Árnyékból szövődő Fény: jog, környezet, spiritualitás

Árnyékból szövődő Fény: jog, környezet, spiritualitás

 

Az erdők sorsa elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség sorsával. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint. A fák olyan hatékony szociális közösséget hoznak létre, hogy az éghajlat legalábbis jelenlegi változásaival sok esetben képesek megbirkózni. És ez még nem minden: a legjobb eszközeink arra, hogy eltávolítsák a légkörből az üvegházhatású gázokat – sokkal hatékonyabban, mint amire bármilyen technika valaha is képes lenne. Ráadásul jelentős mértékben hűtik a helyi klímát és számottevően növelik az eső mennyiséget.” (Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának)

Elon Musk 2021-ban 100 millió dolláros díjat ajánlott fel annak, aki olyan berendezést tervez, mely nagy hatékonysággal képes eltávolítani a légkőrben felgyűlő, a bolygónkat melegítő széndioxidot, lásd [Elon, 2021]. Egy kérdés mindenképp felmerül ennek kapcsán, belehelyezkedve Elon nézőpontjába: tényleg ekkora a baj, hogy egy ilyen berendezés már ennyire jó befektetés?

Dr. Bányai Orsolya, (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) így fogalmaz remek cikkében, aminek a címe: Kvantumfizika és jog – mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca, lásd [Bányai, 2018].

A tudományos bizonyítékok szerint az emberiség globális fordulópont (tipping point) előtt áll, amelynek meghaladásával olyan ökológiai változásokkal számolhatunk, amelyekhez már nem tudunk alkalmazkodni. Ez vélhetően néhány generáción belül bekövetkezik. E veszélyt már 1992-ben jelezte 1700 vezető kutató azzal, hogy aláírták a „World Scientists Warning to Humanity” címet viselő dokumentumot. Ebben mindenkit figyelmeztettek, hogy lényegi változtatás hiányában az emberi társadalom a saját fennmaradását teszi kockára, a Föld ökoszisztéma-szolgáltatásainak összeomlása miatt. 2017-ben újabb figyelmeztetést adtak ki, amelyet immár több mint 15 000 kutató írt alá 184 országból, megerősítve a korábbi nyilatkozatot és sürgetve a változtatást.”

Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem) pedig tovább pontosít – támaszkodva az ökológia- és klímakutatókra – és azt írja A jövő neve élet c. könyvében [Dittrich, 2021], hogy már most is nagyon rezeg a léc, hogy a katasztrófa bekövetkezzen, de ha így folytatjuk tovább, a permafrost alól kiszabaduló metán egy drasztikus éghajlatváltozást indít majd el hamarosan. 2040 körüli időpontra teszik a kutatók a nagy összeomlás kezdetét, amikor a világon mindenhol elkezd majd megszűnni a mezőgazdaság. Globális aszály, porviharok, menekülő, éhező és vándorló ember százmillióit láttatja ez a kép. És mindennek az a vonzata, hogy kb. 2080-ra kipusztul az emberiség 90-95%-a.

A jelenlegi háborús előkészületekkel terhes világ ennek az összeomló, kaotikus, kétségbeesett világnak az előszele vajon?

Erdőpusztítás a Börzsöny szívében, Királyházánál. A fotó 2024. február 24.-én készült.

 

Mivel Elon Musk semmiképp nem buta ember, és pontosan tisztában van ezekkel a tudományos evidenciákkal, hogyne látná, hogy a CO2 kinyerő és szénmegkötő gép a közeljövő legígéretesebb befektetése! Naná, hogy látja! Ráadásul az eszköz nem csupán őrületes gazdasági, de politikai hatalmat is ad. Szóval a 100 millió dollár szinte semmi a potenciális hozamhoz képest!

Csakhogy ezt az eszközt a természet több száz millió éve feltalálta. Az eszköz neve fa. Pontosabban erdő.

A holobiont ember: összefonódva a környezettel

Van azonban itt egy kis bökkenő:

Ahogy Peter Wholleben [Wholleben, 2023] erdész pontosan rámutat, minden erdészeti, erdőgazdasági beavatkozás brutálisan rontja annak esélyét, hogy a fák megküzdhessenek a klímaváltozással, és nekünk segíthessenek.

Jó, jó, de az erdészet is egy tudomány, nem? És gazdasági érdekek hajtják, ugye? Hozzák pl. a makkokat délről, hogy szárazságtűrő erdők alakuljanak ki, nemigaz?  – hogy csak egy példát említsek Peter könyvéből. Hogy lehet az, hogy minden okos, tudományosan megalapozott erdőgazdaság, úgy tűnik, hogy csak ront a helyzeten?

A helyzet az, hogy a fák, azaz az erdő egy nagyon összetett élettér: gombák, baktériumok, rovarok és más élőlények elválaszthatatlan hálózata. Hogy felfoghassuk ennek komplexitását, Peter többek közt Ramirez és munkatársai tanulmányára hivatkozik [Remirez, 2014], akik 600 talajmintát vettek a New York-i Central Parkban, majd genetikai vizsgálat segítségével 167 ezer fajt tudtak azonosítani. Ebből 150 ezer volt ismeretlen!

Úgy tűnik tehát, hogy egyre kevésbé beszélhetünk fajokról, sokkal inkább összefüggő, elképesztően nagy komplexitású ökológiai rendszerekről, melynek jelentős részét ráadásul nem is ismerjük. Ahogy a fák, úgy az ember is egy ún. holobiont lény, aki létfontosságú függőségi kapcsolatban áll baktériumok, gombák és növények, pl. fák összefonódó, kiterjedt rendszerével.

És mi ebbe a nagyon komplex rendszerbe próbálunk meglehetősen buta módon beavatkozni. Makkokat hozunk például délről, hogy az így kibújó tölgyek felvehessék a küzdelmet az aszályos, forró nyarakkal. De mi lesz a korai fagyokkal? Természetesen legyalulja majd a tölgycsemetéket, amit az erdészek azért telepítettek be, hogy 70-80 év múlva arathassanak.

Bár nem éri meg, mégis bőg a láncfűrész. De miért?

Tudtad például, hogy minél öregebb egy fa, annál több széndioxidot von ki a légkörből? Pedig egyszerűen érthető: minden évben egy kb. ugyanolyan vastag évgyűrű nő – a növekedési ütem csak a nagyon öreg, több 100 éves fáknál lassul le –, és minél vastagabb egy fa, az évgyűrű kerülete annál nagyobb, a megkötött szén mennyiségé pedig a térfogattal arányos, azaz az életkorával exponenciálisan nő. De mindez nem számít, hiszen ma bárhol jársz az erdőkben, bőg a láncfűrész. Hatalmas aratógépek ölik halomra a fákat Magyarországon, Németországban és a világon mindenhol. De hát miért, ennyire megéri?

Peter Wohlleben szerint [Wholleben, 2023] az erdőgazdaság jelenleg a legkevésbé jövedelmező, és legnagyobb kockázatú üzlet, mint hosszútávú befektetés. Összehasonlításképp, ha ma 4000 Euróért valaki erdőt telepít, akkor 100 év múlva kb. 3-szor annyit, 12 ezer Eurót vehet ki belőle – ha nem jönne közbe a klímaváltozás persze, ami rettentő nagy kockázatúvá teszi a dolgot. Ezzel szemben a leggyengébb, és egyben legkisebb kockázatú befektetés, ami kb. évi 6% kamatot ad, 1.3 millió Eurót hoz 100 év alatt, azaz több, mint 100-szoros hozamot. 

Ma jelenleg, Magyarországon, egy 80 éves bükk megölése, nagyjából, legfeljebb 700 Ft hasznot hoz egy erdőgazdaságnak, és van, ahol már most veszteséges. Ennek ellenére tölgyeket, égereket, gyertyánokat, bükköket ölnek naponta sok ezerszám!

Ráadásul a fák nagy részét elégetjük hőerőműveinkben, aminél kevés környezetpusztítóbb, és alacsonyabb hatásfokú energia termelési technológia létezik.

A WWF Magyarország, Többet ésszel, mint biomassza erőművel c. tényfeltáró cikke szerint:

Az országban több helyen is működő biomassza-erőművek rendkívül faanyag- és pénzpazarló módon üzemelnek. A biomasszát égető erőművek ráadásul óriási állami támogatást is élveznek megújuló energia címszó alatt, holott tevékenységük sem rövid, sem hosszú távon nem fenntartható, és az ország villamosenergia-igényének mindössze 3%-át képesek fedezni. Akárhonnan nézzük, magunk alatt vágjuk a fát, ha ezt továbbra is hagyjuk.

Biomassza erőmű Pécsen. Forrás: index.hu

 

A kormányzatok jelentős pénzekkel támogatják az erdőgazdaság veszteségeit szerte a világon. Fákat ültetnek, látjátok, milyen zöldek vagyunk! felkiáltással, melyekből sosem lesz erdő, és ha lesz is valami sivár erdőutánzat, az is csak azt szolgálja, hogy mihamarabb kivághassák és elégethessék a fákat. Az adófizetők pénzét, úgy tűnik, a kormányok szerte a világon, Magyarországon is, jelenleg arra költik, hogy a közös jövőnket láncfűrészekkel vágják derékba.

És itt a dolgot kezdi az ember nem érteni. Mi lehet az ok, ami miatt a politikai és gazdasági vezetőink – akiket a lakosság választ meg! – az eszement erdőgazdálkodást és az erdőpusztítást támogatják?

Mi ennek az őrült önpusztításnak az oka?

Dr. Bányai Orsolya a fent hivatkozott remek cikkében rámutat a probléma gyökerére:

A környezetvédelmi jog kudarcának az az oka, hogy az ember önmagát kivételes helyzetbe helyezi, úgy véli, hogy nem része a természetnek, rá nem vonatkoznak a természet törvényei, azokat nem veszi komolyan. A jogrendszer ennek hatására elvesztette kapcsolatát a Föld rendszereivel.

Orsolya a cikkében ennek az okát is feltárja:

A hitrendszerek döntő többsége szerint az ember lényegét egy transzcendens természetű lélek (héb. ruah, gör. pneuma, szanszkr. atman) vagy a magyar szóhasználatban elterjedt „szellem” alkotja. Ezzel szemben a természettudományos eredmények az embert „materializálták”. A lelket a tudományok megfosztották szentségétől és – hasonlóan a természethez – egyszerűen gépezetté redukálták.

Majd mutat egy remek hasonlatot:

Képzeljük el, hogy egy ember egy autóban ül, és abban a téves felfogásban él, hogy ő maga az autó. Ez egyfelől – kívülről nézve a tévedést – nyilvánvaló őrültség. Másfelől, az ember nem fog jóllakni azzal az energiahordozóval (üzemanyag, olaj), amely a gépkocsi működtetéséhez kell. A kocsi működik tőle, de az ember közben továbbra is éhezik, mert elfelejtett önmagáról gondoskodni. Nem beszélve arról, hogy az ember életéhez sokkal több kell, mint pusztán üzemanyag. Így lehetetlen, hogy az ember elégedett legyen egy autó-léttel. Ugyanakkor, ha már tudja magáról, hogy ő valójában ember, az emberi céljai megvalósítása érdekében eszközként használhatja az autót. Így tehát kimondhatjuk, hogy ha az ember valójában transzcendens természetű, és ennek ellenére immanensnek gondolja magát, akkor a lélek szenved. Innen eredhet az elidegenedés a természettől és más emberektől egyaránt.”

Kezdjük világosan látni, hogy Elon Musk beteg javaslata a világot megmentő gépre pont nem a világunkat menti meg, hanem a szakadék felé taszítja tovább.

A politikusok azt teszik, amit az emberek akarnak, hiszen a politikusokat a lakosság választja meg. Bízom abban, hogy a tudatosság szintjének emelése hamarosan hozzásegít minket ahhoz, hogy kövessük Peter Wohlleben erdész bölcs tanácsát: a fakitermelést jelentősen meg kell adóztatni, és ezt az összeget el kell juttatni azoknak az erdőtulajdonosoknak, akik vállalják, hogy az erdőt békén hagyják. Azaz olyan intézkedéseket kell hozni, melynek következtében számottevően lecsökken a fakitermelés, így a háborítatlan erdők mérete jelentősen megnő. 

Valamint a fosszílis és biomassza erőművek állami támogatását azonnal meg kell vonni. És akkor mi lesz helyette? – kérdezhetnénk. Honnan vegyük a szükséges energiát? Erről is beszéltem a januári előadásomon, melyre előadóként meghívtam Dr. Dittrich Ernőt és Dr. Köves Alexandrát is (Corvinus Egyetem, Döntéselméleti tanszék). A Műegyetem magyar fizikus kutatói ugyanis felfedeztek egy olyan erőforrást, ami környezetrombolás nélkül képes energiát előállítani. Miért is nem használjuk? A Boldogság program c. előadásunkat ide kattintva nézheted meg 2024. augusztus 31-ig.

Szerencsére tele van a világ olyan emberekkel, akik ezt a helyzetet egyre inkább látják, és valóban olyan irányba mozdítják a dolgokat, hogy kievickélhessünk a csávából. Például Dr. Bányai Orsolya munkatársaival a Debreceni Egyetemen, 2024. őszére egy konferenciát szervez, melynek a témaválasztása a lehető legaktuálisabb: jog, környezet, és spiritualitás!

Az a megtiszteltetés ért, hogy ennek a konferenciának meghívott előadója lehetek. Örömmel elvállaltam, ugyanis mélyen egyetértek Orsolya nézőpontjával, aki így zárja fent idézett remek írását:

A jognak nem egyszerűen azért kellene tiszteletben tartania az örök természeti törvényeket, hogy kínszenvedések közepette fenntartható módon élhessünk, hanem azért, hogy ezzel keretet nyújtson az önismeret elmélyítésének, és ezzel valóban elégedetté válhassanak, kiteljesedhessenek az emberek.

A gyógyító erdő

Az erdő sokkal többet tud annál, hogy stabilizálja a klímát. Az erdő gyógyít. Gyógyítja beteg társadalmunkat, és gyógyítja azt az embert, aki az erdőt járja. Már 30 perc erdei séta, bizonyított módon, feloldja a káros stresszt, kisimít. Segít rendezni a magas vérnyomást, a diabéteszt, a szívbetegségeket, az asztmát.

Ha leülsz egy fa tövébe, a fa rezgésszintje megemel, és segít, hogy ráláthass saját megoldandó problémáidra, segít, hogy kibogózhasd és nagyobb örömmel élhesd az életed.

Az erdészetnek át kell alakulnia, és rekreációs célokat kell szolgálnia.

Erről beszéltem nemrég Szigetszentmiklóson. Az előadás felvételét itt láthatod:

 

 

A hétvégén a Mecsekben jártam. És ott, egy szigorúan védett területen az alábbi latin mondást találtam egy Jézus feszület lábánál – lásd alább. Magyarra fordítva: Az „Orvos kezel, a természet gyógyít”.

Kezdjük el végre egymást kölcsönösen gyógyítani! A fák már régóta ezt teszik.

Ha felismerjük ezt, és tudunk tenni azért, hogy másképp legyen, azzal az intelligenciánkat bizonyítjuk. Egyetlen intelligencia létezik csak: a cselekvő intelligencia. Vajon vagyunk-e annyira intelligensek, mint a fák, akik elképesztően sokat tesznek minden nap azért, hogy a közös világunkat egyensúlyba hozzák?

Peter Wholleben szerint egyetlen egy dolgot meg kell tennünk, de azt mindenképp, azért, hogy ez a minket gyógyító folyamat végbemehessen: békén kell hagyni az erdőket! Ha az erdőt békén hagyjuk, akkor ezek az erdők a jelenlegi silány, éhező ültetvényekből képesek magukat regenerálni. A fák beszabályozzák az időjárást, és elkezdik egyre erőteljesebben kivonni a légkört felmelegítő széndioxidot. Azaz hagyjuk, hadd tegye a komplex ökoszisztéma a dolgát, melynek az ember nem irányítója, kihasználója, hanem jó esetben örömteli részese.

Ha a megfelelő döntéseket hozzuk, széles perspektívából merítve, pl. abból az állapotból, ahová a fák, vagy a meditáció eljuttatja az embert, akkor az a Fény születik majd újjá bennünk és körülöttünk, amiről Jézus is beszélt. Most ennek tanúbizonyságát adhatjuk. És ha így teszünk, feltámadunk.

Érdemes feltenni tehát a kérdést: mi az a kis lépés, amit ma megtehetsz mindezért?

Hivatkozások:

[Wholleben, 2023] Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának, Park Könyvkiadó, 2023.

[Elon, 2021] Elon Musk 100 millió dolláros felajánlása a CO2 megkötő technológia létrehozására, lásd Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2021.01.22: https://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/co2-bindung-elon-musik-vergibt-preis-fuer-diese-technologie-17159260.html

[Bányai, 2018] Dr. Bányai Orsolya, egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék): Kvantumfizika és jog – Mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca? Pro Futuro 2018/3., 60. oldal. Lásd: https://ojs.lib.unideb.hu/profuturo/article/view/2902/2901

[Dittrich, 2021] Dr. Dittrich Ernő, egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem, Környezetmérnöki Tanszék): A jövő neve élet: megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja Magyar klímavédelmi Kft, 2021. Lásd: https://justdobetterworld.hu/

[Ramirez, 2014] Ramirez M. et al.: Biogeographic patterns in below-ground diversity in New York City’s Central Park are similar to those observed globally. Proceedings of the Royal Society B, 1014. vol. 22.

 

Cyberlazítás, vagy megfürödni a csendben?

Cyberlazítás, vagy megfürödni a csendben?

Cyberlazításnak hívjuk azt az állapotot, amikor pihenés gyanánt munka közben (vagy helyett) a közösségi média rengetegében merülünk el. Otthon, a nehéz nap után hálásan terülünk el a kanapén egy jó Netflix-maraton reményében. Pedig a digitális tér, a médiavezérelt világunk mindenre alkalmas, csak lazításra nem. Ez a túlstimulált környezet pont, hogy a figyelmed megszerzéséért küzd folyamatosan, megszakítás nélkül, s így önmagában képtelen a relaxálás bármilyen szintű biztosítására.”

– Írja Steigervald Krisztián a Generációk harca a figyelemért c. könyvében.

Kétfajta módon telnek a napjaim. Egyrészt otthon dolgozom, szabadon osztva be az időmet. Reggel meditálok, aztán írogatok (amint látod), jógázom, majd többnyire leülök a számítógép elé dolgozni. Számomra a reggel a kreatív időszak. Majd ebéd után szinte mindig jön egy fél órás, valóban pihentető relaxáció, ezt követően teázgatok, majd leülök újra dolgozni. Ezután, ha tehetem, és eszembe jut (bárcsak minden nap eszembe jutna!), kiszellőztetem a fejem a közeli erdőben – egy óra séta a fák közt hatalmas segítség, hogy összerendeződjek, feltöltődjek. Törekszem arra is, hogy a családdal is egyaránt törődjek, és imádom a vacsora körüli beszélgetéseket, és azt, ha felolvashatok a lányomnak esténként. Aztán lefekvés előtt újra meditálok – gyakorta azokkal, akik velem tartanak hétről-hétre.

Ez a napirend egy rendkívül hatékony és kreatív állapotot tart fent: az elmúlt két-három évben pl. írtam két könyvet a spiritualitás és az erdő kapcsolatáról, és született két világszabadalom, melyben igen nagy szerepet játszottam (ez utóbbi mesterséges intelligencia és orvosi képalkotás témakörében.)

Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem ökológiai közgazdász professzora, a Boldogság program című közös előadásunkban elmondta, hogy ahhoz, hogy ne boruljon ránk a szemfedő nagyon hamar – nagyjából 15 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a klímakatasztrófát – az egyik alapvetés, amit meg kell kérdőjeleznünk: valóban a 36-40 órás munkahét számít munkának?

Dr. Köves Alexandra egyik diája az előadásából


Mit okoz a hagyományos munkanap bennünk és a külvilágban?

Erről is van tapasztalatom, mert heti egyszer bejárok a munkahelyemre és leülök a többiek közt egy irodában. A személyes találkozás és beszélgetés fontos – ez inspirál, hogy bemenjek. Mégis, azt veszem észre, hogy ez a fajta felfokozott rezgés szétzilál, és úgy látom, hogy nem csak engem. A csapatmunkánk évről évre egyre szétesettebb. Egyre nehezebben, vontatottabban, parttalanabb módon kezeljük a felmerülő és megoldandó problémákat, a hatékonyságunk évről évre zuhan, közelít a nulla felé. Van rálátásom, ugyanis 22 éve ugyanannál a cégnél dolgozom.

Steigervald Krisztián a fenti könyvében rámutat arra, hogy miután az asztalomra helyezett mobiltelefon messenger üzenete, vagy egy bejövő email vagy teams üzenet elvonja a figyelmem, az agyamnak kb. 20 percre lenne ahhoz szüksége, hogy visszataláljon ahhoz a témához, aminek a megoldásában épp elmerültem, és folytathassam a munkát ott, ahol épp tartottam. Ez szakértők által vizsgált és feltárt tudományos tény. A teams üzenetek pedig percenként érkeznek – manapság azt gondoljuk, hogy ez a jó munkakapcsolat. A mobil és email függésünk pedig olyan alapvető lett, hogy észre sem vesszük, sőt, normálisnak tartjuk.  Mindez azonban lényegében megsemmisíti a hatékony egyéni és közös munkát. Ráadásul közben egyre feszültebbek és frusztráltabbak leszünk.

És amikor hazavergődőm egy ilyen szétesett nap után, valójában nem fáradt vagyok igazán, hanem tompa, nyomott, zaklatott, ingerlékeny, ez egy szétesős fáradtság. Van egy mély, kollektív barázdánk, amibe ilyenkor könnyen belezökken az ember: leül a TV elé, vagy kezébe kapja az okoseszközét, böngészi a közösségi média zaját, vagy nézi a filmeket, sorozatokat. És ezt gyakran kiegészíti azzal, hogy iszik. Majd belecsúszik az ember a zaklatott, gyakran súlyos álmoktól, forgolódástól terhes félalvásba, és másnap fáradtan ébred fel. És ahogy így telnek a hónapok és évek, azt veszi észre, hogy egyre frusztráltabb és fásultabb, végül depressziós lett. Közben megjelenik persze a magas vérnyomás vagy cukorbetegség, vagy más, súlyosabb állapot, amitől lelke mélyén végig rettegett.

Dr. Dittrich Ernő, a Pécsi Tudományegyetem professzora – aki a másik vendég előadó volt a Boldogság program c. estünkön – elmondta, hogy a globális környezetszennyezés alapvető oka az emberi lélek életpusztító rezgés szintje. Az ember benne van a fent vázolt taposómalomban, amitől végső soron nyomorult módon érzi magát – függetlenül attól, hogy mennyit keres. És hogy elviselje, addikciók tömegébe bonyolódik, melyek erőteljes terhet rónak az egész bolygóra. Beteg az egyén, és ez borítja fel az ökoszisztémánkat, mely több terhelést már nem bír elviselni.

Ha így folytatjuk, 2045-re – állítja Dittrich Ernő, összhangban a klímakutatókkal – kipusztul a földi ökoszisztéma 95%-a, ami magával rántja majd az embert is. Soha nemlátott katasztrófa szélén állunk, egy olyan összeomlás határán, ami mindenkit, kivétel nélkül súlyosan érinteni fog, függetlenül attól, hol lakik és mennyi a pénze vagy politikai hatalma.

Azonban, amikor hazaérek egy fárasztó, zsibbasztó nap után, lehetőségem van másképp dönteni. Nem könnyű, elismerem. Azonban épp ez az emberi létezés hatalmas kiváltsága: képesek vagyunk másképp dönteni.

Milyen másképp dönteni?

Dönthetek például úgy, hogy leülök jógázni, hogy valóban jól legyek, hogy minden izmomból kimossam a feszültségeket. Nem csak arról van szó, hogy helyreáll a vérnyomásod, vagy megerősödik az immunrendszered, vagy helyreáll az inzulintermelés, az adrenalin kiválasztás egyensúlya, vagy hogy azt veszed észre, hogy nem fáj a vállad, a derekad vagy a hátad, hogy visszatért az életkedved és a kreativitásod. Ennél sokkal többet kapsz: belemerülhetsz egy minden sejtedet átható energia és öröm pezsgőfürdőbe: a csendbe.

Dr. Bükki Tamás Aila jógaórája, Verőce

Most hadd jöjjön itt egy leheletnyi fizika – ígérem, élvezni fogod:

Szóval Willis Lamb 1955-ben Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy a vákuum, melyben az elemi részecskék – az atommagok és elektronok – táncolnak, nem semmi, nem üresség, hanem egy energiával feltöltött tenger, amivel minden töltött részecske folyamatos energia cserében áll. Ez a kölcsönhatás az energiával töltött vákuummal hozza létre a protonok és elektronok közti Coulomb-kölcsönhatást, a vonzást és taszítást, mely meghatározza az atomok periódusos rendszerét, és végső soron lehetővé teszi az életet (legalábbis azt a részét, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk). A tested minden atomja, minden elektronja, minden enzimje és fehérjéje, DNS-e folyamatosan ebben a végtelen, energiával töltött csendben fürdik.

A jóga ahhoz kell, hogy megalapozza a meditációt. A meditáció pedig nem más, mint tudatosan, átérezve ennek határtalan örömét, megfürödni ebben a csendben. Benne fürödsz mindig. Viszont amikor tudatosítod, oldódnak az elme megbetegítő zaklatottságai. Ez pedig azt hozza, hogy az egyéni és csoportos hatékonyságunk, probléma megoldó képességünk elképesztően felfokozódik. És közben egyre jobban leszel, nő benned a derű és a béke.

Társadalmi szinten pedig a folyamatok szinte észrevétlenül átformálódnak, méghozzá nem fokozatosan, hanem kvantumugrás-szerűen. Ha a felszínt nézed, nem érted az okát, mi hozta létre ezt a pozitív változást ebben a kaotikusan komplex rendszerben. Azonban a pozitív változás egyszer csak ott van. És amikor ez ott lesz, biztos tudod majd, mindenki tudni fogja: van jövője a gyermekeinknek. Van okunk ünnepelni! Ezt az állapotot hívják Egészségnek.

Mi lesz a jövő legnagyobb felfedezése?

Ahogy a Boldogság program 2., beszélgetős részében – ami nagyon izgalmasra sikerült – elmondtam: megadatott nekünk, hogy egy különösen fontos korban élhetünk. Elképesztő sokat tehetsz ugyanis azért, hogy másképp legyen. Csöppet sem vagy kicsi és tehetetlen! Ugyanis közös az elmemezőnk. Vagyis, bármit is írsz be ebbe a közös elmemezőbe (és minden gondolatoddal, kimondott szóval, tetteddel beleírsz valamit) – mivel az egyéni és közös tudatosság fénye erősödik – egyre inkább számít. Szuperhőse vagy annak, hogy fordíts a dolgokon, hogy visszaforduljunk a szakadék pereméről.

A rendszeres közös meditáció egy remek eszköze annak, hogy aktívan rátalálhass, ebben a közös és hatékony, örömteli munkában neked mi a pontos szereped.

Találjunk rá együtt arra a benső képre, mely megmutatja, feltárja előttünk a jövőnk-jelenünk világát, egy olyan Föld bárkát, ahol jó élni nekünk, és jó lesz a gyermekeinknek is! És ha épp nincs gyermeked, tekintheted akár úgy is, mint a szvámik: nekik minden ember és élőlény a gyermekük.

Biztosan tudom, hogy az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők és a fák – melyek messze többek faanyagnál: velünk együttműködő, gyönyörű szellemi lények. Olyasmit tudunk adni egymásnak, olyan tágasságot és örömet, hogy azt nehéz szavakba foglalni. A meditációim során azonban arra kaptam hívást, hogy mégiscsak próbáljam meg megmutatni. Ezért írtam meg Az öt fa c. könyvemet.

Az öt fa könyv mottójának választottam Thomas Berry filozófus és katolikus pap egy fontos és magalapozott jóslatát, mely a jövő legizgalmasabb felfedezéséről szól. És ennek semmi köze a mesterséges intelligenciához, a kvantumszámítógépekhez, vagy épp az űrhajózáshoz. Sokkal elementárisabb és meglepőbb. Ez az:

A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” /Thomas Berry: The great work: out way into future/

A világ legértékesebb anyaga – spirituális hangos novellák

A világ legértékesebb anyaga – spirituális hangos novellák

Im itt vagyunk, gyanakvón s együtt,
az anyag gyermekei.
Emeljétek föl szívünket! Azé,
aki fölemeli.
Ilyen erős csak az lehet,
ki velünk van teli.
(József Attila: A város peremén)

Vajon mit jelent az anyagi biztonság? Biztonságban érezhetem magam, ha bőven van pénz a bankszámláimon? Bár, ugye, a pénzből sosem elég. De legalábbis elég pénz legyen ahhoz, hogy megszerezzem, ami épp kell az életemhez, a kényelmemhez, vagy épp amire vágyom.

Na de mi van akkor, ha egyszer csak az, amit stabilnak gondoltam, meginog és szétesik? Például minden pénzem eltűnik, mert az elektronikus bankrendszer is eltűnik. Ugyan már! – szinte hallom a méltatlankodást –, hogy tűnne el, ez egy többszörösen biztosított informatikai rendszer, és ráadásul ott az állami, aztán az európai banki garancia!

Tudtad-e azt például, hogy nem csupán a környezetünket, a földet, a tavakat, az óceánokat szemeteltük tele (a nagy Csendes-óceáni szemétsziget mérete 143-szorosa Magyarország területének!), hanem már a világűrt is?

Igen, elképesztő sok szemét kering a fejünk felett. Miért gond ez? Hát azért, mert ha egy aprócska, öklömnyi űrszemét úgy 30-40 ezer km/h sebességgel belerobban egy kommunikációs műholdba, majd a kommunikációs műhold sok ezer darabja a következőbe, és annak darabjai a következőkbe, és így tovább… Akkor mi lesz? Akkor a Földön összeomlik a kommunikáció, méghozzá igen gyorsan, akár 1 óra alatt. És akkor nem fogsz tudni vásárolni a neten, nem fogsz tudni egy jó ideig telefonálni, nem tudod majd használni a bankkártyádat a boltokban, és a bankfiók sem fog tudni majd neked pénzt kiadni. Bizony, a számítások szerint egy ilyen összeomlás 2028-ig várhatóan 100%-os bizonyossággal bekövetkezik. Ha érdekelnek a részletek, a Mindenségit! ezen adását ajánlom a figyelmedbe, igen érdekes dolgokat mesél Dr. Rontó Attila környezetvédelmi és űrjogász.

Mi a fenének rémítgetsz ilyesmivel? – szinte hallom ezt a jogos felvetést.

Azért, mert szeretném megmutatni neked, hogy ez bizony jó hír.

Ugyanis a spirituális ébredés egy fontos fázisa, hogy az anyagi világ korábbi vélt biztonsága meginog. Ahogy Eckart Tolle mondja, valami rozsdállani kezd. Megromlik a korábbi egészség, vagy megrendül a szilárdnak vélt anyagi stabilitásunk.

Ekkor ugyanis elkezdjük keresni azt, mi az, ami stabil az életünkben. Gotama Buddha is ezt kereste. Minden nagy jógi ezzel a kereséssel kezdte. És végül rábukkantak a lényegre. Ami olyan-olyan egyszerű, ami ott van az orrunk előtt. Te vagy Az. Mert tudod, aki belőled néz ki a világra, az a valaki, aki ugyanaz volt gyermekkorodban, kamaszkorodban, és aki most is ugyanaz, a benned élő lélek – változatlan. Nem születik és nem hal meg.

Az út, amit bejárunk segít, hogy letehessünk minden zavarót, súlyosat, a fájdalmas történetünket, a sérüléseinket, megbetegítő téveszméinket.  

És akkor most következzen egy rövid hangos novella a világ legértékesebb anyagáról: a semmiről. Remélem a Vákuum kereskedők c. írásom elgondolkoztat, örömet hoz – és végső soron felszabadít majd. Íme:

B. T. Aila: A vákuum kereskedők

A vákuum különös valami, pontosabban a valami hiányának különleges állapota. Megkülönböztetünk kis, közepes, nagy és ultranagy vákuumot, aszerint, hogy köbcentiméterenként hány atom illetve molekula maradt benn a térben. Ha csak pár ezer atom van egy köbcentiméternyi térfogatban, az már ultravákuumnak számít. Ultravákuumot rendkívül nehéz létrehozni. A leszívás mindig többlépcsős módon történik: az elővákuum szivattyút turbó- illetve molekuláris vagy diffúziós szivattyúk követik, s végül a krioszivattyú lép működésbe, ami a néhány Kelvin fokú folyékony hélium vagy hidrogén segítségével kifagyasztja a vákuumtérből a “ritkán” lévő atomok további hányadát. Minél nagyobb vákuumot akarunk elérni, az eljárás költsége annál magasabb, az ár pedig exponenciálisan nő a csökkenő atomszámmal. Az abszolút vákuum — amelynél már egyetlen atom, sőt, az elektromágneses sugárzás egyetlen energiakvantuma sincs jelen a térben (eltekintve a mindig jelenlevő fluktuációktól) — elérése lehetetlen. 

Hiába, Univerzumunkat mindenhol zsúfolásig megtölti az anyag és az energia, nem hagy szinte egy kanyi helyet sem. A világűr, a bolygók, a naprendszerek és a galaxisok közti tér temérdek anyagot tartalmaz; még ott is, amire azt mondjuk, hogy a semmi, még az is tele van csillagközi porral, és mindenekelőtt hidrogénnel, ami a napok fúziós tüzelőanyaga, és nem utolsósorban fénnyel — a “tiszta” energiával — amely ezen napokból és más irdatlanul öreg forrásokból származik. Abszolút vákuum tehát sehol sincs; legfeljebb vannak sűrűbb és ritkább helyek. Abszolút vákuumot, az anyagtalanságot létrehozni éppúgy nem lehet, ahogy nem lehet megfogni és megállítani az időt. 

És most figyeljenek! Amit fent írtam, nem igaz. Egyszerűen megcáfolta az idő! 

Ez a történet pedig valójában itt kezdődik: 

Abszolút vákuum valóban nem volt mindaddig, amíg meg nem jelentek az első vákuum kereskedők. A vákuum kereskedők szó szerint vákuumot árultak szerte a Földön. Senki nem tudta, hogy honnan jöttek, ahogy azt sem, hogy honnan szerezték a lehetetlent, a tökéletes vákuumot. A vákuumot kis hatszög alapú, fekete hasábokban árulták. A hasábokban pedig a tökéletes semmi volt. A hasábok különleges anyaga semmi mást nem szolgált, mint hogy távol tartsa az anyagot, a fényt illetve minden más energiát attól az egy köbdeciméternyi tértől. A kemény, fekete, különös hasábok elképesztették valamennyi ország tudósait. Bonyolult berendezéseket terveztek, hogy megcáfolják a lehetetlen létezését, de minden kísérlet, amiről a tudományos sajtó beszámolt, a vákuum kereskedőket igazolta: a kis hasábok tényleg vákuumot tartalmaztak. Alig telt el néhány hónap és a vákuumkereskedők a világ legszkeptikusabb, legkonzervatívabb embereinek, a természettudósoknak a hadát már meg is győzték. A többi pedig? Majdhogy nem csak jó propaganda kérdése volt.

Amíg a fizikusok főleg azt kérdezték, hogy hogyan csinálták, addig a világ gyakorlatiasabb fele azt kérdezte, hogy: de mire jó ez az egész? Mire jó nekünk egy kis doboz, amiben tökéletes semmi van? Ám ez utóbbi kérdésre hamarosan meg is kaptuk a feleletet.

*

Az történt, hogy a vákuum kereskedők egyszer csak ott voltak mindenhol. Reklámoztatták magukat a médiában: újságok hasábjai közt és a címlapjain, utcai plakátokon, és tőlük harsogott minden tévé az öt kontinens minden civilizált szegletén (azaz ahová már befúrta magát a televízió). A vákuum kereskedők vákuum-shopokat nyitottak minden ország minden városában. Ezekben az üzletekben semmi mást nem lehetett kapni, mint tiszta vákuumot. Hogy az mire jó? Azon kívül, hogy önmagában, tudományos szempontból rendkívül érdekes dolog, tulajdonképpen semmire. DE! Az emberek irdatlan pénzeket megadtak a vákuumért — a kis fekete hasábot ugyanis igencsak drágán adták a kereskedők. A kereslet pedig rohamosan növekedett. Egy hónap sem telt bele, és senki nem kérdezte többet, hogy mindez mire jó. Értékcikk lett, pontosan ugyan úgy, ahogy érték az arany. Hányan kérdezik, hogy az arany mire jó? Leszámítva nemesfém jellegét és jó vezetőképességét, amiért az elektronika iparban használják, valljuk be, az arany semmire se jó. Ha jól belegondolunk, a sokkal keményebb, fizikailag ellenállóbb vashoz képest az arany gyakorlati szempontból értéktelen. Értékké az teszi, hogy az emberek rajonganak érte. Hogy szép ékszerek készíthetők belőle, csak ál magyarázat, hiszen más, kevésbé „értékes” fémekből is hasonlóan szép dolgok készíthetők. Hogy kevés van belőle? És ugyan mihez kevés? Nem, az arany azért értékes, mert kineveztük értékesnek. A vákuum ugyan így vált értékké. 

Az emberek megőrültek azért, hogy saját vákuumuk legyen. Hamarosan a gazdagabbak legtöbbje minden pénzét vákuumba fektette. Na, nem csak azért, mert drága divatcikk lett, hanem mert a növekvő kereslettel együtt természetesen egyre többe is került a semmi. A semmiből pedig még több pénzt, abból pedig még több semmit reméltek. A vákuum megjelent a tőzsdén, és tarolt: árfolyama rohamosan emelkedett és csak emelkedett. Ezt látva sokan — főként azok, akik vagyonukat efféle üzletek sorozatával keresték — mindent eladtak, és helyette vákuumot vettek maguknak. A vákuum ára, a bevezetést követő árhoz képest hamarosan ezerszeresére szökött. A kis- és középemberek többé nem tehették meg, hogy vákuumot vegyenek, hogy a vágyott fekete dobozkával lepjék meg a családot karácsonyra. Sőt, ezek az emberek egyre inkább megszabadulni akartak fekete dobozkáiktól, hiszen azok már nagyon sokat értek — elcserélték a semmit pénzre, a pénzt pedig elcserélték olyan dolgokra, amire nagy szükségük volt. A vákuum pedig azok kezében kezdett gyűlni, akiknek mindenük megvolt, de nem volt semmijük. 

Egy fél év és az országok közti elszámolás eszköze is a vákuum lett. Az arany szerepe perifériára szorult; egy nemzet gazdagságát abban mérték, hogy mennyi vákuum van az országban. Mivel a vákuum kereskedők nem részesítettek egyetlen országot sem előnyben, így az átállás egyéb javakról a vákuumra nem okozott feszültségeket a nemzetek között — pedig mit könyörögtek nekik a legnagyobbak, mekkora összegeket ígérgettek nekik a semmi egyedüli jogáért. A jelentős változás az emberek életében jelentkezett. A kisemberek, a középosztály hamarosan jelentős javakra tett szert. A kezdetben olcsón vett vákuumaikért házakat, telkeket, bútorokat, ruhákat és egyéb ingó és ingatlan dolgokat vásárolhattak. És ezért csak a semmit kellett adniuk! A gazdagabbak pedig semmit nem csökkenő mohósággal kaptak továbbra is a semmi után.

És most figyeljenek!

A vákuum egyszer csak elkezdett szivárogni. Az történt, hogy egy napon a világ valamennyi országának valamennyi szegletén felhalmozott fekete vákuum-tartályocskákon szemmel is jól kivehető hajszálrepedések szaladtak végig. A dolog nyilvánvaló volt: eltűnt a drága vákuum: a semmi megsemmisült! És mindezzel megsemmisült emberek és országok semmivagyona is. A csapás irtózatosan súlyos volt. Ezrek mentek egyik pillanatról a másikra tönkre. Mindeddig volt semmijük, ettől kezdve pedig semmijük sem maradt. 

És mi lett a vákuumkereskedőkkel? Semmivé váltak. Azazhogy… semmivé váltak az emberek fejében. A vákuumkereskedők, még mielőtt a botrány kirobbant volna, felhasználva a befolyásuk alatt működő tévétársaságokat, hipnotizálták az embereket a Föld minden civilizáltnak nevezett szegletén. És az emberek fejéből minden kitörlődött a vákuumról, és hogy nemrég mindezt még milyen értékesnek tartották. 

És aztán? A vákuumkereskedők természetesen profilt váltottak, hogyan is lehetett volna másképp? Önöknek elárulom. A bankszakmában telepedtek meg. És hogy mit ki nem találtak? A dolgot úgy nevezték el, hogy számítógépes folyószámla. Képzeljék! Az emberek vagyona néhány elektromos bit egy-egy számítógépben. És az emberek megőrülnek ezért.

És most figyeljenek!…

Vakáció – spirituális hangos novellák

Vakáció – spirituális hangos novellák

Annyi mindent nem tudunk értékelni, ami az életünk része, csak akkor, amikor elvesztettük, vagy annak a határára kerülünk, hogy elveszik. Gyakran nem értékeljük, hogy milyen örömteli sétálni, járni, állni, csak amikor fáj a lábunk vagy tolókocsiba kerülünk, ahogy azt sem, milyen csodálatos lélegezni, csak amikor az utolsókat lélegezzük. Nem értékeljük a bennünk és a körülöttünk élő-lüktető csodát – csak amikor az igazán veszélybe került.

A fák mélyzöld, megerősödött leveleiket emelik a fénybe, és minden egyes levélben milliószám ott van az élet egyik legcsodálatosabb találmánya, a klorofill. Egy olyan szervezetecske, mely az anyagtalan fényt lehozza az anyagi világba. Anyagtalanból, azaz szellemből, információból és energiából anyagot sűrít. És ezen az Ég és Föld közötti csatornán alapul minden élő léte ezen a Bolygón.  Nélküle nem lenne légkör, talaj és táplálék állatnak és embernek. Ez a csoda ott van minden fűszálban, minden ág millió levelében. Az ember elképesztően vak a csodákra. A klorofillt sem értékeli a ragyogó levelekben, és a világában olyan nyilvánvalóan jelen lévő minden zöldben. És éppígy nem képes értékelni saját lélegzetvételét sem. Pedig, ha figyelne ezekre, szerelmes lenne. Szerelmes minden fába, levélbe, és szerelmes minden lélegzetvételébe. – B. T. Aila: Az öt fa.

Ray Bradbury gyönyörű novellákat írt. Az egyik kedvencem a Vakáció, mely épp erről szól. Megindító történet. Bradbury igazi varázsló: eléri, hogy értékelni tudjuk az embert, aki gyakran ostoba és önző, és aki úgy tűnik, fékevesztett önzésében a kipusztulás határára sodorta önmagát. Bradbury megmutatja, hogy ez az ember, így ahogy van, minden mocskával és önzésével együtt szerethető. Egyszerűen ilyenek vagyunk: tele hibával, tele meggondolatlan vágyakkal. A változás talán tényleg ott kezdődik, hogy átöleljük önmagunkat, és elfogadjuk azt, hogy ilyenek vagyunk.

Ha alább meghallgatod ezt a gyönyörű írást – felolvastam neked – nagyobb örömmel fogadod talán majd azt a világot is, ami még messze nem tökéletes; az ember gyarlóságát, és mindent egybevetve: önmagad. Számomra felszabadító volt olvasni. Talán mert megmutatja azt az embert, aki ott él mindannyiunk szívében.

Próféciák a jövőből – tabu és intimitás

Próféciák a jövőből – tabu és intimitás

A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón. (Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future)

Elnéztem ma az embereket a munkahelyemre jövet-menet. A legtöbben az utazásuk alatt a mobiltelefonjukat simogatják. Vagy kékfog füldugóval zenét hallgatnak és így néznek ki a fejükből. Közben fel-felvetődik bennük az, ami előttük áll: napi problémák, elintéznivalók, családi logisztika, aggodalmak, megbeszélnivalók, és persze fel-felbukkanó vágyak, amire rögtön rá is gugliznak. Ha nem tömegközlekedéssel utaznak elszigetelt-némán, akkor autójukba zárva araszolnak a napi dugóban elszigetelt-némán.

Egy ember hónapokat, vagy akár éveket leélhet úgy, hogy fákkal vagy a természet más csodáival nem találkozik. A fák legfeljebb az életének nem túl jelentős díszletei, pont mint egy tűzoltócsap vagy egy lámpaoszlop. Tehát elszigetelődik mindattól, ami él: a madaraktól, a fáktól, az esőtől és széltől, a fák levelein átszűrt fénytől, az élet lüktetésétől: és ennélfogva másoktól és önmagától.

Önmagától és egymástól? Ugyan már!

Oké, értem én. Az ego nagyon is azonosítja önmagát. Ez a test vagyok, ami kövér vagy sovány, izmos vagy épp nem az; én az vagyok, aki ilyen és ilyen ruhában szeret járni, sminkkel vagy anélkül; van párom vagy épp nincs, és ezek és ezek a barátaim. Ja, és van 938 ismerősöm a facebookon, és 2345 követőm az instán, és majdnem ennyi a tiktok-on, naponta tucatszor telefonálok, megválaszolok több tucat emailt, és több száz messenger, watsup és más cset-üzenetet. Én lennék elizolálódva magamtól és másoktól, meg az élettől? Estefelé olykor még sörözünk is, nyáron strandra járunk, havi egyszer legalább bulizunk, táncolunk, és gyakran vagy ritkábban, de ott van a szex is. Méghogy elizolálódunk, mi a fenéről beszélsz?

Huh, ez most valóban megfogott. A gond tudod az, hogy amint belépek egy másik ember nézőpontjába, valahogy felveszem azt a rezgésállapotot. Az életenergia vagy tudatossági szinten emelni pedig nem lehet úgy, hogy elmagyarázok egy másik nézőpontot. Ezért nem lehet elmagyarázni például egy favágónak, hogy mi a baj azzal, hogy a fákat vágja. Van belőlük elég, nem? – néz szét az erdőben. És ha azzal érvelek, hogy minden nap akkora erdőség tűnik el, ameddig a szeme ellát, azt mondaná talán, hogy igen, de jó nagy a Föld. És ha azzal érvelnék, hogy tudja-e, mennyi haszna van az erdőgazdaságnak azon az öles, nyolcvanéves bükkfán, amit épp kidöntött, és vállrándítására megmondanám neki, hogy kb. 780 forint, akkor talán elcsodálkozna, de rávágná, hogy amíg fizetést adnak neki, ez nem az ő dolga. Hát nem igaza van!

Na de most jól eltértél a tárgytól! – szinte hallom a jogos dorgálást. Ott tartottunk, hogy ugyan már, dehogy is izolálódunk el egymástól, dehogy is izolál el a város pezsgő élete, sőt!

A dolog úgy áll, hogy minden, ami körbevesz, a valós és virtuális kapcsolataid, a munkád, a ruhád és hajviseleted, minden a vágyott stabil énről szól. És talán még azt is elmondhatod, hogy törődsz a lelki fejlődéseddel is, ugyanis eljársz kineziológushoz, olykor elkészítteted a horoszkópod, vagy ha konzervatívabb vagy, eljársz pszichológushoz; vagy épp jógázol vagy meditálsz, vagy templomba jársz, vagy akár elmész spiri fesztiválokra is. De ez is csak az önazonosítás része, a vágy ugyanaz: ha spirituális útonjárónak azonosítod magad, az csak maradjon továbbra is így, nem igaz?  

Ha beteg vagyok, persze gyógyulni vágyom – de azt is csak addig, amíg fáj, amíg kényelmetlen. Gondolj bele, hány ember önti magába marékszámra azokat a gyógyszereket, melyek majd még jobban megbetegítik? Hogy továbbra is fájdalmasak a kapcsolataim, hogy majdnem mindig rosszul érzem magam a bőrömben, tele vagyok békétlenséggel, feszültséggel, hogy tele van az életem addikciókkal? – az kevésbé érdekes. Ha haragot táplálok másokkal szemben, sérüléseim vannak, ha elakadtam az úton, akkor talán épp a sérüléseimet konzerválom azokkal az eszközökkel, amiket azért választottam, hogy túlvigyenek a sérüléseimen és elakadásaimon. Mert így vagyok stabil és változatlan, minden problémámmal, nyugtalanságommal, konfliktusommal, látható és láthatatlan félelmemmel és szorongásommal.

Csakhogy az élet nem statikus. Az élet dinamikusan és folyamatosan alakul. Az ember világában ez akkor válik láthatóvá, amikor az élet kikényszeríti azt, hogy tudatosítsuk a kérlelhetetlen változást. Amikor az ego szilárdnak vélt rendszere meginog és elkezd szétesni. És ez szükségszerűen megtörténik. És itt egy tabutémához értünk. Azért megyünk bele, mert egy hatalmas felhajtóerőt képvisel.

Szóval, akármit csinálok, jógázhatok, meditálhatok, imádkozhatok, előbb-utóbb meg fogok betegedni. Mert a betegség az élet része, ez elkerülhetetlen. Vagy megbetegszik egy közeli hozzátartozóm. Meginog és széthullik egy párkapcsolat. Meghal valaki, aki közel állt hozzám.

Apropó: észrevetted már, hogy az élet olyan, mint egy villanás? Akárhány éves vagy is, ha visszatekintesz, olyan az egész, mint egy villanás. Így múlik el az életed. És ott fekszel a halálos ágyadon. Talán még van 30, vagy pár száz lélegzeted. Már tudod, hogy sem az orvos, sem egy csodatevő spiritiszta gyógyító, sem egy barát nem segíthet rajtad. Mi marad a gazdag kapcsolati tőkédből, a tulajdonaidból, a jól ápolt testedből, ami most készül épp abbahagyni eddigi működését? Ez a pillanat egy őszinte pillanat.

Az utolsó napokban visszahúzódnak az ún. doppelgengerek, azok a lényünket uraló erők, akik az ego szűk csapdájában tartottak, akik megpróbálták elhitetni, hogy az élet abból áll, hogy megfelelj otthon és a munkahelyen, a sok-sok üzenetváltásból és a pörgésből – most mindez eltűnik. A halál előtt 2-3 nappal a doppelgengerek felszívódnak, ez egy nagyon őszinte pillanat. Ekkor derül ki, amit mindig is sejtettél, ott mocorgott a tudatod peremén. Mit tapasztalsz ekkor?

Magányos vagyok és kétségbeesett! Vagy valami egész mást! Ó igen, ez épp az a tágasság, amit a fák annyiszor megmutattak nekem, amikor újra és újra magába ölelt az erdő! Ó, igen, ez épp az a könnyedség, szárnyalás és öröm, amibe újra és újra beléptem a napi meditációim során. Az egyik esetben magányosság, reménytelenség, csalódottság, düh és pánik, ezt éli át a lélek. A másik esetben béke, öröm, könnyedség, felszabadultság, az Élettel való egység élménye ébred benned. És az egész azon múlik, hogy villanásnyi életed, vagy élet villanásaid alatt mit gyakoroltál, minek adtál figyelmet újra és újra.

Semmilyen műszaki felfedezés, életet könnyítő újdonság nem tud ezen változtatni. A fákkal, az erdővel, az élővilággal átélt intimitás, az élet egészének átélése azonban igen. Ez az intimitás egy új életélményhez, a tágasság élményhez visz el. Az öröm hullámaira hangol, ami átsegít az életed nehézségein. És majd, amikor itt az ideje, átsegít a halál kapuján is.

Az emberiség eddig az élő természetet a tulajdonának tekintette. Az ember azt gondolta eddig, korlátlanul elveheti, amit talál. Felégetheti az amazóniai erdőt, ha a marháknak legelőt akar, vagy kiírthatja a kanadai fenyveseket, ha rájön, mennyi olajat tárol ott a homok.  Ez elvitt minket oda, hogy egész emberi civilizációnk az összeomlás határára került – és ezt tudományos megfigyelések támasztják alá. Még 30 év, ha minden így halad. A Föld bolygón 30 vetés és 30 aratás – a bolygó 30 lassú lélegzete. És most távoznak a „Föld-doppelgengerek”. Valami nagy és fontos határához érkeztünk: újjászületünk.

Az élővilág, a fák és az erdő, folyamatosan keresik, hogyan segítsék ki az embert a bajból. Mi magunk, úgy tűnik, erre nem vagyunk képesek. Azonban ezek a millió és millió gyökérkapcsolattal élő, idegsejtszerűen kapcsolódó fantasztikus élőlények valami nagyon-nagyon fontosat akarnak átadni nekünk. Segítenek elhozni nekünk egy benső transzformációt. És épp ez az, ami átírja majd ezt a nehéz jövőképet, amit az ökológia és klímakutatás tudománya rajzol elénk.

A Természet gyógyítani kezdte az embert.

A kérdés csak az: van-e kedved ezt az intimitást, ezt a tágasságot megtapasztalni, amit egy fán keresztül az erdő megmutathat neked? Van-e kedved megélni ezt az életedet, halálodat, és közös jövőnket formáló csodát? Lerázod-e ezért magadról természetes lustaságodat, az ego racionálisnak tűnő ellenérveit, mert hidd el, mindig talál majd elég indokot arra, hogy miért maradj otthon, miért maradjon úgy minden az életedben, ahogy épp van. Sorolja majd, ne félj, a fontos, halaszthatatlan feladataid. Az a kérdés, hogy van-e kedved, sőt, örömtől átitatott vágyad, hogy a jövő legnagyobb, és legcsodálatosabb emberi felfedezésének részese legyél?