Az ébresztő apag

Szerző: Bükki Tamás | 2024. nov 22. | Kiemelt, Tudomány és filozófia

Műszaki szakközépbe jártam, mielőtt fizikus lettem, bevallom töredelmesen. Aztán találkoztam csak a jógával és lettem jógaoktató. Szóval mondhatnánk: igen, valóban, egy lekerekített sarkú kocka vagyok, de élvezem.

Volt a középsuliban anyagismeret óránk is, bizony, évekig. Hogy miről volt szó, azt már nem tudnám megmondani, egyetlen sztorira emlékszem csak: idős tanárunknak volt egy szavajárása, ezt mondta lépten, nyomon: „Na kérem!” A fiúkkal pedig elhatároztuk, számolni fogjuk, striguláztuk a füzet margóján az elhangzott nakéremeket. Az egyik óra vége felé felerősödött a zaj, pedig szigorú ember volt az öreg: „kilencvenhét, … aszta, kilencvennyolc…, figyeljetek!…, kilencvenkilenc… és…. és …. száz!!!”. A száznál egy emberként üvöltött fel az osztály!

A középsuli után gyorsan fizikus lettem, mert többre vágytam, mint legózni, azaz kész alkatrészeket egymásba dugdosva építeni a világom, és persze volt más, súlyosabb motivációm is. Mindenesetre szerettem volna megtudni valami emlékezetes, értsd: örökérvényűt az anyagról. Az egyetemen még olyan szak is volt, hogy szilárdtestfizika, meg kondenzált anyagok fizikája – ígéretes, nem igaz?! Hát ott csak tudnak már valamit? Valami maradandót, és igazat, úgy értem. De semmi! Vagy csak szánalmasan rossz a memóriám? – az is lehet.

Apropó: a Vákuum kereskedők c. novellámat olvastad már? Arról szól, hogy milyen az, amikor a semmi megsemmisül. Még az egyetemi évek alatt írtam derűs kínomban.

Felháborító azt látni, hogy a sok anyagtudós semmit sem tud az anyagról? Vagy az, hogy valakinek van pofája ilyet állítani?

Az egyetemen betévedtem egy tudományfilozófia szemináriumra, ahol végre fiatal tanárom kimondta a lényeget: remélem senki sem hiszi maguk közül, hogy létezik olyan, hogy elektron! Az elektron – amint az kiderült – egy végtelen kicsi dolog, ami van, hogy nem is dolog, hanem egy hullám. És ha éppen részecske, azaz végtelen kicsi dolog, kiderül, hogy van pofája forogni maga körül, bár nincs olyan hogy önmaga, sőt, bár végtelen kicsi, van pofája a tömege jelentős részét az egész világegyetemben szétkenve tartani. Na kérem! Azért ez elég abszurd, nem? És ilyen abszurditások hemzsegnek-nyüzsögnek benned megszámlálhatatlanul! Annyira abszurd dolog, mint az anyag, a világon sehol sem létezik!

Na igen, persze – csapsz az asztalra joggal – de ezt mégis, hogy képzeled? A reggeli kávémat te csak ne vitasd el! Az jár nekem, függetlenül attól, mennyire abszurdok az elektronjai. Meg amblokk az egész.

Jó-jó, akkor a reggeli kávéd maradjon, külön terület. De akkor szedjük kicsit szét, miért is mondom, hogy a fizikusok semmit sem tudnak az anyagról.

Kaczvinszky József A hét bevatásban, rögtön az elején elmagyaráz egy fontos élettapasztalatot: ahogy haladsz előre a világ- és önmegismerésben, mindaz, amit tudni véltél, időről-időre, pontosabban újabb és újabb beavatási szintre érve összeomlik. Az egész világképed újra és újra darabokra hullik. Egyszerűen nem maradhatsz meg a koncepcióidnál. Nem ragadhatsz bele egy nézőpontba.

Akkor most mi az igaz, létezik anyag vagy sem? – véded a kávédat jogosan.

Amikor elalszol, más ember leszel? Aki vagy, eltűnik? Dehogy, csak egy más tudatállapotba kerülsz. Máshogy viselkedik az anyag az álmodban? Repültél már álmodban? Átmentél falakon? Más lesz a tested? Persze hogy más! Egy műtét során, altatásban, vagy egy műtéti hipnózisban, a tested nem is létezik számodra, különben beleőrülnél a fájdalomba. Szóval, hogy mi az anyag, mi a tested, az bizony tudatállapot függő.

A beavatás nulladik szintjén van asztal, és rajta ott a gőzölgő reggeli kávéd; van munkahelyed vagy éppen nincs, és vannak mindennapos gondjaid.

Ha jógázol, vagy más spirituális technikát rendszeresen gyakorolsz, az elvezet oda, hogy lazul a stressz, és kezded valahogy kívülről is látni a dolgokat; ettől időnként fellélegzel, és azt mondod, azért a mindennapi gondoknál messze több az élet! Tele van szépséggel! Felemelő, kitágító élménnyel!

Pl. lefekszel egy kidőlt fára az őszi bükkerdőben, nézed a kék eget, és a szállingózó vörösbarna bükkfaleveleket. Játszol velük. És érzed, hogy élsz, és élni jó! – ilyenek ennek a jóga cuccnak a mellékhatásai. Szóval kezdesz jól lenni. És ha fáj itt-ott, a tested vagy a lelked, vannak már technikáid, amivel egyenesbe hozhatod magad. És egyszer csak azt veszed észre, az emberek is elkezdtek máshogy viszonyulni hozzád. Valahogy kedvesebb, szelídebb, tágasabb hellyé alakult a világ! – igen, bizony nagyon más helynek látszik a világ az 1. beavatási szintről.

Megnyugtatlak, a reggeli kávéd továbbra is megmarad. Aztán jön egy pont, amikor megáll a kezedben a bögre.

Na kérem, ez az a pont, amikor rádöbbensz: anyag nem létezik! Rájössz, hogy minden, amit tapasztalsz, elméd vetítővásznán jelenik meg. Már tudod, intuitíven, mélyen: nem az agyad, azaz az anyag idegsejtekből álló összerendeződése teremti meg az elméd. Az csak egy eszköz, hogy hozzáférj az elmetartalmakhoz. Rájössz, hogy minden, amit látsz, az elme vetítővásznán jelenik csak meg. Minden, amit látsz, hallasz, gondolsz, az emlékeid, a történeteid: illúzió. Nem a valóságot látod, hanem az egónak hívott, polarizáló szemüvegen keresztük a vetítővászon 3D-s moziképeit.

Te, aki vagy, aki egy nem múló, halhatatlan létező, figyeli az illúziók moziját. Megkönnyebbülsz ugyan, mert már belülről tudod, hogy nincs olyan, hogy halál; ez az óriási teher tehát lekerült rólad. De ez az állapot magányos érzés is, mert minden más ember léte is illúzióvá olvad. Minden ember talán létezik, de akiket te megtapasztalsz, akiket ismersz, azok nem ők, csupán egy kép, a te kivetítéseid. Így ebben a formában és alakban Te tapasztalod őket. A világ minden gondja és tragédiája: benned van, ahogy a világ minden öröme és szépsége is – hát, ilyen a világ a beavatás 2. szintjén.

A természettudós ekkor döbben rá: minden, amit megfigyelt, amit látni vélt, a dolgok közt ható erők, a fizikai és kémiai törvények, melyeket axiómaként kezelt, semmivel sem valóságosabbak, mint a tél első hava. Kivetítés minden gondolat, minden törvény.

Ezen a ponton aztán egy új fordulat jön, mert az „úton” nem lehet megállni – pedig tudja már a lélek, hogy maga az út és az idő is, és az, hogy halad az ember, hogy fejlődik, alakul: az is csak benne tükröződik, csupán illúzió. Szóval a kép, mint a kaleidoszkópot, ha forgatja az ember, egyszer csak újra átrendeződik.

A kereső lélek ezen a ponton rájön, hogy bár a mozi az mozi, de van egy film, amit kivetítenek. És van egy fényforrás, ami kivetíti a jelenségvilágot, létrehozza az energiák örvénylését, áramlatait, testeket, tárgyakat, formákat, viszonyokat, embereket, törvényeket és gondolatokat. Van egy Fény!

Az ember csak nem hagyhatja a finom reggeli kávéját szétfoszlani, illúzióvá válni, na! Szóval folyamatosan ott a motiváció, hogy az ember egy kicsit többet felfedezzen.

És ekkor elkezdesz a Fény felé fordulni, ami átvilágítja és elevenné teszi a filmet. A dolgok lényege, esszenciája felé fordulsz. És rájössz, hogy a film a jeleneteket kódoló valódi anyag. Ez a film az, amit a jógik szamszkárának, Jung archetipusoknak, ősszimbólumoknak nevezett.

Ezekre az ősszimbólumokra ott talál rá az ember, ahol nincs sem érzékelés, sem gondolat: a meditáció pezsgő csendjében.

Van itt észlelés? Van. De már nem a szemed lát és nem a füled hall. Új érzékszerveid nyílnak arra, hogy kitapogasd mi van ott, ahol a film, a szamszkárák, a dolgak ősokai léteznek. A szamszkárák hömpölyögnek, összefonódnak, összekapcsolódnak, és a rajtuk átvetülő fény megteremti a karmát, az időt, az ok-okozat véget nem érő láncolatát; megteremti a fizika és biológia törvényeit, jelenségeit, az ember szánalmas-fájdalmas történelmét, ösztönvilágát, örömeit, és életeken át hurcolt trauma-terheit.

Ez a karma teremtő erő, a Természet élő pezsgését létrehozó erő: az Anya energiája. Ez a Fény teremtő, életrehozó tulajdonsága, ami létrehozza a vásznon azt, amit korábban anyagnak hívtál. Ez már a 3. beavatási szint, egy teljesen újszerű világ.

Sri Ramana Maharsi azt mondja: Aminek nem kell megtörténnie, az nem fog megtörténni. Aminek meg meg kell történnie, az meg fog történni, bárhogy is akarod az ellenkezőjét. Miért aggódsz hát a jövőd miatt?

Valóban, a film pereg. A karma köti az életed. A vetítővásznon az van, amit a Fény kivetít, és ott van előre kidolgozva minden részlete.

Azt hiszed, az életedben vannak választásaid? Azt hiszed, hogy te döntesz, amikor azt mondod, most pirítóskenyeret reggelizem kőrözöttel, vagy nem is, bemegyek a munkahelyemre, útközben beugrom a pékhez egy ropogós croassanért, és majd megeszem bent egy finom kávé mellet?

Bent kinyitod aztán a laptopod, megnézed, hol tart a világ, jó nagyot harapsz a croassanból, és épp kortyolnál hozzá a kávédból, amikor arcon csap a hír: egy csomó bosszantó természettudós felfedi neked a virtuális újságban, hogy az, hogy mit eszel, bizony nem te választod komám, nem te döntöd el, hanem a benned élő baktérium közösség! Több van belőlük benned, mint testi sejt! Ők vágynak rá, mert kell a cukor és szénhidrát, és te azt hiszed, hogy te döntöttél, pedig ők adták a parancsot, te pedig csak szolgaként követted a beledben fészkelő testlakóid akaratát, és a te hozzájárulásod mindehhez legfeljebb csak annyi volt, hogy előkotortad a bankkártyádat a kellő pillanatban – ami az illúzió netovábbja önmagában is. Szánalmas, mi mindent gondolunk a szabadságról, nem igaz?

Csakhogy, lehet, épp a kávéd védelmében – hogy mire nem veszi rá az embert az az illatos kávé! – rájössz, hogy talán mégis van rá egy mód, hogy magad befolyásold a dolgokat. A 3. beavatás szintjén rájössz: ehhez a filmhez magához kellene hozzáférned valahogy, azaz magukhoz az összekapcsolódó, szövevényes szamszkárákhoz, az életmagokhoz, az ősszimbólumokhoz. Azt, hogy hogyan lehet ezt megtenni, leírtam a Teremtőerő ötágú csillaga c. írásomban.

Úgy tűnik, vannak tehát módszerek, amivel létre lehet hozni kötéseket és le lehet bontani kapcsolatokat a szamszkárák között. Azaz átírható a film, átformálható a karma, átformálható a valóság, amit tapasztalsz. Az Anya erejével, vagy Shaktival való teremtéshez azonban oda kell utazni előbb, ahol a film, a szamszkárák vannak. Ennek technikája a csillag öt ága – a dolog meglehetősen egyszerű, de ha gyakorolni próbálod, rájössz majd, csöppet sem olyan egyszerű.

Na és most jön az apag!

Létezik ugyanis egy másik út is, ehhez azonban fel kell fedezned az apag lényegét. Minden, amit teszel, amit gondolsz, visszafelé is hat a filmre. Van egy másféle vetítőerő, egy másféle Fény. Ennek a teremtő erejét hívjuk Atyának, vagy Apának, vagy Sívának. Ehhez az erőhöz fordul minden hindu, mohamedán vagy keresztény imáiban. Ennek ujjong minden bhakti-jógi, minden háré Krisnával ezt ünnepli.

Ez a teremtőerő működik minden belégzésednél; ha tudatában vagy ennek, minden belégzéseddel megérinted az Eget, minden belégzésednél egy örökkévaló pillanatra eggyé válasz az Atyával.

Ám itt jól teremteni, talán még nagyobb kihívás. Gondolj csak arra, hogy egy 3D-s „tárgy”, vagy egy sok D-s szamszkára több irányból levetíthető, és minden irányból kicsit más lesz a mozi is. De ahhoz, hogy a sok-sok vetületből új szamszkárákat, és közöttük új kötéseket hozhass létre, az összes visszafelé vetítésnek konzisztensnek kell lennie.

Ha tehát egészséges erdőket, életigenlő világot, egy stabil klimatikus viszonyokkal rendelkező, gazdag élő bolygót akarok látni, ami mindenkinek ugyanazt a jót adja, egy olyan világot, amit szeretnék magamnak és gyermekeimnek, egy világot, amit majd az Anya ereje létrehoz, kivetít, akkor bizony minden lehetséges nézőpontból ismernek kell ezt az új világot. Minden egyes ember nézőpontjából, aki ott él majd, és tapasztalja ezt a tisztább, egészségesebb helyet.

Ennek átélése, tapasztalata – az apag, vagy hívhatnánk atyagnak is, de nekem az apag jobban teszik, te azonban a te valóságodban másképp is hívhatod. Szóval ezt az apagot kell megélni, ezt a konzisztens, sokrétű jövőképet ahhoz, hogy az Atya teremtő fénye átírhassa a filmet, az ősszimbólumok áramló rendszerét.

Az apag kulcsa pedig az empátia. Az apag kulcsa: a földi dráma megélése. Hogy lásd a világot annyi-annyi testben, hogy lásd a világot megannyi nézőpontból. A tudós nézőpontjából, a kocka ember nézőpontjából, a művész nézőpontjából. Egy politikus nézőpontjából, egy hentes, egy humorista, egy tözsdecápa nézőpontjából – aki a „vákuummal” mahinál, és nem teremt semmit, tudjuk, de arra roppant büszke. Tudnod kell látni a világot minden nézőpontból. Ezért kell a dráma, ezért kell olvasni, ezért kell a jó színház, ezért kell a jó irodalom. Mert e nélkül nem fog beérni benned az apag.

Elmélázhatsz most ezen a kávéd mellett – már ha létezik.

Jut eszembe, a végére hagytam amúgy neked a slusszpoént: nem is iszom kávét. Túl gyorsan emeli fel ugyanis a – nem létező – vérnyomásom. De mivel az apagról akartam írni neked, és ez az empátiával szorosan összefügg – szóval érted.

Amúgy én a teáról nem tudok lemondani. A darjiling a kedvencem, de csakis a második szüretelésű, mert annak szerintem mennyei-intenzív az aromája.

Akárhogy is, amint látod, ez a mozi igen gazdag, és még csak a 3. beavatásig jutottam és még hátra van négy pálya! Atyaég! Na de én itt most meg is állok, mert a darjiling teát tényleg nagyon szeretem. Ezzel ébresztem magam minden reggel, ezzel ébresztem az apagot közénk.