„Talán emlékszel a híres történetre: amikor Jézus Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén, és kéregetett… (majd) elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” „Mit akarsz, hogy cselekedjek véled?” A döntés a vak kezében volt… Ő azt mondja, hogy LÁTNI akarja végre, mi történik itt, miről szól ez az egész, látni önmagát, látni másokat, látni a világ értelmét, … látni Istent! S amikor kinyílik a szeme, akarata teljesül, s meglátja az Istent. Ott áll előtte. Verejtékes köpenyben, poros, mezítelen lábbal… A többiek elmennek mellettük, meglökik őket, vitáznak, fecsegnek, adnak, vesznek, lopnak, unatkoznak, káromkodnak… S hogy látása még élesebb legyen, s ne csak megrendülve átélje, de meg is értse a csodát, Jézus azt mondja: „A hited meggyógyított téged.” A mesteri tevékenység legdöntőbb pillanata ez, amikor még a lehetőségét is elvágja annak, hogy ez az ember függő helyzetbe kerüljön vele szemben, s a csodatevő mágust imádja benne. Az ilyesmi nemcsak újabb vakságot eredményezne, de nem is lenne igaz: Jézus a legjobb szándékával és legistenibb erejével sem lett volna képes meggyógyítani, ha ez az ember nem lett volna ilyen nagy hitű.” (Müller Péter: Lomb és gyökér)
A minap egy csodában volt részem: átélhettem a dunavirágzást. Minden évben, augusztus derekán néhány napra este átalakul a Duna felszíne: ezen a pár napon, este 9 és 10 között felébrednek a kérészek, ezek a fehérezüst szárnyú, apró tündérek, felébrednek egy évig tartó álmukból. Ott álltunk barátainkkal és gyermekeinkkel térdig a Duna vizében, telefonunk elemlámpájával megvilágítottuk a vizet. Nyüzsögtek, verdestek, lábunkra, karunkra, ruhánkra ültek százszámra, majd tovatáncoltak ezek a puha kicsi lények – megdöbbentő volt ebben a kábult élet pulzálásban állni.
A kérészek ebben a pár napban a felszínre úsznak, kibújnak fehér búvárruhájukból, szárnyra kapnak és párosodnak. A nőnemű kérészek ezután lerakják közel 1 cm hosszú, fonáldarabkához hasonló petecsomóikat, egy-egy ilyen fonalacskában kb. 6000 petével, majd a hímekhez hasonlóan el is pusztulnak. Fehérezüst tündérlétük, szárnyalásuk alig egy óráig tart csupán.
Az alábbi 40 másodperces filmecskében megnézheted, milyen a dunavirág nimfája a vízben, és milyen lesz, amikor élete fénypontján felrepül az égi fények tükröződéseit követve – a filmet Kriska György készítette, aki a vízi rovarok életét kutatja, és csodálatos képvilágot tár elénk:
Ha a kérészek rövid életük alatt össze-vissza repkednének, akkor előbb utóbb a tengerben kötnének ki, ahol nem tudnának szaporodni, hiszen generációról generációra egyre lejjebb sodorná őket a folyó. Mivel nem ez történik, a tudósok feltételezték: a kérészek folyásiránnyal szemben repülnek – ezt hívják kompenzációs repülésnek. A jelenséget számos megfigyeléssel igazolták.
Biológus barátom elmesélte, hogy egyszer egy kutató ismerőse felhívta a figyelmét arra, hogy nézze meg jobban majd, amikor a kérészek repülnek – a tiszavirágok nappal is megfigyelhetők –, és ha jól figyel, meglátja majd: a kérészek minden irányba repülnek. Csak nem így látod, mert megvezeti a tapasztalatodat a kompenzációs repülés elmélete.
És most következzen egy cseppnyi, izgalmas tudomány:
A duna- és tiszavirágoknál a kompenzációs repülését, mint a kérészek jellegzetes viselkedését, a tudományos élet számos képviselője tényként kezeli. Úgy gondolják a tudósok, hogy a vízfelszínről visszaverődő vízszintesen poláros fényt követik ezek a vízirovarok (polarotaxis), ez a fény tartja őket a vízfelület felett.
Fényforrások vannak éjszaka is, pl. amikor mi láttuk a rajzást, világított a telihold. Sajnos a rovarok repülését az ember által okozott fények is befolyásolják, ilyenek a lámpák egy hídon, vagy a folyó menti műutak fényei, ahol pl. az aszfaltról visszaverődő poláros fény szintén becsapja őket, és tévesen víznek azonosítják azt, így ott pusztulnak el és teszik le a petecsomókat a műúton.
fotó: Szendőfi Balázs
A kompenzációs repülés megfigyeléséhez fényre van szükség. Honnan tudjuk vajon azt, hogy maga a megfigyelés, vagy a megfigyeléshez használt fény nem befolyásolja-e alapvetően azt, amit látunk?
Szendőfi Balázs természetfilmes a dunavirágzás jelenséget teljes sötétben, infrakamerával is filmezte – az infrakamera infravörös spektrumú fényt bocsát ki és a visszaverődött fényt rögzíti. Balázs azt állítja, hogy amint minden látható fényt lekapcsoltak, a rovarok beálltak folyásirányba. A rovarok tehát érzékelik a fény frekvenciáját és polarizációját is. Azonban az infravörös fény is fény, ami éppúgy megzavarhatja őket. Okozhatja-e vajon a megfigyelés önmagában a kompenzációs repülésnek nevezett jelenséget? És vajon az emberi agy és idegrendszer, melyet az elvárásai is befolyásolnak, kiválogat-e, felerősít-e a hömpölygő rovaráradatból bizonyos várt viselkedési tendenciákat?
Azt mondod, hogy Téged a szemed biztos nem csal meg? Nézd meg az alábbi képet. Ez egy statikus kép, egyetlen pixele sem mozdul. Te is azt észleled, amit én, hogy forog? Biztos, hogy forog?
Ha tudsz arról, hogy van olyan, hogy kompenzációs repülés, ha azt hiszed, hogy a kérészek, hogy megóvják fajukat a kipusztulástól, folyásiránnyal szembe kell, hogy repüljenek, akkor valóban ezt fogod tapasztalni? Na és ha sikerül kirázni a fejedből, hogyan is kellene viselkedniük? Akkor lehet, hogy azt tapasztalod majd, hogy a kérészek minden irányba repülnek, lefelé, folyásirányba is?
Így jön létre a vakság, és így tud a hibás koncepció elengedése, melyhez egy másik valóságban való hit ereje kell, meggyógyítani, látóvá tenni – hasonlóan a jerikói vak történetéhez?
Itt valami fontos tudás hiányzik még. Mit szólsz ehhez a nézőponthoz? Állítólag párzásig a kérészek össze-vissza repdesnek, a kompenzációs repülés pedig a megtermékenyített nőstények viselkedése; ezek a megtermékenyített kérészek elindulnak, egész egyszerűen azért, mert oda szeretnének visszajutni, ahol a bölcsőjük volt.
A materializmus kompenzációs repülése
Földi életünk kérészéletű: akárhány éves is vagy, ha visszatekintesz, láthatod, egyetlen szárnyrebbenés volt eddigi életed. Ez így lesz halálod óráján is. Mire fordítottad rövidke Földi élet-ajándék órácskádat? – lesz egy pillanat az életedben, amikor elképesztően fontos lesz számodra a kérdés, és szembesülnöd kell, őszintén a fájdalmas valósággal. Azonban nyüzsgünk tovább, mindennapi problémák töltik ki a napjaink, rohanunk, teszünk-veszünk, egyre feszültebben és feszültebben.
Amíg a materializmus koncepciója itatja át a lényedet, a koncepció valósága fogva tart: nem tudsz mást tenni, mint fontosnak vélt dolgok körül pörögni. Ha azt mondom neked, hogy az élet nem áll meg a halál után, lehet, csak vállat vonsz – mit számít az most? Most kell kifizetni a villanyszámlát, most kell gondoskodnom a gyerekeim jövőjéről, vásárolni és eladni, most adódott ez az új üzlet, ez a munka, ez a kihagyhatatlan lehetőség!
Müller Péter Lomb és gyökér c. zseniális művében felhívja a figyelmet a következő fontos dologra:
„A lényeg, hogy az ember, a „manusz” mint gondolkodó lény, távlatok nélkül nem tud létezni. Az úton csak eltévedni lehet, ha nem tudjuk, honnan jöttünk, s hová tartunk. A materializmus igyekszik becsülettel megfelelni erre a kérdésre. Azt mondja, hogy mirigyek váladékából keletkeztél, és rohadt hullává változol. Ez a válasz a lelke mélyén senkit sem elégit ki, de jogot ad arra, hogy azt tégy, amit akarsz: éld ki, szerezd meg a pillanat örömeit, fojtsd el félelmeidet, s feledkezz meg róla, hogy benned az öröklét igénye él. Megragadni, megfogni, kiélvezni, azt, ami az enyém! … Amíg ez az akarat irányít, kívülről fújhatom a világ valamennyi szent könyvét, törzshelyem lehet a templom, s naponta többször is imádkozhatom, az egész csak önáltatás, szerepjátszás, amelyben végső soron megbukom. A vallás jelmezében tetszelgő énakarat annyival rosszabb a szókimondó materializmusnál, hogy az utóbbi csak téved, de az előbbi hazudik is.”
Aki olvasta Az élet védelmében – a cselekvő remény útján c. írásomat, tudja, hogy mostanában elég sok időt szentelek annak, hogy megakadályozhassuk az eszement erdőpusztítást Magyarországon. Óriási mértékeket öltött az utóbbi években az a tendencia, hogy az erdészetek több hektáros erdőrészleteket földig tarolnak. Többen összefogtunk, és azt szeretnénk elérni, hogy az erdészetek országszerte a véghasználatnak hívott ökológiagyilkos „erdőmegújítási” hagyományukkal felhagyjanak végre, és térjenek át az erdők megerősítésére, és a természet és ember együttélését segítő erdőkezelésre, tiszteletben tartva a természet sokszínű gazdagságát. Ennek a gazdagságnak a része az ember is, és léte ettől a gazdagságtól függ – legalábbis itt, a Földön.
Minden természetpusztítás mögött a valódi ok az emberi boldogtalanságban keresendő. És a boldogtalanságunk oka számtalan tévedésünkben van, ilyen például a materializmus tévedése, útkeresése. Ezen az úton, az én, az egó megerősödésének útján végig kell menni, és ebből lehet majd továbblépni. De ezen az úton az ember egyre szomjasabb. Végig ott a benső vágy, hogy visszatalálhassunk valódi bölcsőnkhöz, ahonnan származunk, és ez semmit nem csillapodik akkor, ha pl. kizsigereljük a környezetet, ahol élünk. Csak valahogy a sok-sok mesterséges fény egyre inkább, megvakít, összezavar minket.
Kinek kiáltsunk az útszéléről, hogy könyörüljön rajunk, mert LÁTNI szeretnénk?
Zarándokúton: a vak ember hite által feltárt erdei csoda
Engem a vak ember hite vezetett el jó pár éve a magas Börzsöny hegyei közé, ahol látni engedtek valami fontosat, ami a szemnek láthatatlan. Így bukkantam rá a Szűz és Halak csillagképek földre vetülő rendszerére. A Szűz a felemelkedő, Anyai energia, a természetben ott lüktető élet energiája, mely a szíved dobogtatja, és a kérészeket násztáncba hívja. A Halak egy másféle erő, egy Földről felemelő erő, az Atya ereje.
Ahogy járja a Szűz-Halak zarándoklatot az ember, így tapasztaltam, a kettő összefonódik a szív terében. A csillagképek rendszere 34 összetartozó energia csomópontot foglal magában, és magjában ott a Grál-völgy, egy különös hely, mely nem is egy adott hely, mégis egyik kapuját a Börzsöny hegyei ölelik magukba. Ez a hely benned nyílik, ahol ez a két energia, a felemelkedő Anya, és a felemelő Atya ereje összefonódik, és megszületik a Fiú idebent.
A Grál-völgy erőtere egy időalagút azokhoz a Mesterekhez, akik az ősi tudást képviselték – ők helyezték el ezt a tájba írt kódot a Börzsöny hegyei között 12400 évvel ezelőtt. Erről bővebben beszélek Az öt fa c. könyvemben, pl. a könyv Grál-völgy c. nyitó fejezetében, amit felolvastam Neked:
A Szűz-Halak zarándoklat energiatere egy új korszak emberének, vagy ahogy Müller Péter nevezi: a Pirkadat emberének inkubátora. Azonban messze nem ez az egyedüli út, ami által ez a fontos léttapasztalat kibontakozhat benned.
A Szűz-Halak zarándoklatot végig járni nem kis erőfeszítést igényel. Nem csupán jelentős fizikai kihívás, hiszen kb. 70 km-t és több mint 3000 méteres szintkülönbséget járunk végig az öt nap alatt. Ez a zarándokalt lelkileg is nagyon intenzív élmény, az öt nap alatt ugyanis végig csöndben vagyunk. Ez alatt a csöndes erdei elvonulás alatt az ember szembekerül eltemetett félelmeivel, késztetéseivel, téveszméivel: azaz önmaga mélyére ás, hogy kitisztulhasson. A zavaros vízzel teli edénybe nem lehet az élet vizét beletölteni. Épp ezért a szeptemberi Szűz-Halak zarándokutakra olyan embereket viszek magammal, akik ehhez megkapták a kellő felkészítést.
A Szűz-Halak által megmozdított energiák nem csak a zarándokutat végig járó emberek életére lesz nagy hatással. Egyrészt a zarándoktársaim talán hivatásuknak érzik majd azt, hogy az erdő ölelő szeretetébe másokat is beavassanak. Másrészt, ez a találkozás a Fiúval, a benned is élő, többnyire elhalkult ÉN-nel, azaz a Pirkadat emberével, immáron sokaknak megadatik, neked is, bárhol is élsz. Minden gyönyörűséges fa ehhez a létélményhez nyit átjárót, egy kvantumalagutat. A Lélekalagutak c. írásomban találod, hogyan nyithatók fel ezek a misztikus alagutak.
Ez a létélmény, a teljességgel való egység élménye, a Mesterek ölelése, bíztatása, jelenléte az, ami átformálhatja a sorsunkat, mert látóvá tesz.
Eltöprengtem: vajon Krisztus második eljövetelének ez a tapasztalata is egyfajta „kompenzációs repülés”? Hogyan lehetne ezt szerinted eldönteni?
„A külvilággal foglalkozó reál tudományokban a döntő szó az információ. A humán világban, a lélek dolgaiban: nem! Az emberiség kétezer éve informálva van a kereszténység legegyszerűbb és legmélyebb igazságairól is, mégsem valósított meg belőlük semmit! Hiába „tudja” mindenki, hogy a szeretet törvénye éppoly univerzális, mint a gravitáció, mégis gyűlöletben élünk, amelyből még akkor sem vagyunk képesek föleszmélni, amikor már végveszélyben vagyunk, s egymás torkát szorítva zuhanunk a szakadékba. … A benső világ – azaz: a lélek – megértése csakis önismeret útján történhet meg. A befelé néző ember megismerése csakis akkor lesz valódi, ha saját tudattalan tartalmaival szembesül, ha megismeri lelkének működését, szintjeit, emlékeit, valódi szándékait, rejtett jövőképét, sorsteremtő hatalmát; ha egyre beljebb és beljebb kutatva végső soron megpillantja s átéli lénye legbensőbb centrumaiban élő halhatatlan, isteni ÉN-jének jelenlétét. Ha ez megtörténik: máris tud szeretni.”
(Müller Péter: Lomb és gyökér)
Több, mint 25 éve voltam utoljára az Alpokban, most nyáron újra eljuthattam ide. Felemelő, egyben megdöbbentő élmény volt.
Egyszerre észleltem a természet csodáját, és az ember brutális tájpusztítását. Gyakran e kettő egyetlen hegy két oldalán: egyik oldalt temérdek erdőirtás, melynek oka a gyorsan szaporodó nyaralók, újabb és újabb síliftek és sípályák, valamint a „szépre” nyírt legelők, hogy kiszolgálják az emberek semmit sem csökkenő húséhségét – a helyi éttermekben az étlap 99%-a húsétel!
A hegy túloldalán, a kicsit nehezebben elérhető helyeken pedig olykor jó 100 éves fenyvesek, 20-30 cm-es puha mohatakaró, mindenfelé csordogáló patakocskák, millió virág, pirosan és sárgán virító gombák, és hangyák, méhek és rovarok finom jelenléte – az élet gyönyörűséges, testet-lelket feltöltő, kisimító gazdagsága.
Az ember biztonságra törekszik és kényelemre. Eltöprengtem azon, hogy a hegyi utak, melyet a síelők hada miatt még háromméteres hóban is járhatóvá kotornak a gépek errefelé, a nyaralók, melyet a legnagyobb hidegben is kifűtenek a fa és földgáz, vagy villanyenergia égetésével (az áramtermelés 60-80 %-át is fosszilis tüzelők égetésével nyerik jelenleg), megteremti a biztonság és a jólét látszatát.
Miért csak a látszatát? Mert mindezt azon az áron teszi az ember, hogy kiírtja a Föld klímájának stabilitásában óriási szerepet játszó erdőket, feldúlja az ökoszisztémát, aminek ára egy szakadék szélén táncoló civilizáció. Az ökológusok és klímakutató, valamint a jövőkutató szakemberek szerint, mint pl. Stumpf-Biró Balázs, az egész nyugati civilizációnk látszat biztonsága bármikor összeomolhat. Balázs jó ideje vészforgatókönyveket készít, stratégiákat népszerűsít, hogy minél többen túlélhessük a zuhanást, ami szerinte az előttünk álló 25-30 éveben fog bekövetkezni.
Én a remény oldalával szeretnék foglalkozni itt – nem a zuhanással, hanem a felemelkedéssel. A remény éppannyira reális, ott van a hegy túloldalán.
A hegy túloldalára – így tapasztaltam – nem megy el a turisták hada. Ezeken a „rejtett” helyeken tobzódik az élet. Itt kisimul a vándor. Mélyet lélegezhet a fenyőillatú, tiszta levegőből.
A hegy valóban gyógyító túloldalára azért nem jut el az emberek sáskahada, mert kényelmetlen, mert meg kell érte izzadni, erőfeszítést kell tenni érte. A hegyi utak meredekek. Pár kilométer alatt sok száz, akár 1000 méter szintkülönbséget ívelnek át.
Eltöprengtem, hogy élhetné át ezt az elevenséget, gazdagságot, szépséget és felemelő-gyógyító energiákat az az ember is, aki – pillanatnyi helyzeténél fogva – nem tud megmászni egy hegyet. És akkor beugrott!
Hát persze, az alagút! Hiszen az autópályán is az Alpokba jövet-menet, hány és hány alagúton vitt át az utunk! De hát ez éppolyan pusztítás, nem? – alagutakkal megerőszakolni a tájat, és elárasztani és letaroltatni a turista sáskahaddal az élő-eleven vidéket. Lehetetlen egy ilyen alagút.
És ekkor eszembe villant a kvantumelmélet alagúteffektusa, mely a józan ész számára lehetetlen és érthetetlen, ám létezik és működik: egy részecske képes arra, hogy átugorjon egy energiagáton. Akkor is meg tudja tenni, hogy átjusson a „hegy túloldalára”, ha ehhez határozottan nem rendelkezik elegendő energiával. Toporog a hegy egyik oldalán, aztán egyszer csak zsupsz, ott van a túloldalon.
Mi lenne, ha ilyen „alagúteffektussal” pezsdítenénk át azt a szeretetet az emberiségbe, amiről Müller Péter is beszélt? Azt a szeretetet, ami egy léttapasztalat, és hatására megszűnik önmagunk, azaz a másik ember és a természet eszement gyilkolása? Mert igaza van Péternek, az információ nem elég. Aki nem élte át, hogy Egy a másik emberrel, egy fával vagy a Földre vetülő csillaggal, ha nem élte át ezt az élményt nem csak az eszével, hanem szívével, lénye teljességével, az hívhatja magát Jézus, Buddha, Krisna vagy Mohamed követőjének, nem tudja mit beszél, és hogy mit tesz önmagával és gyönyörű, Istent tükröző virág-világával.
Lehetséges az, hogy mi emberek átjussunk a tű fokán? Hogy kirepüljünk szépen megépített darázsfészkeinkből, biztonságosnak tetsző otthonainkból – megtalálhassuk azt a helyet, ahová Jézus és sok más Mester is meghívott minket?
Nos, íme a lélek alagúteffektusa:
Válassz ki egy fát – bárhol is élsz, akár egy közeli parkban, a kertedben, vagy egy általad elérhető erdőben. Engedd, hogy a fa szólítson meg, belülről cselekedj, ne a tetszésed és nemtetszésed irányítsa lépteidet. Menj oda a fához, aki az alagút őre. Lehet, hogy megöleled, de az is lehet, hogy tiszteletet adó távolságban megállsz előtte. Lehet, hogy arra hív, tedd rá a kezed, vagy érintsd hozzá a homlokod.
Ezt követően mondd ki a neved!
Ezután fogalmazz meg egy kérést: mi az, amint szeretnél változtatni az életedben? Őszintén, mire van szükséged? Mit kérnél azért, hogy az életed boldogabb lehessen?
Majd tegyél egy felajánlást: az a szeretet, gondviselés, szépség, ami már most is körbevesz, általad, minden lélegzeted által, minden lépésed által segítse és támogassa embertársaid és a természet egészségét, eszmélését önmaga szépségére és rendeltetésére. Engedd, hogy a béke eszközévé válj a felajánlásod által, lélegzeted és létezésed által.
Fontos, hogy a felajánlásod őszinte legyen: ha nem tudod őszintén átölelni az „ellenségeidet” (akik egyébként sosem kívül, mindig belül vannak), akkor ne akard magad megtéveszteni! Az, aki vagy, mindig túllát ezen a csaláson. Vedd észre, hogy ez egy hosszú út, és ha nem megy az, hogy átöleld a szomszédod vagy munkatársad szurkálásait, gonoszágait, vagy magadhoz öleld egyik vagy másik ország ügyeskedő-bujtogató vagy gyilkosságra buzdító politikusait, akkor ezt ne tedd! Egy őszinte kis lépés messze többet ér a nagy szavaknál.
Szóval engedd, hogy egy fa kiválasszon, lépj hozzá, vagy érintsd meg, utána mondd ki a neved, a kérésed és egy felajánlást – így nyílik a kvantumalagút. Majd ülj le legalább 10-15 percre a fa terebélyébe, ölelő lombkoronája alá! És engedd meg, hogy tényleg körülöleljen, és átsegítsen az alagúton a hegy túloldalára, önmagadba.
Tedd ezt szokássá! És vezess róla naplót minden nap! Van, hogy az alagútban kezdetben eltűnik majd, elalszik az éberséged. A dolog azonban ilyenkor is működik. Az életed pozitív eseményei fogják majd visszatükrözni, hogy igen, bizony, jártál ott, a hegy Egészség-oldalán. A fák jelenléte, barátsága felgyorsítja majd saját gyógyulásod folyamatát. És amikor majd találkozunk, és megkérdezem hogy vagy, azt mondod majd, őszintén – köszönöm, jól vagyok!
Közös gyógyulásunk az egyén gyógyulásán át történik meg. A gyógyulás nem akkor jön létre, amikor megszűnnek a zavaró, fájdalmas tünetek, hanem amikor átkelsz az alagúton, azaz megmártózol Isten pezsdítő szeretetében. Mindezzel hatalmas tetterő és remény is ébred majd benned. Kiválasztott leszel. Óriási szükség van ma a kiválasztottakra!
„A „kiválasztottság” nem azt jelenti, hogy több vagyok másoknál, hogy én már szerencsésen megúsztam az árvizet, s a partról dirigálhatom a fuldokoló szerencsétleneket, hanem azt, hogy magam is nyakig benne vagyok az áradatban; tízszer annyit vállalok, mint mások, tízszer olyan veszélyesen élek, tízszer annyi valódi áldozatot hozok, és merülök és bukok föl abban az örvényben, amely mindenkiben kívül-belül kavarog.” (Müller Péter: Lomb és Gyökér)
“Ne féljünk szembenézni világunk problémáival – de több időt töltsünk a gyógyítással!”
(Dr. Takács-Sánta András: Világeleje)
Világeleje! – ízlelgetem a szót egyre nagyobb lelkesedéssel. Ez a címe Dr. Takács-Sánta András humánökológus remek kis könyvének. Ez a könyv inspirált, hogy eléd tárjam az elmúlt hónapok szomorú, és egyben felemelő történéseit, melyek igencsak mindannyiunkat érintenek.
András könyvének alcíme is nagyon tetszik: A jó élet keresése az ökológiai válság korában. Arról ír benne ébresztő, tiszta szavakkal, hogy bár a klímaválság kapcsán sokfajta reakció megjelenik – a hárító, a tagadó, a rezignált, a lelkes optimista, és a zöld-technológia hívő egyaránt – de talán leginkább az éri meg, ha se pesszimisták, sem optimisták nem vagyunk. Rányitja a szemünk, hogy van olyan köztes út, amit a „cselekvő remény útjának” nevez, és így összegzi ennek az útnak a lényegét:
„Társakat kell találni, és közösségekbe szerveződve haladéktalanul el kell kezdeni a cselekvést.”
Ez az! – ujjongok fel a megerősítő üzenettől. Ebben a szervező-cselekvő állapotban vagyok ugyanis már sok hónapja, ami talán idén tavasszal csúcsosodott ki abban, hogy nem bírtam tovább nézni azt az erdőpusztítást, amit a helyi erdészet itt a Börzsönyben évek óta elkövet. Na, de kezdjük a sztori elején!
Hogyan lesz a rezignált szomorúságból cselekvő erő?
Jó egy éve került a kezembe Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet – megoldás a klímaválságra, avagy a változás 6 programja c. könyve. Ernő azzal kezdi, hogy elénk tárja keményen, mekkora slamasztikában ülünk, ugyanakkor végig felmutatja a reményt: lehet a dolgokon változtatni, ám ez nem csak a politikai-gazdasági hatalmon lévőkön múlik, sőt!
Az üvegházhatású gázok kibocsátása, egyezmények ide vagy oda, sajnos nem csökken, hanem fokozódik. Az EU és az USA területén talán megtorpant, de csak amiatt tűnik így, mert Kínába és Indiába exportáljuk a környezetszennyezés jelentős részét. Az ablakon kidobott szemét azonban visszajön az ajtón: a bolygó fokozatosan melegszik, az időjárás egyre szélsőségesebb. Évente vannak sohanemlátott forró és aszályos nyarak, máskor pedig özönvízszerű esők árasztanak el itt-ott településeket. Ha végül kiszabadul a permafrostban megkötött metán – figyelmeztetnek a klímakutatók – az robbanásszerű éghajlatváltozást indít majd el az egész bolygón. Egyes kutatók úgy vélik, nagyjából 30 vetésünk és 30 aratásunk maradt, mielőtt megszűnik lényegében bolygó szerte a mezőgazdaság, és elkezdenek összeomlani világszerte a társadalmak.
Azonban lehet ezen változtatni. Ernő a könyvében feltár sok fontos okot, és erre építi ésszerű 6 rétű programját. Az egyik fontos felismerése:
„Minden egyensúlyi állapotot meghaladó környezetszennyezés, illetve környezetpusztítás az emberi lélek problémáiból ered… az emberi boldogság fokozása nélkül nem képzelhető el a Természettel való egyensúly.”
Erről a nagyon fontos dologról írtam már korábban, a Boldog és a boldogtalan c. blogomban, és beszélgettünk is Ernővel és másik meghívott vendégemmel, Dr. Köves Alexandrával, a Corvinus Egyetem docensével ez év elején – a Boldogság program c. előadásunk itt érhető el. (2024. aug. 31-ig)
Alexandra nemrég meghívott a Zöld Egyenlőség podcastjába is, ahol a nemnövekedés fontosságáról, a jövő kiszámíthatatlanságáról beszélgettünk a kvantumelmélet adta nézőpontból. És arról, hogy minden bizonytalanságunk ellenére miért van okunk reményre. Ezt a podcastot Itt tudod meghallgatni.
Mindeközben gyakran jártam az erdőt is – rendszeresen vezetek az erdőbe csöndes, testet-lelket regeneráló túrákat. Ahogy jártam a hegyeket, a felemelő, megtisztuló, gyógyító élmények mellett újabb és újabb sokkoló élmények is értek: földig tarolt, több hektáros erdőrészek, lepusztított hegyoldalak mellett vitt el az utam a Börzsönyben, a Bükkben és a Mecsekben egyaránt. Amikor ilyet láttam, mérhetetlenül szomorú lettem.
Erdők tűnnek el, erdők, melyek hűtik a talajt, szabályozni képesek az időjárást. Fák, akik tanulnak, és továbbadnák utódaiknak azt a tudást, hogyan kell megküzdeni a klímaváltozással, ha hagynánk. Igen, erre is képesek a fák, generációról generációra át tudják adni a tapasztalataikat, epigenetikusan, a magokban és makkokban metil csoportokkal jelölve bizonyos fontos szekvenciákat, hogy aztán az élettapasztalatok megjelenhessenek az utódoknál. Az erdőktől sokkal többet tanulhatunk, mint korábban gondoltuk volna. Megtanulhatnánk például azt is, hogy az erdőben az idős fák gyökereiken keresztül táplálják azon társaikat, akiknek épp nem jut elég fény. Megtanulhatnánk, hogy hazugság az, hogy a természetet csak a kíméletlen verseny jellemzi, sokkal erőteljesebb az egymás kölcsönös támogatása és segítése.
Csakhogy vannak még bőven, akik az erdőben pusztán faanyag raktárat látnak. Nálunk, például itt a Börzsönyben az Ipoly Erdő Zrt. a következőt csinálja, évek óta: előbb kiritkítja az erdőt, ezt bontóvágásnak nevezi. Ennek lényege, hogy így több napfény érje a talajt, és elkezdjenek felnőni, megerősödni a fiatal magoncok. Majd a következő évben ráküldik a súlyos munkagépeket a területre, és elvégzik a terület ún. végvágását, azaz nullára letarolják az egészet. Amikor ez megtörténik, ilyen lesz a táj:
Az Ipoly Erdő Zrt. végvágása Szendehely közelében, az Udvarhelyi-tó mellett 2024. áprilisában. Az erdőpusztítás a madarak költési időszaka alatt történt.
Mint később megtudtam, ezt egyes erdészek szakszerű erdőmegújítási stratégiának vélik. Csakhogy a munkagépek a végvágás vagy véghasználat során (a szakkifejezés elég sokat mondó!) nem csak letarolják az előző évben felnövekedett vegetációt, de össze is tömörítik, lényegében tönkre teszik az erdei talajt.
Ezzel a fapusztítással egy ökológiai ciklusba drasztikusan avatkoznak be. A fák tömeges megölésével élőlények további milliárdjait is elpusztítják: növényeket, rovarokat, baktériumokat, gombákat. Köztük azon fajokat is, amelyek segítik a fákat, hogy megújulhassanak, hogy éljenek, és táplálják az erdő élővilágát.
A végvágásos erdőmegújítás, ami lehet, 50 éve még működőképesnek tetszett, az aszályos, forró nyarak miatt ma már nem működik. Tudják ezt az erdészek? Hát persze, hogy tudják! De hát akkor miért?
Mi történik a fákkal? Eladják őket. Az erdészetek a kormány vagyonkezelői. A kormány vásárolja fel a kivágott fákat, és juttatja el az erre szakosodott ún. biomassza erőműveknek. A kivágott fák nagyon nagy részét ugyanis elégetik. Az évente kivágott sok-sok millió fa elégetése azonban Magyarország energiafelhasználásának csupán 3%-át adja. Ezt „szakszerűnek”, sőt, ökobarátnak, egyesek már-már zöld energiának hívják, ugyanis az a mondás járja, hogy a fa „megújuló energiahordozó”. Csakhogy a klímaválság miatt egy nullára letarolt erdő nem, vagy csak nagyon nehezen tud magától megújulni, mert a felnövekedett fácskák az aszályos időszakban visszaszáradnak.
Továbbá az erdőt elégetni nem hogy nem környezetbarát vagy klímabarát, hanem lényegében sokkal rosszabb, mintha szenet vagy kőolajat égetnénk (ami szintén alkalmatlan választás a klímaválság korában). Miért? Mert ha egy fát kivágnak, nem csak az általa megkötött CO2 kerül vissza a légkörbe és melegíti a bolygót, hanem ott van az a mennyiség is, amit a fa még megkötött volna, ha életben hagyják. Nem igaz ugyanis, hogy a „vágásérett” fák már leálltak a növekedéssel. Egy fa, ahogy idősödik, mivel a sugara és így a kerülete évről évre nő, ezzel arányosan évről évre több CO2-ot képes kivonni a légkörből.
Az Ipoly Erdő Zrt által véghasznált területről (jobbra) kitermelt fák (balra), melyek a krematóriumban végzik.
Na de ha kiöregszik és kidől?! A rothadás is égés, nem! – érvelnek sokan. Igaz, égés, de sokkal-sokkal lassabb. Egy kidőlt fa kb. egy évszázad alatt korhad el. Az időtényező itt kulcsfontosságú. És az a rothadás ráadásul egy teljes ökoszisztémát támogat, és a környező fák növekedését segíti. Szóval akárhogy is, a fák kivágásával sokkal, de sokkal több CO2-al terheljük a bolygót, és sokkal többet ártunk, mint az gondoltuk volna.
Az a döbbenet, hogy az derült ki, hogy az erdészek látják az erdők állapotát, így pontosan tudják, hogy bizony alaposan benne vagyunk a magunk okozta slamasztikában. De hát, ha tudják, hogy a letarolt erdő nem fog megújulni, és hogy nem lesz belőle újra kitermelhető erdő 60-80 év múlva, akkor miért?
Egyes erdészek, és a jelenlegi, gazdasági hatalmon lévő emberek egy része úgy gondolja, ha már úgyis kiszáradnak a klímaváltozás miatt a fenyvesek, aztán a tölgyesek és bükkösök, akkor legalább húzzunk még most ki annyi hasznot belőlük, amennyit csak tudunk. Taroljuk le gyorsan az egészet, méghozzá minél kisebb költséggel! És hogy legyen társadalmilag indokolható ok is, amiért végrehajttatják a végső aratást és a jövőnk felégetését, kitalálják és kormányzati szinten bejelentik azt, hogy így kell tennünk, mert „energiaválság van”. Micsoda népvakítás! Micsoda szánalmas ostobaság!
A fenébe! – torpantam meg egy újabb végvágott terület mentén. Ezt a végvágást az erdészet 2024. április derekán hajtatta végre, a madarak költési időszakában. Hát itt már mindent meg lehet tenni? Már semmi nem számít?! Nem számítják élőlényszámba a fákat, de hogy még a madarakat sem!
Amikor lecsillapodtam – egy fa tövébe ültem le kicsit – megszületett az elhatározás: ezt nem hagyom annyiban!
De mit lehet itt tenni?
„A változás elkerülhetetlen – tegyünk arról, hogy jó irányba történjen! Ne elszenvedői, hanem aktív alkotói legyünk a nagy átmenetnek!” (Dr. Takács-Sánta András)
Azonnal társakra találtam – egyrészt egy kis csoport alakult itt, ahol élek, Szendehelyen, akik nem nézik azt jó szemmel, hogy a környező erdőket elpusztítják. Másrészt rögrön kialakult egy aktív kapcsolat egy Szobon élő aktivistával. Szóval hidak kezdenek épülni az egyes aktivista csoportok között, olyan emberek között, akik azt mondják a környezet és önpusztításra, hogy elég volt! Elég volt! És egyre többen leszünk.
Ahogy elkezdtünk utána járni, hogy mit tehetnénk, összedugva a fejünk és körbekérdezve, hamar kiderült, hogy az élet védelmében fellépni a Nemzeti Parkok feladata lenne hazánkban. Azonban az elmúlt években egy olyan helyzetet építettek ki a politikai vezetők, melyben az állam által fenntartott Nemzeti Parkok nem tehetnek semmit az államilag finanszírozott-megbízott életpusztító erdészetekkel szemben. Ha te leszedsz egy védett virágot, és ezt a Nemzeti Park egyik őrszolgálati munkatársa észreveszi, megbírságolnak. Ha ugyanezt az erdészet teszi, és nem egy védett növényt, hanem védett növények tucatjait, ezreit tarolja le a munkagépeivel, sőt, védett madarakat öl meg tucatjával, százával, az ma Magyarországon jogszerű. Ha ez ellen ma egy Nemzeti Park természetvédelmi munkatársa eljárást indít az illető biztosra veheti az elbocsátását.
Az élet védelmében tehetetlenek vagyunk, a klímavédelem pedig lebeg a levegőben, senkihez sem tartozik. Egy dolog van, ahol talán meg lehetne fogni a dolgot, a talajvédelem. Ez az Erdészeti Hatóságokhoz tartozik. Jogász ismerőseimmel a dolgot alaposan körüljártuk. Ők is azt mondták, hogy az élet védelmében fellépni aligha hozna eredményt, vagy nagyon bizonytalan kimenetelű, és hosszadalmas lenne. A dolgon töprengve arra jöttünk rá, hogy egy olyan világban, ahol a pénz mozgatja a dolgokat, ezen az anyagi rezgés szinten kellene a folyamatokat megfogni és megváltoztatni. Aztán egyszer csak beugrott! Heuréka! – ujjongtam, és nekiláttunk:
Az Ipoly Erdővel folytatott – lényegében eredménytelen – levelezést követően egy beadványt fogalmaztam meg és küldtem el ahhoz az Erdészeti Hatósághoz, akik a Börzsöny erdőiben gazdálkodó erdészetet felügyelik. Ebben a beadványban, az erdőtörvényre hivatkozva, kértem a Hatóságot, hogy indítsanak eljárást, melyben független szakértők bevonásával megvizsgáltatják a korábbi tar és végvágások helyszínét. Ha az derül ki, hogy a visszaerdősödés mértéke elmarad a várttól, valamint a talajmintákban található élet minősége elmarad a referenciától, amit a környező, élő erdők talajából vesznek, akkor kötelezzék az erdészetet a területek rehabilitációjára, öntözésére.
A dolog lényege, hogy egy ilyen rehabilitáció, öntözés, olyan elképesztően drágává teszi az erdőpusztítást, hogy vagy abbahagyják, és áttérnek másféle erdőművelésre, vagy bezárják a boltot.
Minderről tájékoztattam az erdőkért felelős Államtitkárt, és a Börzsöny körüli települések Polgármestereit és Jegyzőit is. Ugyanis a 10 éves erdészeti terv alapján a Börzsöny kb. 90%-a végvágásra van ítélve – és ugyanez a helyzet Magyarország még megmaradt erőiben, kivéve a Pilist, ahol is lakossági összefogásra az erdők jelentős része ún. örökerdő kategóriába került át.
Az itt található online erdészeti térképen megnézheted, hogy állnak a szívedhez közeli erdők. Kapcsold be bal oldalt az Erdészeti tematikák menüben az Üzemmódot. Ebben az esetben, ha belenagyítasz, a térkép pirossal fogja beszínezni azokat a területeket (lásd alább), ahol bontó majd végvágást terveznek végezni a jövőben. Kékkel jelzi azt, ami természetvédelmi terület, és így erdészeti beavatkozás nem folytatható. Zölddel az örökerdőket, ahonnan lehet kitermelni fát, de csak annyit, és úgy, hogy az ökoszisztéma ne sérüljön. És sárgával vannak jelezve azok a területek, amit a későbbiekben örökerdőbe akarnak vonni, sajnos ezeken a területeken is folytat jelenleg az erdészet tar és végvágásos erdőpusztítást – annak ellenére, hogy ezek már védett, Natura 2000 területek.
Az alábbi térképrészleten a Börzsöny nagymarosi és kemencei körzete látható – szánalmas a kép. Lényegében egy-egy kis foltban maradna erdő, akkor, ha ezt hagyjuk.
A Börzsöny nyugati részének erdőtérképe, 2024. május. Pirossal vannak jelölve azok a területek, melyek végvágásra vannak kijelölve. Azonban a sárga, átmeneti területeken is folyik az erdőpusztítás, annak ellenére, hogy ezek védett, Natura 2000 területek.
Kérésünkre az Erdészeti Hatóság 2024. május 24-én az eljárást elindította.
A törekvésünk az – és egyre többen vagyunk, akik ezt szeretnénk –, hogy a jelenleg pirossal jelölt, lepusztításra ítélt területek 100%-ban átkerüljenek örökerdő kategóriába, és nem csak a Börzsönyben, hanem országosan mindenütt.
Az örökerdő egy tudományosan kutatott és megalapozott erdőgazdálkodási forma, ahol továbbra is lehet fát kivenni, de csak az életet tiszteletben tartó módon. Ez egy fenntartható stratégia, ami biztosítja, hogy 10-20, 100 év múlva is lesznek gyönyörű erdőink, ahol fel lehet töltődni, kisimulni, és egyben lesz faanyag is – amire egyelőre még szükség van.
Dr. Takács-Sánta András azt állítja, hogy a cselekvő remény útja egy járható út. Ez egy igaz hozzáállás szerintem. Ez az út pedig ezt jelenti:
„Társakat kell találni, és közösségekbe szerveződve haladéktalanul el kell kezdeni a cselekvést.”
Ha szeretnél hozzánk csatlakozni, mert szembesültél Te is a helyi erdészet túlkapásaival, és szeretnél tenni azért, hogy máshogy legyen, arra bátorítalak, hogy egyrészt írj nekem! Ide pedig feltettem Neked szerkeszthető formában az Erdészeti Hatóságnak írt levelem egy változatát, ami segítségedre lehet, hogy hasonló módon kérhesd a helyi erdészet tevékenységének jogos felülvizsgálatát.
Biztos, hogy ez leállítja az erdőpusztítást? Nem biztos.
Azonban a cselekvő remény útja az, amit így jellemez Lányi András ökológiai gondolkodó:
„Az ökológiai mozgalom kudarcról kudarcra halad a végső győzelem felé.”
És akkor itt hadd hívjam fel a figyelmet a következőre: Európa környezetvédelmi tanácsa 2024. június 17-én elfogadta a természet helyreállításáról szóló jogszabályt (Nature Restoration Law – NRL), mely kimondja, hogy az EU tagállamoknak 2030-ig a jogszabály által lefedett élőhelyek legalább 30%-át kell helyreállítaniuk, azaz vissza kell hozni az ökológiailag kedvező állapotba az erdőket, gyepeket, vizesélőhelyeket. 2050-re pedig az élőhelyek 90%-át kell visszaállítani, rehabilitálni.
Vagyis: az erdészetek vagy befejezik a végvágásos és tarvágásos fakitermelést haladéktalanul, vagy 6-10 éven belül az összes erdészet megszűnik létezni. Miért? Mert akkora pénzbe fog kerülni a rehabilitáció, hogy azt egyetlen kormány sem tudja majd lenyeletni a választópolgárokkal, hogy a plusz 3% áramért sokkal többet fizettünk a hülyeségünk miatt, mint a maradék 97%-ért.
Ez tehát a kudarcokon átvezető győzelem útja. Ha szeretnéd megérteni mélyebben, mi a tudományosan megalapozott oka annak, hogy mindez működik, ajánlom figyelmedbe a Gyógyító erdő c. előadásom, amit alább érhetsz el (katt alább a videóra!).
Kétségtelen tehát, hogy ami előttünk áll, az csöppet sem világvége, hanem világeleje! Ízlelgesd magadban a szót: Világeleje!
Nézz körül, mi az a „kis” dolog, amit ma megtehetsz, hogy másképp legyen, és amiről könnyen kiderülhet, hogy csöppet sem volt kis dolog. Szóval fel a fejjel! Ez itt a VILÁGELEJE!
„Az erdők sorsa elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség sorsával. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint. A fák olyan hatékony szociális közösséget hoznak létre, hogy az éghajlat legalábbis jelenlegi változásaival sok esetben képesek megbirkózni. És ez még nem minden: a legjobb eszközeink arra, hogy eltávolítsák a légkörből az üvegházhatású gázokat – sokkal hatékonyabban, mint amire bármilyen technika valaha is képes lenne. Ráadásul jelentős mértékben hűtik a helyi klímát és számottevően növelik az eső mennyiséget.” (Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának)
Elon Musk 2021-ban 100 millió dolláros díjat ajánlott fel annak, aki olyan berendezést tervez, mely nagy hatékonysággal képes eltávolítani a légkőrben felgyűlő, a bolygónkat melegítő széndioxidot, lásd [Elon, 2021]. Egy kérdés mindenképp felmerül ennek kapcsán, belehelyezkedve Elon nézőpontjába: tényleg ekkora a baj, hogy egy ilyen berendezés már ennyire jó befektetés?
Dr. Bányai Orsolya, (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) így fogalmaz remek cikkében, aminek a címe: Kvantumfizika és jog – mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca, lásd [Bányai, 2018].
„A tudományos bizonyítékok szerint az emberiség globális fordulópont (tipping point) előtt áll, amelynek meghaladásával olyan ökológiai változásokkal számolhatunk, amelyekhez már nem tudunk alkalmazkodni. Ez vélhetően néhány generáción belül bekövetkezik. E veszélyt már 1992-ben jelezte 1700 vezető kutató azzal, hogy aláírták a „World Scientists Warning to Humanity” címet viselő dokumentumot. Ebben mindenkit figyelmeztettek, hogy lényegi változtatás hiányában az emberi társadalom a saját fennmaradását teszi kockára, a Föld ökoszisztéma-szolgáltatásainak összeomlása miatt. 2017-ben újabb figyelmeztetést adtak ki, amelyet immár több mint 15 000 kutató írt alá 184 országból, megerősítve a korábbi nyilatkozatot és sürgetve a változtatást.”
Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem) pedig tovább pontosít – támaszkodva az ökológia- és klímakutatókra – és azt írja A jövő neve élet c. könyvében [Dittrich, 2021], hogy már most is nagyon rezeg a léc, hogy a katasztrófa bekövetkezzen, de ha így folytatjuk tovább, a permafrost alól kiszabaduló metán egy drasztikus éghajlatváltozást indít majd el hamarosan. 2040 körüli időpontra teszik a kutatók a nagy összeomlás kezdetét, amikor a világon mindenhol elkezd majd megszűnni a mezőgazdaság. Globális aszály, porviharok, menekülő, éhező és vándorló ember százmillióit láttatja ez a kép. És mindennek az a vonzata, hogy kb. 2080-ra kipusztul az emberiség 90-95%-a.
A jelenlegi háborús előkészületekkel terhes világ ennek az összeomló, kaotikus, kétségbeesett világnak az előszele vajon?
Erdőpusztítás a Börzsöny szívében, Királyházánál. A fotó 2024. február 24.-én készült.
Mivel Elon Musk semmiképp nem buta ember, és pontosan tisztában van ezekkel a tudományos evidenciákkal, hogyne látná, hogy a CO2 kinyerő és szénmegkötő gép a közeljövő legígéretesebb befektetése! Naná, hogy látja! Ráadásul az eszköz nem csupán őrületes gazdasági, de politikai hatalmat is ad. Szóval a 100 millió dollár szinte semmi a potenciális hozamhoz képest!
Csakhogy ezt az eszközt a természet több száz millió éve feltalálta. Az eszköz neve fa. Pontosabban erdő.
A holobiont ember: összefonódva a környezettel
Van azonban itt egy kis bökkenő:
Ahogy Peter Wholleben [Wholleben, 2023] erdész pontosan rámutat, minden erdészeti, erdőgazdasági beavatkozás brutálisan rontja annak esélyét, hogy a fák megküzdhessenek a klímaváltozással, és nekünk segíthessenek.
Jó, jó, de az erdészet is egy tudomány, nem? És gazdasági érdekek hajtják, ugye? Hozzák pl. a makkokat délről, hogy szárazságtűrő erdők alakuljanak ki, nemigaz? – hogy csak egy példát említsek Peter könyvéből. Hogy lehet az, hogy minden okos, tudományosan megalapozott erdőgazdaság, úgy tűnik, hogy csak ront a helyzeten?
A helyzet az, hogy a fák, azaz az erdő egy nagyon összetett élettér: gombák, baktériumok, rovarok és más élőlények elválaszthatatlan hálózata. Hogy felfoghassuk ennek komplexitását, Peter többek közt Ramirez és munkatársai tanulmányára hivatkozik [Remirez, 2014], akik 600 talajmintát vettek a New York-i Central Parkban, majd genetikai vizsgálat segítségével 167 ezer fajt tudtak azonosítani. Ebből 150 ezer volt ismeretlen!
Úgy tűnik tehát, hogy egyre kevésbé beszélhetünk fajokról, sokkal inkább összefüggő, elképesztően nagy komplexitású ökológiai rendszerekről, melynek jelentős részét ráadásul nem is ismerjük. Ahogy a fák, úgy az ember is egy ún. holobiont lény, aki létfontosságú függőségi kapcsolatban áll baktériumok, gombák és növények, pl. fák összefonódó, kiterjedt rendszerével.
És mi ebbe a nagyon komplex rendszerbe próbálunk meglehetősen buta módon beavatkozni. Makkokat hozunk például délről, hogy az így kibújó tölgyek felvehessék a küzdelmet az aszályos, forró nyarakkal. De mi lesz a korai fagyokkal? Természetesen legyalulja majd a tölgycsemetéket, amit az erdészek azért telepítettek be, hogy 70-80 év múlva arathassanak.
Bár nem éri meg, mégis bőg a láncfűrész. De miért?
Tudtad például, hogy minél öregebb egy fa, annál több széndioxidot von ki a légkörből? Pedig egyszerűen érthető: minden évben egy kb. ugyanolyan vastag évgyűrű nő – a növekedési ütem csak a nagyon öreg, több 100 éves fáknál lassul le –, és minél vastagabb egy fa, az évgyűrű kerülete annál nagyobb, a megkötött szén mennyiségé pedig a térfogattal arányos, azaz az életkorával exponenciálisan nő. De mindez nem számít, hiszen ma bárhol jársz az erdőkben, bőg a láncfűrész. Hatalmas aratógépek ölik halomra a fákat Magyarországon, Németországban és a világon mindenhol. De hát miért, ennyire megéri?
Peter Wohlleben szerint [Wholleben, 2023] az erdőgazdaság jelenleg a legkevésbé jövedelmező, és legnagyobb kockázatú üzlet, mint hosszútávú befektetés. Összehasonlításképp, ha ma 4000 Euróért valaki erdőt telepít, akkor 100 év múlva kb. 3-szor annyit, 12 ezer Eurót vehet ki belőle – ha nem jönne közbe a klímaváltozás persze, ami rettentő nagy kockázatúvá teszi a dolgot. Ezzel szemben a leggyengébb, és egyben legkisebb kockázatú befektetés, ami kb. évi 6% kamatot ad, 1.3 millió Eurót hoz 100 év alatt, azaz több, mint 100-szoros hozamot.
Ma jelenleg, Magyarországon, egy 80 éves bükk megölése, nagyjából, legfeljebb 700 Ft hasznot hoz egy erdőgazdaságnak, és van, ahol már most veszteséges. Ennek ellenére tölgyeket, égereket, gyertyánokat, bükköket ölnek naponta sok ezerszám!
Ráadásul a fák nagy részét elégetjük hőerőműveinkben, aminél kevés környezetpusztítóbb, és alacsonyabb hatásfokú energia termelési technológia létezik.
„Az országban több helyen is működő biomassza-erőművek rendkívül faanyag- és pénzpazarló módon üzemelnek. A biomasszát égető erőművek ráadásul óriási állami támogatást is élveznek megújuló energia címszó alatt, holott tevékenységük sem rövid, sem hosszú távon nem fenntartható, és az ország villamosenergia-igényének mindössze 3%-át képesek fedezni. Akárhonnan nézzük, magunk alatt vágjuk a fát, ha ezt továbbra is hagyjuk.„
Biomassza erőmű Pécsen. Forrás: index.hu
A kormányzatok jelentős pénzekkel támogatják az erdőgazdaság veszteségeit szerte a világon. Fákat ültetnek, látjátok, milyen zöldek vagyunk! felkiáltással, melyekből sosem lesz erdő, és ha lesz is valami sivár erdőutánzat, az is csak azt szolgálja, hogy mihamarabb kivághassák és elégethessék a fákat. Az adófizetők pénzét, úgy tűnik, a kormányok szerte a világon, Magyarországon is, jelenleg arra költik, hogy a közös jövőnket láncfűrészekkel vágják derékba.
És itt a dolgot kezdi az ember nem érteni. Mi lehet az ok, ami miatt a politikai és gazdasági vezetőink – akiket a lakosság választ meg! – az eszement erdőgazdálkodást és az erdőpusztítást támogatják?
Mi ennek az őrült önpusztításnak az oka?
Dr. Bányai Orsolya a fent hivatkozott remek cikkében rámutat a probléma gyökerére:
„A környezetvédelmi jog kudarcának az az oka, hogy az ember önmagát kivételes helyzetbe helyezi, úgy véli, hogy nem része a természetnek, rá nem vonatkoznak a természet törvényei, azokat nem veszi komolyan. A jogrendszer ennek hatására elvesztette kapcsolatát a Föld rendszereivel.„
Orsolya a cikkében ennek az okát is feltárja:
„A hitrendszerek döntő többsége szerint az ember lényegét egy transzcendens természetű lélek (héb. ruah, gör. pneuma, szanszkr. atman) vagy a magyar szóhasználatban elterjedt „szellem” alkotja. Ezzel szemben a természettudományos eredmények az embert „materializálták”. A lelket a tudományok megfosztották szentségétől és – hasonlóan a természethez – egyszerűen gépezetté redukálták.„
Majd mutat egy remek hasonlatot:
„Képzeljük el, hogy egy ember egy autóban ül, és abban a téves felfogásban él, hogy ő maga az autó. Ez egyfelől – kívülről nézve a tévedést – nyilvánvaló őrültség. Másfelől, az ember nem fog jóllakni azzal az energiahordozóval (üzemanyag, olaj), amely a gépkocsi működtetéséhez kell. A kocsi működik tőle, de az ember közben továbbra is éhezik, mert elfelejtett önmagáról gondoskodni. Nem beszélve arról, hogy az ember életéhez sokkal több kell, mint pusztán üzemanyag. Így lehetetlen, hogy az ember elégedett legyen egy autó-léttel. Ugyanakkor, ha már tudja magáról, hogy ő valójában ember, az emberi céljai megvalósítása érdekében eszközként használhatja az autót. Így tehát kimondhatjuk, hogy ha az ember valójában transzcendens természetű, és ennek ellenére immanensnek gondolja magát, akkor a lélek szenved. Innen eredhet az elidegenedés a természettől és más emberektől egyaránt.”
Kezdjük világosan látni, hogy Elon Musk beteg javaslata a világot megmentő gépre pont nem a világunkat menti meg, hanem a szakadék felé taszítja tovább.
A politikusok azt teszik, amit az emberek akarnak, hiszen a politikusokat a lakosság választja meg. Bízom abban, hogy a tudatosság szintjének emelése hamarosan hozzásegít minket ahhoz, hogy kövessük Peter Wohlleben erdész bölcs tanácsát: a fakitermelést jelentősen meg kell adóztatni, és ezt az összeget el kell juttatni azoknak az erdőtulajdonosoknak, akik vállalják, hogy az erdőt békén hagyják. Azaz olyan intézkedéseket kell hozni, melynek következtében számottevően lecsökken a fakitermelés, így a háborítatlan erdők mérete jelentősen megnő.
Valamint a fosszílis és biomassza erőművek állami támogatását azonnal meg kell vonni. És akkor mi lesz helyette? – kérdezhetnénk. Honnan vegyük a szükséges energiát? Erről is beszéltem a januári előadásomon, melyre előadóként meghívtam Dr. Dittrich Ernőt és Dr. Köves Alexandrát is (Corvinus Egyetem, Döntéselméleti tanszék). A Műegyetem magyar fizikus kutatói ugyanis felfedeztek egy olyan erőforrást, ami környezetrombolás nélkül képes energiát előállítani. Miért is nem használjuk? A Boldogság program c. előadásunkat ide kattintva nézheted meg 2024. augusztus 31-ig.
Szerencsére tele van a világ olyan emberekkel, akik ezt a helyzetet egyre inkább látják, és valóban olyan irányba mozdítják a dolgokat, hogy kievickélhessünk a csávából. Például Dr. Bányai Orsolya munkatársaival a Debreceni Egyetemen, 2024. őszére egy konferenciát szervez, melynek a témaválasztása a lehető legaktuálisabb: jog, környezet, és spiritualitás!
Az a megtiszteltetés ért, hogy ennek a konferenciának meghívott előadója lehetek. Örömmel elvállaltam, ugyanis mélyen egyetértek Orsolya nézőpontjával, aki így zárja fent idézett remek írását:
„A jognak nem egyszerűen azért kellene tiszteletben tartania az örök természeti törvényeket, hogy kínszenvedések közepette fenntartható módon élhessünk, hanem azért, hogy ezzel keretet nyújtson az önismeret elmélyítésének, és ezzel valóban elégedetté válhassanak, kiteljesedhessenek az emberek.„
A gyógyító erdő
Az erdő sokkal többet tud annál, hogy stabilizálja a klímát. Az erdő gyógyít. Gyógyítja beteg társadalmunkat, és gyógyítja azt az embert, aki az erdőt járja. Már 30 perc erdei séta, bizonyított módon, feloldja a káros stresszt, kisimít. Segít rendezni a magas vérnyomást, a diabéteszt, a szívbetegségeket, az asztmát.
Ha leülsz egy fa tövébe, a fa rezgésszintje megemel, és segít, hogy ráláthass saját megoldandó problémáidra, segít, hogy kibogózhasd és nagyobb örömmel élhesd az életed.
Az erdészetnek át kell alakulnia, és rekreációs célokat kell szolgálnia.
Erről beszéltem nemrég Szigetszentmiklóson. Az előadás felvételét itt láthatod:
A hétvégén a Mecsekben jártam. És ott, egy szigorúan védett területen az alábbi latin mondást találtam egy Jézus feszület lábánál – lásd alább. Magyarra fordítva: Az „Orvos kezel, a természet gyógyít”.
Kezdjük el végre egymást kölcsönösen gyógyítani! A fák már régóta ezt teszik.
Ha felismerjük ezt, és tudunk tenni azért, hogy másképp legyen, azzal az intelligenciánkat bizonyítjuk. Egyetlen intelligencia létezik csak: a cselekvő intelligencia. Vajon vagyunk-e annyira intelligensek, mint a fák, akik elképesztően sokat tesznek minden nap azért, hogy a közös világunkat egyensúlyba hozzák?
Peter Wholleben szerint egyetlen egy dolgot meg kell tennünk, de azt mindenképp, azért, hogy ez a minket gyógyító folyamat végbemehessen: békén kell hagyni az erdőket! Ha az erdőt békén hagyjuk, akkor ezek az erdők a jelenlegi silány, éhező ültetvényekből képesek magukat regenerálni. A fák beszabályozzák az időjárást, és elkezdik egyre erőteljesebben kivonni a légkört felmelegítő széndioxidot. Azaz hagyjuk, hadd tegye a komplex ökoszisztéma a dolgát, melynek az ember nem irányítója, kihasználója, hanem jó esetben örömteli részese.
Ha a megfelelő döntéseket hozzuk, széles perspektívából merítve, pl. abból az állapotból, ahová a fák, vagy a meditáció eljuttatja az embert, akkor az a Fény születik majd újjá bennünk és körülöttünk, amiről Jézus is beszélt. Most ennek tanúbizonyságát adhatjuk. És ha így teszünk, feltámadunk.
Érdemes feltenni tehát a kérdést: mi az a kis lépés, amit ma megtehetsz mindezért?
Hivatkozások:
[Wholleben, 2023] Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának, Park Könyvkiadó, 2023.
[Bányai, 2018] Dr. Bányai Orsolya, egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék): Kvantumfizika és jog – Mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca? Pro Futuro 2018/3., 60. oldal. Lásd: https://ojs.lib.unideb.hu/profuturo/article/view/2902/2901
[Dittrich, 2021] Dr. Dittrich Ernő, egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem, Környezetmérnöki Tanszék): A jövő neve élet: megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja Magyar klímavédelmi Kft, 2021. Lásd: https://justdobetterworld.hu/
[Ramirez, 2014] Ramirez M. et al.: Biogeographic patterns in below-ground diversity in New York City’s Central Park are similar to those observed globally. Proceedings of the Royal Society B, 1014. vol. 22.
„Cyberlazításnak hívjuk azt az állapotot, amikor pihenés gyanánt munka közben (vagy helyett) a közösségi média rengetegében merülünk el. Otthon, a nehéz nap után hálásan terülünk el a kanapén egy jó Netflix-maraton reményében. Pedig a digitális tér, a médiavezérelt világunk mindenre alkalmas, csak lazításra nem. Ez a túlstimulált környezet pont, hogy a figyelmed megszerzéséért küzd folyamatosan, megszakítás nélkül, s így önmagában képtelen a relaxálás bármilyen szintű biztosítására.”
– Írja Steigervald Krisztián a Generációk harca a figyelemért c. könyvében.
Kétfajta módon telnek a napjaim. Egyrészt otthon dolgozom, szabadon osztva be az időmet. Reggel meditálok, aztán írogatok (amint látod), jógázom, majd többnyire leülök a számítógép elé dolgozni. Számomra a reggel a kreatív időszak. Majd ebéd után szinte mindig jön egy fél órás, valóban pihentető relaxáció, ezt követően teázgatok, majd leülök újra dolgozni. Ezután, ha tehetem, és eszembe jut (bárcsak minden nap eszembe jutna!), kiszellőztetem a fejem a közeli erdőben – egy óra séta a fák közt hatalmas segítség, hogy összerendeződjek, feltöltődjek. Törekszem arra is, hogy a családdal is egyaránt törődjek, és imádom a vacsora körüli beszélgetéseket, és azt, ha felolvashatok a lányomnak esténként. Aztán lefekvés előtt újra meditálok – gyakorta azokkal, akik velem tartanak hétről-hétre.
Ez a napirend egy rendkívül hatékony és kreatív állapotot tart fent: az elmúlt két-három évben pl. írtam két könyvet a spiritualitás és az erdő kapcsolatáról, és született két világszabadalom, melyben igen nagy szerepet játszottam (ez utóbbi mesterséges intelligencia és orvosi képalkotás témakörében.)
Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem ökológiai közgazdász professzora, a Boldogság program című közös előadásunkban elmondta, hogy ahhoz, hogy ne boruljon ránk a szemfedő nagyon hamar – nagyjából 15 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a klímakatasztrófát – az egyik alapvetés, amit meg kell kérdőjeleznünk: valóban a 36-40 órás munkahét számít munkának?
Dr. Köves Alexandra egyik diája az előadásából
Mit okoz a hagyományos munkanap bennünk és a külvilágban?
Erről is van tapasztalatom, mert heti egyszer bejárok a munkahelyemre és leülök a többiek közt egy irodában. A személyes találkozás és beszélgetés fontos – ez inspirál, hogy bemenjek. Mégis, azt veszem észre, hogy ez a fajta felfokozott rezgés szétzilál, és úgy látom, hogy nem csak engem. A csapatmunkánk évről évre egyre szétesettebb. Egyre nehezebben, vontatottabban, parttalanabb módon kezeljük a felmerülő és megoldandó problémákat, a hatékonyságunk évről évre zuhan, közelít a nulla felé. Van rálátásom, ugyanis 22 éve ugyanannál a cégnél dolgozom.
Steigervald Krisztián a fenti könyvében rámutat arra, hogy miután az asztalomra helyezett mobiltelefon messenger üzenete, vagy egy bejövő email vagy teams üzenet elvonja a figyelmem, az agyamnak kb. 20 percre lenne ahhoz szüksége, hogy visszataláljon ahhoz a témához, aminek a megoldásában épp elmerültem, és folytathassam a munkát ott, ahol épp tartottam. Ez szakértők által vizsgált és feltárt tudományos tény. A teams üzenetek pedig percenként érkeznek – manapság azt gondoljuk, hogy ez a jó munkakapcsolat. A mobil és email függésünk pedig olyan alapvető lett, hogy észre sem vesszük, sőt, normálisnak tartjuk. Mindez azonban lényegében megsemmisíti a hatékony egyéni és közös munkát. Ráadásul közben egyre feszültebbek és frusztráltabbak leszünk.
És amikor hazavergődőm egy ilyen szétesett nap után, valójában nem fáradt vagyok igazán, hanem tompa, nyomott, zaklatott, ingerlékeny, ez egy szétesős fáradtság. Van egy mély, kollektív barázdánk, amibe ilyenkor könnyen belezökken az ember: leül a TV elé, vagy kezébe kapja az okoseszközét, böngészi a közösségi média zaját, vagy nézi a filmeket, sorozatokat. És ezt gyakran kiegészíti azzal, hogy iszik. Majd belecsúszik az ember a zaklatott, gyakran súlyos álmoktól, forgolódástól terhes félalvásba, és másnap fáradtan ébred fel. És ahogy így telnek a hónapok és évek, azt veszi észre, hogy egyre frusztráltabb és fásultabb, végül depressziós lett. Közben megjelenik persze a magas vérnyomás vagy cukorbetegség, vagy más, súlyosabb állapot, amitől lelke mélyén végig rettegett.
Dr. Dittrich Ernő, a Pécsi Tudományegyetem professzora – aki a másik vendég előadó volt a Boldogság program c. estünkön – elmondta, hogy a globális környezetszennyezés alapvető oka az emberi lélek életpusztító rezgés szintje. Az ember benne van a fent vázolt taposómalomban, amitől végső soron nyomorult módon érzi magát – függetlenül attól, hogy mennyit keres. És hogy elviselje, addikciók tömegébe bonyolódik, melyek erőteljes terhet rónak az egész bolygóra. Beteg az egyén, és ez borítja fel az ökoszisztémánkat, mely több terhelést már nem bír elviselni.
Ha így folytatjuk, 2045-re – állítja Dittrich Ernő, összhangban a klímakutatókkal – kipusztul a földi ökoszisztéma 95%-a, ami magával rántja majd az embert is. Soha nemlátott katasztrófa szélén állunk, egy olyan összeomlás határán, ami mindenkit, kivétel nélkül súlyosan érinteni fog, függetlenül attól, hol lakik és mennyi a pénze vagy politikai hatalma.
Azonban, amikor hazaérek egy fárasztó, zsibbasztó nap után, lehetőségem van másképp dönteni. Nem könnyű, elismerem. Azonban épp ez az emberi létezés hatalmas kiváltsága: képesek vagyunk másképp dönteni.
Milyen másképp dönteni?
Dönthetek például úgy, hogy leülök jógázni, hogy valóban jól legyek, hogy minden izmomból kimossam a feszültségeket. Nem csak arról van szó, hogy helyreáll a vérnyomásod, vagy megerősödik az immunrendszered, vagy helyreáll az inzulintermelés, az adrenalin kiválasztás egyensúlya, vagy hogy azt veszed észre, hogy nem fáj a vállad, a derekad vagy a hátad, hogy visszatért az életkedved és a kreativitásod. Ennél sokkal többet kapsz: belemerülhetsz egy minden sejtedet átható energia és öröm pezsgőfürdőbe: a csendbe.
Dr. Bükki Tamás Aila jógaórája, Verőce
Most hadd jöjjön itt egy leheletnyi fizika – ígérem, élvezni fogod:
Szóval Willis Lamb 1955-ben Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy a vákuum, melyben az elemi részecskék – az atommagok és elektronok – táncolnak, nem semmi, nem üresség, hanem egy energiával feltöltött tenger, amivel minden töltött részecske folyamatos energia cserében áll. Ez a kölcsönhatás az energiával töltött vákuummal hozza létre a protonok és elektronok közti Coulomb-kölcsönhatást, a vonzást és taszítást, mely meghatározza az atomok periódusos rendszerét, és végső soron lehetővé teszi az életet (legalábbis azt a részét, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk). A tested minden atomja, minden elektronja, minden enzimje és fehérjéje, DNS-e folyamatosan ebben a végtelen, energiával töltött csendben fürdik.
A jóga ahhoz kell, hogy megalapozza a meditációt. A meditáció pedig nem más, mint tudatosan, átérezve ennek határtalan örömét, megfürödni ebben a csendben. Benne fürödsz mindig. Viszont amikor tudatosítod, oldódnak az elme megbetegítő zaklatottságai. Ez pedig azt hozza, hogy az egyéni és csoportos hatékonyságunk, probléma megoldó képességünk elképesztően felfokozódik. És közben egyre jobban leszel, nő benned a derű és a béke.
Társadalmi szinten pedig a folyamatok szinte észrevétlenül átformálódnak, méghozzá nem fokozatosan, hanem kvantumugrás-szerűen. Ha a felszínt nézed, nem érted az okát, mi hozta létre ezt a pozitív változást ebben a kaotikusan komplex rendszerben. Azonban a pozitív változás egyszer csak ott van. És amikor ez ott lesz, biztos tudod majd, mindenki tudni fogja: van jövője a gyermekeinknek. Van okunk ünnepelni! Ezt az állapotot hívják Egészségnek.
Mi lesz a jövő legnagyobb felfedezése?
Ahogy a Boldogság program 2., beszélgetős részében – ami nagyon izgalmasra sikerült – elmondtam: megadatott nekünk, hogy egy különösen fontos korban élhetünk. Elképesztő sokat tehetsz ugyanis azért, hogy másképp legyen. Csöppet sem vagy kicsi és tehetetlen! Ugyanis közös az elmemezőnk. Vagyis, bármit is írsz be ebbe a közös elmemezőbe (és minden gondolatoddal, kimondott szóval, tetteddel beleírsz valamit) – mivel az egyéni és közös tudatosság fénye erősödik – egyre inkább számít. Szuperhőse vagy annak, hogy fordíts a dolgokon, hogy visszaforduljunk a szakadék pereméről.
A rendszeres közös meditáció egy remek eszköze annak, hogy aktívan rátalálhass, ebben a közös és hatékony, örömteli munkában neked mi a pontos szereped.
Találjunk rá együtt arra a benső képre, mely megmutatja, feltárja előttünk a jövőnk-jelenünk világát, egy olyan Föld bárkát, ahol jó élni nekünk, és jó lesz a gyermekeinknek is! És ha épp nincs gyermeked, tekintheted akár úgy is, mint a szvámik: nekik minden ember és élőlény a gyermekük.
Biztosan tudom, hogy az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők és a fák – melyek messze többek faanyagnál: velünk együttműködő, gyönyörű szellemi lények. Olyasmit tudunk adni egymásnak, olyan tágasságot és örömet, hogy azt nehéz szavakba foglalni. A meditációim során azonban arra kaptam hívást, hogy mégiscsak próbáljam meg megmutatni. Ezért írtam meg Az öt fa c. könyvemet.
Az öt fa könyv mottójának választottam Thomas Berry filozófus és katolikus pap egy fontos és magalapozott jóslatát, mely a jövő legizgalmasabb felfedezéséről szól. És ennek semmi köze a mesterséges intelligenciához, a kvantumszámítógépekhez, vagy épp az űrhajózáshoz. Sokkal elementárisabb és meglepőbb. Ez az:
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” /Thomas Berry: The great work: out way into future/
