, annak semmi köze a tökéletességhez, mert senki sem tökéletes, hanem ahhoz van köze, hogy pontosan tudjuk, hogy itt a jelenben, Isten és ember valami közös, örök érvényű dolgot tesz, és mi ennek részesei vagyunk.” 

Hallgassátok meg ezt a gyönyörű, felemelő beszédet, szerintem érdemes! Remélem átmelegít!