Az üzenet ennyi: légy jó, szeretlek!
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” – Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future
A nagy csend
Enrico Fermi fizikus az 1950-es években vetett fel egy igencsak elgondolkoztató kérdést. Létezik ugyanis egy, a világ csillagászait egyre inkább frusztráló ellentmondás: az általunk észlelt, hatalmas csillagközi tér sok milliárd napja körüli láthatatlan bolygók milliárdjain majdnem biztos, hogy léteznie kell az emberhez hasonlatos, vagy előttünk járó, másik intelligens fajnak. A világűrnek, az elektromágneses jelek széles spektrumán nagyon is hangosnak kellene lenni, hallanunk kellene, hogy ezen idegen, intelligens fajok mindenfélét beszélgetnek. Mégis, hiába építettünk az elmúlt évtizedekben óriási rádióteleszkópokat, mint például az Arecibot Puerto Ricoban, a világűr mélyen hallgat. Mi lehet ennek a nagy csendnek az oka?
A Fermi-paradoxon feloldására több hipotézis született. Ted Chiang író – akinek zseniális novellájából készült a gyönyörű és felemelő Érkezés c. Oscar-díjas film – A Nagy Csend c. novellájában [1] így tolmácsolja egy kihalás szélén lévő papagájfaj üzenetét:
„Az emberi ténykedés a kihalás szélére sodorta faitámat, de nem hibáztatom őket ezért. Nem rosszindulatból tették. Egyszerűen nem figyeltek. És az emberek milyen csodás mítoszokat alkottak, micsoda képzelőerejük van! Talán ezért olyan bámulatosak a törekvéseik. Vegyük például az Arecibot. Egy ilyen tárgy megteremtése az eszközt megalkotó faj nagyszerűségéről tanúskodik. Fajtám már nem sokáig marad fenn, valószínűleg még idő előtt távozunk, és csatlakozunk a Nagy Csendhez. De mielőtt elmennénk, még üzenünk az emberiségnek. Csak abban bízunk, hogy az Arecibo képes lesz ezt meghallani.
Íme az üzenet: Légy jó. Szeretlek.”
A WWF 2024-es élő bolygó jelentése [2] szerint a megfigyelt vadon élő gerinces fajták populációi 1970 és 2020 között, 50 év alatt drámai mértékben, átlagosan 73%-al fogyatkoztak meg. Az éghajlatváltozás különösen Latin-Amerika és a Karib-térség vadvilágának populációját veszélyezteti, ahol átlagosan 95%-os csökkenést mértek – vagyis amit Ted írt a papagájok kapcsán, sajnos igaz.
És mi a gond ezzel? Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem) elég kemény, tudományosan megalapozott előrejelzést tár elénk [3]:
„2040 körüli időpontra teszik a kutatók a nagy összeomlás kezdetét, amikor a világon mindenhol elkezd majd megszűnni a mezőgazdaság. Globális aszály, porviharok, menekülő, éhező és vándorló ember százmillióit láttatja ez a kép. És mindennek az a vonzata, hogy kb. 2080-ra kipusztul az emberiség 90-95%-a.”
– a részleteket lásd az Árnyékból szövődő fény: jog, környezet, spiritualitás c. írásomban.
Mégis, azzal zárja Ted az írását, hogy Légy jó, szeretlek! Ez szerinted fájdalmas búcsú, vagy bíztatás? – azaz rendbe tudjuk hozni katasztrófa szélére sodort világunkat?
Az idegenek még itt vannak
Egy nemrég megjelent zseniális könyvet ajánlanék ezen a ponton a figyelmedbe. Zoë Schlanger: Fényvők – Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet titkairól? c. könyvéből többek között megtudhatjuk, hogy 2012-ben a Cambridge-i Egyetemen tartott tudományos konferencia résztvevői hivatalosan kimondták, hogy valamennyi emlős, madár, és számos egyéb élőlény, köztük a polip is rendelkezik tudattal [4].
Zoë könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a növényvilág is intelligens: pl. vannak olyan növények, amelyek észlelik, ha közeli rokonaik növekednek mellettük, és képesek két napon belül úgy átrendezni levélzetüket, hogy ne árnyékolják kistestvéreiket. Sőt, az is kiderült, hogy a növények, úgy tűnik, a „hallásukkal” képesek feltérképezni, merre van az éltető víz a talajban: a gyökerekben lévő folyadékban apró légbuborékok keletkeznek, és amikor ezek összeroppannak (kavitáció), akkor egy pattanó hang keletkezik. Ez a pattanó hang várhatóan hasonlóképp viselkedik, mint a denevér ultrahang lokátora. A növényt talán ez a képessége is segíti abban, hogy feltérképezhesse, merre kell fordulnia a kis gyökérvégződésnek, hogy éltető vízhez közelítsen, vagy épp kikerülje a köveket? Kiderült az is, hogy a növények is kommunikálnak egymással, valamint a rovar és állatvilággal, sőt emlékeznek, mi több, számolni is tudnak. Talán velünk is próbálnak valamiképp kommunikálni?
Akárhogy is, úgy tűnik, hogy itt a földön sok-sok idegen, intelligens fajjal vagyunk összezárva, akik talán szívesen beszédbe elegyednének velünk, sőt, megkockáztatom: jó ideje próbálkoznak azzal, hogy megtanítsanak nekünk valami kardinálisat, de mi egész egyszerűen – néhány embert kivéve – nem figyelünk rájuk. Sőt, fokozatosan elnémítjuk azokat a lényeket, akik velünk élnek, és közben egyre inkább ráncoljuk a homlokunkat, és nem értjük: ugyan miért van olyan nagy csend a kozmoszban? Miért vagyunk elszigetelve az intelligens földönkívüliektől, akik segítő kezet nyújthatnának számunkra, valahogy úgy, mint az Érkezésben?
Vajon miért tanította Hermész Triszmegisztosz sok ezer évvel ezelőtt azt, hogy „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van”? [5]
Na, jó, oké, akkor keressük a ránk boruló „hangszigetelő búra” kulcsát idelent. De hogyan érthetnénk meg, sőt, érezhetnénk át végre, amit az állat és növényvilág üzen? És mire taníthatnának meg minket?
Univerzumok titka
Nemrég tartottam egy előadást arról, hogyan képes minket gyógyítani az erdő, hogyan képes kioldani a bennünk megrekedt feszültségeket, sőt kitágítani minket, hogy átélhessük: csöppet sem vagyunk egyedül, és meg tudunk birkózni majd az előttünk álló feladatokkal.
A közönségtől sok jó kérdést kaptam, de az egyik különösen megragadott: oké, hogy engem az erdő feltölt, de számít-e ez, ha a világ körülöttem mindeközben háborúra készül, illetve bele vagyunk millió szállal ragadva az önpusztító fogyasztási őrületbe?
A válaszhoz az kell, hogy tisztázzuk a vonatkoztatási rendszer kérdését. A helyzet ugyanis az, hogy a tudatosságnak szintjei vannak, és ezek az uralkodó érzés és világfelfogásban is megmutatkoznak [6], azaz a világ másképp fest az egyes tudatszinteken. (Ha nem hiszed, egyszerű példa: más-e a világod, amikor alszol?)
A tudatosság egy bizonyos szintjén azt képzeljük, hogy van egy közös objektív világ, amire kis emberként nemigen tudunk hatást gyakorolni. Visz minket magával az ár. Hacsak kellő hatalomra nem teszünk szert, igaz? Nos, ez az elmebaj elég jól ismert a világtörténelemből. És remélem, azt is látod már, hogy ez egy olyan zsákutca, amely brutális szenvedések sorozatához vezet.
Az egyéni fejlődésben van egy pont, amikor a világlátásom radikálisan átalakul: rájövök, hogy nem létezik olyan, hogy objektív világ. Nagyon eltérő világot tapasztalok én, és a tőlem akár pár 100 méterre élő hajléktalan társam, vagy épp az az ember, akinek Ukrajnában vagy Palesztinában rakétatalálat érte az otthonát. De még a közeli családtagom is teljesen másképp látja az életét, másképp fest számára a jövő, mást tart fontosnak és másra figyel. Mindaz, amit tapasztalok, az én elmémben jelenik meg. Szóval a helyzet az, hogy minden ember önálló Univerzum. Vagyis, ha mást akarok tapasztalni a világomban, azért egyedül én tudok tenni valamit.
Természetesen ezek az Univerzumok egymást áthatják, és alakíthatják – lényegében a Te elméd és az én elmém egy, de ahhoz, hogy ezt átélhessük, szükségünk van valami látszólag „kívülállóra”. Pl. arra, hogy meditációt vagy más tudatszint emelő-tágító technikákat gyakoroljunk, vagy megfelelően érintkezzünk a minket körülvevő élővilággal, pl. az erdővel. Azaz kaphatunk és kapunk is segítséget – „kívülről”. De ezt a segítségnyújtást minden embernek magának kell kezdeményeznie, belülről kiindulva.
Van azonban itt még egy érdekes szempont: mégiscsak valamiképp közös a jövőnk.
Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász rájött arra, hogy közös, ún. normatív jövőkép nélkül nem tudunk hatékonyan pozitív jövő irányába lépdelni. Ha előre pillantunk, annyira eltérő a jövőképünk, annyira más az egyéni Univerzumunk, hogy mindenki mást akar majd létrehozni, és így kicsit olyanokká válunk, mint homokszemek a fénypászmában: keringünk, egymásnak ütközünk, és lényegében társadalmi szinten egy olyan kritikus katasztrófa-helyzethez jutunk, amiben most épp együtt ülünk.
Alexszandra kb. 15 éve dolgozik a backcastingnek nevett, gyakorlatias pozitív jövőformálási módszerrel. A backcasting szemben az időjárás előrejelzéssel, azaz a forecastinggel, amolyan visszafelé hatás az időben. A backcastingnek az a lényege ugyanis, hogy emberek egy adott témában összeraknak egy közös normatív jövőképet, ami szerintük 30-50 év múlva megvalósul majd. És utána lépésről lépésre visszafejtik, milyen társadalmi, szakpolitikai változtatásokra van szükség, hogy ide elérhessünk [7].
Na, de akkor, hogy hozzuk ezt a kettőt össze? Egyfelöl mindenki önálló Univerzum, másfelöl azonban mégiscsak egy közös jövőnk van, sőt jó lenne valamiféle közös pozitív jövőkép felé menetelni, igaz? De vajon nagyon eltérő tudatossággal bíró emberek tudnak-e teremteni közös, pozitív jövőképet?
Az előre és visszafelé áramló idő
Egy kvantumrészecske antirészecske párja lényegében az adott részecske, ami visszafelé utazik az időben; egy pozitron az időben visszafelé utazó elektron. Mindkét időáramot a kvantumfizikusok ismerik, és alkalmazzák a részecskefizikai folyamatok számítása során.
A kétféle időáramlat azonban nem csak a mikrovilág szintjén jelenik meg. Kétféle energiát és időáramot foghatunk be a vitorlánkba: az egyik az ok-okozatiság előrefelé mutató időárama. Ez kapcsolódik a mindennapi tapasztalatokkal: teszek valamit, és ennek megvan a következménye. Ahhoz, hogy az egyéni Univerzumunkban változás legyen, mozgásba kell hoznunk a teremtő energiát: elsőként ki kell tudnunk találni, hogy melyik hajóra szeretnénk felszállni. Ennek hatékony technikáját ebben a videóban összefoglaltam Neked.
Ahhoz azonban, hogy fel is szálljunk a hajóra, az kell, hogy elhessegessük azokat a fékező, blokkoló tudattartalmakat, melyek próbálnak minket az eddigi keréknyomban tartani. Ehhez az akaraterőt kell megéreznünk és felerősítenünk magunkban, azt a jövőből fúvó szelet, mely majd repíti a hajónk. Amikor ezt megtaláltunk, bármi is akar eltéríteni, azt mondjuk majd: én akkor is megyek! Nem tudom pontosan, hogyan lesz, miért megyek el oda, miért választom ezt a hivatást, ezt a tanfolyamot, miért akarom csinálni, amit csinálok, de vonz, és teszem, amit tennem kell.
Amiatt nem látod ebben az esetben előre a dolgokat, mert az akaraterő a visszafelé áramló időhöz és energiához kapcsolódik, azaz az ok, amiért a dolgokat teszed a jövőben van, csak később fog számodra kibontakozni. A visszafelé áramló időhöz kapcsolódik a jövőbe vetett hit, és a remény ereje. A pszichológusok jól tudják, hogy pozitív jövőkép nélkül nem lehet egyetlen szenvedélybetegségből sem kikerülni. E nélkül nincs sem egyéni, sem társadalmi gyógyulás.
Azt állítom, hogy mindkettő energia áramlatra szükségünk van, akár az egyéni Univerzumunkban akarunk helyre tenni valamit, akár közös, normatív pozitív jövőt akarunk teremteni, és backcastinggel összefűzni a jelenünkkel. Ha csak az egyiket vagy a másikat használjuk, a törekvésünk nem tud majd megvalósulni.
És most jön az első csoda – azaz meglepő természeti felismerés: az erdőben olyan fák, entitások fűződnek egybe, akik mindkettő energiaáramot képesek megmozdítani bennünk. Pl. vannak fák, akik az előrefelé áramló időhöz kapcsolódnak: ilyen pl. a vadkörte, a bükk, a tölgy vagy a kőris. És vannak olyan egyedek az erdő összefonódott élő közösségében, akik segíthetnek a visszafelé áramló időt megérezni, és rátalálni a hitünkre és akaraterőnkre: ilyenek pl. a vadcseresznye, a fenyőfélék, a dió vagy az égerfa.
És akkor jöjjön egy másik csoda: az erdővel való kapcsolat képes összehangolni és felemelni a tudatosságunkat, hogy hatékony legyen a pozitív jövőteremtő törekvésünk. Úgy vélem épp a minket körülvevő „ismeretlen intelligencia” tud segíteni tehát minket abban, hogy ráláthassunk arra, mi felé szeretnénk haladni, és hogy a napi elterelő hatások ellenére meg is akarjuk tenni a szükséges lépéseket.
Hogyan győződhetnénk meg a fenti állítások – tudományos nyelven hipotézisek – helyességéről, működőképességéről?
- Egyéni szinten nem tudsz kontrollcsoportot képezni. Viszont kijárhatsz az erdőbe, és rendszeresen részt vehetsz terápiás erdőfürdőkön, vagy erdőmeditációs sétákon, túrákon, és megfigyelheted, hogyan alakul az életed, és az általad észlelt Világ. Ennek nyomon követesére hatékony eszköz a naplóvezetés.
- Közösségi szinten már alkothatunk kontrollcsoportot; így az egyik csoport olyan emberekből állhatna, akik megrögzött városlakók, azaz akik alig járnak erdőbe; a másik csoport pedig olyan emberekből állna, akik rendszeresen vesznek részt erdőkapcsolatot ébresztő vezetett foglalkozásokon. Mindkét csoport ugyanazt a megoldandó társadalmi feladatot kapná: alkosson közös normatív jövőképet egy társadalmilag fontos részterületen, és a backcasting módszerével tárja fel, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy összeérjen a jövőkép a jelennel. Majd kövessük nyomon a következő évtizedben a csoport tagjait. Ki mennyire vesz részt aktívan a megformált pozitív jövőkép létrehozásában, és milyen eredményeket ér el a csoport?
Mit nyerhetünk mindezzel?
Zoë könyvéből megtudhatjuk például, miért harapdálja az éhező poszméh a feketemustár levelét, holott az nem ad számára táplálékot; így ír róla:
„A virágoknak még egy teljes hónapjuk volt hátra, hogy virágot bontsanak. Addig a méhek semmiképpen sem tudtak volna életben maradni. Ám amint de Moraes megfigyelte, elkezdték harapdálni a mustárnövények leveleit, amelyek virágai már másnapra kinyíltak. A méhek pedig teleitták magukat a nektárral, és életben maradtak. […] A jelenség a méhek számára előnyös gondolta magában Consuelo, de a növények is jól járnak, hiszen akkor bontanak szirmot, amikor ott vannak körülöttük a virágaikat beporzó méhek. A természetben már csak így működik az időzítés: minden egyes faj más fajoktól függ így vagy úgy. Ha nincs meg közöttük a szükséges összhang, valamennyien rajtavesztenek. A túlélésük attól függ, hogy sikerül-e kommunikációs csatornát kiépíteniük a fajok közötti választóvonalon át.”
Az erdő, mint „rádióteleszkóp”
Most érkeztünk el ahhoz, hogy megválaszolhassuk a korábbi kérdéseket: Hogyan érezhetnénk át azt, amit az állat és növényvilág üzen? És mire taníthatnak meg minket ezek az idegen intelligenciák?
A rádióteleszkópok építői, akik a csillagos eget kutatják, rájöttek arra, hogy az érzékenység fokozásához sok-sok antennát kell összekapcsolniuk és összhangban működtetniük. Hasonlóképp, ahhoz, hogy meghalljuk a Világegyetem hangjait, az szükséges, hogy kinyissuk saját Univerzumunk észlelési terét, azaz az kell, hogy kitáguljunk mi magunk is, belül. És tapasztalatom szerint épp ezt a tágasság élményt tudja megadni nekünk pl. a növényvilággal, az erdővel való kapcsolat.
Kamaszként egyik nagy kedvencem Szergej Sznyegov: Istenembrek c. könyve volt [8]. Benne akadtam rá az emberiség egy olyan „normatív jövőképére”, amely mély lelkesedést ébresztett bennem. Ebben a könyvben az ember az Univerzumban élő sokféle intelligens faj segítője, összekötője, oltalmazója. Sznyegov könyvét olvasva büszke voltam rá, hogy embernek születtem. Zárszóként ebből idéznék:
„A kapcsolatrendszerem, az anyagi és szellemi kapcsolataim alapján ítéljetek rólam, annak alapján, ami az egész világgal összeköt engem. És akkor majd csodálkozva értitek meg, hogy én, az apró kis lény egyenlő nagyságú vagyok a világmindenséggel. És hogy valamennyiünkben benne van az egész világmindenség, mivel valamennyünk nem egyéb, mint a világmindenség mélységes megértése, hogy mi vagyunk a világmindenség önmegértése. Mert én vagyok az élet, mindegyikünk maga az élet.”
Nem kevesebb, mint a túlélésünk hogyanja a kérdés. Az első bátorító üzeneteket a minket körülvevő élővilágtól már megkaptuk. Ha röviden akarnám összegezni ennek a lényegét, így hangzik: Légy jó, szeretlek!
Hivatkozások
[1] A Nagy Csend c. novella magyar nyelven Ted Chiang: Kilégzés és más novellák c. kötetében jelent meg. Agave Kiadó, 2022. A Nagy Csend novellát Molnár Barta Eleonóra fordította magyarra.
[2] A WWF 2024-es élő bolygó jelentése itt olvasható magyarul.
[3] Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem, Környezetmérnöki Tanszék): A jövő neve élet: megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja, Magyar klímavédelmi Kft, 2021. Lásd: https://justdobetterworld.hu/
[4] Zoë Schlanger: Fényvők – Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet titkairól? Open Books Kiadó, 2025. A hivatkozott Cambidge-i konszenzus az állati tudatról a 2. fejezet, 71. old, található, és a könyv 2. fejezet [23] hivatkozása tartalmazza az eredeti angol nyelvű cikket.
[5] Hermész Triszmgisztosz művét érdemes Hamvas Béla: Tabula Smaragdina fordításában olvasni.
[6] A Hawkins-i tudattérképet, mely többek közt a szerző ERŐ kontra erő (Power vs. force) c. könyvében jelenik meg, itt is megtaláljuk.
[7] Dr. Köves Alexandra: vissza a jövőből: Komplex, rendszerszintű problémákra adott lehetséges válaszok kutatása a backcasting módszer segítségével, Prosperitas Vol. III. 2016/2. (17–36.), a cikk elérhető itt.
[8] Szergej Sznyegov: Istenemberek I.-II., Móra Könyvkiadó, 1988.