„Cyberlazításnak hívjuk azt az állapotot, amikor pihenés gyanánt munka közben (vagy helyett) a közösségi média rengetegében merülünk el. Otthon, a nehéz nap után hálásan terülünk el a kanapén egy jó Netflix-maraton reményében. Pedig a digitális tér, a médiavezérelt világunk mindenre alkalmas, csak lazításra nem. Ez a túlstimulált környezet pont, hogy a figyelmed megszerzéséért küzd folyamatosan, megszakítás nélkül, s így önmagában képtelen a relaxálás bármilyen szintű biztosítására.”
– Írja Steigervald Krisztián a Generációk harca a figyelemért c. könyvében.
Kétfajta módon telnek a napjaim. Egyrészt otthon dolgozom, szabadon osztva be az időmet. Reggel meditálok, aztán írogatok (amint látod), jógázom, majd többnyire leülök a számítógép elé dolgozni. Számomra a reggel a kreatív időszak. Majd ebéd után szinte mindig jön egy fél órás, valóban pihentető relaxáció, ezt követően teázgatok, majd leülök újra dolgozni. Ezután, ha tehetem, és eszembe jut (bárcsak minden nap eszembe jutna!), kiszellőztetem a fejem a közeli erdőben – egy óra séta a fák közt hatalmas segítség, hogy összerendeződjek, feltöltődjek. Törekszem arra is, hogy a családdal is egyaránt törődjek, és imádom a vacsora körüli beszélgetéseket, és azt, ha felolvashatok a lányomnak esténként. Aztán lefekvés előtt újra meditálok – gyakorta azokkal, akik velem tartanak hétről-hétre.
Ez a napirend egy rendkívül hatékony és kreatív állapotot tart fent: az elmúlt két-három évben pl. írtam két könyvet a spiritualitás és az erdő kapcsolatáról, és született két világszabadalom, melyben igen nagy szerepet játszottam (ez utóbbi mesterséges intelligencia és orvosi képalkotás témakörében.)
Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem ökológiai közgazdász professzora, a Boldogság program című közös előadásunkban elmondta, hogy ahhoz, hogy ne boruljon ránk a szemfedő nagyon hamar – nagyjából 15 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a klímakatasztrófát – az egyik alapvetés, amit meg kell kérdőjeleznünk: valóban a 36-40 órás munkahét számít munkának?
Dr. Köves Alexandra egyik diája az előadásából
Mit okoz a hagyományos munkanap bennünk és a külvilágban?
Erről is van tapasztalatom, mert heti egyszer bejárok a munkahelyemre és leülök a többiek közt egy irodában. A személyes találkozás és beszélgetés fontos – ez inspirál, hogy bemenjek. Mégis, azt veszem észre, hogy ez a fajta felfokozott rezgés szétzilál, és úgy látom, hogy nem csak engem. A csapatmunkánk évről évre egyre szétesettebb. Egyre nehezebben, vontatottabban, parttalanabb módon kezeljük a felmerülő és megoldandó problémákat, a hatékonyságunk évről évre zuhan, közelít a nulla felé. Van rálátásom, ugyanis 22 éve ugyanannál a cégnél dolgozom.
Steigervald Krisztián a fenti könyvében rámutat arra, hogy miután az asztalomra helyezett mobiltelefon messenger üzenete, vagy egy bejövő email vagy teams üzenet elvonja a figyelmem, az agyamnak kb. 20 percre lenne ahhoz szüksége, hogy visszataláljon ahhoz a témához, aminek a megoldásában épp elmerültem, és folytathassam a munkát ott, ahol épp tartottam. Ez szakértők által vizsgált és feltárt tudományos tény. A teams üzenetek pedig percenként érkeznek – manapság azt gondoljuk, hogy ez a jó munkakapcsolat. A mobil és email függésünk pedig olyan alapvető lett, hogy észre sem vesszük, sőt, normálisnak tartjuk. Mindez azonban lényegében megsemmisíti a hatékony egyéni és közös munkát. Ráadásul közben egyre feszültebbek és frusztráltabbak leszünk.
És amikor hazavergődőm egy ilyen szétesett nap után, valójában nem fáradt vagyok igazán, hanem tompa, nyomott, zaklatott, ingerlékeny, ez egy szétesős fáradtság. Van egy mély, kollektív barázdánk, amibe ilyenkor könnyen belezökken az ember: leül a TV elé, vagy kezébe kapja az okoseszközét, böngészi a közösségi média zaját, vagy nézi a filmeket, sorozatokat. És ezt gyakran kiegészíti azzal, hogy iszik. Majd belecsúszik az ember a zaklatott, gyakran súlyos álmoktól, forgolódástól terhes félalvásba, és másnap fáradtan ébred fel. És ahogy így telnek a hónapok és évek, azt veszi észre, hogy egyre frusztráltabb és fásultabb, végül depressziós lett. Közben megjelenik persze a magas vérnyomás vagy cukorbetegség, vagy más, súlyosabb állapot, amitől lelke mélyén végig rettegett.
Dr. Dittrich Ernő, a Pécsi Tudományegyetem professzora – aki a másik vendég előadó volt a Boldogság program c. estünkön – elmondta, hogy a globális környezetszennyezés alapvető oka az emberi lélek életpusztító rezgés szintje. Az ember benne van a fent vázolt taposómalomban, amitől végső soron nyomorult módon érzi magát – függetlenül attól, hogy mennyit keres. És hogy elviselje, addikciók tömegébe bonyolódik, melyek erőteljes terhet rónak az egész bolygóra. Beteg az egyén, és ez borítja fel az ökoszisztémánkat, mely több terhelést már nem bír elviselni.
Ha így folytatjuk, 2045-re – állítja Dittrich Ernő, összhangban a klímakutatókkal – kipusztul a földi ökoszisztéma 95%-a, ami magával rántja majd az embert is. Soha nemlátott katasztrófa szélén állunk, egy olyan összeomlás határán, ami mindenkit, kivétel nélkül súlyosan érinteni fog, függetlenül attól, hol lakik és mennyi a pénze vagy politikai hatalma.
Azonban, amikor hazaérek egy fárasztó, zsibbasztó nap után, lehetőségem van másképp dönteni. Nem könnyű, elismerem. Azonban épp ez az emberi létezés hatalmas kiváltsága: képesek vagyunk másképp dönteni.
Milyen másképp dönteni?
Dönthetek például úgy, hogy leülök jógázni, hogy valóban jól legyek, hogy minden izmomból kimossam a feszültségeket. Nem csak arról van szó, hogy helyreáll a vérnyomásod, vagy megerősödik az immunrendszered, vagy helyreáll az inzulintermelés, az adrenalin kiválasztás egyensúlya, vagy hogy azt veszed észre, hogy nem fáj a vállad, a derekad vagy a hátad, hogy visszatért az életkedved és a kreativitásod. Ennél sokkal többet kapsz: belemerülhetsz egy minden sejtedet átható energia és öröm pezsgőfürdőbe: a csendbe.
Most hadd jöjjön itt egy leheletnyi fizika – ígérem, élvezni fogod:
Szóval Willis Lamb 1955-ben Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy a vákuum, melyben az elemi részecskék – az atommagok és elektronok – táncolnak, nem semmi, nem üresség, hanem egy energiával feltöltött tenger, amivel minden töltött részecske folyamatos energia cserében áll. Ez a kölcsönhatás az energiával töltött vákuummal hozza létre a protonok és elektronok közti Coulomb-kölcsönhatást, a vonzást és taszítást, mely meghatározza az atomok periódusos rendszerét, és végső soron lehetővé teszi az életet (legalábbis azt a részét, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk). A tested minden atomja, minden elektronja, minden enzimje és fehérjéje, DNS-e folyamatosan ebben a végtelen, energiával töltött csendben fürdik.
A jóga ahhoz kell, hogy megalapozza a meditációt. A meditáció pedig nem más, mint tudatosan, átérezve ennek határtalan örömét, megfürödni ebben a csendben. Benne fürödsz mindig. Viszont amikor tudatosítod, oldódnak az elme megbetegítő zaklatottságai. Ez pedig azt hozza, hogy az egyéni és csoportos hatékonyságunk, probléma megoldó képességünk elképesztően felfokozódik. És közben egyre jobban leszel, nő benned a derű és a béke.
Társadalmi szinten pedig a folyamatok szinte észrevétlenül átformálódnak, méghozzá nem fokozatosan, hanem kvantumugrás-szerűen. Ha a felszínt nézed, nem érted az okát, mi hozta létre ezt a pozitív változást ebben a kaotikusan komplex rendszerben. Azonban a pozitív változás egyszer csak ott van. És amikor ez ott lesz, biztos tudod majd, mindenki tudni fogja: van jövője a gyermekeinknek. Van okunk ünnepelni! Ezt az állapotot hívják Egészségnek.
Mi lesz a jövő legnagyobb felfedezése?
Ahogy a Boldogság program 2., beszélgetős részében – ami nagyon izgalmasra sikerült – elmondtam: megadatott nekünk, hogy egy különösen fontos korban élhetünk. Elképesztő sokat tehetsz ugyanis azért, hogy másképp legyen. Csöppet sem vagy kicsi és tehetetlen! Ugyanis közös az elmemezőnk. Vagyis, bármit is írsz be ebbe a közös elmemezőbe (és minden gondolatoddal, kimondott szóval, tetteddel beleírsz valamit) – mivel az egyéni és közös tudatosság fénye erősödik – egyre inkább számít. Szuperhőse vagy annak, hogy fordíts a dolgokon, hogy visszaforduljunk a szakadék pereméről.
A rendszeres közös meditáció egy remek eszköze annak, hogy aktívan rátalálhass, ebben a közös és hatékony, örömteli munkában neked mi a pontos szereped.
Találjunk rá együtt arra a benső képre, mely megmutatja, feltárja előttünk a jövőnk-jelenünk világát, egy olyan Föld bárkát, ahol jó élni nekünk, és jó lesz a gyermekeinknek is! És ha épp nincs gyermeked, tekintheted akár úgy is, mint a szvámik: nekik minden ember és élőlény a gyermekük.
Biztosan tudom, hogy az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők és a fák – melyek messze többek faanyagnál: velünk együttműködő, gyönyörű szellemi lények. Olyasmit tudunk adni egymásnak, olyan tágasságot és örömet, hogy azt nehéz szavakba foglalni. A meditációim során azonban arra kaptam hívást, hogy mégiscsak próbáljam meg megmutatni. Ezért írtam meg Az öt fa c. könyvemet.
Az öt fa könyv mottójának választottam Thomas Berry filozófus és katolikus pap egy fontos és magalapozott jóslatát, mely a jövő legizgalmasabb felfedezéséről szól. És ennek semmi köze a mesterséges intelligenciához, a kvantumszámítógépekhez, vagy épp az űrhajózáshoz. Sokkal elementárisabb és meglepőbb. Ez az:
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” /Thomas Berry: The great work: out way into future/
