A gyógyító láz
Ha jön egy betegség, fogadd úgy, mint egy vendéget, szeretettel… Mondd neki: tudom, nem azért jöttél, hogy fájdalmat okozz nekem, hanem, hogy emlékeztess arra, hogy valamit ki kell javítanom. /Paramahamsa Prajnanananda/
Emlékszem, jó pár éve, ha a gyerekeim lázasak lettek, bizony adtam nekik lázlehúzó szirupot már 38.5 fokos láz esetén is. Miért? Mert jó volt látnom, hogy végre tudnak aludni, pihenni – gondoltam, nagy szükségük van rá, hogy gyógyuljanak; és bizony gyakran Páromnak és nekem is nagy szükségünk volt egy nyugodt éjszakára.
Ma ezt a kérdést már máshogy látom.
Tudom, hogy a lázas állapot kifejezetten gyógyító. És eltekintve néhány ritka helyzettől, nem szabad a lázat csillapítani.
Ennek tudományos evidenciái vannak. És személyes tapasztalatom önmagomon, gyerekeimen támasztja ezt alá. Megmutatom alább azt is, hogyan érdemes kezelni a lázat, és mi segíti, hogy a lázas állapotot követő testi tisztulás gyorsabb és könnyebb legyen.
Tudományos evidencia: a láz hasznos
Lássuk mindenekelőtt a tudományos tényeket. Egy 2012-es klinikai kutatásokra támaszkodó átfogó és összegző tanulmány szerint a test hőmérsékletét a betegség során a hypotalamusz precízen szabályozza (kivéve hyperthermia esetén). A cikk szerint semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a 40-42 °C fokos láz esetén a szövetek bármilyen módon is károsulnának.
Nem lép tehát fel, még magas láz esetén sem agy vagy szív károsodás.
Ugyanakkor jól ismerjük azt is, hogy a megnövekedett testhőmérséklet felerősíti az immunrendszer aktivitását, beleértve az interleukin-1, a citolikus T-sejtek, a B-sejtek, valamint az immunoglobulin szintézist. Mi több, az INF, mely egy erős anti-virális anyag, 40 °C felett kezdi kifejteni a hatását.
Ha tehát akár gyógyszerekkel, akár más módon pl. hűtőfürdővel csökkentjük a lázat, a szervezet védekező mechanizmusát és így a betegség normál lefolyását számottevően hátráltatjuk.
A lázgörcs-sztori egy hamis MÉM
Amikor csecsemők voltak a gyerekeim, a gyerekorvos alaposan ránk ijesztett: végzetes lázgörcs bármikor jöhet, mondta, ezért mindig legyen nálunk ezt megakadályozó lázlehúzó kúp.
A tudomány azonban mára már továbblépet (és csak remélem, hogy az akkori gyerekorvosunk is, és nem ijesztgeti feleslegesen a szülőket ). Döbbenetes, de bebizonyosodott, hogy a lázgörcs előfordulása nem csökkenthető lázlehúzó gyógyszerekkel (sem paracetamollal, sem pedig iboprofen alapú szerekkel, lásd a fent hivatkozott tanulmányt). Másrészt a lázgörcs gyakran teljesen ártatlan, és egyáltalán nem okoz semmilyen agykárosodást. Ettől sem érdemes tehát tartani.
Tehát a lázgörcs-stori egy hamis MÉM – azaz elme-vírus, mely egész generációkat fertőzött meg, beleértve a gyerekorvosokat.
Nézzünk ugyanakkor pár mellbevágó számot (szintén a fenti tanulmányból): az USA-ban a paracetamol alapú készítmények túladagolása miatt évente (!) 56,000 sürgősségi hívásra mennek ki a mentők, ebből évente 26,000 korházi kezelés lesz, és mindebből évente mintegy 450 halálos kimenetelűvé válik. Elgondolkodtató, igaz?
Milyen esetben szükséges lázat csillapítani?
Van néhány olyan helyzet, amikor fontos lehet a lázat csillapítani. Pl. ha a szervezet hőszabályzó mechanizmusa sérült (hyperthermia, ami egy ritka betegség), illetve akkor, ha bizonyos krónikus betegségek állnak fenn, így pl. szív- és érrendszeri betegségek, valamint súlyos krónikus légzőszervi betegségek. Illetve akkor, ha a beteg sokkos állapotba kerül, vagy elvesztette az öntudatát. Fontos tudni, hogy ezek a helyzetek igen ritkák, és
Sosem a láz az alapvető probléma, hanem a lázas állapot mögött kialakult akkut vagy krónikus állapot, amit fontos megfelelően kezelni.
Összegezve:
- A lázcsillapítás még tartósan magas láz esetén sem indokolt.
- A láz hasznos, mert hatékonyan segíti a szervezet gyógyulását.
Mi a 4 legfontosabb dolog, amit tehetünk láz esetén?
1.) A meleg vizes palack: A lázat a szervezetnek fenn kell tartani, hogy a gyógyulás hatékonyan történhessen, ehhez pedig többlet energiát kell felhasználnia. Segíthetjük ezt a folyamatot, és így a szervezet jóval kevésbé merül ki a láz során (!). Készíts meleg vizes palackot: ehhez vegyél egy 1.5-2 literes műanyag palackot, töltsd fel félig hideg csapvízzel, majd tegyél bele egy tölcsért. Forralj vizet, és amikor lobog, várj pár másodpercet, majd töltsd tele vele lassan a palack másik felét a tölcséren keresztül! Zárd le, rázd össze, és vedd magadhoz az ágyba, a takaró alá, vagy add oda a lázas ápoltadnak! Teheted a háthoz/derékhoz, vagy a hashoz/májhoz közel. A gyerekeim ezt a palackot annyira megszerették, hogy kifejezetten kérik már akkor is, ha estefelé érzik, bujkál bennük valami. Így többnyire könnyebben kialusszák másnapra, vagy ha mégis lázasok lesznek, segíti őket, hogy könnyebben átvészeljék.
2.) Igyál/itass sok tiszta vizet! Méghozzá tiszta, szénsavmentes, szobahőmérsékletű vizet! Amennyit csak tudsz. Pár kortyot egyszerre, amennyi még jól esik, viszont minél gyakrabban. A gyógyuláshoz ez nélkülözhetetlen.
3.) Ha ápolsz valakit, a saját nyugalmaddal segítesz neki a legtöbbet. Szülőként, de akár akkor, ha felnőttet ápolunk, saját benső stabilitásunk és békénk átsugárzik, és ez nagyon erőteljesen segíti a beteget abban, hogy elengedje félelmeit, görcseit. Ez különösen fontos ahhoz, hogy mielőbb meggyógyulhasson, mert az öngyógyító funkciók nyugalomban tudnak csak működni. Ha tehát érzed, hogy a beteg ápolás, a láz ténye feszültté tesz, jógázz! Végezz pár ászanát, mozgasd át magad, relaxálj! Dolgozz magadon tudatosan azért, hogy segítséged, szolgálatod valóban segítség lehessen!
4.) Ha lázas lettél, add át magad! Ha lázas vagy, a láz pár napig így is úgy is odaköt majd az ágyhoz. Engedd el a munkát, a számtalan „halaszthatatlan” dolgot. Rá fog döbbenteni a folyamat, hogy nincs halaszthatatlan dolog, és ez segít majd életedet egyszerűsíteni, átrendezni, jobbá tenni. Engedd el magad, hadd, hogy megtörténhessen veled a gyógyulás – több szinten. Most épp erre van szükséged, ezért van itt.
Mit tehetünk, ha túl vagyunk a lázon, és sajog mindenünk?
Túl a lázas állapoton, különösen, ha több napig nyomtad az ágyat, feltehetőleg sajog majd mindened, az izmaid itt-ott görcsösek, fájnak, feszítenek a nyirokcsomók és beindul egy fokozott váladékozás-tisztulás. Mit lehet ilyenkor tenni?
Segíteni kell, hogy a szervezet hatékonyan megszabadulhasson a keletkezett toxinoktól, salakanyagoktól. Ehhez végezz satkarma gyakorlatokat, pl. a dzsála nétit (sós vízzel végzett orrmosás), valamint mozgasd át következetesen és rendszeresen az ízületeket és a nyirokrendszert.
Egy ilyen programot elérhetsz ebben a megelőző és regeneratív jóga-csomagban is.
A betegség tehát egy barát; örömmel kéne fogadnunk, ha pár napra betér hozzánk, és ezzel segít emlékeznünk arra, hogy fontos változtatnunk az életünkön… aztán amikor így teszünk, ő azt mondja majd: ideje mennem. Változtasd meg az élet stílusod, szokásaid, bármi is okozta a gondot! Felesleges félni a betegségektől. /Swami Paramahamsa Prajnanananda, részlet a Freedom form Fear c. könyvből/