Szerző: Bükki Tamás | 2026. jún 01. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
Fenn voltunk épp a Börzsönyben, a Grál-völgy melletti gerincen, és jöttek a motorosok. Egy csöndes túrát vezettem, az Erdőmeditáció oktató képzés záró napját. Hátra fordultam, és egy tőlem teljesen szokatlan dolgot műveltem. Kiléptem eléjük, és megszólítottam őket:
– Srácok, ugye tudjátok, hogy itt nem lehet motorozni? – és magamban: normális vagyok én, hogy épp egy csendes túrán belelépek egy ilyen konfliktusba?
A motorosok megálltak, és elkezdték mondani, hogy óvatosan mennek, tiszteletben tartva minket és az erdőt. És hogy épp ezért váltottak elektromos járgányokra, hogy ne legyen büdös és zajos. És én csak figyeltem őket, szótlanul, és láss csodást, a konfliktus átment egy kölcsönös megértésbe.
Hogy lehet, hogy ebből a konfliktusból egyszerűen összeütközés helyett kölcsönös megértés és béke született? Csak később döbbentem rá én is: a Víz energia volt éppen aktív, a fák szívdobbanásának „szisztolés” periódusában voltunk, ami kedvez az ilyen helyzetek feloldásának.
A kutatók arra jöttek rá nemrég, hogy a fáknak is van szívverése, mely kb. két óráig tart. Lézerekkel mérték azt ki, ahogy a fák finoman megemelkednek majd kicsit összébb húzódnak periodikusan. A fák valójában ezzel a finom mozgással vizet cirkuláltatnak, pontosabban életben, körforgásban tartják a vizet – ez a víz a táj, az erdő vére, a fák pedig a táj szívének funkcióját töltik be. A fák felemelik és elpárologtatják a vizet, és ezzel életben tartják a többi növényt és az egész ökoszisztémát.
Ez a 2 órás periódus egybeesik azzal, ahogy a tattvák, vagy életenergia minőségek – Föld, Víz, Tűz, Levegő, Éter – váltakoznak a természetben. Ezek az energia minőségek nem anyagi minőségek. Azaz a Föld alatt nem a talajt értjük, hanem az életünk azon fontos minőségét, mely lehetővé teszi például azt, hogy megéljük: biztonságban élünk és stabilak vagyunk.
Ha sikerül az életenergia minőségeket megéreznünk, akkor tudjuk, mikor érdemes például konfliktust kezelnünk vagy épp mikor tudunk úgy beszélgetni, hogy ne legyen belőle konfliktus, elrendeződjenek a dolgok.
Ha ezzel szemben megyünk, akkor kifáradunk, kudarcot kudarcra halmozunk az életünkben. Tehát nagyon is érdemes rászinkronizálni magunk a természet szívverésére.
Nézzük meg pontosabban, milyen hatással vannak ránk ezek a minőségek:
Föld: Stabilitás, biztonság, kiegyensúlyozottság. A pénzzel való kapcsolatunk. Amikor a Föld tattva aktív, akkor tudunk legkönnyebben pénzügyeket intézni. Ekkor érdemes fizetésemelést kérni. Ekkor érdemes banki dolgokkal foglalkozni. Ekkor érdemes ásni, és a földet érinteni, pl. palántákat ültetni a kertben.
Víz: Ez az érzelmek áradása, és a kapcsolódás energiája. Amikor a Víz tattva aktív, akkor érzünk benső késztetést arra, hogy felhívjunk embereket, vagy csak csevegjünk kicsit. Ekkor jobban megy a kapcsolódás, ekkor empatikusabban tudjuk megélni a másik embert, azaz könnyebben átérezzük az ő helyzetét. Ez az empátia, beleérzés segíti rendezni a konfliktusainkat.
Tűz: Nekikezdeni és véghez vinni dolgokat. Az emésztés és feldolgozás energiája is egyben. Amikor a Tűz elem aktív, akkor tudunk elkezdeni könnyedén egy új feladatot. Ekkor érzünk késztetést arra, hogy a nekünk fontos dolgokban előre lépjünk, folytassuk, újra lendületet adjunk az életünk bizonyos területeinek. Ez a könnyed és hatékony munka energiája.
Levegő: A gondolkodás energiája, a könnyedség minősége. Amikor a Levegő tattva aktív, akkor tudunk jól végig gondolni dolgokat. Ekkor tudunk jól logikusan következtetni. Minden olyan feladatot, mely józan átgondolást igényel, ekkor tudjuk könnyedén megtenni. Ekkor jutnak eszünkbe új ötletek, ekkor képes szárnyalni a fantáziánk.
Éter vagy Téridő: Ez a meditáció ideje. Ekkor tudjuk átérezni egységünket a természettel, és ekkor tudunk kitágulni, és megélni, hogy az idő önmaguk lényegét nem befolyásolja. Ez az imádkozás ideje. Annak az ideje, hogy megéljük az élő kapcsolatunk Istennel.
Az öt tattva 25 percenként váltakozik a természetben, így az öt tattva kb. 2 óra alatt fordul egy teljes ciklust – pont, ahogy a fák szívverése történik.
A tattvák változása a légzésünkben is tükröződik. A swara-jóga ősi tudománya felhívja a figyelmünket egy nagyon fontos dologra: az orrjáratban úgy változik a levegő áramlása-érintése, ahogy a természetben változnak a tattvák, méghozzá az alábbiak szerint:
- A levegő az orrsövényhez közel áramlik, amikor a Föld elem aktív.
- Az orr alsó részén áramlik, amikor a Víz elem aktív.
- Az orr felső részén, amikor a Tűz elem aktív.
- Az orrcimpákat érinti belülről, amikor a Levegő elem aktív.
- És amikor az Éter, akkor középen halad, és hátul érezzük, ahol a levegő érinti a garatot.
Ha ezt nem tudod jól érzékelni, egy tükröt közel tarthatsz az orrhoz, és arra rálélegezve a párafolt alakjából is következtethetsz arra, most épp melyik tattva aktív a természetben.
A tattvák periódusának tudatosítására létezik egyébként egy szuper telefonos applikáció is, a Tattwametro, ezt itt találod a Google Play áruházban, és itt az Apple Store-ban. Az applikációt érdemes úgy használni, hogy amikor megnézed rajta, épp melyik tattva aktív, figyelsz kicsit az orrjáratot érintő levegőre, és tudatodítod az érzést, milyen, amikor az adott helyen érinti az orrjáratot. Ezáltal az app csak mankó lesz ahhoz, hogy bármikor észlelhesd, épp melyik tattva aktív a világunkban.
Ha ezt sikerül észlelned, akkor ez segít úgy irányítani a napjaid, hogy az életed könnyű legyen. Olyan lesz, mintha felülnél egy szörfdeszkára, és engednéd, hogy az élet vigyen előre. Ráadásul meglehetősen sikeres leszel, és nem csak anyagi téren, hanem kapcsolataidban, szellemi téren, és a Teljességgel való kapcsolódás csodálatos, kitágító élményében.
A fák ezt tudják, és ezt a tudást segítenek nekünk átadni. Miden lélegzetvételünkkel az ő szeretetüket lélegezzük be. És amikor kilélegeznünk, azt majd ők fogják belélegezni, ezáltal magukba ölelnek minket is.
A kérdés nem az, hogy tudjuk-e ezt. A kérdés az: élünk-e vele.
Szerző: Bükki Tamás | 2026. máj 20. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
Örültem az esőnek, mert ahogy esett, átéreztem a füvek és fák örömét – nagyon nagy volt már a szárazság. Amint az eső elcsendesedett, kiballagtam az erdőbe és bekuckóztam egy tölgyfa lábához. Elringatott a lombokról csöpögő víz hangja, és a nedves avar illata. Egyfajta békés ölelésben ringatóztam.
A ma reggeli meditációm után pedig elért hozzám egy kép, egy megértés, ami szerintem több, mint lelkesítő. Megmutatom.
Néhány éve, fizikusként vezettem egy kutatást, erről a Vízgyöngyök és az élet ritmusa c. írásomban olvashatsz bővebben. Ebben a kutatásban, többek közt azt kerestük, hogy képes-e a víz emlékezni, információt tárolni. Bár a jógik tudják, hogy a víz információt hoz, visz és tárol, mi a hagyományos tudományos módszertan eredményeire voltunk kíváncsiak. Vajon mit tud a víz?
Az elmúlt két évtized kutatásai a víz elképesztő tulajdonságait tárták fel. A vízmolekulák jelentős része ugyanis szeret apró, együtt rezgő gömböcskékké, ún. koherens domainekké szerveződni. Ezek az apró, kb. 200 nanométer átmérőjű vízgyöngyök pedig szeretnek egymáshoz kapcsolódni, láncokat, struktúrákat alkotni. A vízben az információt ezek a vízgyöngy láncok tárolják, méghozzá kvantumállapotukban. Szemben a víz rendezetlen, ún. dekoherens részével, ezek a vízgyöngy láncok képesek megőrizni és továbbadni a beléjük kódolt információt. A jelenség kvantumelektrodinamikai leírását a kutatók már kb. 2 évtizede kidolgozták. Pár éve, amikor ezzel a témával foglalkoztam, épp azon mesterkedtek, hogyan tudnának olcsó, szobahőmérsékleten is működő kvantumszámítógépet építeni a vízgyöngyláncokból.
A kutatásom során fény derült egy izgalmas kvantumbiológiai hipotézisre is: csak azok a szerves molekulák, például aminosavak, képesek részt venni az életfolyamatokban, melyek szerkezete olyan, hogy hozzá tudnak kapcsolódni a vízgyöngyök hálózatához. Ez megmagyarázhatja azt, hogyan tud összhangban működni a szervezet sok milliárd mikrobiológiai folyamata. Erről itt olvashatsz bővebben
Például minden emberben naponta kb. egy millió génhiba keletkezik. Minden kromoszómádat életed minden ezredmásodpercében enzimek szkennelik folyamatosan. Ha találnak egy génhibát, „szólnak” egy másik enzimnek, az odajön, kapcsolódik a DNS-hez, felnyitja a kettős szálat. Majd jön egy másik enzim, ami felismeri és kicseréli a rossz vagy sérült bázist. Ha elkészült, de csak akkor, jön a következő molekula, ami visszavarrja a DNS kettős szálát. Ez, és millió hasonló csoda történik benned is életed minden ezredmásodpercében. De vajon honnan tudják az enzimek, mikor ki következik és mit kell csinálni?
Úgy tűnik, hogy az enzimek nem csak a vízben, vagy a sejtplazmában lebegnek, hanem be vannak fűzve a vízgyöngyök hálózatába. Azaz tudnak egymásról. Nem függetlenek. És úgy tűnik, hogy ez az összekapcsoltság tart minket életben. Ha maradnának a génhibák, vagy ha a javítómechanizmus csak 99.999% hatásfokkal működne, alig lenne ember, aki megélné az 5 éves korát. Ez a vízgyöngyláncok által összekapcsolt molekuláris figyelő és javító hálózat 100%-os hatékonysággal működik.
Na de akkor miért betegszünk meg? Ó igen, itt jön a képbe az elme – mely nem az agy elektromos, neurális hálózatának mellékterméke, hanem finomabb, mégis anyagszerű.
A jóga tudománya – összhangban a szankja-filozófiával – úgy mondja, hogy a világunknak két alapvető minősége van, az Anyag, vagy Prakriti, és a Lélek, a Purusa. A Prakriti, azaz az anyag nem csak a tapintható, a szemeddel látható világot jelenti, hanem az észleléseidet, emlékeidet, gondolataidat, érzéseidet, azaz az elme tartalmakat is magában foglalja. Azonban az elme egyfajta finomabb szerkezet, mely nem származtatható az agy neurális hálózatából közvetlenül.
Rudolf Steiner ezt így magyarázza: képzeld el, hogy felázott a talaj a sok esőtől, és így a lábnyomod ott marad a sárban. Amikor valaki a gondolatokat, a gondolkodás folyamatát akarja magyarázni, és azt állítja, hogy ezek az agy termékei, akkor az olyan, mintha a lábnyomokkal akarna magyarázni téged, aki a lábnyomokat a sárban hagytad; mintha azt mondaná, hogy te azért létezel, mert itt vannak ezek a lábnyomok. Ahhoz, hogy járjunk, kell a föld, ami megtart; hasonlóképpen ahhoz, hogy gondolkodjunk, agyra van szükségünk, de nem az agy hozza létre a gondolatokat, és nem ebben rejlik a személyiséged sem.
Azaz az elme nincs hozzákötve az idegrendszerhez, és épp emiatt lehet az is, hogy a növények és a fák határozott intelligenciát mutatnak, annak ellenére, hogy nem rendelkeznek idegrendszerrel – ha érdekel a növényi intelligencia kutatás utóbbi évtizedben történt tudományos áttörése, Zoë Schlanger remek könyvét, a Fényevőket érdemes elolvasni.
Talán a vízgyöngyök hálózata felelős az elmetartalmakért? Ez tárolja az emlékeinket, gondolatainkat, egónkat, azaz személyiségünk sajátosságait?
Hozzám az a kép érkezett el, hogy még ennél is többek vagyunk – összhangban Steiner hasonlatával. Azaz a vízgyöngy struktúra sem te vagy. Ahhoz ugyanis, hogy legyél, mint tudatos, öntudatos lény, kell még valami, és ez a Purusa, a lélek fénye. Ezt elképzelheted úgy, mintha egy irányított fénycsóva megvilágítaná a vízgyöngyök hálózatát. Ez fénycsóva „lehel” életet beléd: megjelensz te, fizikai testeddel, a testedet fenntartó, csodálatos életfolyamat-komplexitással, gondolataiddal és emlékeiddel együtt.
Amikor leülök egy fához, vagy megérintem a nedves talajt, az élővilágon keresztül hozzákapcsolódom az egész erdőhöz. Ezáltal egy sokkal nagyobb, tágasabb intelligencia részévé válok. Ebben az állapotban máshogy létezem, az erdő magába ölel: erdőként vagyok jelen. Ez egy gyógyító állapot.
Mindez olyan, mintha valaki egy tágasabb, szélesebb részt világítana meg a vízgyöngy hálózatból. A hálózat ugyanaz, csak a tudatosság fényének intenzitása és fókusza változott.
Mindennapi tudatállapotunk szűk fénycsóvája miatt azonban önmagunkat fájdalmasan különálló lényekként észleljük. Világfájdalmunk, szenvedéseink, traumáink eredménye, hogy alaposan összekuszáltuk a dolgokat. Jelenleg benne ülünk nyakig egy polikrízisben – és majd’ mindenkiben ott a szorongás emiatt. És mit teszünk? Még inkább pörgünk, beletemetjük magunk a munkába, és csak fogyasztunk, fogyasztunk tovább. Én is, nem vagyok kivétel. A folyamat pedig gyorsul, mert ha elbújunk a valóság elől, ha elizoláljuk magunkat, még mélyebben megbetegszünk.
Angell Dear azt mondja, a valódi, mély gyász átélése a gyógyszer. Így ír erről a Levél a Földtől című írásában:
„Maga a gyász a gyógyszer. Amikor hagyjátok, hogy valóban megérezzétek azt, ami elveszik majd ebből a világból, valami megváltozik a testetekben, valami átszerveződik; valami ősi emlékezet ébred fel majd bennetek. Valami olyan, amit semmilyen mennyiségű információ, vagy érzés, például a felháborodás korábban nem érhetett el bennetek. A gyász újra összekapcsol. Hozzám kapcsol, magatokhoz kapcsol. Az az igazság, hogy ti nem a földön vagytok, Ti vagytok a Föld.”
Az erdővel való kapcsolódás épp azért gyógyító, mert kitágítja a tudatosság fénykúpját, azaz észlelhetővé teszi azt, hogy messze tágasabb lény vagy, mint azt korábban érzékelted. És ez a kapcsolódás olyan, mint felmenni a hegyre. Ha felmentél, többet látsz majd, és eleinte még jobban fog fájni az, amit látsz. Fájni fog az a sok élet, amit folyamatosan elpusztítunk tomboló őrületünkben.
Azután történik egy fordulat: ebben az összefonódottságban egy tágasabb intelligencia kezdi gyógyítani azt, ami benned a betegséget kiváltotta, ami minden esetben egy gondolati minta, amitől sehogy nem tudsz másképp szabadulni.
Ezt a rejtett gondolatot, melyre a gyász vitte a figyelmed, a természettel való kapcsolat képes átírni; ezáltal a tudatosság fénye lényed egy még nagyobb részét teszi majd elevenné. Ebben az elevenségben a korábbi traumák lenyomatai fokról-fokra feloldódnak; nem tűnnek el, de nem lesz jelentőségük többé. És azt az oldódást követi a test gyógyulása. De valami több is történik:
Rájössz, a Praktiti, az Anyag és Elme, és a Purusa a Lélek, sosem volt különálló, ezek ugyanannak az őserőnek két aspektusa. Amikor ennek egységét átéled, ez az Opus Magnum, ez Isten tapasztalata.
Ehhez a tapasztalathoz nem jut el azonnal az ember. Amikor Jézus azt mondta, hogy „senki nem mehet az Atyához, csak énáltalam” nem arról beszélt, hogy ehhez az egységélményhez kereszténynek kell lenned, és az evangéliumokat kell hallgatnod a templomban vasárnaponként. Arról beszélt, hogy a tudat fénykörének tágítása fokról fokra, kvantumállapotról kvantumállapotra ugorva történik. Egyszer úgy látod magad, mint akit összenyom a sok napi feladat. Aztán egy meditációban, vagy a fák társhálózatához kapcsolódva szintet lépsz: kitágulsz, azaz kitágul a vízgyöngy hálózatot bevilágító fénykör is.
Aztán egyszer csak még tovább lépünk: belefonódunk a mesterek társhálózatába. Majd tovább, és egybefonódunk Krisztussal – egy még tágasabb fénykör tágulásban, azaz önismereti mozzanatban. És egyszer csak ez is tovább tágul, és azok leszünk együtt, akik mindig is voltunk: Életfény.
Szerző: Bükki Tamás | 2026. márc 24. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
Évek óta figyelem a kertünk fügefáit. Későn rügyeznek, májusban, óvatos élőlények. A rügyekből rögtön megjelennek az apró zöld fügécskék és a levelek. De sehol egy virág. Aztán Bianca zseniális cikkét olvasva végre megértettem, mi a helyzet:
„Amit fügének nevezünk, valójában egy szikóniumként ismert képződmény: egy üreges, húsos kamra, amelynek belsejét több száz apró virág béleli, amelyek mind befelé néznek, így rejtve vannak a szemünk elől.”
Bianca írásban szó van a banyanfáról is, ami a Bhagavad-gītāban említett aswatthafa. Ez az a fa, amiről azt mondja Krsna, hogy „az égben vannak a gyökerei”.
A fotón egy banyanfa, vagy aswatthafa látható, fényképezte: Brandon Green (Unsplash)
Mit jelent ez a fordított fa pontosan?
Bhagavad-gītā, 15. fejezetének, azaza A legfelsőbb lélekhez vezető útnak, 1. szútráját Dr. Baktay Ervin így fordította magyarra:
„A Magasztos: Hallottál az örök életű asvatthafa értelméről: gyökerei felül vannak, ágai lent terjednek szét, a Szentírás ősi igéi jelentik a leveleit, s annak, ki ezt tudja, méltán Véda-ismerő a neve.
Amikor odalépek egy fügefához és megérintem a törzsét, valami szokatlant tapasztalok: egy felülről áradó, és balforgású energia örvénybe kapcsolódom bele. Ha befelé figyelek, valóban fénylő, égbe nyúló gyökereket tapasztalok. Ez az érzékenység a növény és éteri világ felé kiművelhető, számomra ezt a jóga gyakorlás hozta el, de más módjai is vannak.
Egy ilyen égben gyökerező fa az emberi életet támogató két féle energiafolyam egyikét hordozza és hozza el az embernek: ez az energia áramlás Sivához, vagy az Atya energiájához kötődik, és épp azt az energiát hozza mozgásba bennünk a fügefa. Ez a Fény ereje, a Paradicsomban növekvő Tudás fája.
Milyen fák mozgatják még ezt az esszenciális fordított időt és energiát?
Tapasztalatom szerint: a nyír és a gyertyán – nem véletlenül mentünk most vasárnap, Húsvét előtt az Erdőmeditáció oktató képzés évfolyamával ezekhez a fákhoz meditálni. Hasonló energiát mozdít még a cseresznye, a diófélék, az éger, a fenyőfélék és a tiszafa is. Délre utazva pedig a pálmafák nagy része is ilyen.
Tehát nem csak a füge földi megjelenése számít, bár a füge gyümölcse benne a virágokkal, vagy a banyanfa léggyökeri eléggé meghökkentőek, hanem éppannyira fontos a fügefa-ember kapcsolódásban megjelenő különleges energia, és az így megtapasztalható fordított idő.
Mitől lesz fordított az idő?
Az előrefelé áramló időt mindannyian jól ismerjük. Mindennek, amit teszek, a jövőben következménye lesz. Felemelek egy tollat, majd leejtem, ami rövid idő múlva a földön csattan. Ezt kauzalitásnak is nevezik, azaz az okot követi a következmény, az okozat, és épp ez a láncolat hozza létre a mozgást, amit az idővel jellemezhetünk.
Azonban van egy másik, egy fordított időfolyam is, ahol az okozat megelőzi az okot. Ez olyannyira létezik, hogy a fizikusok a részecskefizikai folyamatok számolásánál kalkulálnak is vele. Ha az ok a jövőben van, akkor nem tudjuk, hogy ami most történik, az miért történik; ez egyszerűen a jelenben kideríthetetlen.
Ez az emberi életben is megjelenik, az akarati impulzushoz kapcsolódik. Az akarati impulzus így nyilvánul meg: megyek az utamon, valami vonz, nyílik a mellkasom, lelkes vagyok, de ha megkérdeznek, miért teszem ezt vagy azt, igazából nem fogok rá tudni felelni. Minden valódi hivatás választás, minden emberi küldetés az akarati impulzusból merít, és a fordított idő- és energiafolyamhoz kapcsolódik. Minden hitnek és a jövőbe vetett mély bizalomnak ez a gyökere, égi gyökerei vannak.
A boldogság nem öröm, valami más
Ha valaki nem fürdik meg tudatosan időnként a fordított időfolyamban, nem lehet boldog. Ugyanis ehhez a fordított időfolyamhoz kapcsolódik a valódi boldogság élmény is, az ánanda, aminek nincs sem oka, sem ellentéte. Minden emberi lény konstrukciója olyan, hogy hozzáférése van az ánanda boldogságához, de többnyire ez a hozzáférés blokkolva van. A kaput például a mélyrelaxáció, azaz a jóga-nidra nyitja meg.
Ezzel szemben az előrefelé áramló időhöz, ami a mindennapok alap tapasztalata, nem kötődik boldogság, csak mulandó öröm vagy elégedettség. Lehetek szorgos vagy szerencsés, és szert tehetek jó pozíciókra, hatalomra vagy épp vagyonra. Mindez okozhat időleges izgatottságot, örömet, elégedettséget, de tartós boldogságot soha nem fog hozni.
Az előrefelé áramló idő ugyanakkor nélkülözhetetlen – ez maga a Földanya ölelése, a Shakti ereje, ez az élet pezsgése, a szerelem ereje, a fellendülés és mélyrezuhanás, ez a dráma és a katarzis; ez betegít meg, ez tart életben, ez gyógyít, ez ringat el, és ez erősít meg. E nélkül nincs cselekvés. Azonban ez az erő is a fordított energia és időfolyamból indul útjára, az Atyából bontakozik ki.
Szóval mindkettő idő- és energiaáramlat egyaránt fontos minden emberi lénynek. A belégzésed követi a kilégzés, és azt követi a belégzés. A két időáramlat összefonódik bennünk, ez tart életben, és ez ad értelmet az életünknek.
A fügefa által felerősített fordított idő tapasztalata nélkül nem születik valódi megismerés. Nem véletlen, hogy Gótama Buddha is egy fügefa (Ficus religiosa) alatt világosodott meg. Itt értette meg a földi szenvedés valódi okát, és látott rá arra, hogyan lehet ezt a szenvedést feloldani.
fotó: Rutpratheep Nilpechr, Unsplash
Azon túl, hogy a füge virágai a gyümölcsön belül vannak, történik itt még valami rejtett csoda. Bianca így ír erről:
„A füge csak egy rendkívüli partnerség révén marad fenn. Minden fügefaj a saját apró beporzó darázsára (Agaonidae család) támaszkodik, hogy beporozza a szikoniumban megbúvó virágokat. E rovar nélkül a fa nem tud szaporodni. A fa és a darázs több tízmillió év alatt együtt fejlődött […]
A nőstény darázs egy keskeny nyíláson keresztül jut be a fügébe, gyakran elveszítve szárnyait és csápjait a folyamat során. Miután bejutott, beporozza a virágokat és lerakja petéit, és ezzel véget ér az életciklusa. A füge enzimeket termel, amelyek teljesen lebontják a testét. Mire a füge megérik, már nem marad felismerhető darázs. Csak tápanyagok, amelyek visszaszívódtak magába a fügébe. Soha nem hagyja el a fügét, és szó szerint részévé válik annak, amit az utódai maguk mögött hagynak, amikor kibújnak, és virágport visznek az egyik fügéről a másikra.”
Szóval menjetek meditálni fügefához, vagy egy nyírhez, gyertyánhoz, égerhez, dióhoz vagy cseresznyéhez időnként.
És keressétek meg magatokban a bennetek nyíló virágokat!
Szerző: Bükki Tamás | 2026. jan 01. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” – Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future
A nagy csend
Enrico Fermi fizikus az 1950-es években vetett fel egy igencsak elgondolkoztató kérdést. Létezik ugyanis egy, a világ csillagászait egyre inkább frusztráló ellentmondás: az általunk észlelt, hatalmas csillagközi tér sok milliárd napja körüli láthatatlan bolygók milliárdjain majdnem biztos, hogy léteznie kell az emberhez hasonlatos, vagy előttünk járó, másik intelligens fajnak. A világűrnek, az elektromágneses jelek széles spektrumán nagyon is hangosnak kellene lenni, hallanunk kellene, hogy ezen idegen, intelligens fajok mindenfélét beszélgetnek. Mégis, hiába építettünk az elmúlt évtizedekben óriási rádióteleszkópokat, mint például az Arecibot Puerto Ricoban, a világűr mélyen hallgat. Mi lehet ennek a nagy csendnek az oka?
A Fermi-paradoxon feloldására több hipotézis született. Ted Chiang író – akinek zseniális novellájából készült a gyönyörű és felemelő Érkezés c. Oscar-díjas film – A Nagy Csend c. novellájában [1] így tolmácsolja egy kihalás szélén lévő papagájfaj üzenetét:
„Az emberi ténykedés a kihalás szélére sodorta faitámat, de nem hibáztatom őket ezért. Nem rosszindulatból tették. Egyszerűen nem figyeltek. És az emberek milyen csodás mítoszokat alkottak, micsoda képzelőerejük van! Talán ezért olyan bámulatosak a törekvéseik. Vegyük például az Arecibot. Egy ilyen tárgy megteremtése az eszközt megalkotó faj nagyszerűségéről tanúskodik. Fajtám már nem sokáig marad fenn, valószínűleg még idő előtt távozunk, és csatlakozunk a Nagy Csendhez. De mielőtt elmennénk, még üzenünk az emberiségnek. Csak abban bízunk, hogy az Arecibo képes lesz ezt meghallani.
Íme az üzenet: Légy jó. Szeretlek.”
A WWF 2024-es élő bolygó jelentése [2] szerint a megfigyelt vadon élő gerinces fajták populációi 1970 és 2020 között, 50 év alatt drámai mértékben, átlagosan 73%-al fogyatkoztak meg. Az éghajlatváltozás különösen Latin-Amerika és a Karib-térség vadvilágának populációját veszélyezteti, ahol átlagosan 95%-os csökkenést mértek – vagyis amit Ted írt a papagájok kapcsán, sajnos igaz.
És mi a gond ezzel? Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem) elég kemény, tudományosan megalapozott előrejelzést tár elénk [3]:
„2040 körüli időpontra teszik a kutatók a nagy összeomlás kezdetét, amikor a világon mindenhol elkezd majd megszűnni a mezőgazdaság. Globális aszály, porviharok, menekülő, éhező és vándorló ember százmillióit láttatja ez a kép. És mindennek az a vonzata, hogy kb. 2080-ra kipusztul az emberiség 90-95%-a.”
– a részleteket lásd az Árnyékból szövődő fény: jog, környezet, spiritualitás c. írásomban.
Mégis, azzal zárja Ted az írását, hogy Légy jó, szeretlek! Ez szerinted fájdalmas búcsú, vagy bíztatás? – azaz rendbe tudjuk hozni katasztrófa szélére sodort világunkat?
Az idegenek még itt vannak
Egy nemrég megjelent zseniális könyvet ajánlanék ezen a ponton a figyelmedbe. Zoë Schlanger: Fényvők – Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet titkairól? c. könyvéből többek között megtudhatjuk, hogy 2012-ben a Cambridge-i Egyetemen tartott tudományos konferencia résztvevői hivatalosan kimondták, hogy valamennyi emlős, madár, és számos egyéb élőlény, köztük a polip is rendelkezik tudattal [4].
Zoë könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a növényvilág is intelligens: pl. vannak olyan növények, amelyek észlelik, ha közeli rokonaik növekednek mellettük, és képesek két napon belül úgy átrendezni levélzetüket, hogy ne árnyékolják kistestvéreiket. Sőt, az is kiderült, hogy a növények, úgy tűnik, a „hallásukkal” képesek feltérképezni, merre van az éltető víz a talajban: a gyökerekben lévő folyadékban apró légbuborékok keletkeznek, és amikor ezek összeroppannak (kavitáció), akkor egy pattanó hang keletkezik. Ez a pattanó hang várhatóan hasonlóképp viselkedik, mint a denevér ultrahang lokátora. A növényt talán ez a képessége is segíti abban, hogy feltérképezhesse, merre kell fordulnia a kis gyökérvégződésnek, hogy éltető vízhez közelítsen, vagy épp kikerülje a köveket? Kiderült az is, hogy a növények is kommunikálnak egymással, valamint a rovar és állatvilággal, sőt emlékeznek, mi több, számolni is tudnak. Talán velünk is próbálnak valamiképp kommunikálni?
Akárhogy is, úgy tűnik, hogy itt a földön sok-sok idegen, intelligens fajjal vagyunk összezárva, akik talán szívesen beszédbe elegyednének velünk, sőt, megkockáztatom: jó ideje próbálkoznak azzal, hogy megtanítsanak nekünk valami kardinálisat, de mi egész egyszerűen – néhány embert kivéve – nem figyelünk rájuk. Sőt, fokozatosan elnémítjuk azokat a lényeket, akik velünk élnek, és közben egyre inkább ráncoljuk a homlokunkat, és nem értjük: ugyan miért van olyan nagy csend a kozmoszban? Miért vagyunk elszigetelve az intelligens földönkívüliektől, akik segítő kezet nyújthatnának számunkra, valahogy úgy, mint az Érkezésben?
Vajon miért tanította Hermész Triszmegisztosz sok ezer évvel ezelőtt azt, hogy „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van”? [5]
Na, jó, oké, akkor keressük a ránk boruló „hangszigetelő búra” kulcsát idelent. De hogyan érthetnénk meg, sőt, érezhetnénk át végre, amit az állat és növényvilág üzen? És mire taníthatnának meg minket?
Univerzumok titka
Nemrég tartottam egy előadást arról, hogyan képes minket gyógyítani az erdő, hogyan képes kioldani a bennünk megrekedt feszültségeket, sőt kitágítani minket, hogy átélhessük: csöppet sem vagyunk egyedül, és meg tudunk birkózni majd az előttünk álló feladatokkal.
A közönségtől sok jó kérdést kaptam, de az egyik különösen megragadott: oké, hogy engem az erdő feltölt, de számít-e ez, ha a világ körülöttem mindeközben háborúra készül, illetve bele vagyunk millió szállal ragadva az önpusztító fogyasztási őrületbe?
A válaszhoz az kell, hogy tisztázzuk a vonatkoztatási rendszer kérdését. A helyzet ugyanis az, hogy a tudatosságnak szintjei vannak, és ezek az uralkodó érzés és világfelfogásban is megmutatkoznak [6], azaz a világ másképp fest az egyes tudatszinteken. (Ha nem hiszed, egyszerű példa: más-e a világod, amikor alszol?)
A tudatosság egy bizonyos szintjén azt képzeljük, hogy van egy közös objektív világ, amire kis emberként nemigen tudunk hatást gyakorolni. Visz minket magával az ár. Hacsak kellő hatalomra nem teszünk szert, igaz? Nos, ez az elmebaj elég jól ismert a világtörténelemből. És remélem, azt is látod már, hogy ez egy olyan zsákutca, amely brutális szenvedések sorozatához vezet.
Az egyéni fejlődésben van egy pont, amikor a világlátásom radikálisan átalakul: rájövök, hogy nem létezik olyan, hogy objektív világ. Nagyon eltérő világot tapasztalok én, és a tőlem akár pár 100 méterre élő hajléktalan társam, vagy épp az az ember, akinek Ukrajnában vagy Palesztinában rakétatalálat érte az otthonát. De még a közeli családtagom is teljesen másképp látja az életét, másképp fest számára a jövő, mást tart fontosnak és másra figyel. Mindaz, amit tapasztalok, az én elmémben jelenik meg. Szóval a helyzet az, hogy minden ember önálló Univerzum. Vagyis, ha mást akarok tapasztalni a világomban, azért egyedül én tudok tenni valamit.
Természetesen ezek az Univerzumok egymást áthatják, és alakíthatják – lényegében a Te elméd és az én elmém egy, de ahhoz, hogy ezt átélhessük, szükségünk van valami látszólag „kívülállóra”. Pl. arra, hogy meditációt vagy más tudatszint emelő-tágító technikákat gyakoroljunk, vagy megfelelően érintkezzünk a minket körülvevő élővilággal, pl. az erdővel. Azaz kaphatunk és kapunk is segítséget – „kívülről”. De ezt a segítségnyújtást minden embernek magának kell kezdeményeznie, belülről kiindulva.
Van azonban itt még egy érdekes szempont: mégiscsak valamiképp közös a jövőnk.
Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász rájött arra, hogy közös, ún. normatív jövőkép nélkül nem tudunk hatékonyan pozitív jövő irányába lépdelni. Ha előre pillantunk, annyira eltérő a jövőképünk, annyira más az egyéni Univerzumunk, hogy mindenki mást akar majd létrehozni, és így kicsit olyanokká válunk, mint homokszemek a fénypászmában: keringünk, egymásnak ütközünk, és lényegében társadalmi szinten egy olyan kritikus katasztrófa-helyzethez jutunk, amiben most épp együtt ülünk.
Alexszandra kb. 15 éve dolgozik a backcastingnek nevett, gyakorlatias pozitív jövőformálási módszerrel. A backcasting szemben az időjárás előrejelzéssel, azaz a forecastinggel, amolyan visszafelé hatás az időben. A backcastingnek az a lényege ugyanis, hogy emberek egy adott témában összeraknak egy közös normatív jövőképet, ami szerintük 30-50 év múlva megvalósul majd. És utána lépésről lépésre visszafejtik, milyen társadalmi, szakpolitikai változtatásokra van szükség, hogy ide elérhessünk [7].
Na, de akkor, hogy hozzuk ezt a kettőt össze? Egyfelöl mindenki önálló Univerzum, másfelöl azonban mégiscsak egy közös jövőnk van, sőt jó lenne valamiféle közös pozitív jövőkép felé menetelni, igaz? De vajon nagyon eltérő tudatossággal bíró emberek tudnak-e teremteni közös, pozitív jövőképet?
Az előre és visszafelé áramló idő
Egy kvantumrészecske antirészecske párja lényegében az adott részecske, ami visszafelé utazik az időben; egy pozitron az időben visszafelé utazó elektron. Mindkét időáramot a kvantumfizikusok ismerik, és alkalmazzák a részecskefizikai folyamatok számítása során.
A kétféle időáramlat azonban nem csak a mikrovilág szintjén jelenik meg. Kétféle energiát és időáramot foghatunk be a vitorlánkba: az egyik az ok-okozatiság előrefelé mutató időárama. Ez kapcsolódik a mindennapi tapasztalatokkal: teszek valamit, és ennek megvan a következménye. Ahhoz, hogy az egyéni Univerzumunkban változás legyen, mozgásba kell hoznunk a teremtő energiát: elsőként ki kell tudnunk találni, hogy melyik hajóra szeretnénk felszállni. Ennek hatékony technikáját ebben a videóban összefoglaltam Neked.
Ahhoz azonban, hogy fel is szálljunk a hajóra, az kell, hogy elhessegessük azokat a fékező, blokkoló tudattartalmakat, melyek próbálnak minket az eddigi keréknyomban tartani. Ehhez az akaraterőt kell megéreznünk és felerősítenünk magunkban, azt a jövőből fúvó szelet, mely majd repíti a hajónk. Amikor ezt megtaláltunk, bármi is akar eltéríteni, azt mondjuk majd: én akkor is megyek! Nem tudom pontosan, hogyan lesz, miért megyek el oda, miért választom ezt a hivatást, ezt a tanfolyamot, miért akarom csinálni, amit csinálok, de vonz, és teszem, amit tennem kell.
Amiatt nem látod ebben az esetben előre a dolgokat, mert az akaraterő a visszafelé áramló időhöz és energiához kapcsolódik, azaz az ok, amiért a dolgokat teszed a jövőben van, csak később fog számodra kibontakozni. A visszafelé áramló időhöz kapcsolódik a jövőbe vetett hit, és a remény ereje. A pszichológusok jól tudják, hogy pozitív jövőkép nélkül nem lehet egyetlen szenvedélybetegségből sem kikerülni. E nélkül nincs sem egyéni, sem társadalmi gyógyulás.
Azt állítom, hogy mindkettő energia áramlatra szükségünk van, akár az egyéni Univerzumunkban akarunk helyre tenni valamit, akár közös, normatív pozitív jövőt akarunk teremteni, és backcastinggel összefűzni a jelenünkkel. Ha csak az egyiket vagy a másikat használjuk, a törekvésünk nem tud majd megvalósulni.
És most jön az első csoda – azaz meglepő természeti felismerés: az erdőben olyan fák, entitások fűződnek egybe, akik mindkettő energiaáramot képesek megmozdítani bennünk. Pl. vannak fák, akik az előrefelé áramló időhöz kapcsolódnak: ilyen pl. a vadkörte, a bükk, a tölgy vagy a kőris. És vannak olyan egyedek az erdő összefonódott élő közösségében, akik segíthetnek a visszafelé áramló időt megérezni, és rátalálni a hitünkre és akaraterőnkre: ilyenek pl. a vadcseresznye, a fenyőfélék, a dió vagy az égerfa.
És akkor jöjjön egy másik csoda: az erdővel való kapcsolat képes összehangolni és felemelni a tudatosságunkat, hogy hatékony legyen a pozitív jövőteremtő törekvésünk. Úgy vélem épp a minket körülvevő „ismeretlen intelligencia” tud segíteni tehát minket abban, hogy ráláthassunk arra, mi felé szeretnénk haladni, és hogy a napi elterelő hatások ellenére meg is akarjuk tenni a szükséges lépéseket.
Hogyan győződhetnénk meg a fenti állítások – tudományos nyelven hipotézisek – helyességéről, működőképességéről?
- Egyéni szinten nem tudsz kontrollcsoportot képezni. Viszont kijárhatsz az erdőbe, és rendszeresen részt vehetsz terápiás erdőfürdőkön, vagy erdőmeditációs sétákon, túrákon, és megfigyelheted, hogyan alakul az életed, és az általad észlelt Világ. Ennek nyomon követesére hatékony eszköz a naplóvezetés.
- Közösségi szinten már alkothatunk kontrollcsoportot; így az egyik csoport olyan emberekből állhatna, akik megrögzött városlakók, azaz akik alig járnak erdőbe; a másik csoport pedig olyan emberekből állna, akik rendszeresen vesznek részt erdőkapcsolatot ébresztő vezetett foglalkozásokon. Mindkét csoport ugyanazt a megoldandó társadalmi feladatot kapná: alkosson közös normatív jövőképet egy társadalmilag fontos részterületen, és a backcasting módszerével tárja fel, milyen lépések kellenek ahhoz, hogy összeérjen a jövőkép a jelennel. Majd kövessük nyomon a következő évtizedben a csoport tagjait. Ki mennyire vesz részt aktívan a megformált pozitív jövőkép létrehozásában, és milyen eredményeket ér el a csoport?
Mit nyerhetünk mindezzel?
Zoë könyvéből megtudhatjuk például, miért harapdálja az éhező poszméh a feketemustár levelét, holott az nem ad számára táplálékot; így ír róla:
„A virágoknak még egy teljes hónapjuk volt hátra, hogy virágot bontsanak. Addig a méhek semmiképpen sem tudtak volna életben maradni. Ám amint de Moraes megfigyelte, elkezdték harapdálni a mustárnövények leveleit, amelyek virágai már másnapra kinyíltak. A méhek pedig teleitták magukat a nektárral, és életben maradtak. […] A jelenség a méhek számára előnyös gondolta magában Consuelo, de a növények is jól járnak, hiszen akkor bontanak szirmot, amikor ott vannak körülöttük a virágaikat beporzó méhek. A természetben már csak így működik az időzítés: minden egyes faj más fajoktól függ így vagy úgy. Ha nincs meg közöttük a szükséges összhang, valamennyien rajtavesztenek. A túlélésük attól függ, hogy sikerül-e kommunikációs csatornát kiépíteniük a fajok közötti választóvonalon át.”
Az erdő, mint „rádióteleszkóp”
Most érkeztünk el ahhoz, hogy megválaszolhassuk a korábbi kérdéseket: Hogyan érezhetnénk át azt, amit az állat és növényvilág üzen? És mire taníthatnak meg minket ezek az idegen intelligenciák?
A rádióteleszkópok építői, akik a csillagos eget kutatják, rájöttek arra, hogy az érzékenység fokozásához sok-sok antennát kell összekapcsolniuk és összhangban működtetniük. Hasonlóképp, ahhoz, hogy meghalljuk a Világegyetem hangjait, az szükséges, hogy kinyissuk saját Univerzumunk észlelési terét, azaz az kell, hogy kitáguljunk mi magunk is, belül. És tapasztalatom szerint épp ezt a tágasság élményt tudja megadni nekünk pl. a növényvilággal, az erdővel való kapcsolat.
Kamaszként egyik nagy kedvencem Szergej Sznyegov: Istenembrek c. könyve volt [8]. Benne akadtam rá az emberiség egy olyan „normatív jövőképére”, amely mély lelkesedést ébresztett bennem. Ebben a könyvben az ember az Univerzumban élő sokféle intelligens faj segítője, összekötője, oltalmazója. Sznyegov könyvét olvasva büszke voltam rá, hogy embernek születtem. Zárszóként ebből idéznék:
„A kapcsolatrendszerem, az anyagi és szellemi kapcsolataim alapján ítéljetek rólam, annak alapján, ami az egész világgal összeköt engem. És akkor majd csodálkozva értitek meg, hogy én, az apró kis lény egyenlő nagyságú vagyok a világmindenséggel. És hogy valamennyiünkben benne van az egész világmindenség, mivel valamennyünk nem egyéb, mint a világmindenség mélységes megértése, hogy mi vagyunk a világmindenség önmegértése. Mert én vagyok az élet, mindegyikünk maga az élet.”
Nem kevesebb, mint a túlélésünk hogyanja a kérdés. Az első bátorító üzeneteket a minket körülvevő élővilágtól már megkaptuk. Ha röviden akarnám összegezni ennek a lényegét, így hangzik: Légy jó, szeretlek!
Hivatkozások
[1] A Nagy Csend c. novella magyar nyelven Ted Chiang: Kilégzés és más novellák c. kötetében jelent meg. Agave Kiadó, 2022. A Nagy Csend novellát Molnár Barta Eleonóra fordította magyarra.
[2] A WWF 2024-es élő bolygó jelentése itt olvasható magyarul.
[3] Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem, Környezetmérnöki Tanszék): A jövő neve élet: megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja, Magyar klímavédelmi Kft, 2021. Lásd: https://justdobetterworld.hu/
[4] Zoë Schlanger: Fényvők – Mit árul el a növényi intelligencia a földi élet titkairól? Open Books Kiadó, 2025. A hivatkozott Cambidge-i konszenzus az állati tudatról a 2. fejezet, 71. old, található, és a könyv 2. fejezet [23] hivatkozása tartalmazza az eredeti angol nyelvű cikket.
[5] Hermész Triszmgisztosz művét érdemes Hamvas Béla: Tabula Smaragdina fordításában olvasni.
[6] A Hawkins-i tudattérképet, mely többek közt a szerző ERŐ kontra erő (Power vs. force) c. könyvében jelenik meg, itt is megtaláljuk.
[7] Dr. Köves Alexandra: vissza a jövőből: Komplex, rendszerszintű problémákra adott lehetséges válaszok kutatása a backcasting módszer segítségével, Prosperitas Vol. III. 2016/2. (17–36.), a cikk elérhető itt.
[8] Szergej Sznyegov: Istenemberek I.-II., Móra Könyvkiadó, 1988.
Szerző: Bükki Tamás | 2025. nov 27. | Kiemelt, Tudomány és filozófia
„Mindenki adó és vevő is egyszerre. Ennek az egész láthatatlanul működő, energiákból, gondolatokból és érzésekből szőtt óriási információs világhálónak a neve: kollektív sors. Ashrama karma. Erről tudunk a legkevesebbet: hol végződünk mi, hol kezdődnek mások? És főleg: miért kell nekem szenvednem mások hülyesége miatt?” (Müller Péter: Titkos tanítások)
Ahogy mentünk fel csendben a hegyre, megszólaltak a láncfűrészek. – Ne már! Vasárnap is! Ezek sosem pihennek? – bosszankodtam. Aztán megállítottam a csoportot egy rövid technikai szünetre. S míg a többiek meleg teát iszogattak, ruhákat vettek fel és le, én lehajoltam, és megérintettem a földet és a nedves avart, közel egy bükkfa gyökeréhez. Éreztem magamban az erdőt, és az erdő tágasságában a favágókat is. Nehéz volt őket elérni, mert ők alig voltak benne az erdőben. De szerencsére ködös volt az idő – és a köd összekötötte valamelyest őket a tájjal. Egy sugallat szállt végig a gombák és fagyökerek kommunikációs hálózatán: – Mára elég volt a munka! Megérdemlem a pihenést! Pár perc múlva a fűrészek elhallgattak.
Fent a hegyen azt kérdeztem az erdőmeditáció oktató képzés résztvevőitől: – sikerült-e a fákat érintve átéreznetek, hogy az erdő részei vagytok? – Többen bólogattak. – És a favágókkal mi a helyzet? – Nem – mondta ki az egyikük többek gondolatát. – Őket semmiképp.
Müller Péter Titkos tanítások c. könyvében a következő metafórával él:
„Ma, a rádiózás korában tudjuk, hány millió „műsor” rezeg a nagyvilágban, s hogy elér-e hozzánk, csakis hangoltság kérdése.”
Azaz az életemben ott van az összes sztori, amit már így-úgy megéltem. És én választom ki, többnyire öntudatlanul, mire rezonálok. És amire rezonálok, többnyire irritál. Sőt, felbosszant, kiakaszt. Engem is baromira kiakasztott az esztelen erdőpusztítás, és az is, hogy azzal a pofátlan hazugsággal, hogy „megújuló energiahordozó” sok ezer hektárszám vágják le évente az élő erdőinket és viszik elégetni.
A tavalyi erdőmeditációs kurzusban az egyik résztvevő rá is kérdezett erre, amikor a Börzsöny egyik érintetlen hegygerincén beszélgettünk: és ez téged miért irritál? Azonnal rávágtam a választ: mert már eleget öltem. Mert már elég fát kivágtam! Épp eleget pusztítottam magam körül ahhoz, hogy tudjam: ez baromira fáj! Elég volt!
Az az igazság, hogy az életemben minden nagy fordulat előtt el kellett érkezzek oda, hogy felsikoltsak: elég volt! Ez így nem mehet tovább! Amikor krónikus magányosságomban, huszonévesen végül felüvöltöttem magamban, hogy elég volt! – na, utána ismerkedtem meg azzal a lánnyal, azzal a csodálatos emberrel, aki immáron 23 éve a feleségem.
Oké, a változás indítókulcsa idebent van, de hát épp a külvilág miatt fordítja el az ember ezt a kulcsot, nem? Mert amiben van, az csöppet sem jó, az nem viselhető. De bárhová is megyünk, épp ugyanolyan külvilág vesz majd körül, nem? Hová szökhetnénk?
„Nyilvánvaló, hogy aki harmonikus közösségben él, annak az élete felragyog. Úgy él, mintha álandóan segítenék és fölemelnék: képességei felfokozódnak, kedve lesz élni, könnyebben gyógyul, hamarabb vigasztalódik és sokkal boldogabb, mint mi. De mitévők legyünk, ha egy beteg közösségben élünk?” (Müller Péter: Titkos tanítások)
A jóga egy bizonyos szintjén az ember rádöbben, hogy a külvilágtól nem elhatárolódik, hanem összefonódik vele. És ezt már nem csak fejben tudja, át is éli. Ebben az a lelkesítő, hogy már tapasztalatból tudom: ha befelé figyelek és változtatok, a külvilágom is változni fog. Ha pedig tovább folytatom-mélyítem a jógát, vagy épp az erdőt járom, csöndben, a kép megremeg és újra formálódik: rádöbbenek, hogy a külvilággal nem összefonódom, hanem a külvilág bennem van. Azaz bennem van a csönd, a fák méltósága és ereje, a madár rebbenése és dala, egy emberi arc szépsége, de bennem van az is, aki pusztítja az erdőt. Sőt, bennem van Putyin és Trump, bennem van a háború, és annak minden méltatlansága és brutális szenvedése. Na, azért ez durva, nem?
Ezen a ponton, azért, hogy nyugodtan élni tudjak, gyorsan visszahúzódom magamba: vagyok én, és van körülöttem a külvilág. Csakhogy a jóga, és sok más mélyre ható önismereti út egy komoly kihívást rejt magában. Müller Péter ezt így fogalmazza meg:
„Minél szellemibb az ember, annál nyitottabb. Minél lelkibb, annál érzékenyebb. Minél jobban szeret, annál fogékonyabb – annál jobban átérzi, átveszi, magába öleli a másikat. […] Ugyanakkor kitárni magunkat egy beteg világnak rendkívül veszélyes! Levetni a páncélt, amikor lőnek, belehelni mások mérges leheletét, átvenni a negatív, nyugtalan, szorongó rezgéseket: veszélyes.”
Igen, az. Én például egy alapvetően békés ember vagyok, de időnként történik valami, és akkor robbanok, olyan leszek, mint egy villámlás-égzengés. Ha a családom ilyet lát, visszahúzódik; tudják, jobb visszahúzódni ilyenkor, míg elül a zivatar.
Egyik mesteremet, Szép Ferit, elképesztően irritálta a zaj; pl. a szomszédok zaja, jóformán nem volt emiatt sehol sem otthona. Hogy lehet ez? Hát nem tudott uralkodni magán egy olyan tanító, akit a kriya jóga nagymesterek felhatalmaztak arra, hogy kriya-meditációkat vezessen? Hozzáteszem, ő volt az egyedüli ilyen felhatalmazott az egész országban. De a zajongó emberek kibillentették, feldúlták a békéjét. Hogy lehet ez? Müller Péter érti, és így írja le:
„A finomlelkű ember például zajérzékeny. Tudja, hogy a nagy dolgok csendben születnek, és ott is érlelődnek. Csendben, nyugalomban, ahol nincs lárma és zűrzavar. Tengerpart, sivatag, magányos hegycsúcs: itt születnek a csodák. Istenközelben csend van.”
Csakhogy a világ a beteg zajosságával, őrjítő pörgésével eltávolítja az embert a csodák világától. Jön a Karácsony, és nem a csendet keressük, hanem böngészgetünk a neten. Kinek nincs még meg az ajándéka? Litkai Gergő (humorista) a minap valahogy így fogalmazott: ha így folytatjuk, előbb utóbb mehetünk a Szíriuszra. Ami azért lesz csodálatos, mert ott, a Szíriuszon majd lesz egy minden eddiginél nagyobb Temu.
Azaz van a külvilág, amivel lelkesen együtt pörgünk, rohanunk, ami elfáraszt, kikészít, de amit azért sokat lájkolunk, és ami miatt sokat dühöngünk, és közben halálosan bele is betegszünk. De hát az a másik infarktusa, másik ember diabétesze, a másik rákja! Vagy olykor a miénk is?
Ez a dualitás, a jó és a rossz, az enyém és a tiéd kettőssége, amiben őrlődünk, a rákra tesz fogékonnyá minket – tanítja Bóna László. A rák egyik fontos gyógyszere a kesudió keserű és az édes részének határán lévő hártyájából készül.
Tehát a dilemma a következő: ha kitágulok, kinyílok, ha szeretek, egyrészt sérülékeny leszek, és magamba kell ölelnem-fogadnom minden zajt és megbetegítő nyugtalanságot; ha viszont visszahúzódom, elhatárolódom, akkor a külvilág taszigál, ingerel, magával ragad, és lehet, hogy előbb-utóbb rákos leszek. Akkor most mit tegyek?
Müller Péter szerint:
„Egy betegség akkor nem fertőz, ha erős az immunrendszerünk. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehelem be a baktériumokat, csak azt, hogy nem leszünk tőlük betegek. Nem kerülünk a hatásuk alá. Minden adáshoz kell egy vevő is. Minden sugárzáshoz egy rezonancia. Minden „kívülről” jövőhöz egy „benső” hangoltság. És <csak ami belülről jön – mondja Jézus – az fertőz.>”
A kulcs tehát ott van, hogy ki tudjam tágítani magam – pl. megérintve egy fát – és ha kell, vissza tudjak zárni, rugalmasan.
Másrészről, ha valami irritál, felbosszant, vegyem azt végre észre! És ha észrevettem, akkor kell egy technika, aminek a segítségével ettől a gúzstól felszabadíthatom magam.
Egyik reggel levittem a váci vasútállomásra a lányomat. Hazafelé beugrottam venni valamit, ami kellett a háztartáshoz. Otthoni, kissé elnyűtt ruhában voltam, imádom az ilyesmit. Az autóm is ősrégi, 22 éves, de mindig megjavíttatom; szépen gurul, de kissé ütött-kopott. Szóval a parkolóőr végignézett a kocsin, aztán rajtam, majd lenézően elmosolyodott: – Mit dolgozunk, mit dolgozunk, ha szabad kérdeznem, ahol így be lehet járni? – Kissé meglepett, fogtam a gúnyt, de csak elmosolyodtam, és ennyit mondtam: – Otthonról, kényelmesen.
Szóval erről van szó: tudok-e rámosolyogni arra, aki valami felingerlő dolgot mond vagy tesz? Ha igen, akkor a benső-külső világom egy kis szegletében sikerült rendet tennem. Azaz az immunitásom fokozódott. És ez egyben annyit is jelent, hogy egy kicsivel többet lehetek kitágult-szabad.
Másik jóga mesteremet, Timcsák Gézát, az egyik előadása után megkínáltam a magammal hozott, édes, fehér kesudióbéllel. Emlékszem, rám nézett, elmosolyodott, és csak ennyit mondott: – Köszönöm, de ez most túl jó lenne nekem.
Évekig nem értettem, hogyhogy „túl jó?” De most már értem: épp tanított. És tanítani csak úgy lehet, ha belemerül az ember abba a kusza zavarosságba, amit mi ott, hallgatók, a jelenlétünkkel képviseltünk. Csak úgy tudott nekünk valami lényegeset mondani, ha velünk van ebben a fájdalmas, sokszínű, sokkötetes regényben, ha ott van kicsit minden megélt történetben, minden traumánkban, amit már ő is megélt. A kesudió édes bele szatvikus, a kitágulás fényébe visz, azt idézi fel. De Géza feladata éppen akkor nem az volt, hogy ebben a fényben időzzőn, hanem az, hogy minket ebből a zavaros állapotból, amennyire csak lehet, kivezessen.
Valahol mindannyian tanítók és tanítványok vagyunk egyszerre. Ezért viseljük egymást, önmagunkban. És csak rajtunk áll, hogy viseljük el.
