Kompenzációs repülés, avagy a misztikus realizmus
„Talán emlékszel a híres történetre: amikor Jézus Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén, és kéregetett… (majd) elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” „Mit akarsz, hogy cselekedjek véled?” A döntés a vak kezében volt… Ő azt mondja, hogy LÁTNI akarja végre, mi történik itt, miről szól ez az egész, látni önmagát, látni másokat, látni a világ értelmét, … látni Istent! S amikor kinyílik a szeme, akarata teljesül, s meglátja az Istent. Ott áll előtte. Verejtékes köpenyben, poros, mezítelen lábbal… A többiek elmennek mellettük, meglökik őket, vitáznak, fecsegnek, adnak, vesznek, lopnak, unatkoznak, káromkodnak… S hogy látása még élesebb legyen, s ne csak megrendülve átélje, de meg is értse a csodát, Jézus azt mondja: „A hited meggyógyított téged.” A mesteri tevékenység legdöntőbb pillanata ez, amikor még a lehetőségét is elvágja annak, hogy ez az ember függő helyzetbe kerüljön vele szemben, s a csodatevő mágust imádja benne. Az ilyesmi nemcsak újabb vakságot eredményezne, de nem is lenne igaz: Jézus a legjobb szándékával és legistenibb erejével sem lett volna képes meggyógyítani, ha ez az ember nem lett volna ilyen nagy hitű.” (Müller Péter: Lomb és gyökér)
A minap egy csodában volt részem: átélhettem a dunavirágzást. Minden évben, augusztus derekán néhány napra este átalakul a Duna felszíne: ezen a pár napon, este 9 és 10 között felébrednek a kérészek, ezek a fehérezüst szárnyú, apró tündérek, felébrednek egy évig tartó álmukból. Ott álltunk barátainkkal és gyermekeinkkel térdig a Duna vizében, telefonunk elemlámpájával megvilágítottuk a vizet. Nyüzsögtek, verdestek, lábunkra, karunkra, ruhánkra ültek százszámra, majd tovatáncoltak ezek a puha kicsi lények – megdöbbentő volt ebben a kábult élet pulzálásban állni.
A kérészek ebben a pár napban a felszínre úsznak, kibújnak fehér búvárruhájukból, szárnyra kapnak és párosodnak. A nőnemű kérészek ezután lerakják közel 1 cm hosszú, fonáldarabkához hasonló petecsomóikat, egy-egy ilyen fonalacskában kb. 6000 petével, majd a hímekhez hasonlóan el is pusztulnak. Fehérezüst tündérlétük, szárnyalásuk alig egy óráig tart csupán.
Az alábbi 40 másodperces filmecskében megnézheted, milyen a dunavirág nimfája a vízben, és milyen lesz, amikor élete fénypontján felrepül az égi fények tükröződéseit követve – a filmet Kriska György készítette, aki a vízi rovarok életét kutatja, és csodálatos képvilágot tár elénk:
Ha a kérészek rövid életük alatt össze-vissza repkednének, akkor előbb utóbb a tengerben kötnének ki, ahol nem tudnának szaporodni, hiszen generációról generációra egyre lejjebb sodorná őket a folyó. Mivel nem ez történik, a tudósok feltételezték: a kérészek folyásiránnyal szemben repülnek – ezt hívják kompenzációs repülésnek. A jelenséget számos megfigyeléssel igazolták.
Biológus barátom elmesélte, hogy egyszer egy kutató ismerőse felhívta a figyelmét arra, hogy nézze meg jobban majd, amikor a kérészek repülnek – a tiszavirágok nappal is megfigyelhetők –, és ha jól figyel, meglátja majd: a kérészek minden irányba repülnek. Csak nem így látod, mert megvezeti a tapasztalatodat a kompenzációs repülés elmélete.
És most következzen egy cseppnyi, izgalmas tudomány:
A duna- és tiszavirágoknál a kompenzációs repülését, mint a kérészek jellegzetes viselkedését, a tudományos élet számos képviselője tényként kezeli. Úgy gondolják a tudósok, hogy a vízfelszínről visszaverődő vízszintesen poláros fényt követik ezek a vízirovarok (polarotaxis), ez a fény tartja őket a vízfelület felett.
Fényforrások vannak éjszaka is, pl. amikor mi láttuk a rajzást, világított a telihold. Sajnos a rovarok repülését az ember által okozott fények is befolyásolják, ilyenek a lámpák egy hídon, vagy a folyó menti műutak fényei, ahol pl. az aszfaltról visszaverődő poláros fény szintén becsapja őket, és tévesen víznek azonosítják azt, így ott pusztulnak el és teszik le a petecsomókat a műúton.
fotó: Szendőfi Balázs
A kompenzációs repülés megfigyeléséhez fényre van szükség. Honnan tudjuk vajon azt, hogy maga a megfigyelés, vagy a megfigyeléshez használt fény nem befolyásolja-e alapvetően azt, amit látunk?
Szendőfi Balázs természetfilmes a dunavirágzás jelenséget teljes sötétben, infrakamerával is filmezte – az infrakamera infravörös spektrumú fényt bocsát ki és a visszaverődött fényt rögzíti. Balázs azt állítja, hogy amint minden látható fényt lekapcsoltak, a rovarok beálltak folyásirányba. A rovarok tehát érzékelik a fény frekvenciáját és polarizációját is. Azonban az infravörös fény is fény, ami éppúgy megzavarhatja őket. Okozhatja-e vajon a megfigyelés önmagában a kompenzációs repülésnek nevezett jelenséget? És vajon az emberi agy és idegrendszer, melyet az elvárásai is befolyásolnak, kiválogat-e, felerősít-e a hömpölygő rovaráradatból bizonyos várt viselkedési tendenciákat?
Azt mondod, hogy Téged a szemed biztos nem csal meg? Nézd meg az alábbi képet. Ez egy statikus kép, egyetlen pixele sem mozdul. Te is azt észleled, amit én, hogy forog? Biztos, hogy forog?
Ha tudsz arról, hogy van olyan, hogy kompenzációs repülés, ha azt hiszed, hogy a kérészek, hogy megóvják fajukat a kipusztulástól, folyásiránnyal szembe kell, hogy repüljenek, akkor valóban ezt fogod tapasztalni? Na és ha sikerül kirázni a fejedből, hogyan is kellene viselkedniük? Akkor lehet, hogy azt tapasztalod majd, hogy a kérészek minden irányba repülnek, lefelé, folyásirányba is?
Így jön létre a vakság, és így tud a hibás koncepció elengedése, melyhez egy másik valóságban való hit ereje kell, meggyógyítani, látóvá tenni – hasonlóan a jerikói vak történetéhez?
Itt valami fontos tudás hiányzik még. Mit szólsz ehhez a nézőponthoz? Állítólag párzásig a kérészek össze-vissza repdesnek, a kompenzációs repülés pedig a megtermékenyített nőstények viselkedése; ezek a megtermékenyített kérészek elindulnak, egész egyszerűen azért, mert oda szeretnének visszajutni, ahol a bölcsőjük volt.
A materializmus kompenzációs repülése
Földi életünk kérészéletű: akárhány éves is vagy, ha visszatekintesz, láthatod, egyetlen szárnyrebbenés volt eddigi életed. Ez így lesz halálod óráján is. Mire fordítottad rövidke Földi élet-ajándék órácskádat? – lesz egy pillanat az életedben, amikor elképesztően fontos lesz számodra a kérdés, és szembesülnöd kell, őszintén a fájdalmas valósággal. Azonban nyüzsgünk tovább, mindennapi problémák töltik ki a napjaink, rohanunk, teszünk-veszünk, egyre feszültebben és feszültebben.
Amíg a materializmus koncepciója itatja át a lényedet, a koncepció valósága fogva tart: nem tudsz mást tenni, mint fontosnak vélt dolgok körül pörögni. Ha azt mondom neked, hogy az élet nem áll meg a halál után, lehet, csak vállat vonsz – mit számít az most? Most kell kifizetni a villanyszámlát, most kell gondoskodnom a gyerekeim jövőjéről, vásárolni és eladni, most adódott ez az új üzlet, ez a munka, ez a kihagyhatatlan lehetőség!
Müller Péter Lomb és gyökér c. zseniális művében felhívja a figyelmet a következő fontos dologra:
„A lényeg, hogy az ember, a „manusz” mint gondolkodó lény, távlatok nélkül nem tud létezni. Az úton csak eltévedni lehet, ha nem tudjuk, honnan jöttünk, s hová tartunk. A materializmus igyekszik becsülettel megfelelni erre a kérdésre. Azt mondja, hogy mirigyek váladékából keletkeztél, és rohadt hullává változol. Ez a válasz a lelke mélyén senkit sem elégit ki, de jogot ad arra, hogy azt tégy, amit akarsz: éld ki, szerezd meg a pillanat örömeit, fojtsd el félelmeidet, s feledkezz meg róla, hogy benned az öröklét igénye él. Megragadni, megfogni, kiélvezni, azt, ami az enyém! … Amíg ez az akarat irányít, kívülről fújhatom a világ valamennyi szent könyvét, törzshelyem lehet a templom, s naponta többször is imádkozhatom, az egész csak önáltatás, szerepjátszás, amelyben végső soron megbukom. A vallás jelmezében tetszelgő énakarat annyival rosszabb a szókimondó materializmusnál, hogy az utóbbi csak téved, de az előbbi hazudik is.”
Aki olvasta Az élet védelmében – a cselekvő remény útján c. írásomat, tudja, hogy mostanában elég sok időt szentelek annak, hogy megakadályozhassuk az eszement erdőpusztítást Magyarországon. Óriási mértékeket öltött az utóbbi években az a tendencia, hogy az erdészetek több hektáros erdőrészleteket földig tarolnak. Többen összefogtunk, és azt szeretnénk elérni, hogy az erdészetek országszerte a véghasználatnak hívott ökológiagyilkos „erdőmegújítási” hagyományukkal felhagyjanak végre, és térjenek át az erdők megerősítésére, és a természet és ember együttélését segítő erdőkezelésre, tiszteletben tartva a természet sokszínű gazdagságát. Ennek a gazdagságnak a része az ember is, és léte ettől a gazdagságtól függ – legalábbis itt, a Földön.
Minden természetpusztítás mögött a valódi ok az emberi boldogtalanságban keresendő. És a boldogtalanságunk oka számtalan tévedésünkben van, ilyen például a materializmus tévedése, útkeresése. Ezen az úton, az én, az egó megerősödésének útján végig kell menni, és ebből lehet majd továbblépni. De ezen az úton az ember egyre szomjasabb. Végig ott a benső vágy, hogy visszatalálhassunk valódi bölcsőnkhöz, ahonnan származunk, és ez semmit nem csillapodik akkor, ha pl. kizsigereljük a környezetet, ahol élünk. Csak valahogy a sok-sok mesterséges fény egyre inkább, megvakít, összezavar minket.
Kinek kiáltsunk az útszéléről, hogy könyörüljön rajunk, mert LÁTNI szeretnénk?
Zarándokúton: a vak ember hite által feltárt erdei csoda
Engem a vak ember hite vezetett el jó pár éve a magas Börzsöny hegyei közé, ahol látni engedtek valami fontosat, ami a szemnek láthatatlan. Így bukkantam rá a Szűz és Halak csillagképek földre vetülő rendszerére. A Szűz a felemelkedő, Anyai energia, a természetben ott lüktető élet energiája, mely a szíved dobogtatja, és a kérészeket násztáncba hívja. A Halak egy másféle erő, egy Földről felemelő erő, az Atya ereje.
Ahogy járja a Szűz-Halak zarándoklatot az ember, így tapasztaltam, a kettő összefonódik a szív terében. A csillagképek rendszere 34 összetartozó energia csomópontot foglal magában, és magjában ott a Grál-völgy, egy különös hely, mely nem is egy adott hely, mégis egyik kapuját a Börzsöny hegyei ölelik magukba. Ez a hely benned nyílik, ahol ez a két energia, a felemelkedő Anya, és a felemelő Atya ereje összefonódik, és megszületik a Fiú idebent.
A Grál-völgy erőtere egy időalagút azokhoz a Mesterekhez, akik az ősi tudást képviselték – ők helyezték el ezt a tájba írt kódot a Börzsöny hegyei között 12400 évvel ezelőtt. Erről bővebben beszélek Az öt fa c. könyvemben, pl. a könyv Grál-völgy c. nyitó fejezetében, amit felolvastam Neked:
A Szűz-Halak zarándoklat energiatere egy új korszak emberének, vagy ahogy Müller Péter nevezi: a Pirkadat emberének inkubátora. Azonban messze nem ez az egyedüli út, ami által ez a fontos léttapasztalat kibontakozhat benned.
A Szűz-Halak zarándoklatot végig járni nem kis erőfeszítést igényel. Nem csupán jelentős fizikai kihívás, hiszen kb. 70 km-t és több mint 3000 méteres szintkülönbséget járunk végig az öt nap alatt. Ez a zarándokalt lelkileg is nagyon intenzív élmény, az öt nap alatt ugyanis végig csöndben vagyunk. Ez alatt a csöndes erdei elvonulás alatt az ember szembekerül eltemetett félelmeivel, késztetéseivel, téveszméivel: azaz önmaga mélyére ás, hogy kitisztulhasson. A zavaros vízzel teli edénybe nem lehet az élet vizét beletölteni. Épp ezért a szeptemberi Szűz-Halak zarándokutakra olyan embereket viszek magammal, akik ehhez megkapták a kellő felkészítést.
A Szűz-Halak által megmozdított energiák nem csak a zarándokutat végig járó emberek életére lesz nagy hatással. Egyrészt a zarándoktársaim talán hivatásuknak érzik majd azt, hogy az erdő ölelő szeretetébe másokat is beavassanak. Másrészt, ez a találkozás a Fiúval, a benned is élő, többnyire elhalkult ÉN-nel, azaz a Pirkadat emberével, immáron sokaknak megadatik, neked is, bárhol is élsz. Minden gyönyörűséges fa ehhez a létélményhez nyit átjárót, egy kvantumalagutat. A Lélekalagutak c. írásomban találod, hogyan nyithatók fel ezek a misztikus alagutak.
Ez a létélmény, a teljességgel való egység élménye, a Mesterek ölelése, bíztatása, jelenléte az, ami átformálhatja a sorsunkat, mert látóvá tesz.
Eltöprengtem: vajon Krisztus második eljövetelének ez a tapasztalata is egyfajta „kompenzációs repülés”? Hogyan lehetne ezt szerinted eldönteni?
