A kígyók és a kígyóerő
„Jézus érzi, hogy sikerült teljesítenie az Atya akaratát: a leggonoszabb kígyóörvénylés közepette megszülte a szeretetet. Ez a teremtés célja: az eredendő Gyűlöletet átminősíteni Szeretetté. Ez az az út, amelyen mindannyian járunk. Csakhogy ez egy nagyon hosszú út. Mert a kígyónak sok ezer feje van.” (Müller Péter: Kígyó és kereszt)
A jó vagy a rossz, vagy mindkettő?
Honnan származik az emberi élet sokféle félelme, fájdalma? Honnan származik az agresszió, a csalás és az árulás? Hát az örökös háború? Miért súlyt minket megannyi fájdalmas betegség?
Nemrég tartottam egy előadást Veres Mónikával és Bóna Lászlóval, melynek címe A Béke Te magad légy! volt. Bóna László számomra új és elég megdöbbentő dolgokat tárt fel. Arról beszélt, hogy megvizsgálta az elmúlt évek nagy kríziseinek közös jellemzőit. A covid-19-nek, az ukrán-orosz háborúnak, a klímaválságnak, melyet az egyik legerősebb, reális szorongásforrás jelenleg; a kutatók szerint nagyjából 17 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a teljes összeomlást. Szóval Bóna László megvizsgálta, hogy reagáltak és reagálnak ezekben a szorongató, félelemkeltő helyzetekben az emberek, összeírta a kollektív tüneteket. Majd megkereste, hogy melyik szer okoz hasonló tüneteket. És az anacardium jött ki, a kesudió. Ezt a szert a homeopaták leggyakrabban akkor adják, amikor valakinél rákos megbetegedést diagnosztizálnak. Az anacardiumot a kesudió vékony barna hártyájából készítik (mi már enélkül kapjuk a boltokban, de van egy épp olyan vékony barna héja, mint a mogyorónak). Abból a részéből készítik ezt a rákot gyógyító szert, ami elválasztja a keserűt az édestől.
Miről szólt pl. a covid-19 válság? Azt mondtuk például: ez az ember őrült, sőt közveszélyes, hogy megtagadja azt, hogy beadják neki a minket megmentő oltást. Vagy épp azt mondtuk: ez az ember őrült, hogy beadatja magának, sőt még a gyerekének ezt a kiteszteletlen vackot, hisz épp ez fogja megbetegíteni, talán meg is öli vele magát vagy a gyerekét. Két szemben álló nézőpont van. Két vélt ellenség. Van tehát az egyik fél, aki a jó, és ott van a másik, aki helytelenül jár el, sőt, ostobán. Melyik oldalra állsz?
Amikor körbe nézünk és keressük jószándékkal, hogy akkor most mit csináljunk, azokat a híreket fogjuk kiszűrni, amelyek minket igazolnak, a mi álláspontunkat erősítik. A közösségi média épp erre van kihegyezve: azt a véleményt, hírt kapod, amit a mesterséges intelligencia úgy ítél, hogy szeretni fogsz. A meggyőződésed egyre erősödik. A mérleghinta elbillen. És egyszer csak ott találod magad a „jó” oldalon. A gond csak az, hogy a másik oldalon lévő is ugyanazt képzeli, hogy ő a „jó” oldalon áll. Ez a hollywoodi narratíva. A szuperhősök világa, akik a „jó” oldalon állnak, és folyamatos véres harcban állnak a gonosszal.
És mindeközben mélyen belül tudjuk, hogy a másik oldalnak is valahol igaza van. A jin-jang egymást kiegészítő fekete és fehér részében mindig ott egy pont a másik oldalból. De ezt a hangot el kell nyomnunk magunkban. Ezt nem lehet megemészteni! Nem is mutathatjuk ki. Mert félünk, hogy ez még jobban eltávolítana minket egymástól. Ezért bezárjuk egy koporsó daganatba az életünk minden ellentmondását és elnyomott félelmünket.
És akkor mi az, ami a gyógyulás felé visz? Mit tud az édes-keserű határán lévő hártyából készített szer? Mindenekelőtt azt tudja, hogy képessé tesz arra, hogy felülemelkedhessünk a jó és rossz izolációs képzetén. Segít rálátni, hogy az életutak és a hozzá kapcsolódó döntések nagyon különbözőek lehetnek, és annak ellenére, hogy nagyon különbözőek, lehet, hogy mindegyik rendben van. Egyik embert igen is megmentette az oltás. A másik embert pedig megölte.
Másrészt megértheted azt is, hogy ha bezárod egy daganat-koporsóba a benned lévő negatív erőket, félelmeket, fájdalmakat, azok előbb-utóbb megmutatják magukat. Ezeket az erőket meg kell tanulni kezelni, mert végső soron a felemelkedésed szolgálják. Végső soron a békét és közös jól létünket szolgálják. De hogyan?
A Béke Te magad légy előadásunkat 2024. jan. 21-ig itt megnézheted.
Az élet gyógyító drámája
Létezik egy Neked kijelölt életút. Ez a te dharmád, a sorsod. Ha nem azt az utat járod, ami a sorsod, ami a te dharmád, akkor az életnek nincs katarzisa. Mi a katarzis? Az aláhullás és a felemelkedés, és közben a megtisztulás: megküzdeni egy nehézséggel, hogy a maga idejében és rendjében feloldódhasson majd az, ami fájdalmas volt, nyomasztó, zavaró, félelmetes. Meg kell küzdeni az kígyó valamelyik fejével.
Ha az életem tompa és langyos, ha nincs benne fejlődés, felemelkedés, akkor a végigélt élet lényegében haszontalan. Olyan, mint egy Csehov dráma – mondja Müller Péter: „Hősei mind vágyódnak valamire, terveznek, reménykednek, töprengenek – de mivel a katarzisig nem jutnak el: nem történik velük semmi. Csak hervadoznak, és isznak, és panaszkodnak, és tűnődnek, és elmúlnak.” Ilyen az elvesztegetett életidő. Pedig az életidő a legnagyobb ajándék, amit kaptunk.
A mozifilmekben bemutatott szuperhősök épp ezért olyan vonzók, mert egy rövid ideig, velük azonosulva, kiléphetünk a mindennapok tompa, csehovi egyhangúságából. Ám megoldást nem adnak, nem fedik fel a neked kirendelt életutat, nem segítenek az életed nehézségeire megoldást találni. És visszazökkentve a mindennapokba, talán még fájóbb az összkép.
Tehát mi a kulcs ahhoz, hogy megélhesd, az életednek minden tompasága, monotonitása, vagy épp nehézsége, fájdalma ellenére igen is van értelme? Hogyan tudod elérni, hogy egészségbe és örömbe oldódhasson az életed? A saját utadat járd!
Amikor Ardzsúna kilovagol a Kurushétra csatamezőre a harcra felsorakozott két sereg közé, és körbe néz, ott látja mindkét seregben barátait, tanítót, rokonait. És azt mondja a kocsihajtó Krisnának: na ezt én nem csinálom! Nem, én nem harcolok! És akkor Krisna megmutatja neki, hogy az ő életútja nem az, hogy elvonuljon egy barlangba és szent remete legyen. Hanem az, hogy vegye fel a kardját, még akkor is, ha fájdalmas. A saját életútját kell élnie, neki most a harcos útját kell járnia. És ha majd ezt az utat bejárta, ha ezzel a kígyóval megküzdött, akkor majd tovább léphet. Ha elvonulna egy barlangba, és a szent remeteséget hirdetne, egy álszent lenne csupán, és tele lenne az élete keserűséggel, majd előbb-utóbb fájdalmas betegséggel.
Alászálló és felemelkedő energiák: nágák és a kundalíni
Az ember a földi létsíkon él, amit Bhu-lókának is hívnak a jógik. Nem csak a fizikai testből állsz: te vagy az érzelmeid, gondolataid, benne vagy a szociális kapcsolataidban. Egy összetett energia rendszerrel rendelkezel. Nádik, azaz energia és információs pályák ezrein fűződsz önmagadhoz és a világhoz, melyben élsz. És ebben a fizikai testnél tágasabb energia rendszerben vannak csakráid: energiát és információt fogadó, adó és elosztó központok. Ezek a csakrák egyben hozzáfűznek más létsíkokhoz is.
A muladhára vagy gyökérközpont alatt van még 7 fontos csakránk, ezek a tálák. Legmélyebben fekvő csakránk a patála, mely a lábfejünkben helyezkedik el, pontosabban oda vetül. Az ehhez kapcsolódó létsík a nágák, a kígyók otthona. Ebből a világból vetül az életünkbe például a kegyetlenség és az agresszió. Hasonlóan, a többi hat alsóbb létsíkból, azaz tála-lókából vetül életünkbe például a féltékenység, az irigység, a félelem és önzés – vagyis sok negatív, lehúzó minőség, amit lépten-nyomon megtapasztalunk. Ezek azok a minőségek, azok a kígyók, amelyekkel meg kell küzdenünk.
A tálák létszintjén élő lényeknek egyetlen lehetősége van: a szegény gazdag lesz, a gazdag pedig elszegényedik. A gyengét kifosztják, megölik, aztán fordul a kocka, és az erősre is rátámadnak, megkínozzák és megölik. Nincs kiút a kígyók ékkövének és az aranynak, az elnyomó hatalom játszmáinak a bűvköréből, legalábbis önerőből nincs. A tála-lókák létszintjén nincs önzetlenség, adakozás, elvárások nélküli segítség. Mi azonban nem ezen a létszinten élünk!
A földi létsíkon, ahol élünk, lehetőséget kaptunk a felemelkedésre. A muladhára és gyökérközpontban ott van feltekeredve egy hatalmas lehetőség, egy hatalmas energia. Ez a kundalíni, mely szintén kígyó formájában van jelen. Amikor ez az erő elindul felfelé, megnő a stabilitásunk, felerősödik bennünk az életöröm, megjelenik az életünkben a kreativitás. Majd ahogy ez az energia tovább emelkedik, megjelenik bennünk az együttérzés, a megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet. Ez az emberi élet potenciálja, amit együtt kibontakoztathatunk.
Fontos értened, hogy nem szükséges hinned abban, hogy léteznek a földi létsíkon kívüli más létsíkok, sem abban, hogy léteznek nádik vagy csakrák. Amikor pl. a tála-lókák befolyásáról írok, azt azért írom, hogy tudd, a jóga módszereket kínál arra, hogy az életedben megjelenő negatív hatásokat gyengíthesd. Azaz, ha gyakorlod a megfelelő eljárásokat, akkor megtapasztalhatod, hogy elkezd csökkenni az életedben pl. a félelem, az indulatosság, a csalás vagy az agresszió. Ha pedig olyan gyakorlatokat végzel, ami megerősíti a gyökérközpont és az a feletti energiaközpontok működését, azt tapasztalod majd, hogy megnő az életedben a biztonság, felerősödik a tetterőd, vagy végre megéled, hogy hallható vagy, vagy hogy szeretnek, hogy könnyedén adsz, vagy például felerősödik az életedben az életöröm. A jógához tehát nem szükséges hinni. Azonban, ha gyakorlod, sokrétű pozitív változást hoz majd az életedbe.
Vajon ezt a felemelkedő erőt miért szimbolizáljak ismét kígyóval? Azért, mert a gyakorlásban elsődleges fontosságú a fokozatosság és a kitartó, szelíd, erőszakmentes bánásmód önmagunkkal. Ha nem így teszel, és a változást túl gyorsan akarod elérni, a kígyó beléd mar. A jóga gyakorlásának alapja az ahimsza, azaz az erőszakmentesség.
Három kígyóval az öröklét kapujáig
A felemelkedő kígyó azonban nem is egy kígyó. Hermész botjára, a Caduceusra két kígyó csavarodik. A két kígyó a két fő energiapályát, az ida – azaz lényünk női, befogadó minőséget, és a pingalát, a férfias, kiáradó minőséget szimbolizálja. A Hold és a Nap. A bot maga a szusumna nádi, a fő energiapálya, melyben a spirituális energia, a kundalini kígyója felemelkedik a gerincünk mentén. Ehhez az emelkedéshez pedig az kell, hogy lényünk női és férfi oldala kiegyenlített legyen. Ennek a művészetét nevezik hatha jógának.
Természetesen ez a kiegyenlítettség nem hozható létre azzal, ha saját nemünket megváltoztatjuk. Az egyensúly azáltal születik, hogy férfiként megélem és elismerem a női, befogadó oldalam erejét, és nőként felismerem és megélem saját férfi, teremtő és kiáradó részem erejét. Egy párkapcsolat akkor működik jól, ha a két fél segíti egymást, hogy mindketten ezt a benső harmóniát megteremthessék önmagukban. Ha segítik egymást saját életútjuk kibontakoztatásában.
A három kígyó, az ida és a pingala, valamint a szusumna végül az ádzsna központba nyújtja fel a fejét. Az ádzsná csakra vagy 3. szemünk szerepe az, hogy az univerzális információs folyamból képesek legyünk kiszűrni azt az információt mely a személyes dharmánkhoz, az életutunkhoz szükséges. Ez a szűrő bennünk a Buddhi. Ez az intuíció székhelye. Ez a központ segít, hogy felismerjük mások elejtett szavaiban az útmutatást. Amikor ez kellően aktívvá válik, akár egy lehulló falevél, egy csöndes tó látványa, vagy akár a vonat ablakából figyelt elsuhanó házak képe is rádöbbentsen arra, merre kell, hogy haladj az úton.
Aha, tehát akkor az ádzsnát kell ébreszteni, hogy a saját életutamat járhassam?
Az a helyzet, hogy az energiaközpontokat csak együtt, összehangolt módon szabadna csak erősíteni. Mondok egy példát: ha valaki elkezd az ádzsná központra, azaz a 3. szemére „gyúrni”, akkor előbb-utóbb látni, hallani, érezni fogja mások gondolatait. És akkor megérzi majd azt is, hogy ez meg ez az ember bizony nagyon nem szeret engem. Ahhoz, hogy ennek ellenére vele tudjak maradni – ha ez a közös dharmánk része –, kellően erős anaháta, azaz szívközpont kell, és megfelelően erős múladhára, hogy mindeközben elég stabilnak is érezzem magam. Hogy a stabilitásom és biztonságom önmagamban nyugodjon, és ne a másik embertől függjön. Tehát, ha a 3. szemet nyitom a többi erősítése nélkül, sok fájdalmas helyzetet hozhatok az életembe. Csak akkor tudom az életeseményeket helyesen menedzselni, ha az energiarendszerem kiegyenlített. A kundalini kígyója csak ebben a benső kiegyensúlyozottságban tud fájdalom nélkül felemelkedni.
A három kígyó, az ida és a pingala, valamint a szusumna tehát az ádzsna központba nyújtja fel a fejét. Itt találkoznak ismét, ám tovább nem haladhatnak. Magasabbra nem érhetünk el a bennünk rejtőző kígyók erejével.
Azonban emberi lényként magasabbra is emelkedhetünk – akkor, amikor ez megadatik. Akkor adatik meg, amikor felkészültek vagyunk rá. A belső egyensúly megadja az oltalom erejét, és a rezzenéstelen stabilitást. Az éber, koncentrált figyelem és ellazult jelenlét meghozza a meditáló lélek számára a nagy átalakulást: a világ kitágul és a kicsi, magányos egyén rádöbben, hogy sokkal tágasabb, lényegében egy az Egésszel. Az ádzsná fölött megszűnik az idő. Megszűnik a feszültség az elmúlástól, mert aki ide elért, megtapasztalja: semmi lényeges nem múlik el benne soha.
Állítólag ez az a pont, ahol az ember teljesen szabadon dönthet az élete felől. És ez az a pont, ahol megszűnik annak képzete, hogy nekem van egy önálló sorsom és életem.
„Ebben a pillanatban Isten sorsa beteljesedett. A legvadabb gyűlölet és eltaszítás pillanatában megszületett a mindenkit átölelő szeretet.” (Müller Péter: Kígyó és kereszt)
