A mi hazánk a mindenütt megtalálható isteni jelenlét. A Földön csak átutazók vagyunk, futó látogatásra érkezett vendégek. /Paramahamsza Jogananda/
Eretnek évkezdés
Január 1-én hajnalban keltem. Gyertyát gyújtottam. Meditáltam. Majd egy elképesztően eretnek vállalkozásba fogtam: elkezdtem reggel 6-kor felébreszteni a családomat. Alig pár órát aludtak. Azt terveztük ugyanis, hogy egy különleges, spirituális túrával kezdjük az Új Évet.
Bevallom, nehéz volt rászánni magam, teljesen másképp indítani az évet, korán keléssel és túrával a hidegben, de valahol belül tudtam, megéri most ezen túllépni.
A Ziribárra mentünk, a Ragyogás hegyére, Lengyel Kriszta jógaoktató társam vezetésével. Több ilyen Pilis-titkai túrán voltam már Kriszta vezetésével, ahol a benső megélés éppannyira fontos, mint a megtett út.
Ezek a túrák nem csupán kirándulások tehát, hanem az önmegismerés (atma vicsára) fontos eszközei; segítenek, hogy felismerd, ahogy szól hozzád a táj, az állatok és növények, a napfény, a szél, az eső, a barlang és a hegytető. Lehetővé teszi – ahogy Kriszta mondta a túrán -, hogy kinyíljanak számodra a szimbólumok, és útmutatásul szolgáljanak…
Az új gyertya szimbóluma
Mielőtt reggel a meditáció folyamatába merültem volna, gyertyát gyújtottam. Egy régi gyertyát gyújtottam meg, melyet egyik Mesteremtől kaptam. A gyertya nemsokára az utolsókat lobbanta, majd végleg elaludt.
Nem sokat problémáztam rajta, felálltam, hoztam egy új gyertyát, és engedtem, hogy az új-régi imbolygó fény megtöltse a szobát. Folytattam a meditációt.
A gyertya üzenet volt. Csak később ért el hozzám a jelentése…
A nap folyamán egyszer csak megint súlyos érzések vettek erőt rajtam. Rám tőrt újra a szomorúság. Az elmúlt pár hónapban bizony jó pár gyertya elaludt az életemben. Sok mindennek véget kellett vetnem, melyekbe az elmúlt 2 évben belekezdtem, melybe sok-sok energiát fektettem. És ennek gyásza alaposan megviselt. Megbetegített újra és újra.
Jó 2 évvel ezelőtt kezdődött, egy benső hívásra bólintottam rá, és elkezdtem építeni egy álmot, melynek része volt egy jógaoktatókból és jógázókból álló közösség. Sok remek emberrel hozott össze a sors, rengeteg izgalmas programot szerveztünk, melyekre volt, hogy alig jött valaki, és volt, hogy megtelt a terem.
Mindazonáltal, 2 év rendületlen munka után elkezdett mindez szétesni. A repedések egyre nyilvánvalóbbá váltak.
Építettél már vízparton várat? Látszólag tartja magát, szépen simítod-döngölöd a homokot. És egyszer csak megroppan, és összeomlik a kezeid között. Hiába, nem találtam az összetartó erőt.
Zarándoklat a Pilis szent terében
Aztán, a múlt év derekán, elmentem életem első zarándoklatára. Egy olyan térbe lépve, melyet évszázadokon át szent királyaink és remetéink őriztek, és szolgálták általa az emberiséget.
A Pilisre vetülő csillagutat járva feltettem egy kérdést, és szerettem volna, ha elér hozzám a válasz: mit tehetnék, hogy a Gajatri-közösséget egyben tartsam? Szerettem volna tisztán látni, min kell változtatnom.
Az emberi élet célja nem a házasság, az evés-ivás és a halál. Az állatok esznek-isznak, aztán felfordulnak. Miért élnétek rangon aluli életet? Isten azért adott nektek értelmet, hogy használjátok, s megfejtsétek létetek talányát. /P. Joganada/
Siva tánca
A zarándoklat után jó egy héttel érkezett el a sokkoló válasz: szedd szét az egészet! Bontsd le alapjaira! És miközben tettem, amit tennem kellett, magam is darabjaimra estem.
Sivával léptem táncba. Pusztítottam.
Négy hónapig éltem ezzel a gyásszal – elengedve, szétszedve mindent, amit az elmúlt 2 évben összeraktam, összeraktunk együtt, Párommal, és oktató társaimmal. Megbetegedtem, újra és újra. Lassan tisztult csak belőlem…
Mi marad meg mindabból, amit életünkben építünk? Mi marad belőlünk?
De hiszen nem én találtam ki, hogy ezt csináljam! Miért kell lebontanom?
Aztán rájöttem: azzal volt a gond, amit én tettem hozzá, önkényesen. Logikus lépésként ugyan, elméből-akaratból. A mérföldkövekkel volt a baj, amit kitűztem, az úttal, amit én gondoltam hozzá. És amelyhez ragaszkodtam. Mindez megakadályozta, hogy arra menjek-menjünk, élő-rugalmasan, amerre visz az út – összhangban egy tágasabb tervvel.
Szakrális jóga és túra tábor, tavasszal is
Azt azonban már most is tisztán látom, hogy mindaz a kincs, ami az elmúlt években került a felszínre, megmaradt. A lényeg nem égett el Siva tűzében. Sőt, kiemelkedett.
Az egyik ilyen kincs számomra a Pilis-titkai tábor volt, melyet együtt vezettem Krisztával, és ahol erőteljes jóga technikákat fontunk össze szakrális túrákkal. A természet erejével segítettük-mélyítettük a meditációnk.
Krisztával elhatároztuk: folytatjuk. Idén tavasszal lesz a következő ilyen közös táborunk. 4 nap lesz, 2020. április 30-tól május 3-ig. A Bükk látó-helyeire megyünk majd. Jógázunk, túrázunk és meditálunk. Látók, azaz ősi Risik mantráit használjuk majd benső utazásunkhoz…
Egy látomás-vers a Ragyogás hegyén
A Ragyogás hegyén állva elmondtam egy verset, melyet a zarándoklatom inspirált; egy visszapillantás, és egyben egy előre tekintő látomás:
Valami hív – 8 csillag mentén
lépkedek, ősök nyomában.
Sors fordító úton, erőt fogó
csavart fák között.
Egy köd-világban, hol régi
birodalmak rémálma támad,
hol remeg a Stonehenge,
és olvadnak a jéghegyek.
Tiszta erőt ébresztünk a vízből,
készen állunk, tudjuk a hogyant.
Egymásban ragyogunk fel,
meditációnk szent tüzében.
Itt vagyunk. Összhangban, újra.
Fivérek és Nővérek, a Látók;
lépve az ősök nyomában,
8 csillag fényében utazunk.
