Szerző: Bükki Tamás | 2025. aug 01. | Kiemelt, Spirituális hangos novella, Tudomány és filozófia
„Nem akarom, hogy azon az úton kövess engem, amelyen én haladok a célom felé. Járd a saját utad, kövesd az általad meghatározott irányt, amely benső késztetéseidnek a leginkább megfelel. Ne fogadj el semmilyen állítást csak azért, mert tőlem származik. Ha százszorosan igaz is, mégsem a te igazságod, és így nem fogsz vele azonosulni. Az igazat valósítsd meg, és akkor magadévá fogod tenni az igazságot. Az igazat megvalósítók életpályáját tekintsd csupán bizonyítéknak arra, hogy a cél elérhető.” (S. R. Yesudián, Haich Erzsébet Beavatás c. könyvének előszavában)
Haich Erzsébet, aki a nagy jógi, Yesudián mestere volt, ezekkel a szavakkal kezdi a Beavatás c. könyvét:
„Választ keresek. Tudni szeretném, mi az élet értelme a földön.”
Jóga mesteremtől, Szép Ferenctől azt tanultam, hogy az ember nem egy test, amiben valahogy összerendeződik a tudat és a lélek, hanem egy szellemi lény, aki egy időre kapott egy érző testet.
Emlékszem, épp jóga órára öltöztem át, Feri is ott volt az öltözőben. Meséltem neki, hogy volt egy álmom, pedig ritkán álmodom. Egy öregember jött el hozzám, és csak beszélt, beszélt; magyarul beszélt, de ennek ellenére egy szót sem értettem. Azt azonban tudtam, hogy ez az öregember, a kriya jóga mestervonal egyik nagymestere, Sri Juktésvár.
Feri rám nézett, biccentett, majd kacarászva ennyit mondott:
– Na igen, Juktésvár szokott ilyen huncutságokat csinálni.
Ezért mentem el a kriya beavatásra. Tántoríthatatlan voltam.
Az Ahol a párhuzamosok egybeérnek könyvemben így írok erről:
„Beavatás nélkül minden spirituális gyakorlás csupán előkészítés. Ez az előkészítés, az energia rendszer és elme tisztítása azonban igen fontos. E nélkül a beavatás eredménye nem tud megfelelően kibontakozni.
A beavatás során a beavató mester, aki belemeríti magát a Krisztus-tudatba, feléd irányítja ennek energiáit, és ezáltal lehetővé teszi számodra, hogy ennek a kapcsolatnak, bármilyen halvány is, tudatába kerülhess. Lehetővé teszi, hogy többet észlelhess a világból, mint amit szemeddel látsz és füleddel hallhatsz.”
Amikor első gyermekünkkel volt a feleségem várandós, hosszan készülődtünk. Például felkerestem egy asztalost, és az ő segítségével, saját kézzel készítettem el a gyermekeim bölcsőjét (később a kislányom is ebben ringott). Egy gyermek megérkezésére lehet készülni, de apává akkor lettem, amikor a pár napos kisfiamat a mellkasomra fektettem, és így aludtunk, szundikáltunk együtt.
Egy beavatás után már nem vagy ugyanaz, aki korábban voltál – bár az életed látszólag változatlanul folytatódik. Életem beavatásai, melyekben részesülhettem, mindig megráztak, új távlatokat nyitottak, és erőt adtak ahhoz, hogy az úton járjak, sőt életörömet és a béke egy új szintjét hozták el nekem.
És egyszer csak megérkeztek hozzám Szép Feri mesterem ezen szavai: „csodálatos halhatatlan lelkek vagyunk”.
Feri tavaly hagyta itt a földi testét. Utolsó hónapjait egy elfekvő korházban töltötte, ahol a két kezét az ágyrács két oldalához kötötték. Azóta megtudtam, hogy jelenleg Magyarországon több korházban az a bevett szokás, hogy a demenseket, vagy hasonló betegeket, illetve végstádiumban lévő embereket, haldoklókat így kikötik, méghozzá akár hetekre, hónapokra, azért, hogy ne rángassák ki a karjukból az infúziót, vagy ne szedjék le magukról a pelenkát. Túl kevés az ápoló – ezzel érvelnek. Ezért aztán így haldokolnak, most is, több ezren, megfeszítve, megkínozva.
Amikor Ferit utolsó napjai előtt meglátogattam, a hús már felszívódott róla, élő csontvázként feküdt ott megfeszítve. Majdnem elsírtam magam. Aztán meghallottam őt, pedig már nem tudott beszélni. Felemeltem a fejem. Nem ott volt az ágyban, az agyongyötört testben, hanem fölötte, fényben, és azt mondta nekem szavak nélkül: Ugyan! Nézz rám! Engem nézz! És láttam őt. Jól volt, soha jobban!
„A halhatatlanság felfedezése éppen abban áll, hogy magamnak kell felfedezni a következő igazságot: „halál” egyáltalán nem létezik, az ember – tehát én is – az egész örökkévalóság során halhatatlan volt, és az is lesz. A halhatatlanságot ugyanis mindenkinek magában és a maga számára kell felfedeznie, senki más nem adhatja át nekünk ezt az igazságot.” (Haich Erzsébet: Beavatás)
A beavatás az ősi időkben egy több napos, nagyon kemény folyamat volt; mindjárt bemutatom, hogyan avatta be az egyiptomi papság Mózest – Kodolányi János gyönyörű és igaz módon leírta. De előtte azt kell tudnod, hogy az idők változnak. Az egyik legjelentősebb változást maga Jézus hozta el. Ma már nem kellene azon az úton végig menni, amin Mózes és Jézus is végig ment.
„Ezt a régi beavatást Krisztus-Jézus újjal helyettesítette, azoknak az erőknek a segítségével, amelyekről még szólnom kell. A beavatás régi formájának meg kellett szűnnie, de átmenetet kellett teremteni a régi korszakból az újba. Még utoljára valakinek, átmenetként, a régi módon kellett a beavatásban részesülnie, de már a keresztény ezotériában. Ezt pedig csak maga Krisztus vihette végbe, és beavatandónak az volt kiszemelve, akit Lázárnak nevezünk.” (Rudolf Steiner: A János-evangélium)
A beavatás folyamata Jézus óta is jelentősen átalakult, valamikor a 19. század küszöbén. A beavatásra való felkészülés egyik legismertebb eszköze jelenleg a hatha jóga, a beavatás pedig az egyes jóga tradíciók mesterei adják át annak a tanítványnak, aki ezt kéri.
A másik legjelentősebb lehetőség a beavatásra való felkészülésre a Természettel való elmélyült kapcsolat. A Természetet nem lehet megismerni csupán a botanika, zoológia vagy az ökológia módszertanával. A Természetbe merülve az ember átélheti, hogy ő egy sokkal-sokkal tágasabb lény, mint korábban gondolta. És vannak a Természetben ősi Mesterek által berajzolt kapuk, és ezen átlépve átélheti az ember a beavatást. Ezt az új beavatást mutatom meg Az öt fa c. könyvemben.
A beavatásnak több szintje van:
„A beavatások a fejlődés fázisai, állomásai […] Minden egyes fokon a tanítvány szemlélete, felfogása, önismerete és természet-ismerete teljes egészében megváltozik. Minden, amit addig biztos alapnak hitt, újra meg újra összeomlik alatta, rommá lesz, és minden egyes beavatási fok az előző fokozat romjain épül fel.” (Kaczvinszky József: A hét beavatás)
Aki író, az tudja, hogy amikor az ember kézzel ír, van annak egyfajta varázslata. Van egy pont, amikor a kézzel író csatornává válik. Attól a ponttól nem fogalmaz, hanem átadja magát, és a toll magától mozdul a kezében. Egy író, aki ezt megtapasztalta már, felismeri, amikor egy másik író műve ilyen ihletett mű. Meggyőződésem, hogy amit Kodolányi Mózesről leír Az égő csipkebokorban, így született, Kodolányi lecsatornázta közén az ákasában ott lévő ősi történetet. Alább ebből a könyvből olvasok fel neked, felolvasom belőle Mózes, azaz Mósze egyiptomi herceg legmagasabb szintű beavatásának gyönyörű történetét. Azért olvasom fel, hogy átérezhesd, hová visz az az út, amelyet együtt járunk. Íme:
Ahogy fentebb írtam, az út, és a beavatás időről-időre változik. A jelen kori beavatás kihívása, hogy az ember fel tudja ébreszteni magában azt az erőt, ami a kitartó és rendszeres, napi szintű gyakorláshoz kell, legyen ez jóga, meditáció, vagy a természettel való, egyre mélyülő kapcsolat.
A Természet sokkal több, mint aminek látszik. Például azt tudtad-e, hogy minden egyes fa kapcsolatban van az élővilág egészével? Minden fa megnyit számodra egy kvantumalagutat a teljességhez. Ott, ahol élsz, biztos, hogy vannak például Lélekalagutak. Felismered-e ezeket?
Irodalom:
- Rudolf Steiner: A János-evangélium (Hamburg), GA 103, Géniusz Kiadó, 2018,
- Kodolányi János: Az égő csipkebokor, 1. kötet, Magvető Kiadó, Budapest, 1978, 4. kiadás
- Bükki Tamás Aila: Ahol a párhuzamosok egybeérnek, Gájatri Könyvkiadó, 2021.
- Kaczvinszky József: A hét beavatás, Hermit Kiadó, 1946.
- Elisabeth Haich: Beavatás – Óegyiptomi misztériumok, Édesvíz Kiadó, Budapest, 2022.
Szerző: Bükki Tamás | 2024. nov 22. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
Műszaki szakközépbe jártam, mielőtt fizikus lettem, bevallom töredelmesen. Aztán találkoztam csak a jógával és lettem jógaoktató. Szóval mondhatnánk: igen, valóban, egy lekerekített sarkú kocka vagyok, de élvezem.
Volt a középsuliban anyagismeret óránk is, bizony, évekig. Hogy miről volt szó, azt már nem tudnám megmondani, egyetlen sztorira emlékszem csak: idős tanárunknak volt egy szavajárása, ezt mondta lépten, nyomon: „Na kérem!” A fiúkkal pedig elhatároztuk, számolni fogjuk, striguláztuk a füzet margóján az elhangzott nakéremeket. Az egyik óra vége felé felerősödött a zaj, pedig szigorú ember volt az öreg: „kilencvenhét, … aszta, kilencvennyolc…, figyeljetek!…, kilencvenkilenc… és…. és …. száz!!!”. A száznál egy emberként üvöltött fel az osztály!
A középsuli után gyorsan fizikus lettem, mert többre vágytam, mint legózni, azaz kész alkatrészeket egymásba dugdosva építeni a világom, és persze volt más, súlyosabb motivációm is. Mindenesetre szerettem volna megtudni valami emlékezetes, értsd: örökérvényűt az anyagról. Az egyetemen még olyan szak is volt, hogy szilárdtestfizika, meg kondenzált anyagok fizikája – ígéretes, nem igaz?! Hát ott csak tudnak már valamit? Valami maradandót, és igazat, úgy értem. De semmi! Vagy csak szánalmasan rossz a memóriám? – az is lehet.
Apropó: a Vákuum kereskedők c. novellámat olvastad már? Arról szól, hogy milyen az, amikor a semmi megsemmisül. Még az egyetemi évek alatt írtam derűs kínomban.
Felháborító azt látni, hogy a sok anyagtudós semmit sem tud az anyagról? Vagy az, hogy valakinek van pofája ilyet állítani?
Az egyetemen betévedtem egy tudományfilozófia szemináriumra, ahol végre fiatal tanárom kimondta a lényeget: remélem senki sem hiszi maguk közül, hogy létezik olyan, hogy elektron! Az elektron – amint az kiderült – egy végtelen kicsi dolog, ami van, hogy nem is dolog, hanem egy hullám. És ha éppen részecske, azaz végtelen kicsi dolog, kiderül, hogy van pofája forogni maga körül, bár nincs olyan hogy önmaga, sőt, bár végtelen kicsi, van pofája a tömege jelentős részét az egész világegyetemben szétkenve tartani. Na kérem! Azért ez elég abszurd, nem? És ilyen abszurditások hemzsegnek-nyüzsögnek benned megszámlálhatatlanul! Annyira abszurd dolog, mint az anyag, a világon sehol sem létezik!
Na igen, persze – csapsz az asztalra joggal – de ezt mégis, hogy képzeled? A reggeli kávémat te csak ne vitasd el! Az jár nekem, függetlenül attól, mennyire abszurdok az elektronjai. Meg amblokk az egész.
Jó-jó, akkor a reggeli kávéd maradjon, külön terület. De akkor szedjük kicsit szét, miért is mondom, hogy a fizikusok semmit sem tudnak az anyagról.
Kaczvinszky József A hét bevatásban, rögtön az elején elmagyaráz egy fontos élettapasztalatot: ahogy haladsz előre a világ- és önmegismerésben, mindaz, amit tudni véltél, időről-időre, pontosabban újabb és újabb beavatási szintre érve összeomlik. Az egész világképed újra és újra darabokra hullik. Egyszerűen nem maradhatsz meg a koncepcióidnál. Nem ragadhatsz bele egy nézőpontba.
Akkor most mi az igaz, létezik anyag vagy sem? – véded a kávédat jogosan.
Amikor elalszol, más ember leszel? Aki vagy, eltűnik? Dehogy, csak egy más tudatállapotba kerülsz. Máshogy viselkedik az anyag az álmodban? Repültél már álmodban? Átmentél falakon? Más lesz a tested? Persze hogy más! Egy műtét során, altatásban, vagy egy műtéti hipnózisban, a tested nem is létezik számodra, különben beleőrülnél a fájdalomba. Szóval, hogy mi az anyag, mi a tested, az bizony tudatállapot függő.
A beavatás nulladik szintjén van asztal, és rajta ott a gőzölgő reggeli kávéd; van munkahelyed vagy éppen nincs, és vannak mindennapos gondjaid.
Ha jógázol, vagy más spirituális technikát rendszeresen gyakorolsz, az elvezet oda, hogy lazul a stressz, és kezded valahogy kívülről is látni a dolgokat; ettől időnként fellélegzel, és azt mondod, azért a mindennapi gondoknál messze több az élet! Tele van szépséggel! Felemelő, kitágító élménnyel!
Pl. lefekszel egy kidőlt fára az őszi bükkerdőben, nézed a kék eget, és a szállingózó vörösbarna bükkfaleveleket. Játszol velük. És érzed, hogy élsz, és élni jó! – ilyenek ennek a jóga cuccnak a mellékhatásai. Szóval kezdesz jól lenni. És ha fáj itt-ott, a tested vagy a lelked, vannak már technikáid, amivel egyenesbe hozhatod magad. És egyszer csak azt veszed észre, az emberek is elkezdtek máshogy viszonyulni hozzád. Valahogy kedvesebb, szelídebb, tágasabb hellyé alakult a világ! – igen, bizony nagyon más helynek látszik a világ az 1. beavatási szintről.
Megnyugtatlak, a reggeli kávéd továbbra is megmarad. Aztán jön egy pont, amikor megáll a kezedben a bögre.
Na kérem, ez az a pont, amikor rádöbbensz: anyag nem létezik! Rájössz, hogy minden, amit tapasztalsz, elméd vetítővásznán jelenik meg. Már tudod, intuitíven, mélyen: nem az agyad, azaz az anyag idegsejtekből álló összerendeződése teremti meg az elméd. Az csak egy eszköz, hogy hozzáférj az elmetartalmakhoz. Rájössz, hogy minden, amit látsz, az elme vetítővásznán jelenik csak meg. Minden, amit látsz, hallasz, gondolsz, az emlékeid, a történeteid: illúzió. Nem a valóságot látod, hanem az egónak hívott, polarizáló szemüvegen keresztük a vetítővászon 3D-s moziképeit.
Te, aki vagy, aki egy nem múló, halhatatlan létező, figyeli az illúziók moziját. Megkönnyebbülsz ugyan, mert már belülről tudod, hogy nincs olyan, hogy halál; ez az óriási teher tehát lekerült rólad. De ez az állapot magányos érzés is, mert minden más ember léte is illúzióvá olvad. Minden ember talán létezik, de akiket te megtapasztalsz, akiket ismersz, azok nem ők, csupán egy kép, a te kivetítéseid. Így ebben a formában és alakban Te tapasztalod őket. A világ minden gondja és tragédiája: benned van, ahogy a világ minden öröme és szépsége is – hát, ilyen a világ a beavatás 2. szintjén.
A természettudós ekkor döbben rá: minden, amit megfigyelt, amit látni vélt, a dolgok közt ható erők, a fizikai és kémiai törvények, melyeket axiómaként kezelt, semmivel sem valóságosabbak, mint a tél első hava. Kivetítés minden gondolat, minden törvény.
Ezen a ponton aztán egy új fordulat jön, mert az „úton” nem lehet megállni – pedig tudja már a lélek, hogy maga az út és az idő is, és az, hogy halad az ember, hogy fejlődik, alakul: az is csak benne tükröződik, csupán illúzió. Szóval a kép, mint a kaleidoszkópot, ha forgatja az ember, egyszer csak újra átrendeződik.
A kereső lélek ezen a ponton rájön, hogy bár a mozi az mozi, de van egy film, amit kivetítenek. És van egy fényforrás, ami kivetíti a jelenségvilágot, létrehozza az energiák örvénylését, áramlatait, testeket, tárgyakat, formákat, viszonyokat, embereket, törvényeket és gondolatokat. Van egy Fény!
Az ember csak nem hagyhatja a finom reggeli kávéját szétfoszlani, illúzióvá válni, na! Szóval folyamatosan ott a motiváció, hogy az ember egy kicsit többet felfedezzen.
És ekkor elkezdesz a Fény felé fordulni, ami átvilágítja és elevenné teszi a filmet. A dolgok lényege, esszenciája felé fordulsz. És rájössz, hogy a film a jeleneteket kódoló valódi anyag. Ez a film az, amit a jógik szamszkárának, Jung archetipusoknak, ősszimbólumoknak nevezett.
Ezekre az ősszimbólumokra ott talál rá az ember, ahol nincs sem érzékelés, sem gondolat: a meditáció pezsgő csendjében.
Van itt észlelés? Van. De már nem a szemed lát és nem a füled hall. Új érzékszerveid nyílnak arra, hogy kitapogasd mi van ott, ahol a film, a szamszkárák, a dolgak ősokai léteznek. A szamszkárák hömpölyögnek, összefonódnak, összekapcsolódnak, és a rajtuk átvetülő fény megteremti a karmát, az időt, az ok-okozat véget nem érő láncolatát; megteremti a fizika és biológia törvényeit, jelenségeit, az ember szánalmas-fájdalmas történelmét, ösztönvilágát, örömeit, és életeken át hurcolt trauma-terheit.
Ez a karma teremtő erő, a Természet élő pezsgését létrehozó erő: az Anya energiája. Ez a Fény teremtő, életrehozó tulajdonsága, ami létrehozza a vásznon azt, amit korábban anyagnak hívtál. Ez már a 3. beavatási szint, egy teljesen újszerű világ.
Sri Ramana Maharsi azt mondja: Aminek nem kell megtörténnie, az nem fog megtörténni. Aminek meg meg kell történnie, az meg fog történni, bárhogy is akarod az ellenkezőjét. Miért aggódsz hát a jövőd miatt?
Valóban, a film pereg. A karma köti az életed. A vetítővásznon az van, amit a Fény kivetít, és ott van előre kidolgozva minden részlete.
Azt hiszed, az életedben vannak választásaid? Azt hiszed, hogy te döntesz, amikor azt mondod, most pirítóskenyeret reggelizem kőrözöttel, vagy nem is, bemegyek a munkahelyemre, útközben beugrom a pékhez egy ropogós croassanért, és majd megeszem bent egy finom kávé mellet?
Bent kinyitod aztán a laptopod, megnézed, hol tart a világ, jó nagyot harapsz a croassanból, és épp kortyolnál hozzá a kávédból, amikor arcon csap a hír: egy csomó bosszantó természettudós felfedi neked a virtuális újságban, hogy az, hogy mit eszel, bizony nem te választod komám, nem te döntöd el, hanem a benned élő baktérium közösség! Több van belőlük benned, mint testi sejt! Ők vágynak rá, mert kell a cukor és szénhidrát, és te azt hiszed, hogy te döntöttél, pedig ők adták a parancsot, te pedig csak szolgaként követted a beledben fészkelő testlakóid akaratát, és a te hozzájárulásod mindehhez legfeljebb csak annyi volt, hogy előkotortad a bankkártyádat a kellő pillanatban – ami az illúzió netovábbja önmagában is. Szánalmas, mi mindent gondolunk a szabadságról, nem igaz?
Csakhogy, lehet, épp a kávéd védelmében – hogy mire nem veszi rá az embert az az illatos kávé! – rájössz, hogy talán mégis van rá egy mód, hogy magad befolyásold a dolgokat. A 3. beavatás szintjén rájössz: ehhez a filmhez magához kellene hozzáférned valahogy, azaz magukhoz az összekapcsolódó, szövevényes szamszkárákhoz, az életmagokhoz, az ősszimbólumokhoz. Azt, hogy hogyan lehet ezt megtenni, leírtam a Teremtőerő ötágú csillaga c. írásomban.
Úgy tűnik, vannak tehát módszerek, amivel létre lehet hozni kötéseket és le lehet bontani kapcsolatokat a szamszkárák között. Azaz átírható a film, átformálható a karma, átformálható a valóság, amit tapasztalsz. Az Anya erejével, vagy Shaktival való teremtéshez azonban oda kell utazni előbb, ahol a film, a szamszkárák vannak. Ennek technikája a csillag öt ága – a dolog meglehetősen egyszerű, de ha gyakorolni próbálod, rájössz majd, csöppet sem olyan egyszerű.
Na és most jön az apag!
Létezik ugyanis egy másik út is, ehhez azonban fel kell fedezned az apag lényegét. Minden, amit teszel, amit gondolsz, visszafelé is hat a filmre. Van egy másféle vetítőerő, egy másféle Fény. Ennek a teremtő erejét hívjuk Atyának, vagy Apának, vagy Sívának. Ehhez az erőhöz fordul minden hindu, mohamedán vagy keresztény imáiban. Ennek ujjong minden bhakti-jógi, minden háré Krisnával ezt ünnepli.
Ez a teremtőerő működik minden belégzésednél; ha tudatában vagy ennek, minden belégzéseddel megérinted az Eget, minden belégzésednél egy örökkévaló pillanatra eggyé válasz az Atyával.
Ám itt jól teremteni, talán még nagyobb kihívás. Gondolj csak arra, hogy egy 3D-s „tárgy”, vagy egy sok D-s szamszkára több irányból levetíthető, és minden irányból kicsit más lesz a mozi is. De ahhoz, hogy a sok-sok vetületből új szamszkárákat, és közöttük új kötéseket hozhass létre, az összes visszafelé vetítésnek konzisztensnek kell lennie.
Ha tehát egészséges erdőket, életigenlő világot, egy stabil klimatikus viszonyokkal rendelkező, gazdag élő bolygót akarok látni, ami mindenkinek ugyanazt a jót adja, egy olyan világot, amit szeretnék magamnak és gyermekeimnek, egy világot, amit majd az Anya ereje létrehoz, kivetít, akkor bizony minden lehetséges nézőpontból ismernek kell ezt az új világot. Minden egyes ember nézőpontjából, aki ott él majd, és tapasztalja ezt a tisztább, egészségesebb helyet.
Ennek átélése, tapasztalata – az apag, vagy hívhatnánk atyagnak is, de nekem az apag jobban teszik, te azonban a te valóságodban másképp is hívhatod. Szóval ezt az apagot kell megélni, ezt a konzisztens, sokrétű jövőképet ahhoz, hogy az Atya teremtő fénye átírhassa a filmet, az ősszimbólumok áramló rendszerét.
Az apag kulcsa pedig az empátia. Az apag kulcsa: a földi dráma megélése. Hogy lásd a világot annyi-annyi testben, hogy lásd a világot megannyi nézőpontból. A tudós nézőpontjából, a kocka ember nézőpontjából, a művész nézőpontjából. Egy politikus nézőpontjából, egy hentes, egy humorista, egy tözsdecápa nézőpontjából – aki a „vákuummal” mahinál, és nem teremt semmit, tudjuk, de arra roppant büszke. Tudnod kell látni a világot minden nézőpontból. Ezért kell a dráma, ezért kell olvasni, ezért kell a jó színház, ezért kell a jó irodalom. Mert e nélkül nem fog beérni benned az apag.
Elmélázhatsz most ezen a kávéd mellett – már ha létezik.
Jut eszembe, a végére hagytam amúgy neked a slusszpoént: nem is iszom kávét. Túl gyorsan emeli fel ugyanis a – nem létező – vérnyomásom. De mivel az apagról akartam írni neked, és ez az empátiával szorosan összefügg – szóval érted.
Amúgy én a teáról nem tudok lemondani. A darjiling a kedvencem, de csakis a második szüretelésű, mert annak szerintem mennyei-intenzív az aromája.
Akárhogy is, amint látod, ez a mozi igen gazdag, és még csak a 3. beavatásig jutottam és még hátra van négy pálya! Atyaég! Na de én itt most meg is állok, mert a darjiling teát tényleg nagyon szeretem. Ezzel ébresztem magam minden reggel, ezzel ébresztem az apagot közénk.
Szerző: Bükki Tamás | 2024. nov 15. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
„A tanítvány hite – irányított várakozása – olyan szimbólumokat vont be a fénysugár fénykörébe, mely szimbólumok eleve megvoltak ugyan az ösztönvilágban, amelyeket a fénysugár azonban nem ért el, nem világított meg máskor. Az összevont szimbólumok együttállása lehetővé teszi új alakzatok kivetítését. A kivetített jelenségeket pedig ebben az esetben sem a hit hozza létre, hanem a fénysugárban lakozó teremtőerő.” (Kaczvinszky József: A hét beavatás)
Tele vagyunk kívánságokkal. Eltöprengtél-e azon, ha egyik-másik teljesül, miért teljesül? És más kívánságod meg miért nem?
Ebben az írásban ősi, védikus, és a tantrák által felfedett tudásra támaszkodom – melyet Kaczvinszky József közérthető módon tár elénk A hét beavatásban. Továbbá a kvantumelmélet eredményeire támaszkodom, mely egyike a valaha látott legsikeresebb természettudományos eredményeknek. Valamint saját tapasztalataimra támaszkodom, mert belém ivódott egyfajta tudományos alaposság és egészséges kétely azalatt a 8 év alatt, amit anno az egyetemen töltöttem; szóval szeretem nem csak érteni, hanem kipróbálni és működni látni a dolgokat. Ezért ez egy gyakorlati írás, vagyis az a célom vele, hogy egy használható gyakorlati útmutatót adjak neked azért, hogy örömtelibbé varázsolhasd saját életed, és egyben a veled élő emberek és más élőlények életét is.
Ahhoz, hogy megérthesd, hogyan működik a teremtőerőnk, hadd mutassak neked egy képet: minden, amit a világban tapasztalsz, beleértve saját tested, a körülötted lévő tárgyakat, élőlényeket, embereket – csupán kivetítés. A gondolataid, melyek megjelennek elméd benső vetítővásznán, szintúgy csupán kivetítések, a valóság árnyjátékai.
Mi akkor a valóság és mi vetíti ki?
Minden tapasztalatod, észlelésed, gondolatod kapcsolódik más gondolatokhoz, észlelésekhez, és ezek emlékéhez, ám létre is hoz lenyomatokat. Ezek a lenyomatok, a tapasztalt dolgok lényege, archetipikus szimbólumokként raktározódnak a kollektív elménkben; a jóga ezekre a szimbólumokra a szamszkára szót használja.
Ezeknek a szamszkáráknak vagy szimbólumoknak bizonyos aspektusai megjelennek és eltűnnek az életedben. A jóga avidjának, azaz hibás tudásnak hívja azt a tendenciát, hogy az életünkben tapasztalt eseményeket és dolgokat véljük valóságosnak, és ez a súlyos tévedésünk okozza a szenvedések hosszú-hosszú láncolatát. Ezért gyászoljuk azt, aki meghalt, ezért kötődünk a házunkhoz, tárgyakhoz, rögeszméinkhez.
Ugyanez a fókusza az asztrológiának, vagy asztrozófiának, vagy épp a kínai Ji-kingnek. Ilyen szimbólumok a bolygók jelei: a Nap, a Jupiter, a Szaturnusz, és a csillagképek jelei: a Szűz, a Halak vagy az Orion – erről bővebben olvashatsz az Értelmesen élni, avagy a függőleges és vízszintes tudomány c. írásomban.
Werner Heisenberg a kvantumelméletbe ugyanezt az ősi tudást kódolta bele: ott a szamszkárát a kvantumállapotok jelenítik meg. Minden részecskének, részecskecsoportnak van egy sajátos kvantumállapota, azaz minden, ami van, annak lényege egy végtelen dimenziós térben van elrejtve – mozgásban vagy mozdulatlanul, nézőponttól függően. A kvantumelmélet szerint minden, amit a világban tapasztalunk, egy-egy operátorral reprezentálható. És amit megfigyelhetünk, az nem a kvantumállapot, hanem az operátor által a kvantumállapotból levetített rész, az operátor valamelyik sajátértéke, azaz mérhető vetülete. A kvantumelmélet helyességét az elmúlt bő 100 évben kísérletek ezrei igazolták; ha nem lenne olyan sikeres, nem lenne ma pl. félvezetőipar, és nem lenne a zsebedben okostelefon sem.
Az operátor egyféle szűrő, ami meghatározza, pontosan mit tapasztalhatunk. Ez maga az ahamkára, az én csináló, ez az egó sajátos minősége. De vajon mi az a Fény, ami a vetítést létrehozza, mi működteti az operátort, mi vetiti le a szamszkárát megteremtve ezzel a köznyelven valóságnak hívott káprázatot?
Ez a Fény az egyéni Lélek, a Dzsívatma, a kvantumelméletben pedig a tudatos megfigyelő, aki a valóságot választásaival alapvetően befolyásolja. Annyira ismerős a Dzsívatma, hogy nem kell és nem is lehet elmagyarázni, épp, ahogy a rózsa illatát sem lehet elmagyarázni. Erre rá kell ismerned. Ez az a rész benned, aki kifelé tekint, aki mindig is voltál és leszel, aki nem öregedett, csak a sok történet nőtt és tapadt ideiglenesen köréd.
A szamszkárák úgy hömpölyögnek át a Lélek által létrehozott fénykúpon, mint az ablakon besütő napsugárban szikrázó porszemek. Vannak ebben a létcsíra hömpölygésben, táncban olyanok, melyek megnyilvánulnak az életedben, és vannak olyanok is, amelyek nem, mert pl. sötétben maradnak. Ez lényed tudattalan régiója.
A jógik arra jöttek rá, hogy ahhoz, hogy egy szamszkára megnyilvánulhasson, legalább négy kötéssel kell rendelkeznie más szamszkárák felé. Ezért van például az emberi evolúciót reprezentáló Sri Jantrának, vagy az ősi tűzoltároknak, templomoknak, beavató piramisoknak négyzet talapzata.
Nem a négy égtáj miatt, mert ezek univerzális szimbólumok, hanem amiatt, mert minden szamszkárának legalább négy kötéssel kell bírnia, hogy itt a földi síkon, a Bhu-lókában megnyilvánulhasson – a létsíkokról bővebben olvashatsz Az ember 12 otthona c. írásomban. A Sri Jantra létpiramisa úszik a megnyilvánulatlan szamszkárák tengerén.
A teremtés folyamatához az szükséges, hogy az ember kapcsolatokat építsen szamszkárák között. Vagy átépítsen. Mondok egy példát:
Az utóbbi hónapokban jelentős időt szentelek annak, hogy sok lelkes társammal együtt leállíthassuk végre azt az eszement erdő és önpusztítást, ami a 2020-as évek óta igencsak felfokozódott Magyarországon. Szeretném, ha az erdők a jelenlegi életpusztító helyzetből egy életigenlő állapotba kerülnének. A sorsunk egybefonódik, ez látható és érezhető. Szeretném, ha együtt – az erdők és mi emberek, fellélegezhetnénk.
Mi itt a valódi feladat? Az, hogy sok-sok aláírást gyűjtsünk össze az Erdőszeretet, Életigen petíciónknál? Mennyi az a sok? 10 ezer? 100 ezer az sok? Arra számítunk majd, hogy a politikusok, akiknek a kezét multimilliárdosok kötik, majd ettől megrémülnek? Vagy egy rendszerváltásban reménykedünk, hogy majd ez is hozzájárul valahogy, hogy lecserélődjön a jelenlegi politikai elit? Ugyan! Attól a pénz még ugyanazon emberek kezében marad, lássunk tisztán végre! Ezeknek az embereknek pedig masszív érdeke fűződik jelenleg az erdőink gyors kirablásához. Akkor mitől változik majd meg az erdők sorsa?
Milyen szamszkára kötésben van jelenleg a (kerek)erdő, mint szimbólum? Ebben: pénz, tűzifa, faanyag, kártevők.
A cél pedig az, hogy az erdő átkerüljön ebbe a kontexuskörbe: szépség, az élet gazdagsága, sokfélesége, egészség, életöröm.
A többi, a petíció, a levelezgetések, mind-mind ennek a vetülete csupán.
Hogyan lehet „áthuzalozni” egy kontexuskört? Mi ebben a nehéz?
Hát az, hogy minden gondolatunk is csupán kivetítés. És ott, ahol huzaloznod kellene, nincs sem gondolat, sem öt érzékszervi érzékelés. Az áthuzalozás a meditáció állapotában történik. A meditáció pedig nem fantáziálás, álmodozás, merengés. A meditációban ezek egyike sincs jelen. Talán most már érted, miért van szükség még valamire. Ez a valami a teremtőerő őtágú csillaga.
Mi ez az ötágú csillag?
Íme az első ág: Az ember teremtőereje, azaz a szankalp-shakti. Ez azt jelenti, hogy képes vagy arra, hogy meglásd, mire van szükséged, min szeretnél változtatni. Képes vagy megfogalmazni ezt pozitív módon, jelen időben. Itt találsz egy 7 perces videót, ami segít pontosan megfogalmaznod saját valóságteremtő kívánságodat úgy, hogy az valóban hatékony lehessen. Ez nem olyan egyszerű. Michael Ende így magyarázza el ezt a Varázslóiskolában:
„Csak azt kívánhatod igazán,
amit lehetségesnek tartasz.
Csak azt tarthatod lehetségesnek,
ami a történetedhez tartozik.
Csak az tartozik a történetedhez,
amit valóban kívánsz.”
Második ág: A továbblépéshez szükséged van egy kulcsra, amellyel „átléphetsz a tükör túloldalára”. Ez a kulcs a mantra, azaz egy speciális rezgéskód. A mantra szerepe többrétű: egyrészt elme tisztító eszközként működik, azaz eloszlatja a ködöt, a zajt. Másrészt eltávolít az öt érzékszerv által lényedet megvakító információözöntől. A mantra befelé visz, és ahhoz a térhet nyit kaput, ahol a lényeg van, a szamszkárák, az ősszimbólumok és a Fény. Ha azonban csak a mantrát használod, akkor tovább nem fogsz jutni, csupán egy zsongó, puha, félálomszerű révületbe merülsz majd bele.
Egyike az életmegújító mantráknak, amit biztonságosan használhatsz, a Gájatri mantra, ennek szövegét és hanganyagát ide feltettem neked.
Harmadik ág: Kell egy szállító jármű a szamszkárák kvantumterében, ez pedig a jantra. A jantra egy speciális, energiával feltöltött kép. Minden szamszkárának megvan a sajátos rezgéskódja, és ennek a rezgésnek van egy képi megfelelője, ezek a mandalák. Azonban nem minden mandalának van meg az energiája ahhoz, hogy szállítóeszközként működjön. A jantrák olyan speciális mandalák, melyeknek megvan ez a képessége.
A jóga órák elején és végén zengetett OM mantrát ha rávezetjük egy homokkal szórt lapra, akkor azon a Sri Jantra képe bontakozik ki előttünk, mely nem más, mint a korábban már emlegetett evolúciós létpiramis alulnézetben.
A Gájatri mantrához, mint utazó eszköz, használhatjuk ezt a nagyon egyszerű jantrát, azaz járművet, a hatszögű csillagot:
Ez nem zsidó csillag, hanem a felfelé áramló, Anyai, azaz shakti energiát ébresztő csúcsán álló háromszögből, és az Atyai, azaz Siva típusú energiák áramlását beindító, talpán álló háromszögből összetett jantra, mely a szívközpont, az Anaháta csakra szimbóluma. Minderről bővebben olvashatsz a Sólyom hátán c. írásomban.
Amikor felszállsz rá, a jantrára könnyedén kell koncentrálni. Ehhez gyakorlat kell, mert belénk égették, hogy a koncentráció munka és a munka egyet jelent a stresszel, feszültségekkel. A jóga rendszeres gyakorlása többek közt abban tud téged támogatni, hogy úgy figyelhess, hogy az könnyed lehessen. Különben a jantra, a sólyom ledob magáról.
Negyedik ág: Van egy pont, ahol a jantráról leszállunk. Hogy hol kell ezt megtenni, azt nem lehet megmondani, tudni fogod, amikor odaérsz. Gondolkodás nélkül. De csak akkor, ha a szankalpádat megalkottad az elején, és át is érezted, mielőtt nekiindultál. Akkor megtörténik. Egyszerűen leszállsz a jantráról, és ott vagy a számodra érdekes szamszkárák körében. Ott vagy, és elvégezheted a szükséges kötéseket. Ehhez nem kell azonban semmit csinálnod. A kötések létrehozása megtörténik – a hit ereje által történik. Te csak vagy, jelen vagy. És közben egy olyan öröm ölel át, hogy azt nehéz leírni. Ha a sok gazdag „hatalmas” sejtené, hogy micsoda örömforrás rejlik abban, hogy önmagát és a világot gyógyítja, többé egy pillanatig sem akarna abban a mocsárban vergődni, amiben vergődik szegény. De te csak legyél ebben a mindent átölelő, fényben fürdő életörömben. Időzz benne időtlenül!
Ötödik ág: visszatérünk. És átöleljük gondolatban azokat az élőlényeket és embereket, akik a részünk. Azokra külön figyelve, átölelve, akik azt a kalamajkát okozták, amin épp változtatni szeretnénk.
És ezzel egyidejűleg emlékezünk arra is, hogy a valódi teremtő erő az a Fény, mely átvilágítja és kivetíti a szimbólumokat. Lehet, hogy mi megtettük a magunk részét, és létrehoztuk az új kötéseket, de ezzel nem teremtettünk semmit. Az a Fény, ami áthatja és létrehozza a világot, egyedül az bír teremtőerővel. És akkor rábízzuk erre a teremtőerőre a dolgot:
Uram, legyen meg a Te akaratod! Miképpen az Égben, úgy a Földön is!
Hát, ennyi az egész. Jó gyakorlást kívánok, a technika adott!
Az élet egy rendkívül izgalmas, és sokszínű kaland. Tényleg az! Azonban vigyázz arra, amire Szilber úr is emlékezteti a diákjait:
„—Jegyezzétek meg: minden teremtmény megváltoztatja az alkotóját — ismételte újra és újra.”
(Michael Ende: Varázslóiskola)
