A Védák szerint az OM mantra az univerzális elme kreatív ereje – ez a hiranjagarbha, melyet egy tojáshoz hasonlítnak, és melynek középpontjából a hang (rezgés) kiárad. Az univerzum-tojás ellentétes pólusai azok az erők, melyet térnek és időnek nevezünk. Amikor kiejted az OM mantrát, ezzel ezt a két, poláris, pszichikus erőt igyekszel bevetíteni a központi magba. Amikor ez az egyesülés megtörténik, hatalmas erő szabadul fel… /Szvámi Satyananda: Mantra/
Egy izgalmas és mindenki által használható öngyógyító lehetőségről, a rezgések alkalmazásáról lesz szó.
Sem előre, sem hátra?
Van úgy, hogy az életben STOP-ot kapunk. Még akkor is, ha alapvetően helyes, amit csinálunk, azaz pl. másokat segítő, támogató. És ha tovább toljuk a dolgot, fájdalmasan megerősödik a jel, hogy végre megérthessük. Épp ez történt a minap velem:
Szerettem volna a feleségemnek segíteni, hogy hazajusson a vasútállomásról; kimerítő napja volt. Gondoltam, egyúttal a gyerekeket is hazahozom, nekik is hosszú napjuk volt. Beszálltam az autóba, hogy indulok, de hiába engedtem ki a kéziféket, az továbbra is erősen tartotta a hátsó kerekeket. Se előre, sem hátra nem tudtam mozdulni. Felhívtam gyorsan egy szerelőt. Azt javasolta, hogy feküdjek az autó alá, és rángassam meg a kézifék bowdent. – Jó vicc! – gondoltam, azt sem tudom, melyik az.
Mivel azonban mást nem tehettem… – kihallod, hogy nem voltam képes elfogadni, hogy ez van, nem tudok mozdulni, nem tudok most segíteni? … Szóval végül aláfeküdtem az autónak, és megrángattam mindent, ami a hátsó kerékagyhoz kapcsolódott.
Amikor azonban felálltam, pattant egyet a jobb térdemben egy szalag, és attól kezdve alig tudtam hajlítani a lábam, eléggé fájt. És ez a fájdalom tartósan megmaradt, változó mértékben ugyan, nem elviselhetetlenül, épp csak annyira, hogy emlékeztessen: ha nem figyelsz az első jelre, megtanítjuk úgy, hogy értsd. Segít a fájdalom?
Gyógyító figyelem
A térdemben jelenlévő sérülés fájdalommal jelzi, hogy oda irányíthassam a figyelmem. Épp ez a fájdalom szerepe. Ugyanis a figyelem az, ami felerősíti a test öngyógyító folyamatait.
A fájdalom azt jelzi, hogy a testben az energiák áramlása blokkolva van. Ha a figyelmünket oda irányítjuk, a fájdalomérzet kezdetben fokozódik, majd gyorsan alábbhagy, részint azért, mert beindul a gyógyulási folyamat, megindul a prána, azaz életenergia áramlás, részint pedig azért, mert az agy elkezd fájdalomcsillapító endorfinokat termelni. Az életenergia áramlás fokozódásával a sérült helyen megindul a szövetek regenerációja, vagy épp felfokozódik az immunműködés.
Épp ezért ha valaki úgy dönt, gyógyszerrel csillapítja az erős fájdalmat, sosem szabadna azt teljes mértékben elnyomni, különösen nem olyan anyagokkal, drogokkal, mely a figyelmet, összpontosító képességet lerontja, hiszen ez hátráltatja a gyógyulást, regenerációt.
Kristályok és homeopátia
Minél többet jógázol, minél gyakrabban irányítod a figyelmed befelé, a testérzetekre, annál finomabb belső folyamatokra leszel tudatos.
Dr. Timcsák Géza, jóga mesterem hívta fel például a figyelmemet arra, hogy megfelelően megválogatott kristály párok különösen erős hatással vannak ránk. Ilyen pl. a fénylően fekete sungit, mely lényegében megkövesedett szén, és a hegyikristály, mely a maga áttetsző tisztaságával az ellentétes pólust képviseli.
Ha a sungitot a bal kezedbe, a hegyikristályt a jobb tenyeredbe fogod, és befelé figyelsz, különösen erőteljes rezgéseket fogsz tapasztalni. A kristály párok hatása sokkal erőteljesebb, mintha egyetlen gyógyító kristályt alkalmazol. A sungit-hegyikristály pár épp azt a rezgésmintát hordozza, ami a test öngyógyító folyamatát jellemzi, rezonál vele – én így tapasztalatom.
A figyelmeddel ezt a rezgésmintát felerősítheted, és akár fókuszálhatod oda, ahol szükséges, ill. átérezheted, hogy gyógyító rezgése átjárja az egész testedet.
Ha azt veszed észre, megjelent a betegség első jele, levert vagy, hőemelkedésed van, folyik az orrod, kapar a torkod – mindenképp érdemes ezt alkalmazni. A vírusos fertőzések regenerációjában tapasztaltam, különösen jól működik.
E mellett erősítheted a regenerációt más szelíd és hatékony jóga technikákkal is, melyet pl. megtalálsz ebben az online tanfolyamban.
Egy sérülésnél, ficamnál, törésnél pedig a gyógyuló testrészre irányíthatod a figyelmed. Természetesen mindez nem helyettesíti a szakszerű orvosi ellátást, viszont a gyógyulási folyamatot nagymértékben elősegíti.
Nagyon nagy öröm átélni, a gyógyulást élménnyé teszi.
Azt fedeztem fel, hogy a homeopátiás szerek nagyon hasonlóan működnek. Minden golyócska kicsit más rezgésmintát képvisel, más „akkordokat” fog le a tested hangszerén. Igazán izgalmas tapasztalat ezek hatását így felfedezni, belülről érezni. Ráadásul a figyelmeddel a homeopátiás szerek működését éppúgy felerősítheted, mint ahogy azt a kristály párok esetén írtam.
Mantra, mely stabilizálja a gyógyulást
A mantra önmagában egy rezgés kulcs, mely hat a fizikai testre, érzelmi és mentális részünkre. Energiát és információt szállít, illetve old fel. A Mahamritundzsaja mantra egy ősi, védikus gyógyító mantra. Minden nap reggel érdemes ezzel kezdeni a napot – én így teszek.
A mindennapi életünk során a figyelmünket meg kell osztanunk. Amikor kifelé irányítjuk és megosztjuk a figyelmünket, azzal szétszórjuk az energiáinkat is. A gyógyításnál épp ezt a folyamatot kell megfordítani. Az öngyógyítás folyamata azt igényli, hogy a figyelmünk befelé fordítsuk, és a benső folyamatokra irányítsuk. Amikor tartósan szeretnél befelé figyelni, gyakori jelenség, hogy elkalandozik a figyelem.
Az öngyógyító folyamatok erősítésére nagyon hatékonynak tartom a következő mantrát, mely egyben nem engedi, hogy a figyelmed szétszóródjon, ezáltal stabilizálja is a gyógyulást:
Om Ám Áma SzóH
Így érdemes végezni:
- Vedd a kezedbe a kristály párokat (sungit- bal, hegyikristály-jobb).
- Először ismételheted hangosan 1 percig a mantrát.
- Aztán folytasd némán, csak a mantrára figyelve, ekkor a mantra csak az elmédben zeng. A mantra lassulni fog.
- Majd amikor ez állandósult magadban, magától ismétlődik, egész lelassult, akkor elengedheted. Ekkor a légzésed várhatóan egész finommá vált, alig mozdul, pont, mint a meditáció során. Tudatosítsd a légzést!
- Ekkor vidd figyelmedet az egész testedre (pl. egy vírus fertőzés esetén), vagy sérülés esetén a fájó testrészre. Majd tartsd ott a figyelmed min. 10 percig. És élvezd a gyógyulást!
- Ha azt veszed észre, elkalandozott a figyelmed, idézd fel az elmédben újra a mantrát, majd amikor állandósult, a figyelmed összpontosult, kezdd újra figyelni a rezgéseket a testedben.
Tarts ki benne, gyakorold rendszeresen, naponta legalább 3-szor!
Ha megkeresed, tudatosítod magadban a hálát a Teljesség megtartó, óvó erői irányában, mindez kitágít majd, és emberi lehetőségeid legmagasabb szintjére emel – ez pedig az élet legcsodálatosabb ajándéka.