Azt gondoltam nyár elején: remek, itt ez a nyár, nyaralok majd a családommal, és emellett sokat jógázom majd, és így feltöltődöm. És így persze jó sokat tudok majd dolgozni is. Vitt a lendület, mert egy remek tervem volt, ami régóta érlelődött már bennem: szerettem volna, ha elindulhatnak az élő jóga óra közvetítések. Hogy mi ez? És miért?
Nagy tervek és lelkes munka: mi ezzel a baj?
Meggyőződésem, hogy mindenki tanító és tanítvány egyben. Ha jóga órákat tart valaki, az csupán azt jelenti, hogy a jóga eszközrendszerén keresztül tud másoknak segíteni, egy remek eszközt adni a gyógyuláshoz és fejlődéshez. Mindenki azoknak adhat, akik épp összhangban vannak vele. Sajnos én egyelőre heti pár jógaórát tudok csak adni, és tudom, vagytok jó páran, akik szívesen jönnétek, csak az időpont nem jó, vagy a hely, ahol tartom, épp nem elérhető. Viszont ha feltörhetném az idő és tér korlátait – vagyis egy jógaórán részt vehetne bárki, akinek ez épp most adhat, hát, az remek lenne! És ehhez elvileg adott minden feltétel, technológia…
Szóval, szerettem volna, ha beindulnak még ezen a nyáron az élő jóga óra közvetítések. Amelyekbe bárhonnan be lehet csatlakozni. És ha épp az időpont nem jó, akár 12 óra késleltetéssel is… Igen, elhatároztam, hogy még ezen a nyáron. És dolgozni kezdtem rajta nagy lendülettel.
Azonban minél jobban beleástam magam, annál több technikai nehézség, kimunkálandó körülmény bukkant fel – pedig már kezdek leadni a maximalizmusomból, de komolyan! 🙂 Hetekig kotortam a neten a megfelelő, költséghatékony eszközök után, és egyre jobban kezdtem belegabalyodni, kezdett az egész fojtogatni. A balatoni családi nyaralás alatt meg is talált egy tartós fülfájás, ami eléggé megkeserítette az életemet. Foghattam volna a Balaton bacilus-inkubátorára, de tudtam, ez valójában másról szól. Arról, hogy kipróbáltam sokadszor az „ereszd-el-a-hajam” életet, és a többiekkel együtt fagyiztam, nassoltam – pedig már számtalanszor megtapasztaltam, hogy ez mennyire elnehezít, legyengít. És arról szólt még ez a kitartó betegség, hogy bár itt nyaralok a családdal, belül valójában tovább dolgozom. És még rejtett pár fontos dolgot magában…
Mik (kik) az élet előrehaladásának akadályai?
„Krishna a harci szekérrel a csatamező közepére hajt, és így szól: Nézd a Kauravákat, akik a feszültséget és nyugtalanságot okozzák! … ” – mondja Prajnanananda a Bhagavad Gitát idézve.
Hazatértünk a Balatonról, és én ennek nagyon örültem, mert végre úgy istenigazából belevethettem magam a munkába. Elhatároztam ugyanis, hogy nyár végére ezt az online élő jógát tuti megcsinálom. Augusztusban lesz egy jó 2 hetes próba időszak, amikor minden nap velem jógázhat az, aki ezt szeretné. És mit ad Isten? A fülfájásból torokfájás lett, majd a hangszálamra húzódott, és ott megtapadt. Hetekig alig tudtam beszélni. A feladat pedig egyre magasabbra tornyosult előttem. Kezdett kilátástalanná válni. Összeszorított fogakkal vetettem magam neki – akkor is megcsinálom! És amikor Párom finoman megjegyezte, hogy lehet, hogy ezt most el kellene engedni: fortyogtam belül.
Egy napon épp a Kislányom hoztam haza Gödről, amikor észrevettem, hogy Vác határában (szokás szerint) alaposan bedugult a 2-es út. Épp jó helyen voltam, kapcsoltam, egy gyors sávváltás, és már száguldottam is egy remek kerülő úton. Nagyon örültem az ügyességemnek. És akkor épp az orrom előtt leeresztették a sorompót. És csak vártuk a vonatot, és vártuk. És akkor, ahogy ott vártam a forró autóban, megértettem ennek az egész szituációnak az üzenetét. Nem rohanhatok előre. Csak ha megértek rá a feltételek. Ha a magam által kigondolt ütemhez ragaszkodom, szenvedést hozok magamnak. És lehet, hogy másoknak is. Lassíts, lassíts! – üzente a fel-fellüktető fül, és a reggelente a hangszálaimról felköhögött váladék. Rendben, oké, akkor lassítok, jól van! De hát miért is kellene lassítanom? Minek kell itt megérnie, hisz csupán technikai akadályok vannak, nem?
„…(a csatamező két szélén) a Kauravák és a Pandavák sorakoztak fel. A Kauravák azok a minőségek, melyek az elme nyugtalanságát okozzák, míg a Pandavák a tudás gyermekei, melyek a békét hozzák az életünkbe. A Kauravák: a düh, az ego, a büszkeség, a féltékenység, a képmutatás, rágalmazás… Míg a Pandavák: a tiszta szeretet, őszinteség és egyszerűség…” – magyarázza Prajnananada.
Amikor egyik Mesteremnek panaszoltam a nyár elhúzódó betegségét, és azt, hogy hiába szeretnék többet jógázni, hogy egyensúlyba kerüljek, valahogy nem megy, mindig valami közbejön, Mesterem megértően bólogatott: – A visszahúzó erők mindig fellépnek, amikor fejlődsz. Ez csupán annak a jele.
Fejlődöm? Inkább visszafelé, nekem legalábbis úgy tűnt. De hát miért is jelenik meg most ez a visszahúzó erő, amikor épp azon dolgozom, amiről tudom, hogy fontos? Egyfajta küldetésként ért el hozzám. Miért jelenik meg ez a lassító erő, amikor azon vagyok, hogy a jóga áldása több emberhez eljuthasson?
Miért ez a „vízben futás”? Miért nem sikerül?
Swami Prajnananada így ír erről:
„Az akaraterő és koncentráció együtt helyes irány. Ezekkel sikert érhetsz el. Amikor sikeresek akarunk lenni az életben, a következőkre van szükségünk:
- jobb egészség és jobb test
- koncentrált, nyugodt és csendes elme
- kiegyensúlyozott elme, hogy elérhessük életünk céljait.”
Röviden: az élet 5 területén szükséges sikert elérnünk (egyensúlyt teremtenünk): az anyagiak terén, a családban, az egészség terén, érzelmi, illetve spirituális téren. Hogyan érheted el ezeket? A Gitában ott a válasz. Gyakorlod a jógát. … De milyen jógát?”
Ok, akkor lássuk. Reggel felkelek korán, jóval a család előtt. Erre a Jóga Akadémiai évek alatt szoktam rá, mert ilyenkor csend van és tudok gyakorolni pár órát. Ez egy csodálatos, feltöltő idő, ami segít, hogy fenntarthassam vagy visszaállítsam testi-lelki egyensúlyomat. Lezuhanyozom, kimosom az orrom (ami különösen fontos nekem, mert korábban igen sokat szenvedtem a pollen allergiától, és ettől az egyszerű és hatékony technikától szó szerint fellélegzek), majd jönnek a felemelő mantrák, a Gájatri és a Mahamriturdzsaja – mintha egy békés hegytetőn ülnék (a mantrák rezgés-kódok, segítenek, hogy minden reggel mentális újjásszületés is legyen). Majd jön a kriya-meditáció, amely egy elképesztő erejű gyakorlat sor, és azt a célt szolgálja, hogy beléphessek egy feltöltő-gazdag csendbe. És ha szükségem van rá, mert itt-ott sajog-jelez a test, vagy eldugult az orrom, végzek pár ászanát is, ami segít feloldani a blokkokat. Ez tehát eddig szerintem rendben van. Ez után jön a közös családi reggeli, majd belevetem magam a munkába. A munkából rendszerint 1-1 csésze teára és az ebéd erejéig állok csak fel. Majd újra a munka, melyet, ha nagyon elbágyadok, elzsibbadok, megszakítok egy relaxációval vagy jóga nidrával, ami segít, hogy kipihenten folytathassam. Hol itt a hiba? Persze a válasz régóta ott van, csak hát…. Szóval a gond az, hogy a lelkes munka közben elfelejtem figyelni azt, hogy fenntartsam az energia-egyensúlyomat.
Tudom régóta, hogy igen fontos lenne ebéd előtt és vacsora előtt min. jó fél órát szentelni pránajáma gyakorlásnak, amiről tapasztalatból tudom már, hogy döbbenetes felöltő erejű. Mégis, mindig közbe jön valami: itt most hogy hagyjam abba, amit épp csinálok!? És igazolásul persze mindig megjelenik valaki vagy valami, amire ráfoghatom: lám-lám, a külső körülmények sem engedték ma, ennyi!
Szóval erre jöttem rá a nyáron:
ha nem veszek erőt magamon, és nem alakítom át a napirendem, helyet teremtve a számomra fontos, feltöltő gyakorlásnak, nem fogok tudni előrelépni.
Miért? Mert nincs meg hozzá a megfelelő energia szintem. És az egyensúlyom. És mindaddig, amíg ezt nem teremtem meg, úton-útfélen sorompókat kapok majd. És ezek a sorompók, lassítások azért vannak, hogy engem védjenek.
Másrészről épp a benső-energia növekedése tud felépíteni egy másféle tudatosságot, és kiemelni az egós működésből. Ha e nélkül hajtom-tolom előre a dolgokat, erőfeszítéseimből csupán ez születhet: én vagyok az, aki majd Neked eljuttatja ezt a remek jógát! És ez így már bizony nagyon nincs rendjén.
Mit is mondhatnék még? Hálás vagyok, ha a nyár kínlódására gondolok, mert megérlelte ezt bennem. Hálás vagyok, hogy útmutatást kaptam, és hogy tudom pontosan, mi az amit tehetek. És hogy tudom-e használni ezt a kulcsot, az már tőlem függ. Vajon lesz-e erőm és kitartásom ahhoz, hogy átformáljam a berögződéseimet, a napirendem? Most azt gondolom, ezen múlik, hogy szeretettel és kitartóan munkálkodhassak tovább azon, amit fontosnak gondolok.
„… A munka a láthatóvá tett szeretet. És ha nem tudsz szeretettel munkálkodni, hanem csak utálattal, akkor jobb, ha otthagyod a munkád, és leülsz a templom kapuja elé, és alamizsnát kérsz azoktól, akik örömmel munkálkodnak….” /Kahlil Gibran: A próféta/
Lenne egy kérésem hozzád: ha valamikor úgy találod-sejted, hogy letértem erről az útról, kibillentem, köszönöm, ha jelzed ezt nekem. Nem ígérem, hogy örülni fogok neki, de bízom benne, hogy előbb utóbb elér hozzám az üzenet, és segít módosítanom, hogy amit csinálok, az valóban jó legyen.