Gyönyörű erdőkről álmodom
“A nagy Toynbee, a remek történész mondta egyszer, hogy ha egy egyén, egy csoport, egy világ nem tesz meg mindent, hogy megragadja és alakítsa a jövőt, akkor a múlt sírjában porlad el.” (Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító)
Levegőt adó és a klímát stabilizáló, gyönyörű erdőinket, állami utasításra, a magyar erdészetek jelenleg kivéreztetik, aztán elégetik. Elégetik a fák millióit a zöldnek mondott biomassza erőművekben. És mindezt a klímaválság idején, amikor a lehető legnagyobb szükségünk van egészséges erdőkre, melyek stabilizálják az időjárást és a klímát. Erről írtam Az élet védelme – a cselekvő remény útján c. blogomban.
Agócs József (Erdészeti és Faipari Egyetem, Növénytani Tanszék) már az 1990-as évek elején, Erdőéltetés c. könyvében (Ekvilibrium Kiadó) arról írt, hogy a magyar erdészet már nem rablógazdálkodóként pusztítja az erdőket, hanem ez már ellengazdálkodás. Egy olyan tehenészethez hasonlítja a helyzetet, ahol a teheneket éheztetik, majd levágják azelőtt, mielőtt tejet adhatnának.
A helyzet az elmúlt években ehhez képest durván romlott. Ma az erdészetek országszerte mindent megtesznek, hogy hektárszám végvágják gyönyörű erdőinket, amiről pontosan tudják: sosem lesz helyettük erdő a forró, aszályos nyarak miatt.
A napokban kivittem Szendőfi Balázs természetfilmest a Börzsönybe, hogy lefilmezzük azt az erdőpusztítást, amit az Ipoly Erdő Zrt. követett el az elmúlt években. Szendőfi Balázs egy olyan bátor filmes, aki nem csak a táj és élővilág szépségét képes ábrázolni, hanem meg meri mutatni az ember okozta pusztítás kontrasztját is. Ha még nem láttad a Hegyizene c. filmjét, érdemes Balázst meghívnod – szívesen elmegy ide-oda az országban, hogy levetítse pl. közösségi házakban; a döbbenetes film után pedig általában remek beszélgetés kerekedik.
Ahogy a drón felröppent és 400-500 m magasságból körbe néztünk a Börzsöny szívében, Királyházánál, azonnal láthatóvá váltak a sebek az erdőben. Olyan erdőrészek, amit az utóbbi években az erdészet nullára letarolt. Jelenleg ott tartunk, hogy a Börzsöny tetemes részét már kiirtottak – kicsit távolabb a turista utaktól, hogy ne tűnjön fel. És azt tervezik, hogy ezt folytatják.
Mi meg azt tervezzük, hogy ezt nem hagyjuk.
Amikor a börzsönyi pusztításról szóló filmecske dramaturgiáján töprengtem, szembesültem azzal, hogy milyen döbbenetesen nehéz ezt jól megfogalmazni. Van ugyanis egy élettörvény, amit először jóga mesteremtől hallottam, Paramahansza Joganandát idézve:
„Az nő naggyá az életedben, amire a figyelmed fordítod.”
Ha tehát a pusztítás képeit mutatjuk, akkor a pusztítást erősítjük, egy olyan jövőt teremtve, amit nem szeretnénk – ezt teszi évtizedek óta az állami felügyelet alatt tartott média, és meg is van a tragikus eredménye. Ma már az emberek legtöbbje álmodni sem képes mást, mint rémálmokat: pusztítást és háborút.
Én gyönyörű erdőkről álmodom, és erről szeretnék álmodni. Olyan erdőkről, ami közel áll az őserdő egyensúlyához. Olyan erdőkről, amelyet végtelenül tisztelünk, mert felismertük, hogy az élővilág csodás fajgazdagsága nélkül mi sem létezhetünk. És arról álmodom, hogy ezt már nagyon sok ember belül érzi, és nem csak érti. Egy olyan jövőről, hogy átéljük azt, hogy az erdő a társunk, barátunk, segítőnk, és ez a kapcsolat kölcsönös: egymásban tükröződünk, egymásba fonódunk. És ettől végre testileg lelkileg igazán jól vagyunk.
Na de ha csak a szépséget mutatjuk meg, az erdő békéjét, egészségét, gyógyító erejét, hol marad az ébresztés? Hol marad a sokk, hogy állj! Ez így nem mehet tovább! Igen is egy helyzetre lehet jogosan dühösnek lenni. Krisztus sem csak a szakállát vakargatta, mikor meglátta a templom előtt a pénzváltókat, hanem odalépett, és felborította az asztalukat, és közben azt üvöltötte, hogy takarodjatok Isten házából!
Szóval ideje összefognunk, és felébresztenünk magunkban az úgynevezett helyreállító haragot. A helyreállító harag a Lálana csakrához kapcsolódik, mely a torokközpont és a 3. szem közt található:
Felső csakrák az energiatestben.
A Lálana csakrát a kecsári mudrával lehet aktiválni: a nyelvet visszahajtjuk, és a nyelv hegye a kemény és lágy szájpadlást elválasztó részhez ér. Amikor a Lálana csakra aktív, az egész lényünket átjárja az életöröm és az élet szeretet. Ezért a helyreállító harag sosem személyre irányul, hanem egy tarthatatlan helyzetre.
Szóval ezt a kettősséget kell Szendőfi Balázs rövidfilmjének majd bemutatni. Az egészséges jövőt előrevetíteni, és egyben a helyreállító haragot felébresztenie erőteljes képeivel. És ez bizony nagy feladat. Majd megmutatom, hogy sikerült, ha készen leszünk.
Amikor mindezen töprengtem, újra beugrott Ray Bradburry csodálatos novellája, a Toynbee-átalakító. Arról szól, hogyan teremtett meg egy elkeseredett, világvége-orientált társadalom egy csodálatos, egészséges jövőt. A novellát ide kattintva olvashatod el. Vagy hallgasd meg alább – felolvastam Neked.