Szerző: Bükki Tamás | 2025. okt 10. | Kiemelt, Spirituális hangos novella
Az Opera Bál idején mindig szakad az eső. Azt gondolhatnánk, az ilyen csak véletlen lehet. De ebben a novellában nem az:
„Persze megértem, hogy ezen a napon szakadnia kell az esőnek. Mert remélem, senki nem gondolja, hogy csak úgy spontán zuhog, csak úgy magától! Az időjárás szabályozás a legnagyobb állami vállalkozás. Mert hát mivel is lehetne az emberek hangulatát tökéletesebben elrontani, kivéve persze a hirtelen bejelentett áremeléseket, mint egy kiadós esővel!”
Hogyan alakul át egy szerencsés ember élete egy szerelem és egy barátság hatására? Meg tudja-e találni az élet örömét, szépségét, békéjét?
Ez a novella, szinte már kisregény, azt hiszem mély együttérzésből született. Bár jó régen, 1998-ban írtam, most leporolva alig kellett rajta változtatnom. És bevallom, megrázott, ahogy felolvastam Neked. Íme:
Szerző: Bükki Tamás | 2025. aug 31. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
„T. C. Vilabier Opus 26-os művét, az MW 1211-es Húrszonátát egy még fel nem fedezett hangszerre mindenki csak úgy ismerte: a „Hidrogén szonáta” […] A lány aggódott, hogy élete célját – vagyis hogy eljátssza a Hidrogén szonátát elejétől a végéig, hiba és megállás nélkül, az egyes tételeket elválasztó lélegzetvételnyi szünetektől eltekintve – nem tudja megvalósítani, mielőtt egész civilizációja glóriával övezve a mennyországba települ. A szublimálás túl korán jött, neki legalábbis. Már csak huszonhárom nap volt hátra a történelmi pillanatig. […] A lány azon tűnődött, milyen lesz a szublimálás, és milyen lesz új életet kezdeni Odaát, abban az állítólag tökéletesen valóságosnak tűnő másik világban.” /Iain M. Banks: Hidrogén szonáta/
Nézem a szakadó esőt, ahogy mosdatja a kert tikkadt körtefáit ezen az augusztus végi napon. És azon töprengek, ha a világunkból 23 napunk maradna, vajon mit kezdenék vele? Ha minden, amit ismerek, a gyermekeim alakja, a lakás és az eső illata, a szél érintése, a fák levelei felszívódnának 3 hét múlva, mi válna igazán fontossá?
Azt hiszem az első, amit tennék: minden olyan munkát abbahagynék, amely csak pénzkeresetként szolgál. Aztán kukába dobnám a mobiltelefonom. Anélkül, hogy emailt vagy üzenetet írnék bárkinek.
A légzésem ízét azonban nagyon szeretném. Ahogy a Párom érintését és illatát is, igen.
Járnék-kelnék szeretett fáim között, meg megérintve meleg vagy hűvös törzsüket.
Levetkőznék és belefeküdnék egy hegyi patakba. Megszárítkoznék a napon.
Feküdnék a fűben, csillagokat bámulva – és közben el nem mulasztanám egyetlen édes lélegzetem.
Sokat nevetnék, sokat sírnék, igen.
Virágokban gyönyörködnék, a tünékenység dimenzióját érintő, rebbenő lepkék után néznék – és közben el nem mulasztanám egyetlen lélegzetem.
Újra meghallgatnám Rachmaninov II. zongoraversenyét, és igen, Ivo Sedlachek gyönyörű Into the dream albumát – és mindeközben élvezném minden egyes csodálatos lélegzetem.
Élvezném, hogy minden belégzésem belemerít az Ég fényébe, és minden kilégzésem felpezsdíti bennem az életerők örvényét, az Ősanya mély, mindent átjáró szeretetét.
És igen, hosszan maradnék csendben, miután a zene véget ért. Emlékezve a tünékeny évmilliókra, melyet átéltem.
És Te? Te mit tennél, ha még maradna 23 egész, csodálatos napod?
Eltöprengtél már, milyen lesz a létünk azután?
Milyen lesz a húrszonáta, amit egy fel nem fedezett hangszeren játszunk: önmagunkon?
Mondd, Te készen állsz? Tudod-e sziklaszilárd bizonyossággal, hogy a 23 napot követően csak az, ami lényeges, az nem változik?
Te mit tennél, ha még maradna számodra 23 örökkévalóság, 23 lélegzet, 23 életigen?
fotó: Zelei Anna
Szerző: Bükki Tamás | 2025. aug 06. | Kiemelt, Spirituális hangos novella, Tudomány és filozófia
Egy hegynyi kvarckristály belsejében jártam. A MesélőFöld háziasszonya, Viktória kalauzolt el a föld mélyébe, egy fluoreszkáló, gyönyörű kristály szívébe; mindez egy felhagyott ásványbánya tárójában van.
MesélőFöld, fotó: Galántai Bálint
Azt mondják, hogy amikor Ádám „beleharapott az almába”, megkapta a tudást, és egyben a szabadságot, hogy életét a tudás által, azaz tapasztalatai által vezethesse. Azonban kitaszíttatott a Paradicsomból, a Dzsána-lókából.
Az embernek sok létszinten van otthona, lásd pl. az Ember 12 otthona c. írásomban. Ezeket az otthonokat minden be- és kilégzésünkkel érintjük. Minden be- és kilégzésünkkel meghalunk, azaz megérintjük az Eget, majd megszületünk újra, megérintve a Földet.
A be- és kilélegzéssel két energiát mozgatunk: a belégzéssel a Siva, azaz Atya energiájában mintegy megfürdünk, a kilégzésünkkel a Shakti, azaz az Anya életerői ébrednek fel bennünk újra; ez az élet öröme, ami körbeölel! Minden egyes belégzéssel, minden tudásmorzsával közelebb jut tehát hozzánk a halál. A halál azonban nem az élet ellentéte.
„Tudatosságunk a testi természetünkben végbemenő halálfolyamatokon alapszik. Ez a halálfolyamat szükséges a tudatos lénnyé válásunkhoz.” (Ehrenfried Pfeiffer: Christian Rosenkreutz kémiai menyegzője, 8 előadás jegyzete)
A MesélőFöld hegynyi kvarckristálya, melynek közepébe fut a táró, a Siva, azaz Atyai energiát ébreszti. Nagyon erős tér van ott, ez a Tudás tere. Majd, amikor elsétálsz az Atyától, azaz jössz kifelé a fényben fürdő alagút szája felé, az olyan, mint egy születés. A kilégzés az Anya minősége, maga az újjászületés.
A Szabadság-Paradoxont fiatal tudósként írtam, és a tudás és élet, a be- és kilégzés összefonódottságát mutatom meg benne. Így kezdődik:
„Hosszan meredt Naramra, majd becsukta a szemét, szédült. Igaza volt ennek a különös szemű embernek… megöli magát. Túl fogja élni. Mert rátalált a megoldásra. És ha már egyszer… ha már megérkezett ide… Felélesztik a DNS-éből, sikerülni fog, és újra emlékezni fog mindenre, az elméletére főképp, a legapróbb részletekig. Kinyitotta a szemét és lassan végignézett az inox guillotine csillogásán. Milyen pokolian kézenfekvő… csak oda kell feküdnie. Milyen szép! Egy ember az egér helyett, a természettudomány az útvesztő helyett. És ha már ember… Nem önfeláldozás. Tudáspróba. A legszebb kísérlet, amit valaha tudósok végeztek… Az élő-világháló létezik – vajon kimondta ezt most? Naram sárga macskaszemei vártak, szinte simogatták azok a szemek feszült agyának barázdás felszínét. Bólintott Naramnak, majd a guillotine ágyához lépett és óvatosan ráfeküdt.”
Hallgasd meg a teljes történetet:
Szerző: Bükki Tamás | 2025. aug 01. | Kiemelt, Spirituális hangos novella, Tudomány és filozófia
„Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én haladok a célom felé. Járd a saját utad, kövesd az általad meghatározott irányt, amely benső késztetéseidnek a leginkább megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást csak azért, mert tőlem származik. Ha százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, és így nem fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod tenni az igazságot. Az igazat megvalósítók életpályáját tekintsd csupán bizonyítéknak arra, hogy a cél elérhető.” (S. R. Yesudián, Haich Erzsébet Beavatás c. könyvének előszavában)
Haich Erzsébet, aki a nagy jógi, Yesudián mestere volt, ezekkel a szavakkal kezdi a Beavatás c. könyvét:
„Választ keresek. Tudni szeretném, mi az élet értelme a földön.”
Jóga mesteremtől, Szép Ferenctől azt tanultam, hogy az ember nem egy test, amiben valahogy összerendeződik a tudat és a lélek, hanem egy szellemi lény, aki egy időre kapott egy érző testet.
Emlékszem, épp jóga órára öltöztem át, Feri is ott volt az öltözőben. Meséltem neki, hogy volt egy álmom, pedig ritkán álmodom. Egy öregember jött el hozzám, és csak beszélt, beszélt; magyarul beszélt, de ennek ellenére egy szót sem értettem. Azt azonban tudtam, hogy ez az öregember, a kriya jóga mestervonal egyik nagymestere, Sri Juktésvár.
Feri rám nézett, biccentett, majd kacarászva ennyit mondott:
– Na igen, Juktésvár szokott ilyen huncutságokat csinálni.
Ezért mentem el a kriya beavatásra. Tántoríthatatlan voltam.
Az Ahol a párhuzamosok egybeérnek könyvemben így írok erről:
„Beavatás nélkül minden spirituális gyakorlás csupán előkészítés. Ez az előkészítés, az energia rendszer és elme tisztítása azonban igen fontos. E nélkül a beavatás eredménye nem tud megfelelően kibontakozni.
A beavatás során a beavató mester, aki belemeríti magát a Krisztus-tudatba, feléd irányítja ennek energiáit, és ezáltal lehetővé teszi számodra, hogy ennek a kapcsolatnak, bármilyen halvány is, tudatába kerülhess. Lehetővé teszi, hogy többet észlelhess a világból, mint amit szemeddel látsz és füleddel hallhatsz.”
Amikor első gyermekünkkel volt a feleségem várandós, hosszan készülődtünk. Például felkerestem egy asztalost, és az ő segítségével, saját kézzel készítettem el a gyermekeim bölcsőjét (később a kislányom is ebben ringott). Egy gyermek megérkezésére lehet készülni, de apává akkor lettem, amikor a pár napos kisfiamat a mellkasomra fektettem, és így aludtunk, szundikáltunk együtt.
Egy beavatás után már nem vagy ugyanaz, aki korábban voltál – bár az életed látszólag változatlanul folytatódik. Életem beavatásai, melyekben részesülhettem, mindig megráztak, új távlatokat nyitottak, és erőt adtak ahhoz, hogy az úton járjak, sőt életörömet és a béke egy új szintjét hozták el nekem.
És egyszer csak megérkeztek hozzám Szép Feri mesterem ezen szavai: „csodálatos halhatatlan lelkek vagyunk”.
Feri tavaly hagyta itt a földi testét. Utolsó hónapjait egy elfekvő korházban töltötte, ahol a két kezét az ágyrács két oldalához kötötték. Azóta megtudtam, hogy jelenleg Magyarországon több korházban az a bevett szokás, hogy a demenseket, vagy hasonló betegeket, illetve végstádiumban lévő embereket, haldoklókat így kikötik, méghozzá akár hetekre, hónapokra, azért, hogy ne rángassák ki a karjukból az infúziót, vagy ne szedjék le magukról a pelenkát. Túl kevés az ápoló – ezzel érvelnek. Ezért aztán így haldokolnak, most is, több ezren, megfeszítve, megkínozva.
Amikor Ferit utolsó napjai előtt meglátogattam, a hús már felszívódott róla, élő csontvázként feküdt ott megfeszítve. Majdnem elsírtam magam. Aztán meghallottam őt, pedig már nem tudott beszélni. Felemeltem a fejem. Nem ott volt az ágyban, az agyongyötört testben, hanem fölötte, fényben, és azt mondta nekem szavak nélkül: Ugyan! Nézz rám! Engem nézz! És láttam őt. Jól volt, soha jobban!
„A halhatatlanság felfedezése éppen abban áll, hogy magamnak kell felfedezni a következő igazságot: „halál” egyáltalán nem létezik, az ember – tehát én is – az egész örökkévalóság során halhatatlan volt, és az is lesz. A halhatatlanságot ugyanis mindenkinek magában és a maga számára kell felfedeznie, senki más nem adhatja át nekünk ezt az igazságot.” (Haich Erzsébet: Beavatás)
A beavatás az ősi időkben egy több napos, nagyon kemény folyamat volt; mindjárt bemutatom, hogyan avatta be az egyiptomi papság Mózest – Kodolányi János gyönyörű és igaz módon leírta. De előtte azt kell tudnod, hogy az idők változnak. Az egyik legjelentősebb változást maga Jézus hozta el. Ma már nem kellene azon az úton végig menni, amin Mózes és Jézus is végig ment.
„Ezt a régi beavatást Krisztus-Jézus újjal helyettesítette, azoknak az erőknek a segítségével, amelyekről még szólnom kell. A beavatás régi formájának meg kellett szűnnie, de átmenetet kellett teremteni a régi korszakból az újba. Még utoljára valakinek, átmenetként, a régi módon kellett a beavatásban részesülnie, de már a keresztény ezotériában. Ezt pedig csak maga Krisztus vihette végbe, és beavatandónak az volt kiszemelve, akit Lázárnak nevezünk.” (Rudolf Steiner: A János-evangélium)
A beavatás folyamata Jézus óta is jelentősen átalakult, valamikor a 19. század küszöbén. A beavatásra való felkészülés egyik legismertebb eszköze jelenleg a hatha jóga, a beavatás pedig az egyes jóga tradíciók mesterei adják át annak a tanítványnak, aki ezt kéri.
A másik legjelentősebb lehetőség a beavatásra való felkészülésre a Természettel való elmélyült kapcsolat. A Természetet nem lehet megismerni csupán a botanika, zoológia vagy az ökológia módszertanával. A Természetbe merülve az ember átélheti, hogy ő egy sokkal-sokkal tágasabb lény, mint korábban gondolta. És vannak a Természetben ősi Mesterek által berajzolt kapuk, és ezen átlépve átélheti az ember a beavatást. Ezt az új beavatást mutatom meg Az öt fa c. könyvemben.
A beavatásnak több szintje van:
„A beavatások a fejlődés fázisai, állomásai […] Minden egyes fokon a tanítvány szemlélete, felfogása, önismerete és természet-ismerete teljes egészében megváltozik. Minden, amit addig biztos alapnak hitt, újra meg újra összeomlik alatta, rommá lesz, és minden egyes beavatási fok az előző fokozat romjain épül fel.” (Kaczvinszky József: A hét beavatás)
Aki író, az tudja, hogy amikor az ember kézzel ír, van annak egyfajta varázslata. Van egy pont, amikor a kézzel író csatornává válik. Attól a ponttól nem fogalmaz, hanem átadja magát, és a toll magától mozdul a kezében. Egy író, aki ezt megtapasztalta már, felismeri, amikor egy másik író műve ilyen ihletett mű. Meggyőződésem, hogy amit Kodolányi Mózesről leír Az égő csipkebokorban, így született, Kodolányi lecsatornázta közén az ákasában ott lévő ősi történetet. Alább ebből a könyvből olvasok fel neked, felolvasom belőle Mózes, azaz Mósze egyiptomi herceg legmagasabb szintű beavatásának gyönyörű történetét. Azért olvasom fel, hogy átérezhesd, hová visz az az út, amelyet együtt járunk. Íme:
Ahogy fentebb írtam, az út, és a beavatás időről-időre változik. A jelen kori beavatás kihívása, hogy az ember fel tudja ébreszteni magában azt az erőt, ami a kitartó és rendszeres, napi szintű gyakorláshoz kell, legyen ez jóga, meditáció, vagy a természettel való, egyre mélyülő kapcsolat.
A Természet sokkal több, mint aminek látszik. Például azt tudtad-e, hogy minden egyes fa kapcsolatban van az élővilág egészével? Minden fa megnyit számodra egy kvantumalagutat a teljességhez. Ott, ahol élsz, biztos, hogy vannak például Lélekalagutak. Felismered-e ezeket?
Irodalom:
- Rudolf Steiner: A János-evangélium (Hamburg), GA 103, Géniusz Kiadó, 2018,
- Kodolányi János: Az égő csipkebokor, 1. kötet, Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 4. kiadás
- Bükki Tamás Aila: Ahol a párhuzamosok egybeérnek, Gájatri Könyvkiadó, 2021.
- Kaczvinszky József: A hét beavatás, Hermit Kiadó, 1946.
- Elisabeth Haich: Beavatás – Óegyiptomi misztériumok, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2022.
Szerző: Bükki Tamás | 2025. júl 24. | Kiemelt, Spirituális hangos novella
Időnként a Párom rávesz, hogy könyvtárba menjünk. Ő alaposan utánanéz, milyen könyvet vegyen ki, listával érkezik. Ezzel szemben én csak úgy őgyelgek a könyvsorok között.
Múltkor gondoltam egy nagyot: hátha az intuitív érzékelésem segít egy jó könyvet találnom, egy olyat, amire épp most szükségem van. A kriya beavatásom óta a fejem tetején érzem, ha jó az irány. A fejtetőm felpezsdül, ha az, amit tenni akarok összhangban van a történetemmel, és mélyen hallgat, ha nem. Szóval csukott szemmel, a fejtetőmre figyelve mentem végig a könyvsorok között, az ujjam végighúzva a könyvek gerincén. És egyszer csak megállított egy könyv – ebből olvasok fel majd neked egy történetet, a mórok rabszolgájának történetét. Saint-Exupéry írta.
De ne rohanjunk előre, kezdjük azzal, amit a Párom talált. Byung-Chul Han: A narráció válsága c. művében meglepő dolgokat tár elénk. Azt mondja, hogy az információ kérészéletű. A hír és a narratíva, a story tellingbe csomagolt információ is csak pótlék. Ott marad utána egy erőteljes szomjúság. És valóban, a modern embert elárasztó információdömpingben az ember szomjas marad. Miért is?
„Az információ nem tart tovább egy pillanatnál […] Az információ a világot újdonságként fürkésző riporter médiuma. Az elbeszélés annak ellentéte. Nem informál vagy magyaráz. Az elbeszélés egyenesen az információk visszatartását követeli meg. […] Azokra a magvakra hasonlít, amelyek a piramisok kamrájában évszázadokra légmentesen elzárva a mai napig megőrizték csírázóképességüket. (Az elbeszélés) megőrzi a belsejében összegyűlő erőt, mely csak hosszú idő múltán képes kibontakozni.”
Tehát következzen egy intuitív úton talált elbeszélés – Saint-Exupéry tollából. Szigorúan mindenféle magyarázat nélkül.
Apropó, Byung-Chul Han szerint az „elbeszéléshez ellazult állapot kell”. Nos, legyen, itt találsz egy rövid, de meglehetősen hatékony relaxációt, mindössze 23 perc. Pihend előtte ki magad!
Aztán, ha felkeltél, gyere velem a tűz köré, és hallgasd meg, mit mesélek a mórok öreg rabszolgájáról!
Majd figyeld, csöndben, ahogy pattognak a lángok, vagy ahogy feléd borulnak a csillagok.
„Végtelen csöndnyire távol életem sarkpontjaitól… Nem voltam egyéb, mint csillagok és homok közt eltéved halandó, akinek egyetlen öröme van, az, hogy lélegzik. ” (Antoine de Saint-Exupéry: Az ember földje)
Az elbeszélés a Helikon kiadó gondozásában jelent meg 2019-ben. Fordította: Balla Katalin, Rónay György és Takács M. József
