Ritka művészet, ihlet és csoda
Ray Bradbury csodálatos novelláját Gálla Nóra fordította magyarra, én pedig felolvastam Neked. Íme:
Mi az élet képlete?
Emlékszem, friss diplomás fizikus voltam, a kísérleti-fizika tanszéken doktorandusz. Egyik ismerősömnek nehezen ment a fizika a főiskolán, megkért, hogy segítsek neki. Jól van! – egyeztem bele. Be is jött, bevettük magunk az egyik tanszéki szobába, és én elkezdtem neki magyarázni a Maxwell-egyenleteket, azaz az elektromágnesesség rejtelmeit. Hallgatta, hallgatta, kissé félrefordított fejjel, majd megállított.
– Tamás, van olyan képlet, amit ha megtanulok, mindent tudok? Amiből minden következik?
Megállt a kezemben a filctoll. Rámeredtem. Úr Isten! Hogy gondolhat valaki ekkora ostobaságot?! Az életre és mindenre mi az egyszerű válasz? 42? Jó pár mély lélegzet. Majd viszonylag higgadt hangon mondtam:
– Nincs. Folytathatjuk?
Bólintott. Nem figyelt. Pedig a Maxwell-egyenletek tényleg szépek; feltárják, hogyan keltenek az elektromos örvények mágneseseket, és a mágneses örvények elektromos örvényeket. Az egyik hat a másikra, az visszahat az egyikre, minden összefűződik, és a végén megjelenik: a Fény. Hogy lehet, hogy ez az ember, aki mélyen vallásos, nem érdeklődik a Fény iránt?
Sok-sok év telt el. A váci könyvtárban bóklásztam a minap, és ráakadtam egy vékony kis kötetre. Elmer István írta. Hallottál már róla? Én nem. Pedig a fülszöveg alapján 40 önálló kötete jelent meg. Ennek a könyvnek az volt a címe: Bóják az áramlatban – novellák. Hazavittem, ma reggel olvasni kezdtem. És rábukkantam benne A képlet c. novellára.
És ekkor megértettem, mit keresett rajtam annak idején az ismerősöm. Annyira szép, hogy úgy határoztam, felolvasom Neked – mindössze 6 perc meghallgatni. Valóban többet mond el a Fény természetéről, mint a Maxwell-egyenletek.
„A képlet, olyan egyszerű a világ képlete, elmondhatatlanul egyszerű…”
Elmer István: A képlet c. novellája az következő kötetben jelent meg: Bóják, az áramlatban; Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2018.
A Szerencsétlenek Bálja – spirituális hangos novella
Az Opera Bál idején mindig szakad az eső. Azt gondolhatnánk, az ilyen csak véletlen lehet. De ebben a novellában nem az:
„Persze megértem, hogy ezen a napon szakadnia kell az esőnek. Mert remélem, senki nem gondolja, hogy csak úgy spontán zuhog, csak úgy magától! Az időjárás szabályozás a legnagyobb állami vállalkozás. Mert hát mivel is lehetne az emberek hangulatát tökéletesebben elrontani, kivéve persze a hirtelen bejelentett áremeléseket, mint egy kiadós esővel!”
Hogyan alakul át egy szerencsés ember élete egy szerelem és egy barátság hatására? Meg tudja-e találni az élet örömét, szépségét, békéjét?
Ez a novella, szinte már kisregény, azt hiszem mély együttérzésből született. Bár jó régen, 1998-ban írtam, most leporolva alig kellett rajta változtatnom. És bevallom, megrázott, ahogy felolvastam Neked. Íme:
Hidrogén szonáta, és 23 életigen
„T. C. Vilabier Opus 26-os művét, az MW 1211-es Húrszonátát egy még fel nem fedezett hangszerre mindenki csak úgy ismerte: a „Hidrogén szonáta” […] A lány aggódott, hogy élete célját – vagyis hogy eljátssza a Hidrogén szonátát elejétől a végéig, hiba és megállás nélkül, az egyes tételeket elválasztó lélegzetvételnyi szünetektől eltekintve – nem tudja megvalósítani, mielőtt egész civilizációja glóriával övezve a mennyországba települ. A szublimálás túl korán jött, neki legalábbis. Már csak huszonhárom nap volt hátra a történelmi pillanatig. […] A lány azon tűnődött, milyen lesz a szublimálás, és milyen lesz új életet kezdeni Odaát, abban az állítólag tökéletesen valóságosnak tűnő másik világban.” /Iain M. Banks: Hidrogén szonáta/
Nézem a szakadó esőt, ahogy mosdatja a kert tikkadt körtefáit ezen az augusztus végi napon. És azon töprengek, ha a világunkból 23 napunk maradna, vajon mit kezdenék vele? Ha minden, amit ismerek, a gyermekeim alakja, a lakás és az eső illata, a szél érintése, a fák levelei felszívódnának 3 hét múlva, mi válna igazán fontossá?
Azt hiszem az első, amit tennék: minden olyan munkát abbahagynék, amely csak pénzkeresetként szolgál. Aztán kukába dobnám a mobiltelefonom. Anélkül, hogy emailt vagy üzenetet írnék bárkinek.
A légzésem ízét azonban nagyon szeretném. Ahogy a Párom érintését és illatát is, igen.
Járnék-kelnék szeretett fáim között, meg megérintve meleg vagy hűvös törzsüket.
Levetkőznék és belefeküdnék egy hegyi patakba. Megszárítkoznék a napon.
Feküdnék a fűben, csillagokat bámulva – és közben el nem mulasztanám egyetlen édes lélegzetem.
Sokat nevetnék, sokat sírnék, igen.
Virágokban gyönyörködnék, a tünékenység dimenzióját érintő, rebbenő lepkék után néznék – és közben el nem mulasztanám egyetlen lélegzetem.
Újra meghallgatnám Rachmaninov II. zongoraversenyét, és igen, Ivo Sedlachek gyönyörű Into the dream albumát – és mindeközben élvezném minden egyes csodálatos lélegzetem.
Élvezném, hogy minden belégzésem belemerít az Ég fényébe, és minden kilégzésem felpezsdíti bennem az életerők örvényét, az Ősanya mély, mindent átjáró szeretetét.
És igen, hosszan maradnék csendben, miután a zene véget ért. Emlékezve a tünékeny évmilliókra, melyet átéltem.
És Te? Te mit tennél, ha még maradna 23 egész, csodálatos napod?
Eltöprengtél már, milyen lesz a létünk azután?
Milyen lesz a húrszonáta, amit egy fel nem fedezett hangszeren játszunk: önmagunkon?
Mondd, Te készen állsz? Tudod-e sziklaszilárd bizonyossággal, hogy a 23 napot követően csak az, ami lényeges, az nem változik?
Te mit tennél, ha még maradna számodra 23 örökkévalóság, 23 lélegzet, 23 életigen?
fotó: Zelei Anna
Szabadság-paradoxon, avagy Ég és Föld menyegzője
Egy hegynyi kvarckristály belsejében jártam. A MesélőFöld háziasszonya, Viktória kalauzolt el a föld mélyébe, egy fluoreszkáló, gyönyörű kristály szívébe; mindez egy felhagyott ásványbánya tárójában van.
MesélőFöld, fotó: Galántai Bálint
Azt mondják, hogy amikor Ádám „beleharapott az almába”, megkapta a tudást, és egyben a szabadságot, hogy életét a tudás által, azaz tapasztalatai által vezethesse. Azonban kitaszíttatott a Paradicsomból, a Dzsána-lókából.
Az embernek sok létszinten van otthona, lásd pl. az Ember 12 otthona c. írásomban. Ezeket az otthonokat minden be- és kilégzésünkkel érintjük. Minden be- és kilégzésünkkel meghalunk, azaz megérintjük az Eget, majd megszületünk újra, megérintve a Földet.
A be- és kilélegzéssel két energiát mozgatunk: a belégzéssel a Siva, azaz Atya energiájában mintegy megfürdünk, a kilégzésünkkel a Shakti, azaz az Anya életerői ébrednek fel bennünk újra; ez az élet öröme, ami körbeölel! Minden egyes belégzéssel, minden tudásmorzsával közelebb jut tehát hozzánk a halál. A halál azonban nem az élet ellentéte.
„Tudatosságunk a testi természetünkben végbemenő halálfolyamatokon alapszik. Ez a halálfolyamat szükséges a tudatos lénnyé válásunkhoz.” (Ehrenfried Pfeiffer: Christian Rosenkreutz kémiai menyegzője, 8 előadás jegyzete)
A MesélőFöld hegynyi kvarckristálya, melynek közepébe fut a táró, a Siva, azaz Atyai energiát ébreszti. Nagyon erős tér van ott, ez a Tudás tere. Majd, amikor elsétálsz az Atyától, azaz jössz kifelé a fényben fürdő alagút szája felé, az olyan, mint egy születés. A kilégzés az Anya minősége, maga az újjászületés.
A Szabadság-Paradoxont fiatal tudósként írtam, és a tudás és élet, a be- és kilégzés összefonódottságát mutatom meg benne. Így kezdődik:
„Hosszan meredt Naramra, majd becsukta a szemét, szédült. Igaza volt ennek a különös szemű embernek… megöli magát. Túl fogja élni. Mert rátalált a megoldásra. És ha már egyszer… ha már megérkezett ide… Felélesztik a DNS-éből, sikerülni fog, és újra emlékezni fog mindenre, az elméletére főképp, a legapróbb részletekig. Kinyitotta a szemét és lassan végignézett az inox guillotine csillogásán. Milyen pokolian kézenfekvő… csak oda kell feküdnie. Milyen szép! Egy ember az egér helyett, a természettudomány az útvesztő helyett. És ha már ember… Nem önfeláldozás. Tudáspróba. A legszebb kísérlet, amit valaha tudósok végeztek… Az élő-világháló létezik – vajon kimondta ezt most? Naram sárga macskaszemei vártak, szinte simogatták azok a szemek feszült agyának barázdás felszínét. Bólintott Naramnak, majd a guillotine ágyához lépett és óvatosan ráfeküdt.”
Hallgasd meg a teljes történetet: