A Fény korának hajnalán

A Fény korának hajnalán

Most letettünk mindent, ami túlhaladott, amit cipeltünk magunkkal. Könnyűek vagyunk, tágasak, szabadok. Készek vagyunk a csodálatos élet új kalandjára. Új tapasztalatokra. Megismerésekre. Kapcsolatokra. Hiszen az egész élet kapcsolatokról szól. Kapcsolódunk a testünkhöz, érzéseinkhez, elménkhez. Másik emberhez, tárgyakhoz, a természethez. Istenhez. Minden kapcsolat. /Szép Ferenc jóga mester/

Ahol a párhuzamosok egybeérnek c. könyvemben írok a Szűz-Halak zarándoklat felfedezéséről és ennek jelentőségéről. A Szűz és a Halak csillagkép levetül a magas Börzsönybe. Mit jelent mindez? 

Szűz-Halak egy beavató út, általa összekapcsolódik benned a Föld és az Ég; teret ad arra, hogy megszülethessen benned a Krisztusi minőség. Ennek átélése megkönnyíti, hogy egyre inkább úgy tekints a körülötted élő emberekre, mint fivérekre és nővérekre. És lehetővé teszi, hogy a világban a körülötted épp zajló életeseményekben felfedezhesd a Fényt, a spirituális növekedés jeleit és csodáját.

Úton az Al Richához

2021. január 2-án indultam fel az Al Richához, a Halak csillagkép két ágát összekötő ragyogó csillagponthoz. Tíz kíváncsi, nyitott társam döntött most úgy, hogy elkísér ezen az úton.

Bevallom, kicsit aggódtam a túra miatt, mert az év utolsó napjaiban újra elkezdett fájni a jobb térdem. A térdem októberben megsérült, erről írtam a Gyógyító rezgések c. írásomban. A térdem ugyan meggyógyult, de nemrég újra bejelzett. Vajon bírni fogja, vagy alig tudok majd levánszorogni vele a hegyről?

Mindazonáltal tisztán értettem ennek üzenetét: az alázat fontosságára hívta fel a figyelmem. Arról szól, hogy ezeken az utakon én legfeljebb külső vezető lehetek. Útmutatásommal megkönnyíthetem fizikai útjukat, és így könnyebben tudnak majd befelé figyelni, oda, ahol a valóban fontos dolgok történnek. Azonban nem vezethetem el őket legbenső Szentélyükbe. Oda mindenkinek saját elhatározásából kell elindulnia, saját akaraterejét megérezve kell eljutnia úgy, hogy segítséget kér hozzá saját benső Vezetőjétől.

Egymást segítve, könnyedén

Az út sárral kezdődött, sok sárral, de ennek ellenére járható volt. 

Indulásunk kezdetén arra kértem a csoportot, hogy maunában, azaz csöndben jöjjenek fel velem a Hegyre, ahol az Al Richa csillagpontját elérve rövid meditációt tartunk majd. 

Mielőtt indultunk volna, az egyik társam odajött hozzám, és súgva mondta, hogy nagyon nincs jól. Szokatlanul és ijesztő módon felszaladt a pulzusa. Ránéztem, finoman remegett. Átöleltem. És ahogy csöndben így voltunk, eszembe villant, hogy a legfontosabb dolgot elfelejtettem elmondani a csoportnak.

Az erdő minden fája összekapcsolódik. Az egész erdő egyetlen ölelésben kapcsolódó, együtt lélegző gyönyörű élőlény, mely így óvja-tartja azt a szent helyet, ahová belépni készülünk. Hálát adtam ennek az emberi ölelésnek, amely most épp erre emlékeztetett. Megkértem hát a társaimat, válasszanak egy-egy fát, érintsék meg, és kérjenek bebocsátást az erdőtől, és támogatást az útjukon. Így is tettek. Ez tette lehetővé, hogy könnyű legyen az utunk, és valóban eljussunk oda, ahová elindultunk.

Igyekeztem egy közepes, követhető ritmust adni az utunknak, mely minden lépéssel egyre magasabbra emelt minket. Igyekeztem figyelni rájuk, mégsem vettem észre valami fontosat. Milyen jó, hogy ismét ott volt egy társam, aki segített rendbe tenni a dolgokat. 

Volt velünk egy idősebb férfi, aki le-lemaradozott, mint kiderült azért, mert elkezdett fájni a csípője. Én csupán bíztattam, és nem tettem volna mást, legalábbis egyelőre – annyira a vezetésre figyeltem, hogy elvesztem benne. Amikor mondta nekem egyik társam, hogy adhatnánk neki egy nordic botot, én csak bólintottam, de nem tettem semmit. Azt gondoltam ugyanis, ez a férfi biztos büszkeségből nem fogadná el; majd később, ha felérünk a kereszthez, majd odaadom esetleg az enyémet. Bevallom volt bennem félelem is attól, ha odaadom a saját nordic botjaimat, ami nagyon kíméli a csípő és térd ízületet, az én térem fog végül nagyon megfájdulni a többlet terheléstől.

Ez az érzékeny társam azonban megelőzött, nem várta be, hogy mire jutok a saját racionalizáló, okoskodó démonommal. Cselekedett, odament ehhez a társunkhoz, és egyszerűen odaadta neki az egyik botját.

Korábban azt hiszem szégyenként éltem volna meg ezt – a szégyen az egyik legmélyebb életenergia állapot. Most azonban nem jött szégyen, hanem őszintén örültem, hogy volt köztünk valaki, aki helyettem jókor és jót cselekedett. Példamutatóan járt el. 

Odasétáltam a fájó csípőjű társunkhoz, és odaadtam neki mindkét botomat, hogy próbálja ki így. Mert ahhoz, hogy a csípőjét tehermentesítsük, és így ne annak fájdalma vigye el a figyelmét a fontosabb dolgokról, mindkét botra szüksége lesz. Bár kicsit vonakodott, ráállt a dologra, és hamar ráérzett, mennyivel könnyebb így, milyen felszabadító. 

Mikor a túra végén visszaadta a botokat, azt mondta, annyira jól van, hogy akár egy újabb körre is szívesen elmenne. Nem mondtam ott el neki a másik csodát: az én térdem is tökéletesen van, egy csöppet sem fájdult meg végül az úton.

Halak: a halálon átvezető út

Így jutottunk egymást tanítva, segítve, kiegészítve egyre feljebb a Hegyre. A sarat felváltották a gyönyörű fehér hófoltok, melyek egyre sűrűbben borították a megfagyott barna avart. Ahogy az Al Richához vezető emelkedő spirális út utolsó szakaszát jártuk, a hófoltok összeolvadtak, és visszaverték a fátyolfelhős égből átszűrődő napsugarakat. Ragyogó, tiszta volt az idő – átmosott és felpezsdített.

Halak két ága, melyet ez a csillagpont kapcsol össze, eltérő minőséget képvisel. Jelenleg a tavaszi napéjegyenlőség a Halak „vízszintes”, keleti ágára esik. Ez a tisztulás útja. A benső tisztulás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kibontakozhasson emberi lényünk magasabb, örömteli minősége. 

A boldogságot, melyet az emberiség évezredek óta keres, nem a tárgyak és rangok, a látszat hatalom megszerzésével és halmozásával lehet elérni. A hatha jóga rendszeres gyakorlása pont ezt a nélkülözhetetlen benső tisztulást szolgálja. Bár mindez jóga nélkül is megtörténik, a jóga számottevően felgyorsítja és megkönnyíti a folyamatot; nem szükséges ugyanis, hogy a szenvedés vigyen el minket a helyes gondolkozáshoz és életvitelhez, és tudatosságunk kitágításához. 

Halak „függőleges” Tejút felé néző ága a kozmikus tudás és a Megváltó Földre érkezésének az útja. A tavaszpont épp erre a tengelyre esett, amikor Jézus a Krisztus leszületett közénk.

A Pisces (Halak) … mely során a test, a lélek, s a szellem erői (három nap, – három sík!) átminősülnek, a helyükre kerülnek azért, hogy a Megváltó megszülethessen belül, mindhárom síkon! A világ most érzékelhető valóban egységként. A lélek az átminősülés folyamatában a múlt használhatatlanná vált ideáit leteszi, s így új „életre” kel, de a „régi” meghal. A Halak ezért a „halál” jele. Ez a halálon átvezető út. /Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei/

Mi változik?

Ha nyitottsággal járod ezeket a különlegesen erőteljes energiájú, rezgésű pontokat, hozzásegítenek, hogy szintet léphess. Mi változik, amikor ez megtörténik?

Az életed történéseit teljesen más perspektívából kezded szemlélni. Minden ember és az élő táj minden részlete tanítómestereddé válik – és ezáltal válsz valóban Egészségessé.

Dr. Szvámi Mudrarúpa orvos és jógi ezt a meglepő kijelentést tette egyik kurzusán:

Az egészség nem a betegség hiánya. Az egészség az, hogy mindent, ami velem történik, pozitív, előremutató impulzusként vagyok képes szemlélni.

Ezen az évkezdő Al Richa spirituális túrán feltűnt valami még, ami nagyon fontos, és mélyen reményt keltő: tele volt a hegy emberekkel. Volt, aki egyedül, de legtöbben kisebb-nagyobb csoportokban járták a hegyi utakat. Jókedvű, ragyogó arcú emberekkel volt tele az erdő!

Amikor leértünk a hegyek lábánál fekvő parkolóhoz, megdöbbentő látvány fogadott. Ott, ahol hétvégén is csak max. pár autó szokott parkolni, most legalább 100 vagy még több autó volt. Az emberek özönlöttek ki a hegyekbe, pedig sár volt, és felhős volt az idő. 

Milyen csodálatos, hogy ennyi embernek fontos, hogy így kezdje ezt az Új Évet, megfürödve az erdő békéjében, és hogy átmossa egész szervezetét a tiszta levegő! 

Ez számomra egy félreérthetetlen jel: hatalmas pozitív változás indult el. És tudom, így is folytatódik, nem lehet másképp, hisz a sötét kor, a Káli júga véget ért, és immáron az emberiség felemelkedő, Fényt hozó korszakába értünk. 

Ha többet szeretnél erről olvasni, és mélyebben megérteni, mi a jelentősége ebben az emelkedő folyamatban mindannak, ami most körülöttünk történik, szeretettel ajánlom a figyelmedbe az Ahol a párhuzamosak egybeérnek – beavató zarándoklat, tudomány és spiritualitás című könyvemet.

Ahol a párhuzamosok egybeérnek

Ahol a párhuzamosok egybeérnek



Eljött az idő, hogy sok Mester éljen világszerte, hogy segítsenek lehorgonyozni az új energiát, a kitágult tudatosság energiáját, és a Krisztus mag energiáját, amely most borul virágba a Földön. /Adamus Saint-Germain: Az új energia Mesterei/

Ez az év számomra a Ragyogás hegyén kezdődött, a Pilisben. Emlékszem, Lengyel Kriszta barátom és jógaoktató társam, aki a túrát vezette, hangsúlyozta, mennyire meghatározó, hogyan kezdi el az ember az Új Évét. Hát igen, döbbenetesen izgalmas és felemelő folyamatoknak lehettem részese. Március táján kezdődött, egy időben a karantén-helyzet megjelenésével. Véletlen? Aligha.

Egy meghökkentő üzenet

Márciusban egy meghökkentő üzenet ért el hozzám, melyet Rudolf Steiner mondott. Bevallom, Steiner írásaival nem igen foglalkoztam eddig, az volt a megélésem ugyanis, hiába olvasom, nem értem, amit ír. Mégis, ez volt az a mondat, ami villámként ért el, elindított egy lelkes, hónapokig tartó kutatást:

A Halak és a Szűz együttműködéséből létrejövő hatásokat nem lehetséges bármi ártalmas célra felhasználni. Segítségükkel viszont elérhető, hogy bár az ember az élet mechanizmusától bizonyos értelemben eltolódik, de ez egyetlen embercsoportnak sem fog mások feletti uralmat biztosítani. /Rudolf Steiner, GA97, Das Christliche Mysterium/

Be kell valljam, hogy Steiner ezen mondatát sem értettem, most azonban, hogy túl vagyok egy beavató erejű zarándoklaton, jóval világosabb lett; nem a gondolkozás, hanem  a tapasztalat érlelte meg bennem, és egyelőre alig elmondható – de azért alább megpróbálom láttatni a lényegét. 

A Szűz-Halak zarándoklat felfedezése

Az üzenettel együtt megjelent bennem egy gondolat: a Szűz és Halak csillagkép levetül a Börzsönybe, keresd meg! 

Na ne! Pont én, aki fizikusként egyáltalán nem foglalkoztam misztikus (azaz számomra szó szerint ködös) asztrológiai jóslatokkal? Tényleg menjek és üldözzek ősi fantázia szülte égi struktúrákat, csillagképeket a Földön? 

Igaz, tavaly nagy örömmel és kíváncsisággal vettem részt egy zarándoklaton a Pilisben, ahol a Nimród vagy Orion csillagkép vetül le, lásd Zarándoklat a csillagok között c. írásom, de ott „csak” túráztam, és közben befelé figyeltem. Így persze sok mindent megéltem, de nem engedtem, hogy szembesítsem magam fizikusi világképem és az asztrológiai vonatkozások közt feszülő, – ma már tudom, látszólagos –  szakadékkal. Miért látszólagos? Kitérek erre is.

Szóval úgy döntöttem, rámozdulok erre a benső hívásra, és hasonlóan állok hozzá, ahogy a Nimród zarándoklathoz: járom az utat és megtapasztalom, ami adatik. 

Márciustól augusztusig kb. 10-szer tettem hosszabb túrát a magas Börzsönyben, és a túrák közt a térképre illesztgettem, útról útra finomítottam a 2 csillagkép szimbólumát, lehetséges helyzetét. És minden úttal egyre nőtt a lelkesültségem. Arra jöttem rá, hogy ez a két csillagkép valóban levetül, azaz minden pontjának megfeleltethető egy hely, ahol elképesztő erejű tér van; olyan hely, ahol a meditáció állapotába, a benső csendbe lépés egyszerűen és a maga természetességében történik. 

Összesen 34 ilyen pontot fedeztem fel, mindegyik a Szűz vagy Halak csillagképek 1-1 csillagával kapcsolódnak az égi szimbólum Földi levetüléseként. 

Szeptemberben aztán felköltöztem egy sátorral a hegyekbe, és az 5 napos zarándoklat során, melyet teljes némaságban, egyedül töltöttem, bejártam mindkét csillagképet, és 27 csillag ponton meditáltam.

Ez alatt az 5 nap alatt rengeteg félelem párolgott el belőlem. Az egyedül-az-erdőben félelme, ahogy  feküdtem a sötét sátorban, és köröttem bőgtek a szarvasok. A lezuhanok-lábamat-töröm-és-itt-maradok félelme – mert hát nem minden csillag pont esik kényelmesen elérhető turistaútra. 

Ahogy egyik hétköznap jártam a hegyet, egyedül, köröttem pedig gomolygott a felhő és bizonytalan sötétbe borult az erdő, megjelent bennem a kétely és az ego lázítása: mekkora hülye vagy, tök egyedül bolyongsz itt!? És mi lesz ha… a megdöbbentő azonban az volt, hogy pármásodperc múlva át tudtam helyezni a figyelmem és bizalmam arra a benső hívásra, akinek vagy aminek a szava ide vezetett, és hirtelen ez a fáradt-ijedt-zavarodott kis énem szétrebbent, és a köd és sötét ellenére örömmel, szívből- mozdulva, lelkesedéssel tudtam tovább gyalogolni, és tenni a dolgom – melynek szerepét ott-akkor még egyáltalán nem értettem.

Nem létezik olyan, hogy elektron?

A megértés azután kezdett körvonalazódni, hogy hazatértem, és még mindig tart, egyre több mindenre kapok rálátást, fokról-fokra bontakozik ki a megértés-felfedezés öröme. 

Rájöttem arra, hogy az a világkép, amiről a fizika tudománya szól, és ami az öt érzékszerv megismerésére alapoz, nem teljes, csak a térkép egyik fele. Ráadásul a fizikai világ legtöbb fogalma, amit valóságnak gondolunk, sosem létezett. Így például nincs olyan, hogy elektron, hogy foton, vagy hidrogén atom. Ezek mind-mind elmebeli fogalmak, szimbólumok, melyek az öt érzékszervvel tapasztalható világ pontosabb megismeréséhez segítenek csupán, de nincs valóság tartalmuk. Csak hát annyit mondták nekünk az iskolákban, hogy már létezőként tekintünk rájuk. 

Utam során, ahogy a hegyeket jártam, egyetlenegyszer sem találkoztam szintvonallal, pedig a térkép tele volt vele.

Hasonlóan, az égi csillagképek is az emberi tapasztalat minőségeit jelölik, segítenek megérteni a velünk történő életfolyamatokat, eseményeket. 

A szimbólum, mint pl. a Szűz vagy Halak csillagkép, egy kód, melynek információ tartalmát, emberi lényként képes vagyok dekódolni. Azért vagyok képes rá, mert több információs csatornát tudok nyitni, mint az 5 érzékszervem. A jóga, sőt az asztrológia, asztrozófia, épp ennek a tudománya, és a létezés azon szféráihoz kapcsol hozzá, melyben itt és most élünk. És épp ez segít, hogy változtathassunk.  

Lassacskán rájövünk, hogy miért vonzunk be eseményeket és embereket az életünkbe. A betegségek, sorsfordítók, konfliktusok tanítónkká, mestereinkké válnak! Észrevesszük, hogy az energiáinknak, érzéseinknek különböző szintjei vannak. Magas szinten az erők úgy segítenek, hogy az a környezetünkre is kihat, míg az egoisztikus, alacsony szinten működtetett energiák gátolnak, félelmeket és negatív érzéseket keltenek. /Paksi Zoltán, asztrozófus, Égi utak csillagüzenetei c. könyv/

Új korszak születőben

Minden csillagállás egy energetikai helyzet, és így lehetőségeket hordoz – egy új korszak van születőben. 

Úgy tűnik az emberiség most egy különlegesen áldott időszakot él át – ez a fontos infó jött át hozzám a zarándoklatom vége felé. Számtalan Mester van, érzékeltem, akik aranyhálóként szeretetükkel körbe veszik ezt a Bolygót, és segítik azt, hogy egyre több embernek megemelkedhessen az energia szintje, és kiszabadulva a félelem szorításából, szó szerint újjá születhessen.  

Szóval fel a fejjel! 

És ha még gyakorolsz is valamit, ami segíti, hogy igazán erős maradhass, hát… semmi sem állít meg, hogy stabil, bizalommal és örömmel feltöltött legyél. És ezt kisugározva, egyre több embertársadat segítheted majd Te magad is, hogy kigyógyulhasson a fájdalmas elszigeteltség korszakból.

A Káli-júga, a sötét kor véget ért – mutatja meg Sri Juktésvár jógi (Kaivalya Darsanam – Szent tudomány c. művében). A felemelkedő ágba léptünk!

…Tiszta erőt ébresztünk a vízből,
készen állunk, tudjuk a hogyant.
Egymásban ragyogunk fel,
meditációnk szent tüzében…
/A Ragyogás hegyén/

A Szűz-Halak zarándoklatom inspirálta az Ahol a párhuzamosok egybeérnek c. könyvemet, melyet ide kattintva szerezhetsz be és olvashatsz el.

A ragyogás hegyén – spirituális túra a Pilisben

A ragyogás hegyén – spirituális túra a Pilisben

A mi hazánk a mindenütt megtalálható isteni jelenlét. A Földön csak átutazók vagyunk, futó látogatásra érkezett vendégek. /Paramahamsza Jogananda/

Eretnek évkezdés

Január 1-én hajnalban keltem. Gyertyát gyújtottam. Meditáltam. Majd egy elképesztően eretnek vállalkozásba fogtam: elkezdtem reggel 6-kor felébreszteni a családomat. Alig pár órát aludtak. Azt terveztük ugyanis, hogy egy különleges, spirituális túrával kezdjük az Új Évet. 

Bevallom, nehéz volt rászánni magam, teljesen másképp indítani az évet, korán keléssel és túrával a hidegben, de valahol belül tudtam, megéri most ezen túllépni.

A Ziribárra mentünk, a Ragyogás hegyére, Lengyel Kriszta jógaoktató társam vezetésével. Több ilyen Pilis-titkai túrán voltam már Kriszta vezetésével, ahol a benső megélés éppannyira fontos, mint a megtett út. 

Ezek a túrák nem csupán kirándulások tehát, hanem az önmegismerés (atma vicsára) fontos eszközei; segítenek, hogy felismerd, ahogy szól hozzád a táj, az állatok és növények, a napfény, a szél, az eső, a barlang és a hegytető. Lehetővé teszi – ahogy Kriszta mondta a túrán -, hogy kinyíljanak számodra a szimbólumok, és útmutatásul szolgáljanak…

Az új gyertya szimbóluma

Mielőtt reggel a meditáció folyamatába merültem volna, gyertyát gyújtottam. Egy régi gyertyát gyújtottam meg, melyet egyik Mesteremtől kaptam. A gyertya nemsokára az utolsókat lobbanta, majd végleg elaludt. 

Nem sokat problémáztam rajta, felálltam, hoztam egy új gyertyát, és engedtem, hogy az új-régi imbolygó fény megtöltse a szobát. Folytattam a meditációt. 

A gyertya üzenet volt. Csak később ért el hozzám a jelentése…

A nap folyamán egyszer csak megint súlyos érzések vettek erőt rajtam. Rám tőrt újra a szomorúság.  Az elmúlt pár hónapban bizony jó pár gyertya elaludt az életemben. Sok mindennek véget kellett vetnem, melyekbe az elmúlt 2 évben belekezdtem, melybe sok-sok energiát fektettem. És ennek gyásza alaposan megviselt. Megbetegített újra és újra. 

Jó 2 évvel ezelőtt kezdődött, egy benső hívásra bólintottam rá, és elkezdtem építeni egy álmot, melynek része volt egy jógaoktatókból és jógázókból álló közösség. Sok remek emberrel hozott össze a sors, rengeteg izgalmas programot szerveztünk, melyekre volt, hogy alig jött valaki, és volt, hogy megtelt a terem.

Mindazonáltal, 2 év rendületlen munka után elkezdett mindez szétesni. A repedések egyre nyilvánvalóbbá váltak.  

Építettél már vízparton várat? Látszólag tartja magát, szépen simítod-döngölöd a homokot. És egyszer csak megroppan, és összeomlik a kezeid között. Hiába, nem találtam az összetartó erőt.

Zarándoklat a Pilis szent terében

Aztán, a múlt év derekán, elmentem életem első zarándoklatára. Egy olyan térbe lépve, melyet évszázadokon át szent királyaink és remetéink őriztek, és szolgálták általa az emberiséget. 

A Pilisre vetülő csillagutat járva feltettem egy kérdést, és szerettem volna, ha elér hozzám a válasz: mit tehetnék, hogy a Gajatri-közösséget egyben tartsam? Szerettem volna tisztán látni, min kell változtatnom.

Az emberi élet célja nem a házasság, az evés-ivás és a halál. Az állatok esznek-isznak, aztán felfordulnak. Miért élnétek rangon aluli életet? Isten azért adott nektek értelmet, hogy használjátok, s megfejtsétek létetek talányát. /P. Joganada/

Siva tánca

A zarándoklat után jó egy héttel érkezett el a sokkoló válasz: szedd szét az egészet! Bontsd le alapjaira! És miközben tettem, amit tennem kellett, magam is darabjaimra estem. 

Sivával léptem táncba. Pusztítottam.

Négy hónapig éltem ezzel a gyásszal – elengedve, szétszedve mindent, amit az elmúlt 2 évben összeraktam, összeraktunk együtt, Párommal, és oktató társaimmal. Megbetegedtem, újra és újra. Lassan tisztult csak belőlem…

Mi marad meg mindabból, amit életünkben építünk? Mi marad belőlünk?

De hiszen nem én találtam ki, hogy ezt csináljam!  Miért kell lebontanom?

Aztán rájöttem: azzal volt a gond, amit én tettem hozzá, önkényesen. Logikus lépésként ugyan, elméből-akaratból. A mérföldkövekkel volt a baj, amit kitűztem, az úttal, amit én gondoltam hozzá. És amelyhez ragaszkodtam. Mindez megakadályozta, hogy arra menjek-menjünk, élő-rugalmasan, amerre visz az út – összhangban egy tágasabb tervvel. 

Szakrális jóga és túra tábor, tavasszal is

Azt azonban már most is tisztán látom, hogy mindaz a kincs, ami az elmúlt években került a felszínre, megmaradt. A lényeg nem égett el Siva tűzében. Sőt, kiemelkedett.

Az egyik ilyen kincs számomra a Pilis-titkai tábor volt, melyet együtt vezettem Krisztával, és ahol erőteljes jóga technikákat fontunk össze szakrális túrákkal. A természet erejével segítettük-mélyítettük a meditációnk.

Krisztával elhatároztuk: folytatjuk. Idén tavasszal lesz a következő ilyen közös táborunk. 4 nap lesz, 2020. április 30-tól május 3-ig. A Bükk látó-helyeire megyünk majd. Jógázunk, túrázunk és meditálunk. Látók, azaz ősi Risik mantráit használjuk majd benső utazásunkhoz…

Egy látomás-vers a Ragyogás hegyén 

A Ragyogás hegyén állva elmondtam egy verset, melyet a zarándoklatom inspirált; egy visszapillantás, és egyben egy előre tekintő látomás:

Valami hív – 8 csillag mentén
lépkedek, ősök nyomában.
Sors fordító úton, erőt fogó
csavart fák között.

Egy köd-világban, hol régi 
birodalmak rémálma támad,
hol remeg a Stonehenge,
és olvadnak a jéghegyek
.

Tiszta erőt ébresztünk a vízből,
készen állunk, tudjuk a hogyant.
Egymásban ragyogunk fel,
meditációnk szent tüzében.

Itt vagyunk. Összhangban, újra.
Fivérek és Nővérek, a Látók;
lépve az ősök nyomában,
8 csillag fényében utazunk.

Zarándoklat a csillagok között

Zarándoklat a csillagok között

Egy út a Pilisben, mely megfordítja az időt

Ok nélkül nem lehet okozat, és ok sem létezik okozat nélkül. Az okot az okozatai alkotják meg; az Atya a Fia által lesz Atyává… /A csodák tanítása, 28.II: Ok és okozat felcserélése/

Ez volt életem első zarándoklata. 4 nap alatt több mint 70 km-t tettem meg a Pilisben, tucatnyi hegyet megmászva, összekötve utammal sajátos energiájú, szakrális helyeket. 

Mi volt ennek a célja, az értelme? Miért vállaltam, hogy jó 20 kilós hátizsákkal a hátamon, esőben és izzadságban fürödve újra és újra felmászok hegyekre, hogy ott leroskadva újra és újra elcsöndesedjek, meditáljak? Mi hívott erre, és mi vitt tovább, amikor lelkileg is nehéz volt tovább mennem, amikor leginkább hazaszaladtam volna, hogy a kényelmes otthoni zugomban folytassam a meditációkat? 

Nimród-Orion zarándoklat a Pilisben, Váry István és Cserjés Panka vezetésével, 2019 augusztus

A Pilis-titkai túrák megnyitották a kaput

A Pilis szakrális jelentőségével Lengyel Kriszta jógaoktató társam ismertetett meg. Persze gyerekkorom óta kirándulgattam a Pilisben a családommal, főként Édesapám szeretett túrázni. Ő vitt el először a Rám-szakadék szurdokvölgyébe, ahol akkor még a sziklafalhoz erősített kissé rozsdás láncok segítették a haladást a szurdokban szaladó patak felett. Ahogy az ő biztonságos védelmében ereszkedtem le először a Holdvilág-árok vaslétráján is, miközben Anyám fent hevesen aggódott; majd bekukkantottam alul a titokzatos barlangba is, de mivel Anyám ránk szólt, hogy „nehogy mélyebbre menjetek, mert lezuhantok!” – így el kellett telnie jó 35 évnek, mire Kriszta egyik Pilis-titkai túráján bemehettem végre abba a barlangba, hogy ott leülhessek, és meditálhassak. Szóval visszatértem, sok év után.

Ezeken a Pilis-titkai túrák során született meg bennem és Krisztában, hogy kössük össze a Jóga Meditáció tanítását pilisi szakrális túrákkal, és mindezt egy őszi, 3 napos intenzív meditációs táborban.

Megerősítő jelek

A tábor szervezése kapcsán hívtam fel Cserjés Pankát, egyik jógaoktató társamat, akivel anno együtt végeztük a Jógaakadémiát. Ahogy beszélgettünk, Panka említette, hogy épp egy pilisi zarándoklatra készülnek egy baráti társasággal. Nagyon fellelkesedtem. Mehetek? – kérdeztem. Igen. – válaszolta.

Felpörögtek a dolgok. Mielőtt elbizonytalanodhattam volna, jött a következő megerősítő jel. Körbekérdeztem barátaim közt, hátha valakinek van egy könnyű kis sátra és megfelelő nagy hátizsákja. A kör email-re pár órán belül ott volt a felelet: kapok mindent, ami csak kell. Sőt, éppen erre járnak, el is hozzák nekem. Döbbenetes volt!

A Nimród-csillagkép, mely a Pilisbe vetül

A pilisi zarándoklatot Váry István szervezte és vezette, aki sok-sok éve tanulmányozza, kutatja, és járja a Pilist, és hatalmas tudással rendelkezik, nem csak a történelméről, az egyes helyek sajátosságairól, hanem mélyebb, spirituális jelentőségéről. Nagy tudása mellett szerény, érzékeny és igen melegszívű emberként ismertem meg. Előadásait érdemes meghallgatni, több DVD-je jelent meg a témában

A Nimród-zarándoklat a Pilisbe vetülő Nimród- vagy más néven Orion-csillagkép főbb pontjait, csillagait köti össze. Ennek a csillagképnek a csillagai közti geometriai viszony pontosan tükröződik a Pilisben, a 8 fő csillag mindegyike hegycsúcs közelébe, illetve olyan helyekre esik, ahol régen Pálos-kolostorok ill. várak álltak – nem véletlenül.

A 8 fő csillag más és más energia minőséget képvisel. Ezek az energia minőségek mintegy rezonálnak az emberi energia-test 7 ismert csakrájával, valamint a hold-központtal (bindu).  

A zarándoklaton beállhattam ez egyes csillagoknak megfelelő energia-helyekre, statikus vagy mozgó energia oszlopokba, és azt tapasztaltam, hogy egész szervezetem, minden sejtem felpezsdül, és az adott energia központ átérzése szinte magától megtörténik, ahogy oda vezetem a figyelmem. Az adott csakra mindegy átmosódott a Földet és a Csillagokat összekötő energia folyamban.

Ami segítette az utam

Négy nap alatt jártuk végig a Váry István vezette csoporttal a jó 70 km-es zarándoklatot, és kötöttük össze a csillag-pontokat utunkkal. Ezzel a 14 emberrel jóformán egész nap meneteltem. Megjegyzem többször nagyon hálás voltam Krisztának a nordic botokért – aki egyébként Párjával pár nappal előtte járta végig István útmutatásait követve ugyanezt a zarándoklatot. 

A nordic botok hatalmas segítségemre voltak a hegyekre való felkapaszkodásban, így a lábizmaim nem készültek ki, a hátamon viselt nagy súly ellenére sem. És a lefelé való ereszkedésben szintén a nordic botok segítettek, és megkímélték a térdízületem, mely korábban mindig kikészült a hosszú lejtőkön, hatalmas hátizsák nélkül is. 

A nordic walking technikájának alapjait szerencsére Kriszta korábban megmutatta – hatalmas élmény volt így túrázni, mert segített, hogy arra figyelhessek, amiért itt vagyok: önmagamra, és az engem tanító tájra és folyamatokra. (A nordic bot használatát a pilisi intenzív meditációs táborunkban Kriszta megtanítja majd grátiszként.)

Út, légzés, mantra, és 14 idegen-ismerős

Figyeltem az útra, és a légzésemre. A mantrámra, amit Mesteremtől kaptam, és igyekeztem magamban forgatni, hogy felhozza, aminek fel kell bukkannia. 

És ott volt a 14 zarándok társam, 14 különböző ember, a maga idegen-ismerős természetével, melyet, bevallom, különösen az első pár napban nem volt könnyű elviselnem. Különösen azt, hogy jóformán folyamatosan beszélgettek akkor, míg én csöndben szerettem volna menetelni, magamra figyelve. Sok eszmefuttatást hallottam, ami felpiszkált, de nem akartam reagálni, mert nem ennek szerettem volna energiát adni. 

Hát, így szembesültem újra és újra saját feszültség-hordozó elvárásaimmal. És rá kell, hogy döbbenjek, ez az elvárás az, ami zavart, és nem a Többiek.

Jártam az utat, együtt voltam ezekkel az emberekkel, akikkel csak lassan fonódott valamiféle szimpátia. Álltunk kézen fogva nagy körben minden csillag pontnál – és én, bevallom, még mindig nem tudtam, miért is vagyok itt. „Csak” a táj apró üzeneteit érzékeltem. 

Mi ennek az útnak a szerepe? Mire jó ezeket a különös energiájú helyeket meglátogatni, ott elcsöndesedni, kört állni a többiekkel, és leülni kicsit meditálni?

Miért más egy zarándoklat, mint egy kirándulás?

A zarándoklaton megengedem, hogy minden a tanítóm legyen. A táj, az állatok, minden történés. Egy pillangó, aki virágról virágra libben, és összeköti a színes, őt tápláló foltokat. És mindezt könnyedén teszi.  

Egy ezüstös bükkerdő, vastag, egyenes törzsű, égbe vesző koronájú fái. És derékba tört vastag törzsek, melyek nem azért törtek el, mert kiöregedtek és elkorhadtak. Fiatal egészséges fa-húsuk méteres szilánkjai merednek az égbe, jelezve, hogy hatalmas erők hatnak itt, melyek nem csak az idősek életének vethetnek véget egy pillanat alatt. 

Tanítómmá vált nem csak a táj, hanem sok-sok történés. Például az étel. Három kenyeret cipeltem magammal, hogy ne szenvedjek hiányt tápláló ételből. Bio kenyereket vettem, a legjobb, legtisztább ételt igyekeztem beszerezni. A harmadik napra a fele megpenészedett. Egy társam tanácsa kellett, hogy a földre szórjam a kis állatoknak. Hogy ne cipeljem magammal még akkor is, amikor már számomra ehetetlen. 

És amikor nem volt, és szükségem volt, kérés nélkül kaptam a többiektől egy kis mazsolát, magvakat. Amikor már nem volt semmim, amit én halmoztam fel, minden megadatott, amire ott, akkor szükségem volt.

Amikor az idő megfordul

Egy meghatározó élmény volt, amikor a 4. napon eljutottunk a Suszter-rétre, mely a 2. keresztcsonti csakra erőközpontjával rezonáló hely közelében van. Istvánék előre felkészítettek, hogy itt erős, visszahúzó erőket tapasztalunk majd – ők már sok éve járják évről évre a Nimród-zarándoklatot. Jelezték, hogy itt szemétre, elburjánzott tüskés növényzetre, erjedő-rothadó levekre, és bűzre kell felkészülnünk. 

E helyett egy kitisztított, lekaszált legelő, tiszta patak és apró tavacska fogadott, amin egy kacsa legelészte békésen a békalencsét, bele-belehápogva a döbbent csöndbe. Álltunk meghatottan, csendben, néztük a napfény fürdette kitisztult tájat. Volt, aki sírt a megrendüléstől. Hogyan tisztulhatott meg, gyógyulhatott fel a világnak ez a parányi szeglete ilyen hírtelen?

Ok nélkül nem lehet okozat, és ok sem létezik okozat nélkül. Az okot az okozatai alkotják meg; az Atya a Fia által lesz Atyává…  Az Atyai Minőség maga a teremtés. A szeretetnek ki kell teljesednie. A tisztaság nem korlátozható. Ez az ártatlanság természete, amelyet semmi sem foglalhat magában, semmilyen korlát nem gátolhatja. Következésképp a tisztaság nem a testtől való. Nem lelhető fel ott, ahol bármilyen korlát létezik. A test meggyógyulhat ugyan a tisztaság következményeitől, amelyek éppoly korlátlanok, akár maga a tisztaság. De minden gyógyulást szükségképpen annak felismerése idéz elő, hogy az elme nem a test része, és ártatlansága távol áll a testtől, mert ott lakozik, ahol a gyógyulás. /A csodák tanítása, 28.II /

A Suszter-rét meggyógyult. A racionális gondolkodás azt mondja: valaki felismerte, milyen jó kaszáló lesz itt, és kell az állattartáshoz. És ez az anyagi érdek tette tisztává, pucolta ki. Mindez egy felöl igaz. 

Azonban egy mélyebb szinten, az idő és az ok-okozatiság megfordul – épp ahogy a fenti idézet megmutatja tisztán: a zarándoklat, amelynek részesei voltunk, általunk, rajtunk keresztül történt, visszahatott időben, és létre hozta az okot, megteremtette az elhatározást egy ember fejében, szívében, hogy végezze el a munkát, melyben ott, együtt gyönyörködhettünk.

Egyetlen elme létezik

Minden tapasztalat, minden öröm és bánat elraktározódik az elménkben. Az elménk azonban közös, és túl van a tér-időn.

Az egész Univerzumban egyetlen elme létezik csupán… A te elméd és az én elmém nem két külön elme, csupán különböző manifesztációja ugyanannak az univerzális elmének.  /Swami Satyananda: Mantra/

Olyan ez, mintha minden tapasztalatunkkal egyetlen barlang falát rajzolnánk meg közösen. A tudatosságunk „elemlámpája” azonban mindenkinél a barlang egy más-más falszakaszát világítja csak be. Satyananda így fogalmaz: 

A gondolkodás nem folyamat, hanem panoráma.

A meggyógyult Suszter-rét örömének, áhítatának tapasztalata felíródott elménk barlangfalára. És mindegy, hogy ez mikor történt. Ez a tapasztalat ott van, időtől függetlenül. És éppúgy hatással van a múltra, mint ahogy a jövőre. 

A zarándoklat és a kriya-jóga közös titka   

A zarándoklat véget ért. Ahogy visszazökkentem a mindennapokba, keresni kezdtem, hogy mi az, ami megváltozott. Ám az életem, úgy tűnik, változatlanul folytatódik tovább. Ez elbizonytalanított. 

Akkor mire volt jó ez a nagy erőfeszítés? – kérdeztem magamtól. Persze, talán azért, mert többen mondták, a lényeg utána érkezik majd el az életünkbe. Csakhogy én bevallom, nem tapasztaltam különösebb változást. 

Azonban egyik reggel, a kriya-jóga meditációm segített, hogy megérkezhessen hozzám egy érdekes rálátás.

kriya-jógában a figyelmünket az egyes energia központok közt mozgatjuk, összekötjük őket. 

A kriya-jóga egy benső zarándoklat. Jó pár éve végzem, nap mint nap ezt a benső zarándoklatot. Miért? Hogy nap mint nap felérjek és megpihenjek egy hegytetőn, ahol végignézhetek a benső tájon, hogy láthassam az utam, merre tart. És hogy gyönyörködhessek az útban.

A kriya-jóga másrészt annak tudománya, hogyan teremtsem meg és tartsam fenn a folyamatos kapcsolatot Istennel – erről a Meditáció: a lényegre fókuszálva c. írásomban írtam. Istennel, aki bennem él, és fenntartja az életem. Aki ott van minden lélek-zetemben – akár tudatában vagyok ennek, akár nem. Ha sikerül tudatosítanom, annak hatalmas áldása van: egyre kevesebb lesz az életemben a félelem, és egyre inkább átjárja az életöröm. 

Természetesen létezik a kriyához hasonló sokféle megközelítés – kinek mi a hatékony, járható, mindez egyéni.

Mi történt tehát, amikor a Pilisbe vetülő Nimród-csillagkép csillagait végigjártuk? Én így értettem meg: kriya-jógát végeztem. Csak épp egy nagyobb skálán. 

Ami lebontja fájdalmas álmaink

Mindez egy új, számomra lelkesítő értelmezésre engedett rátalálnom: a csillagok közti zarándoklat célja nem csak saját, szenvedést hozó álmunk, Istentől való elkülönülésünk lebontása, hanem egész civilizációnk, az egész Emberiségünk fájdalmas álmának lebontása. 

Ebben tettünk egy fontos lépést előre. És teszi mindenki, aki a maga zarándoklatát végigjárja. Mindaddig, amíg létre nem jön egy csodálatos átalakulás. Épp, ahogy a Suszter-réttel történt.

Kamaszkorom rajongott könyve Szergej Sznyegov: Istenemberek c. sci-fi regénye. Ebben a regényben az emberi faj továbblépett. Már nem önmagát pusztítja, gyilkolja, szennyezi. Hanem a kozmosz legkülönbözőbb civilizációinak segít, hogy meghaladhassák saját nehézségeiket. Gyönyörű könyv! Tele lett a szívem, amikor olvastam. Büszke voltam rá, hogy ember lehetek.

Most, hogy ezt a zarándoklatot végigjártam, tudom, hogy ez nem csupán egy fantázia-vízió. Hanem előre pillantás. 

És tudom, hogy a jövő éppúgy megteremti a jelent, mint a jelen a jövőt. És ez szilárd bizalommal tölt el. És végtelenül hálás és lelkes vagyok, hogy ennek az átalakulásnak az eszközeit ismerem, és részese lehetek.