B. T. AILA

Erdőmeditáció

oktató képzés

Ha szereted az erdőt – ha szeretnéd mélyíteni a meditációd – ha szeretnéd a gyógyító erdő örömét másokkal is megosztani.

Fontos, hogy a fákra és az erdőre ne csupán díszletként tekintsünk. Gyógyulást hoz és békét, ha minél többen át is érezzük közösségünket mindazzal, ami él. A pozitív változáshoz összhangban kell cselekednünk. Az összhang megteremtésének az eszköze pedig a hatékony meditáció.

ERDŐMEDITÁCIÓ OKTATÓ

A képzés célja

Ha minden úgy megy tovább, ahogy az elmúlt évtizedekben, kb. még 15 vetés és aratás lesz ezen a Bolygón, mielőtt eluralkodik a káosz. A permafrost alól kiszabaduló metán robbanásszerű éghajlatváltozáshoz vezet, ami 2080-ra eltörli az emberiség 95%-át a Bolygónkról – állítja Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem), összhangban a világ klímakutatóival és ökológusaival. Azonban lehet ezen változtatni. Minden magas tudatossági és életenergia szinten élő ember több száz, vagy több ezer embertársát emeli fel. Ma az erdőt szerető és meditáló emberek szerepe sorsfordító. 

 

Az az ember, aki átérzi élő közösségét egy erdővel, átérzi a fák emelő energiáját, azt a jól létet, amit egy erdőben töltött nap hoz, másképp tekint a fákra, és másképp beszél róla embertársainak. Sok-sok olyan emberre van szükség, mint Te, akit ez érdekel (hiszen ezt olvasod), és aki szeretne tenni azért, hogy ez a Föld nevű bárka gyönyörű maradhasson, egy élhető és örömteli világ. Nem a politikusok, tudósok vagy a jövő generációinak a szerepe, hogy a pozitív változás végbemenjen – hanem a mi szerepünk, a mi felelősségünk, minden egyes emberé.

A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.”

Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future. Bükki Tamás Aila fordítása

A képzést vezetik

Dr. Bükki Tamás Aila

Minősített jógaoktató, jógaterapeuta, a Magyar Jógatársaság elnökségi tagja. Író, fizikus (Ph.D), zarándoklat vezető, az Erdőmeditáció képzés vezetője

BŐVEBBEN

Dr. Hajdu Zsanett

Biológus és gyógynövényszakértő (Ph.D) Gyógynövény- és ehető vadnövény túrákat, természetterápiás sétákat, teakeverék készítő műhelyeket vezet. A trópusok ajándékai – Szenvedélyes kutatóutam igaz története Bolívia indiánjai között c. könyv írója.

BŐVEBBEN

Lengyel Kriszta

Relaxáció és meditáció oktató, rekreációs sportoktató, Human Design konzulens, selfness csoportvezető és túravezető.

BŐVEBBEN

Almási Zsófia

Metamorphosis meseterapeuta, Természetkapcsolati Facilitátor (Ökopszichológiai Intézet)

BŐVEBBEN

Sutka Balázs

Önismereti mentor, Hallgatag túra vezető, színházterápiás és  mentálhigiénés szakember, a Hovatovább Kikötő lakásszínház vezetője

BŐVEBBEN

Györffy Éva

Shinrin-yoku, azaz Erdőfürdő oktató, kiképző erdőfürdő-vezető és erdőterápiás szakember, jógaoktató

BŐVEBBEN

Szabó Miklós

Erdőmérnök, az Erdő Ajándéka Erdei Iskola és Alapítvány vezetője

BŐVEBBEN

Mikor ajánljuk Neked?

Ha fontos neked a természet, és az éghajlatvédelem

Ha szeretnéd mélyíteni a meditációd

Ha szereted az erdőt, a csendet, a tiszta levegőt

Ha úgy akarsz tanulni, ahogy az Upanisadok idején tanultak a beavatásra várók, azaz tapasztalati tudást akarsz szerezni (nem csak a filozófiát hallgatni, amit másnapra elfelejtesz)  

Ha szeretnél az önismeret útján továbblépni 

Ha az életörömöt keresed, és szeretnéd, ha ez megjelenne a mindennapjaidban is

Ha szeretnél egyre harmonikusabb kapcsolatban élni másokkal

Szeretnéd erősíteni az érzelmi és mentális stabilitásodat

Ha szeretnél bekapcsolódni a világunkat gyógyító, teremtő összhangba, és részese lenni ennek a pozitív jövőt formáló, csodálatos kalandnak.

Ha szeretnéd mindezt másokkal is megosztani, hogy mások is megélhessék egységüket mindazzal, ami él.

Ha szeretnéd tágasabb módon megtapasztalni önmagad és a világot, olyan érzékelést kiművelve, ami az 5 érzékszerv észlelését meghaladja (pl. intuíció, benső hang, érzés-iránytű kiművelése)

Rólunk írtátok…

Ez a képzés egy csodálatos utazás. Társakkal együtt járhattam a saját utamon. Összetett tapasztalati tudást kaptam, ami sokat segít az élet teljesebb megélésében. A tapasztalatok befelé vittek, mélyebbre önmagamba. Az időtlenség dimenziójába. Az öröm, a boldogság áramlataihoz, az „élni jó” érzéséhez. A Csendbe.  És mintha szerelmes lennék a Létbe. Mély hálát érzek, hogy mindennek a részese lehettem és lehetek, hiszen az utazás folytatódik

 Z. Gábor

Minden út csoda volt. Megmutatkozik mi fontos, és mi nem. A látóhatár hullámzik, a lélek kisimul. Ezek után az utak után biztos lehetsz benne, hogy a fák nem csak a levegőt, a lelket is tisztítják. Sokrétű, szerteágazó, mégis egy irányba mutató tudást kaptunk. Nem mondanám egyszerű képzésnek. Inkább egy fejlődés. A szó legnemesebb értelmében. Képzeld azt, hogy körülültök egy hatalmas tálat, telve csodákkal. Mindenki merít belőle, és pont azt kapja, amire neki szüksége van.”

S. N. Éva

Tematika

A képzés tapasztalat alapú. Csak azt taníthatod ugyanis, amiről van élményed, tapasztalatod.

A 18+1 képzési napból 16 szabadban van, 3 teremben.

Minden alkalom élő találkozás! A pontos tematikát alább találod.

A termi napokon meditációt mélyítő technikákat tanulhatsz meg. Ha valamilyen tradíciót vagy meditációs utat már követsz, nem kell azt az utat, gyakorlatokat (sadhána), mesterláncot otthagynod. Sőt, arra bátorítunk, hogy kövesd tovább a Mestered. 

 A képzés elvégzése a résztvevőktől napi szintű egyéni munkát, meditáció gyakorlást, tapasztalataik naplózását, valamint heti rendszerességű online csoportos munkát is igényel. 

Résztvevők maximális száma 18 fő.

Erről lesz szó ezen az 1 éves kurzuson (összesen 18+1 nap):

Foglalkozások teremben

a Budai-hegyek lábánál (a képzés 15%-a):

Energiarendszer átjárhatóságát biztosító gyakorlatok

Energia gyakorlatok (pránájáma)

Relaxációs és mélyrelaxációs technikák (pratjáhára)

Koncentrációs gyakorlatok (dhárana)

Meditáció alapjai: ülőhelyzetek és mudrák

A rezgések ereje: mantrák (a Síva és a Shakti energiákra fűzött mantrák és alkalmazásuk)

Energia és információs blokkok, ún. gránthik oldása speciális mantrákkal, azaz a gránthi-szádhana gyakorlata, mely segíti, hogy a meditációd sokkal mélyebb lehessen

Foglalkozások erdőben

Budapest körüli erdők, a Pilis és Börzsöny (a képzés 85%-a):

Túravezetés gyakorlata: résztvevők bemelegítése, informálása, túra végi gyakorlatok.

A túravezetés technikai alapjai

Biztonságos túravezetés, jóga elsősegély gyakorlatok, extrém helyzetek

Selfness: önfejlesztési, és önismereti út

A fák és az erdő: biológiától a spiritualitásig. A fák szerepe az életút elakadások feloldásában.

Szakrális túrák a fák jegyében: a nyír, a kőris, a gyertyán, a vadgesztenye, tölgy és a fenyő 

A pilisi tüskés kereszt, és a Ragyogás hegye (Ziribár)

Erdőfürdő technikák és gyakorlatok, az erdőfürdő eszköztára

Hallgatag túra: a csönd (mauna) szerepe az önismeretben, egymáshoz és a tájhoz való kapcsolódásban.

Gyógynövények és meditáció: a gyógyító rét, tudomány és intuíció

Az erdő és a gombák: perspektíva váltás

A természettel való kapcsolódás módjai

Az 5 érzékszerven túli tapasztalatok 

Szűz-Halak zarándoklat

Erdei tájtemplomok és a fák alkotta életenergia-örvények

A fák szerepe az élet és halálerők, az előre és visszafelé áramló idő megismerésében

A Kardinális-kereszt, avagy a Pilisbe és Börzsönybe vetülő Sors keresztje (lásd Az öt fa c. könyvet)

Képzés időpontjai

A 2026-2027-es képzés 2026. október 10-én indul. 

Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 27. vasárnap éjfélig. 

A képzés 9 hétvégéből + 1 záró, oklevélátadó napból áll, azaz 18+1 teljes napból.

A 2026-2027-os képzés időpontjai:

2026. október 10. szombat
Szűz: Teremtő kívánság sziklái, Börzsöny
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

2026. október 11. vasárnap
Gombák és ökopszichológia, Börzsöny
Vezeti: Almási Zsófia

november 7. szombat
Fák ismerete és szeretete, Pesthidegkút
Vezeti: Szabó Miklós

november 8. vasárnap
A ragyogás hegye és a szakrális tér, Pilis
Vezeti: Lengyel Kriszta

december 12. szombat
Halak: vízöntő ág – megtisztulás, Börzsöny
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

december 13. vasárnap
Életút: aktivitás és pihenés, Börzsöny
Vezeti: Dr. Hajdu Zsanett

2027. január 9. szombat
Szakrális fák 1: Fenyők, Pilis
Vezeti: Lengyel Kriszta

2027. január 10. vasárnap
Meditáció, Bp., Terem
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

február 6. szombat
Erdőfürdő, Naszály
Vezeti: Györffy Éva

február 7. vasárnap
Meditáció, Bp., Terem
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

március 6. szombat
Hallgatag túra: a csend játékai, Nagykovácsi
Vezeti: Sutka Balázs

március 7. vasárnap
Meditáció, Bp., Terem
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

április 3. szombat
Perspektívaváltás, Bp. Normafa
Vezeti: Almási Zsófia

április 4. vasárnap
Szakrális fák 2: nyír és gyertyán, Pilis
Vezeti: Lengyel Kriszta

május 8. szombat
Szűz: Noé-hegye, Börzsöny
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

május 9. vasárnap
Szakrális fák 3: tölgy, vadgesztenye és kőris, Pilis
Vezeti: Lengyel Kriszta

június 5. szombat
Tudomány és intuíció, gyógynövények, Börzsöny
Vezeti: Dr. Hajdu Zsanett

június 6. vasárnap
Grál-völgy, Börzsöny
Vezeti: Dr. Bükki Tamás Aila

augusztus 28. vasárnap
Kurzus zárás, Börzsöny
Vezeti: mindenki

Esőnapok: Megbeszélés szerint, általában a túrák esőnapja a következő hét szombat ill. vasárnap. 

A képzést elvégzők, amennyiben Erdőmeditációt szeretnének oktatni, 2027-től részt kell vegyenek minimum évi 1 szupervíziós műhelymunkán.

Hiányzások: maximum 4 nap hiányzás lehetséges. Ezeket a napokat ingyenesen lehet pótolni a következő évfolyam azonos programján.

Oklevél

Tanúsítvány

Az Erdőmeditáció oktató képzés regisztrált felnőttoktatási képzés, nyilvántartási szám: B/2024/000935.

A képzést elvégzők oklevelet (tanúsítvány) kapnak. Az oklevél kiállításának a feltétele, hogy a hiányzás ne legyen több 4 alkalomnál. Ennél nagyobb hiányzás esetén az adott túrát/termi alkalmat a következő évi képzésben lehet pótolni. A pótlás díjmentes.

Az oklevél feljogosít:

  • Orion és Szűz-Halak zarándoklaton való részvételre (ezen csak az Erdőmeditáció oktató képzést végzettek vehetnek rész)

  • Az Erdőmeditáció jel használatára, és erdőmeditációs séták, túrák vezetésére

  • A szupervíziós találkozókon való részvételre

A KÉPZÉS ÁRA

A képzés ára: 418 000 Ft
Részletfizetés: az előlegen felüli ár 3 részletben fizethető.

Az ár tartalmazza az Ellazulás 7 szintje online relaxációs kurzust és egyéb segédanyagokat 25 ezer Ft értékben.

A jelentkezési szándék megerősítésképp előre fizetendő: 28 ezer Ft
A jelentkezés után sor került egy telefonos ismerkedő beszélgetésre. Az előleg befizetése ezt követően válik esedékessé. 
Az előleg nem visszatérítendő, kívéve, ha bármilyen ok miatt a kurzus elmarad.

Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 28.

Maximális létszám: 18 fő.

JELENTKEZÉS

Jelentkezés feltételei

A képzés feltétele, hogy legyen a meditációban vagy Mindfulnessben, vagy más kontemplációs technikában legalább kezdő tapasztalatod. Mivel sokféle járható meditációs út létezik, ezért nem kötjük ki a technikát, amit gyakorolsz. Viszont fontos, hogy legalább hetente párszor leülj meditálni és tapasztalataid legyenek már erről (örömeiről, nehézségeiről) mikor eljössz erre a képzésre. Segítheti ezt a Grál-meditációs online órák, amit ingyenesen kipróbálhatsz.

A képzés részvételének további feltétele, hogy már egy ideje vonzzon az erdő, a fák, a hegyek. Azaz az erdőről, akár kirándulások keretében, legyenek már tapasztalataid. Nem teljesítmény túrákról beszélünk, nem a kilométer itt a fontos, hanem az, hogy megtapasztaltad már azt, hogy jó-e neked az erdőben. 

A túrák egy része könnyű, más része 10-18 km-es, 450-680 m-es szintemelkedéssel, ami jó állóképességet kíván.

A képzés ellenjavallt számodra akkor, ha krónikus mozgásszervi betegséged van és fájdalmas a mozgás, valamint szívbetegség esetén. Ha más krónikus állapottal élsz, kérlek, hogy mindenképp beszéljünk, mert azt szeretnénk, hogy élmény legyen neked, feltöltő, gyógyító és inspiráló.   

Kérlek, hogy jelentkezésednél mindenképp őszintén add meg pillanatnyi egészségi állapotod, mert csak így tudunk segíteni neked!

HOGYAN JELENTKEZHETEK?
  • Kattints a [Regisztráció] gombra és töltsd ki a jelentkezési lapot! 
  • Ezt követően felkereslek telefonon, hogy megbeszélhessük az esetleges kérdéseidet. Ha úgy döntesz, velünk tartasz, és ennek én sem látom semmi akadályát, akkor 
  • Egy munkanapon belül számlát állítok ki Neked az előlegről, melyet átutalással vagy bankkártyával is fizethetsz. 
  • Az előleg befizetését visszaigazolom, és ezzel a jelentkezésed kész is, szeretettel várunk a képzés első napján.

Jelentkezési határidő: 2026. szeptember 28.

Maximális csoportlétszám: 18 fő. A helyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel.

 

Ennyi idő maradt a jelentkezési határidőig

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2024/000935.