Sorsfordító idők – video blog

Sorsfordító idők – video blog

A lét semmivé sose válhat!
Mindenben örök áram árad,
állj boldogan a létbe hát!
A lét örök: törvények őrzik
mindazt az élő kincsözönt itt,
melyet díszül ölt a világ…
/Johann Wolfgang Goethe: Végrendelet/

A két komponensű vírus

A tudomány nem újkeletű, ám mostanában igen fontossá vált felismerése: minden vírus két komponensű. Azaz önmagában nem betegít meg. 

Sok családban megbetegszik az egyik szülő, akár korházba is kerül, ám a másik szülő és a gyerekek tünetmentesek maradnak, pedig megfertőződtek. Vajon miért?

Mi kell még hozzá, hogy beteggé tegyen egy vírus? És hogy kerülhető ez el? 

2028-ig a világunk teljesen átalakul…

Sorsfordító, történelmi időket élünk. De amit talán még nem látsz: 2028-ig a világunk teljesen átalakul… A Covid járvány mindennek csak a tűnékeny, felszíni jelenség rétege. 

Miért érdemes pontosan tudni, hogy mi zajlik? Mert ha tudsz róla, elkezded máshogy látni mindazt, ami most történik. A rendszeres meditáció pedig szétoszlatja majd minden félelmed. Így tudsz egyre egészségesebb lenni ezekben a sorsfordító időkben, és így tudsz támogatni másokat is, hogy talpon maradhassanak.

Meditáció és előadás videó

Az alábbi előadást 2021. április 10.-én rögzítettem, sokan hallgatták élőben. Alább te is megnézheted.

Egy rövid, 8 perces meditációval kezdődik, melynek a szerepe az, hogy éberré és nyugodtá válhass. Csak az éber és nyugodt elme képes ugyanis dönteni. Így hatékonyabban tudod majd megítélni, hogy amit hallasz, az igaz-e.   

Íme:

A vágatlan változatát az előadásnak (pl. nincs háttér zene) ide kattintva érheted el.

A fenti videó segíti majd, hogy kioldódhasson az életedből a megbetegítő félelem. Azonban ennél többet is tehetsz azért, hogy egészséges maradj: a napi jóga gyakorlás hozza majd az igazán pozitív változást az életedben – tapasztalatból tudom. Katt ide és nézd meg online jóga tanfolyamainkat!

Felhasznált irodalom: 

  1. Bükki Tamás Aila: Ahol a párhuzamosok egybeérnek – beavató zarándoklat, tudomány és spiritualitás.
  2. Michaela Glöcker, Andreas Neider, Hartmut Ramm: A koronavírus-válság megértése és kezelése
  3. Egészségesen felnőni a digitális média-eszközök korában.

Mikor a lélek mélységéből
A világléthez fordul a szellem,
S szépség fakad a messze térségekből,
Akkor az egek távolából
Életerő árad az emberi testbe,
S hatalmasan hatva egyesíti
A szellemet az emberi léttel. 
/Rudolf Steiner: Lélekkalendárium, 52. hét/ 

Oltás vagy Oltalom?

Oltás vagy Oltalom?

avagy hogyan szállj fel Noé bárkájára

Noé próféta és a bárka, a Szaturnusz planétához tartozik… Lényegében a Szaturnusz elve hordozza a „bölcsek kövének”, illetve az „örök élet italának” nevezett őserőket és tudást. /Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei/

Szeretettel beoltva c. írásom kapcsán több visszajelzést is kaptam Tőletek, melyek rávilágítottak arra, hogy az ott elmondottakat fontos kiegészítenem – nagyon köszönöm! 

Ahogy ott írtam, lehetőségünk van túllépni az elmén, és ezáltal egy tágasabb perspektívát figyelembe véve tudunk dönteni, pl. abban a kérdésben, beoltassam-e magam a Covid-19 elleni oltással vagy sem. Mindehhez az eszközöket is megmutattam; és szóltam arról is, hogy ennek használata nem csupán a felelősségteljes döntést könnyíti meg, hanem felszabadít. 

Felhívtam a figyelmet továbbá arra, hogy a vízözön itt van, ugyanakkor lehetőségünk van felszállni Noé bárkájára, melynek kapuja Benned nyílik. Ebben az írásomban megmutatom, hogy tudod ezt megtenni; meglepően egyszerű.

Noé bárkájának 7 lépcsője

Minden betegségnek és csapásnak, mely megjelenik az életünkben, van egy potenciális megváltó dimenziója. – tanítja Eckhart Tolle.

A mostani helyzet akkor válik számodra megváltóvá, akkor töltötte be a járvány a funkcióját az életedben, ha ennek hatására képes vagy megváltozni – az élet maga a változás, fejlődés. 

Emberi létünk legnagyobb ajándéka a szabad akarat és az intelligencia: megválaszthatjuk a változás irányát, és felismerhetjük, melyik irány hoz békét és örömet, növekvő szabadságot az életünkbe. 

Apró és követhető lépéseket szeretnék mutatni Neked, melyhez nem szükséges a test rugalmassága, és bárki gyakorolhatja, függetlenül attól, hány éves, ill. gyakorolt-e már korábban jógát vagy bármilyen más spirituális gyakorlatokat.

Azt gondolom, érdemes az alábbi gyakorlatra napi 15-20 percet szentelni, mert megváltó ereje hatalmas:

  1. Gyújts meg egy gyertyát! Teremts valahol az otthonodban egy szegletet, ahol minden nap tudsz nyugodtan, zavartalanul gyakorolni! Ülj le egy párnára, vagy egy székre! Ha teheted, egyenes háttal ülj! Ha nem tudsz ülni, végezheted úgy, ahogy épp vagy.
  2. Hajolj előre! Fontos, hogy ne erőlködj, és könnyen tudj lélegezni előrehajolt helyzetben is! A homlokod kerüljön az előrehajlásnál megtámasztott helyzetbe! Ha merev a hátad, derekad, vagy magas a vérnyomásod, tegyél a homlokod alá egy vagy több párnát, vagy hajolj székre előre! Lazíts, és lélegezz nyugodtan, hasi légzéssel! Engedd, hogy a gondolatok, feszültségek távozzanak belőled. Maradj így 1 percig, majd lassan egyenesedj fel!
  3. Ajánld fel a napi gyakorlásodat, hogy ne csak a Te javadat szolgálja, hanem szolgálja a körülötted élők, valamennyi embertársad, valamint a Földön élő valamennyi élőlény javát is. Ez annak tudatosítása, hogy lényegünkben mindannyian egyek vagyunk. Magad előtt összetett kezekkel érdemes megtenni, úgy, hogy a hüvelykujj érinti a szegycsontot.
  4. Mondj el egy fohászt vagy imát! – ez az elme terében olyan hullámokat kelt, melyek irányt adnak neked a továbbiakhoz. Én az arámi Miatyánk gyönyörű fordítását használom, de használhatsz mást is, ami közel áll hozzád. Fontos, hogy mindig ugyanazt használd! És ne csak kimondd a szavakat (hangosan vagy magadban), hanem éld is át!
  5. Használj egy mantrát, mely megemeli a rezgésszámodat! A mantrák speciális rezgést hoznak létre a testben és elmében, melyek megkönnyítik a kapcsolódást egy tágasabb tudatállapothoz. Én a Gajatri-mantrát ajánlom. Ez az intelligencia, a benső Nap ébresztésének mantrája. A mantrát legalább 11-szer ismételd!
  6. Végezz rövid meditációt! Ha van saját meditációs technikád, használd azt! Ha nincs, ide kattintva érhetsz el egy általam tartott rövid meditáció hanganyagát. Használd addig, míg megtanulod, utána pedig engedd el, és végezd magad bártan! 
  7. Térj vissza, és adj hálát! Tudatosítsd újra a belégzésedet, engedd, hogy megtöltsön, átjárjon az élet öröme, szeretete. Lassan nyisd a szemed, és nézd még pár pillanatig a gyertyát! Majd adj hálát annak, hogy vagy, lélegzel, és hogy olyan sok jó dolgot adhatsz a világnak. 

Reggelente ezt követően, ha időd engedi, érdemes elvégezni a test-templom és elme terének tisztítását, feltöltését. Ezt a rövid reggeli gyakorlatsort ajánlom a 20+ és ezt a 35+ korosztálynak.

Oltás, oltatlanság – Oltalom

Ha gyakorlod minden nap a fentieket, észreveszed majd, hogy egy kicsit nagyobb a béke benned, mint amikor leültél gyakorolni. És egyre több szép dolgot veszel majd észre a nap során. Kedvesebb leszel, és hozzád is kedvesebbek lesznek az emberek. Egyre sugárzóbbá válsz, energikusabbá, és ez inspirál és emel majd másokat is körülötted.

Nem az számít tehát igazán, hogy beoltatod-e magad vagy sem, hanem az, hogy tudod, mert tapasztalod: Oltalomban élsz. 

A napi, rendszeres gyakorlás nem ahhoz kell, hogy az Oltalmat kiérdemeld – nem kell semmit kiérdemelned. A napi gyakorlás ahhoz kell, hogy képes legyél észrevenni az Oltalmat magadban és magad körül – járvány ide vagy oda. Ez az emelkedett tudatosság hozza meg a biztonságot, stabilitást, életkedvet – amivel egyébként együtt jár az erős immunrendszer is. 

És ami nagyon fontos: sosem vagy egyedül. Amikor tavaly a Szűz-Halak zarándoklatot jártam, végül annak legszentebb pontjára, a Börzsöny egyik mély völgyében megbújó Grálhoz érkeztem. Meditációm végén ez a kép jött velem:

… a Földet ragyogó aranyháló fogja körbe, melyet Mesterek százai, ezrei tartanak, akik segítik, hogy együtt gyógyulhassunk, ébredjünk. /részlet az Ahol a párhuzamosok egybeérnek könyvből/

Az időt azért kaptuk, hogy átélhessük ébredésünk gyönyörű ívét – megláthassuk a szivárványt az özönvíz felett. Hogy megtapasztaljuk Isten ragyogó szövetségének jelenlétét minden lélegzetben.

Ha szívesen olvasnál többet arról, hogyan támogathatja ezt az ébredést a Pilis és a Börzsöny szakrális tere, ajánlom szeretettel a figyelmedbe az Ahol a párhuzamosak egybeérnek c. könyvemet. 

Rendszeresen viszek spirituális túrákat a Szűz-Halak csillagkép energia terébe. Ezekről ide kattintva tájékozódhatsz.

Szeretettel beoltva

Szeretettel beoltva

Az élet nagy kérdéseire nem válasz van, hanem változás – mibennünk.

A minap beszélgettem egy életvidám, kedves idős hölggyel, aki rendszeresen jógázik velem online (az immunerősítő online jóga kurzusom része havonta 30 perc személyes beszélgetés is). Azt kérdezte, hogy mi a véleményem a Covid oltásról, én mit tanácsolok.

Azt feleltem, hogy bármilyen döntési helyzetbe is kerülünk, ha helyesen szeretnénk dönteni, túl kell lépni a racionális elmén. Miért, és mit jelent mindez?

Érvek és ellenérvek helyett…

Ha kitartóan kutatok az érvek és ellenérvek után, ha fontos nekem az őszinteség önmagammal szemben és emiatt elfogulatlanul mindkét oldalt szeretném feltárni, egyaránt találok majd bőven érveket a mérleg mindkét serpenyőjébe. Épp így találhatunk bőven érveket az oltás mellett és ellen is. És hidd el, mindez akkor is így marad, ha úgy döntesz, leásol a tudományos megközelítés mélységeibe. Sőt, minél mélyebbre ásol, a bizonytalanság, a zavarodottság várhatóan egyre csak nő majd benned.

A gondolkodó elme hasznos és hatásos szerszám, ám ha teljesen átveszi életed irányítását, és nem veszed észre, hogy az csupán csöppnyi aspektusa annak a tudatosságnak, aki valójában vagy, akkor bizony rendkívül korlátozó valamivé válik. /Eckhart Tolle: Megszólal a csend/

Aki jógázik (vagy más spirituális gyakorlatokat végez rendszeresen), rendelkezésére áll az eszköz ahhoz, hogy helyesen döntsön. Képes ugyanis arra, hogy elcsendesítse az elme zaját, és túllépjen az elme korlátain. Ezáltal pedig rákapcsolódhat egy olyan információ forrásra, mely máskülönben nem hozzáférhető. Mit kell ehhez tenned?

  1. Ha tele van a fejed a nap dolgaival, végezd el ezt a rövid és könnyű gyakorlatsort, amely munka után, a nap végén segít letenni a problémákat, és elcsöndesíteni az elmét. 
  2. Feküdj utána hanyattfekvésbe (savászana), és haladj végig a testeden, és tudatosan lazítsd el! Végezhetsz egy feltöltő rövid relaxációt vagy jóga nidrát (mély relaxáció) is.

jóga-nidra vagy mélyrelaxáció – 30 perc 3-4 óra pihentető mélyalvással ér fel!
  1. Képzeld el az egyik lehetőséget, ami mellett most dönthetsz. Például képzeld el azt, hogy elmész és beoltatod magad. Érezd is át, hogy vagy utána! És figyeld meg, mit üzen a tested! Mit érzel a lábaidban, a kezeidben, a hasadban, a mellkasodban, vagy a fejedben? 
  2. Aztán vidd figyelmed a lélegzetedre, végezz Uddzsáji légzést 1-2 percig: ki és belégzés orron át, a lehető leglassabban, leghosszabban, de végig könnyedén. A kilégzésnél pici hortyogó hanggal, ún. hangszalagrés szűkítéssel lélegezz! Figyeld ezt a finom, sustorgó hangot! Az Uddzsáji pránajáma pszichikus légzés, mely kioldja a testi és érzelmi feszültségeket. Kisöpri belőled az előző vizualizáció hatását. 
  3. Aztán képzeld el és éld át belül a másik lehetőséget is! Például képzeld el, hogy úgy döntesz: „Egészséges vagyok, és az egészségem érdekében nap mint nap jógázom, sétálok a jó levegőn.” Vagy bármi mást, amit az egészséged érdekében nap mint nap teszel, vagy tenni szeretnél. Mit érzel most a testedben?

A testérzések egyértelműen rá fognak mutatni arra, hogyan érdemes döntened.

Fontos megjegyeznem, hogy tagadással ez nem működik. A „beoltatom magamnak” nem ellentéte ugyanis a „nem oltatom be magam.” Azért nem, mert a „nem” egyrészt feszültséget szül benned. Az ellenállás valamivel szemben mindig feszültséget szül. Másrészt a mélytudat nem érti a „nem”-et. Tehát arra fókuszálj, amit az egészségeged érdekében teszel, vagy tenni szeretnél!

Amikor felszabadítod önmagad

Ha így teszel, nem hárítod a döntést, egészséged kérdését másokra. Nem mondod azt, hogy majd ő meggyógyít, majd ez vagy az megvéd a Covidtól, vagy az élet más megpróbáltatásaitól. Nem adod át az irányítást az életed felett másoknak. Felszabadítottad önmagad.

Az emberi evolúció következő lépése: túllépni a gondolaton. Ez most sürgős feladatuk. Ez nem azt jelenti, hogy többé ne gondolkozzunk, csupán azt, hogy ne azonosuljunk teljesen a gondolattal, hogy ne legyünk a gondolat megszállottjai… Érezd benső tested energiáját! A mentális zaj azonnal lecsökken vagy elül. /Eckhart Tolle/

Ha felszabadítottad magad, az azzal jár, hogy felelősséget vállalsz a döntéseidért. Akkor is, ha az esetleg szembe megy a tömegvéleménnyel, akkor is, ha az esetleg józanésszel nehezen megindokolható.

Vedd észre azt is, hogy mindez azzal is jár, hogy már nem vitatod el mások döntését, annak igazságát vagy jogosságát. Nem vitatkozol, nem hibáztatsz, és nem győzködsz másokat, hogy ők is tegyenek úgy, mint ahogy Te tettél.

Tovább, a Szívig…

Amikor Jézust megkérték a tanítványai, hogy tanítsa meg őket imádkozni, ezzel azt kérték Jézustól, hogy hadd kapcsolódhassanak ők is az Atyához, a Teljességhez. És Jézus ezeket a szavakat tanította nekik:

… Kérlek, szabadíts meg tévedéseink béklyójától, ahogy mi is lemondunk a hatalomról, melyet mások hibái nyújtanak… /részlet az arámi Miatyánkból/

A következő lépés tehát, miután felszabadítottad magad, hogy viták és hibáztatás helyett a tekinteted fordítsd a Fény felé; az érvek és ellenérvek csatateréből emelkedj fel a Szívedbe! Ha a Szívedbe emelkedtél, minden emberben a testvéredet látod majd, függetlenül attól, mit gondol épp, miben hisz, mi mellett érvel, miért harcol éppen. 

Megbocsátani annyit tesz, hogy hagyod, hogy leoldódjanak rólad a tévedések béklyói, azok is, amit Te csavartál önmagadra, és azok is, amit mások tettek rád. És nem vetsz béklyót másokra sem, mert azt önmagadra vetnéd. Másrészt tudod, hogy a hibák csupán kerülő utak, melyek által érlelődünk.

Így már nem veszel bele az események, a gondolatok, a vélemények, harcok, a Covid és más fogalmak idő korbácsolta tengerébe. Felszálltál, felszálltunk együtt Noé bárkájára. 

A tisztító vízözön itt van. A Bárka pedig létezik – Te benned nyílik a kapuja.

Minden világévnek van egy nagy vezetője, egy Manuja, aki az életet, és ami abban fontos, a magot továbbmenti, átemeli a tisztító vízözönön. Amikor erre a hegyre mész és itt meditálsz, Noé bárkájába szállsz. Noé bárkájában utazni a legmélyebb közösségi élmény, és tele van reménnyel. /részlet az Ahol a párhuzamosok egybeérnek c. könyvből/

Olvasd el a következő részt is, melynek címe Oltás vagy Oltalom? Mi az a 7 egyszerű lépés, mellyel felszállhatsz Noé bárkájára?