„Az erdők sorsa elválaszthatatlanul összefonódik az emberiség sorsával. Nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint. A fák olyan hatékony szociális közösséget hoznak létre, hogy az éghajlat legalábbis jelenlegi változásaival sok esetben képesek megbirkózni. És ez még nem minden: a legjobb eszközeink arra, hogy eltávolítsák a légkörből az üvegházhatású gázokat – sokkal hatékonyabban, mint amire bármilyen technika valaha is képes lenne. Ráadásul jelentős mértékben hűtik a helyi klímát és számottevően növelik az eső mennyiséget.” (Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának)
Elon Musk 2021-ban 100 millió dolláros díjat ajánlott fel annak, aki olyan berendezést tervez, mely nagy hatékonysággal képes eltávolítani a légkőrben felgyűlő, a bolygónkat melegítő széndioxidot, lásd [Elon, 2021]. Egy kérdés mindenképp felmerül ennek kapcsán, belehelyezkedve Elon nézőpontjába: tényleg ekkora a baj, hogy egy ilyen berendezés már ennyire jó befektetés?
Dr. Bányai Orsolya, (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar) így fogalmaz remek cikkében, aminek a címe: Kvantumfizika és jog – mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca, lásd [Bányai, 2018].
„A tudományos bizonyítékok szerint az emberiség globális fordulópont (tipping point) előtt áll, amelynek meghaladásával olyan ökológiai változásokkal számolhatunk, amelyekhez már nem tudunk alkalmazkodni. Ez vélhetően néhány generáción belül bekövetkezik. E veszélyt már 1992-ben jelezte 1700 vezető kutató azzal, hogy aláírták a „World Scientists Warning to Humanity” címet viselő dokumentumot. Ebben mindenkit figyelmeztettek, hogy lényegi változtatás hiányában az emberi társadalom a saját fennmaradását teszi kockára, a Föld ökoszisztéma-szolgáltatásainak összeomlása miatt. 2017-ben újabb figyelmeztetést adtak ki, amelyet immár több mint 15 000 kutató írt alá 184 országból, megerősítve a korábbi nyilatkozatot és sürgetve a változtatást.”
Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem) pedig tovább pontosít – támaszkodva az ökológia- és klímakutatókra – és azt írja A jövő neve élet c. könyvében [Dittrich, 2021], hogy már most is nagyon rezeg a léc, hogy a katasztrófa bekövetkezzen, de ha így folytatjuk tovább, a permafrost alól kiszabaduló metán egy drasztikus éghajlatváltozást indít majd el hamarosan. 2040 körüli időpontra teszik a kutatók a nagy összeomlás kezdetét, amikor a világon mindenhol elkezd majd megszűnni a mezőgazdaság. Globális aszály, porviharok, menekülő, éhező és vándorló ember százmillióit láttatja ez a kép. És mindennek az a vonzata, hogy kb. 2080-ra kipusztul az emberiség 90-95%-a.
A jelenlegi háborús előkészületekkel terhes világ ennek az összeomló, kaotikus, kétségbeesett világnak az előszele vajon?
Erdőpusztítás a Börzsöny szívében, Királyházánál. A fotó 2024. február 24.-én készült.
Mivel Elon Musk semmiképp nem buta ember, és pontosan tisztában van ezekkel a tudományos evidenciákkal, hogyne látná, hogy a CO2 kinyerő és szénmegkötő gép a közeljövő legígéretesebb befektetése! Naná, hogy látja! Ráadásul az eszköz nem csupán őrületes gazdasági, de politikai hatalmat is ad. Szóval a 100 millió dollár szinte semmi a potenciális hozamhoz képest!
Csakhogy ezt az eszközt a természet több száz millió éve feltalálta. Az eszköz neve fa. Pontosabban erdő.
A holobiont ember: összefonódva a környezettel
Van azonban itt egy kis bökkenő:
Ahogy Peter Wholleben [Wholleben, 2023] erdész pontosan rámutat, minden erdészeti, erdőgazdasági beavatkozás brutálisan rontja annak esélyét, hogy a fák megküzdhessenek a klímaváltozással, és nekünk segíthessenek.
Jó, jó, de az erdészet is egy tudomány, nem? És gazdasági érdekek hajtják, ugye? Hozzák pl. a makkokat délről, hogy szárazságtűrő erdők alakuljanak ki, nemigaz? – hogy csak egy példát említsek Peter könyvéből. Hogy lehet az, hogy minden okos, tudományosan megalapozott erdőgazdaság, úgy tűnik, hogy csak ront a helyzeten?
A helyzet az, hogy a fák, azaz az erdő egy nagyon összetett élettér: gombák, baktériumok, rovarok és más élőlények elválaszthatatlan hálózata. Hogy felfoghassuk ennek komplexitását, Peter többek közt Ramirez és munkatársai tanulmányára hivatkozik [Remirez, 2014], akik 600 talajmintát vettek a New York-i Central Parkban, majd genetikai vizsgálat segítségével 167 ezer fajt tudtak azonosítani. Ebből 150 ezer volt ismeretlen!
Úgy tűnik tehát, hogy egyre kevésbé beszélhetünk fajokról, sokkal inkább összefüggő, elképesztően nagy komplexitású ökológiai rendszerekről, melynek jelentős részét ráadásul nem is ismerjük. Ahogy a fák, úgy az ember is egy ún. holobiont lény, aki létfontosságú függőségi kapcsolatban áll baktériumok, gombák és növények, pl. fák összefonódó, kiterjedt rendszerével.
És mi ebbe a nagyon komplex rendszerbe próbálunk meglehetősen buta módon beavatkozni. Makkokat hozunk például délről, hogy az így kibújó tölgyek felvehessék a küzdelmet az aszályos, forró nyarakkal. De mi lesz a korai fagyokkal? Természetesen legyalulja majd a tölgycsemetéket, amit az erdészek azért telepítettek be, hogy 70-80 év múlva arathassanak.
Bár nem éri meg, mégis bőg a láncfűrész. De miért?
Tudtad például, hogy minél öregebb egy fa, annál több széndioxidot von ki a légkörből? Pedig egyszerűen érthető: minden évben egy kb. ugyanolyan vastag évgyűrű nő – a növekedési ütem csak a nagyon öreg, több 100 éves fáknál lassul le –, és minél vastagabb egy fa, az évgyűrű kerülete annál nagyobb, a megkötött szén mennyiségé pedig a térfogattal arányos, azaz az életkorával exponenciálisan nő. De mindez nem számít, hiszen ma bárhol jársz az erdőkben, bőg a láncfűrész. Hatalmas aratógépek ölik halomra a fákat Magyarországon, Németországban és a világon mindenhol. De hát miért, ennyire megéri?
Peter Wohlleben szerint [Wholleben, 2023] az erdőgazdaság jelenleg a legkevésbé jövedelmező, és legnagyobb kockázatú üzlet, mint hosszútávú befektetés. Összehasonlításképp, ha ma 4000 Euróért valaki erdőt telepít, akkor 100 év múlva kb. 3-szor annyit, 12 ezer Eurót vehet ki belőle – ha nem jönne közbe a klímaváltozás persze, ami rettentő nagy kockázatúvá teszi a dolgot. Ezzel szemben a leggyengébb, és egyben legkisebb kockázatú befektetés, ami kb. évi 6% kamatot ad, 1.3 millió Eurót hoz 100 év alatt, azaz több, mint 100-szoros hozamot.
Ma jelenleg, Magyarországon, egy 80 éves bükk megölése, nagyjából, legfeljebb 700 Ft hasznot hoz egy erdőgazdaságnak, és van, ahol már most veszteséges. Ennek ellenére tölgyeket, égereket, gyertyánokat, bükköket ölnek naponta sok ezerszám!
Ráadásul a fák nagy részét elégetjük hőerőműveinkben, aminél kevés környezetpusztítóbb, és alacsonyabb hatásfokú energia termelési technológia létezik.
„Az országban több helyen is működő biomassza-erőművek rendkívül faanyag- és pénzpazarló módon üzemelnek. A biomasszát égető erőművek ráadásul óriási állami támogatást is élveznek megújuló energia címszó alatt, holott tevékenységük sem rövid, sem hosszú távon nem fenntartható, és az ország villamosenergia-igényének mindössze 3%-át képesek fedezni. Akárhonnan nézzük, magunk alatt vágjuk a fát, ha ezt továbbra is hagyjuk.„
Biomassza erőmű Pécsen. Forrás: index.hu
A kormányzatok jelentős pénzekkel támogatják az erdőgazdaság veszteségeit szerte a világon. Fákat ültetnek, látjátok, milyen zöldek vagyunk! felkiáltással, melyekből sosem lesz erdő, és ha lesz is valami sivár erdőutánzat, az is csak azt szolgálja, hogy mihamarabb kivághassák és elégethessék a fákat. Az adófizetők pénzét, úgy tűnik, a kormányok szerte a világon, Magyarországon is, jelenleg arra költik, hogy a közös jövőnket láncfűrészekkel vágják derékba.
És itt a dolgot kezdi az ember nem érteni. Mi lehet az ok, ami miatt a politikai és gazdasági vezetőink – akiket a lakosság választ meg! – az eszement erdőgazdálkodást és az erdőpusztítást támogatják?
Mi ennek az őrült önpusztításnak az oka?
Dr. Bányai Orsolya a fent hivatkozott remek cikkében rámutat a probléma gyökerére:
„A környezetvédelmi jog kudarcának az az oka, hogy az ember önmagát kivételes helyzetbe helyezi, úgy véli, hogy nem része a természetnek, rá nem vonatkoznak a természet törvényei, azokat nem veszi komolyan. A jogrendszer ennek hatására elvesztette kapcsolatát a Föld rendszereivel.„
Orsolya a cikkében ennek az okát is feltárja:
„A hitrendszerek döntő többsége szerint az ember lényegét egy transzcendens természetű lélek (héb. ruah, gör. pneuma, szanszkr. atman) vagy a magyar szóhasználatban elterjedt „szellem” alkotja. Ezzel szemben a természettudományos eredmények az embert „materializálták”. A lelket a tudományok megfosztották szentségétől és – hasonlóan a természethez – egyszerűen gépezetté redukálták.„
Majd mutat egy remek hasonlatot:
„Képzeljük el, hogy egy ember egy autóban ül, és abban a téves felfogásban él, hogy ő maga az autó. Ez egyfelől – kívülről nézve a tévedést – nyilvánvaló őrültség. Másfelől, az ember nem fog jóllakni azzal az energiahordozóval (üzemanyag, olaj), amely a gépkocsi működtetéséhez kell. A kocsi működik tőle, de az ember közben továbbra is éhezik, mert elfelejtett önmagáról gondoskodni. Nem beszélve arról, hogy az ember életéhez sokkal több kell, mint pusztán üzemanyag. Így lehetetlen, hogy az ember elégedett legyen egy autó-léttel. Ugyanakkor, ha már tudja magáról, hogy ő valójában ember, az emberi céljai megvalósítása érdekében eszközként használhatja az autót. Így tehát kimondhatjuk, hogy ha az ember valójában transzcendens természetű, és ennek ellenére immanensnek gondolja magát, akkor a lélek szenved. Innen eredhet az elidegenedés a természettől és más emberektől egyaránt.”
Kezdjük világosan látni, hogy Elon Musk beteg javaslata a világot megmentő gépre pont nem a világunkat menti meg, hanem a szakadék felé taszítja tovább.
A politikusok azt teszik, amit az emberek akarnak, hiszen a politikusokat a lakosság választja meg. Bízom abban, hogy a tudatosság szintjének emelése hamarosan hozzásegít minket ahhoz, hogy kövessük Peter Wohlleben erdész bölcs tanácsát: a fakitermelést jelentősen meg kell adóztatni, és ezt az összeget el kell juttatni azoknak az erdőtulajdonosoknak, akik vállalják, hogy az erdőt békén hagyják. Azaz olyan intézkedéseket kell hozni, melynek következtében számottevően lecsökken a fakitermelés, így a háborítatlan erdők mérete jelentősen megnő.
Valamint a fosszílis és biomassza erőművek állami támogatását azonnal meg kell vonni. És akkor mi lesz helyette? – kérdezhetnénk. Honnan vegyük a szükséges energiát? Erről is beszéltem a januári előadásomon, melyre előadóként meghívtam Dr. Dittrich Ernőt és Dr. Köves Alexandrát is (Corvinus Egyetem, Döntéselméleti tanszék). A Műegyetem magyar fizikus kutatói ugyanis felfedeztek egy olyan erőforrást, ami környezetrombolás nélkül képes energiát előállítani. Miért is nem használjuk? A Boldogság program c. előadásunkat ide kattintva nézheted meg 2024. augusztus 31-ig.
Szerencsére tele van a világ olyan emberekkel, akik ezt a helyzetet egyre inkább látják, és valóban olyan irányba mozdítják a dolgokat, hogy kievickélhessünk a csávából. Például Dr. Bányai Orsolya munkatársaival a Debreceni Egyetemen, 2024. őszére egy konferenciát szervez, melynek a témaválasztása a lehető legaktuálisabb: jog, környezet, és spiritualitás!
Az a megtiszteltetés ért, hogy ennek a konferenciának meghívott előadója lehetek. Örömmel elvállaltam, ugyanis mélyen egyetértek Orsolya nézőpontjával, aki így zárja fent idézett remek írását:
„A jognak nem egyszerűen azért kellene tiszteletben tartania az örök természeti törvényeket, hogy kínszenvedések közepette fenntartható módon élhessünk, hanem azért, hogy ezzel keretet nyújtson az önismeret elmélyítésének, és ezzel valóban elégedetté válhassanak, kiteljesedhessenek az emberek.„
A gyógyító erdő
Az erdő sokkal többet tud annál, hogy stabilizálja a klímát. Az erdő gyógyít. Gyógyítja beteg társadalmunkat, és gyógyítja azt az embert, aki az erdőt járja. Már 30 perc erdei séta, bizonyított módon, feloldja a káros stresszt, kisimít. Segít rendezni a magas vérnyomást, a diabéteszt, a szívbetegségeket, az asztmát.
Ha leülsz egy fa tövébe, a fa rezgésszintje megemel, és segít, hogy ráláthass saját megoldandó problémáidra, segít, hogy kibogózhasd és nagyobb örömmel élhesd az életed.
Az erdészetnek át kell alakulnia, és rekreációs célokat kell szolgálnia.
Erről beszéltem nemrég Szigetszentmiklóson. Az előadás felvételét itt láthatod:
A hétvégén a Mecsekben jártam. És ott, egy szigorúan védett területen az alábbi latin mondást találtam egy Jézus feszület lábánál – lásd alább. Magyarra fordítva: Az „Orvos kezel, a természet gyógyít”.
Kezdjük el végre egymást kölcsönösen gyógyítani! A fák már régóta ezt teszik.
Ha felismerjük ezt, és tudunk tenni azért, hogy másképp legyen, azzal az intelligenciánkat bizonyítjuk. Egyetlen intelligencia létezik csak: a cselekvő intelligencia. Vajon vagyunk-e annyira intelligensek, mint a fák, akik elképesztően sokat tesznek minden nap azért, hogy a közös világunkat egyensúlyba hozzák?
Peter Wholleben szerint egyetlen egy dolgot meg kell tennünk, de azt mindenképp, azért, hogy ez a minket gyógyító folyamat végbemehessen: békén kell hagyni az erdőket! Ha az erdőt békén hagyjuk, akkor ezek az erdők a jelenlegi silány, éhező ültetvényekből képesek magukat regenerálni. A fák beszabályozzák az időjárást, és elkezdik egyre erőteljesebben kivonni a légkört felmelegítő széndioxidot. Azaz hagyjuk, hadd tegye a komplex ökoszisztéma a dolgát, melynek az ember nem irányítója, kihasználója, hanem jó esetben örömteli részese.
Ha a megfelelő döntéseket hozzuk, széles perspektívából merítve, pl. abból az állapotból, ahová a fák, vagy a meditáció eljuttatja az embert, akkor az a Fény születik majd újjá bennünk és körülöttünk, amiről Jézus is beszélt. Most ennek tanúbizonyságát adhatjuk. És ha így teszünk, feltámadunk.
Érdemes feltenni tehát a kérdést: mi az a kis lépés, amit ma megtehetsz mindezért?
Hivatkozások:
[Wholleben, 2023] Peter Wohlleben: Ha a fák lélegzethez jutnának, Park Könyvkiadó, 2023.
[Bányai, 2018] Dr. Bányai Orsolya, egyetemi adjunktus (Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék): Kvantumfizika és jog – Mire tanít a környezetvédelmi szabályozás kudarca? Pro Futuro 2018/3., 60. oldal. Lásd: https://ojs.lib.unideb.hu/profuturo/article/view/2902/2901
[Dittrich, 2021] Dr. Dittrich Ernő, egyetemi adjunktus (Pécsi Tudományegyetem, Környezetmérnöki Tanszék): A jövő neve élet: megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja Magyar klímavédelmi Kft, 2021. Lásd: https://justdobetterworld.hu/
[Ramirez, 2014] Ramirez M. et al.: Biogeographic patterns in below-ground diversity in New York City’s Central Park are similar to those observed globally. Proceedings of the Royal Society B, 1014. vol. 22.
„Cyberlazításnak hívjuk azt az állapotot, amikor pihenés gyanánt munka közben (vagy helyett) a közösségi média rengetegében merülünk el. Otthon, a nehéz nap után hálásan terülünk el a kanapén egy jó Netflix-maraton reményében. Pedig a digitális tér, a médiavezérelt világunk mindenre alkalmas, csak lazításra nem. Ez a túlstimulált környezet pont, hogy a figyelmed megszerzéséért küzd folyamatosan, megszakítás nélkül, s így önmagában képtelen a relaxálás bármilyen szintű biztosítására.”
– Írja Steigervald Krisztián a Generációk harca a figyelemért c. könyvében.
Kétfajta módon telnek a napjaim. Egyrészt otthon dolgozom, szabadon osztva be az időmet. Reggel meditálok, aztán írogatok (amint látod), jógázom, majd többnyire leülök a számítógép elé dolgozni. Számomra a reggel a kreatív időszak. Majd ebéd után szinte mindig jön egy fél órás, valóban pihentető relaxáció, ezt követően teázgatok, majd leülök újra dolgozni. Ezután, ha tehetem, és eszembe jut (bárcsak minden nap eszembe jutna!), kiszellőztetem a fejem a közeli erdőben – egy óra séta a fák közt hatalmas segítség, hogy összerendeződjek, feltöltődjek. Törekszem arra is, hogy a családdal is egyaránt törődjek, és imádom a vacsora körüli beszélgetéseket, és azt, ha felolvashatok a lányomnak esténként. Aztán lefekvés előtt újra meditálok – gyakorta azokkal, akik velem tartanak hétről-hétre.
Ez a napirend egy rendkívül hatékony és kreatív állapotot tart fent: az elmúlt két-három évben pl. írtam két könyvet a spiritualitás és az erdő kapcsolatáról, és született két világszabadalom, melyben igen nagy szerepet játszottam (ez utóbbi mesterséges intelligencia és orvosi képalkotás témakörében.)
Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem ökológiai közgazdász professzora, a Boldogság program című közös előadásunkban elmondta, hogy ahhoz, hogy ne boruljon ránk a szemfedő nagyon hamar – nagyjából 15 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a klímakatasztrófát – az egyik alapvetés, amit meg kell kérdőjeleznünk: valóban a 36-40 órás munkahét számít munkának?
Dr. Köves Alexandra egyik diája az előadásából
Mit okoz a hagyományos munkanap bennünk és a külvilágban?
Erről is van tapasztalatom, mert heti egyszer bejárok a munkahelyemre és leülök a többiek közt egy irodában. A személyes találkozás és beszélgetés fontos – ez inspirál, hogy bemenjek. Mégis, azt veszem észre, hogy ez a fajta felfokozott rezgés szétzilál, és úgy látom, hogy nem csak engem. A csapatmunkánk évről évre egyre szétesettebb. Egyre nehezebben, vontatottabban, parttalanabb módon kezeljük a felmerülő és megoldandó problémákat, a hatékonyságunk évről évre zuhan, közelít a nulla felé. Van rálátásom, ugyanis 22 éve ugyanannál a cégnél dolgozom.
Steigervald Krisztián a fenti könyvében rámutat arra, hogy miután az asztalomra helyezett mobiltelefon messenger üzenete, vagy egy bejövő email vagy teams üzenet elvonja a figyelmem, az agyamnak kb. 20 percre lenne ahhoz szüksége, hogy visszataláljon ahhoz a témához, aminek a megoldásában épp elmerültem, és folytathassam a munkát ott, ahol épp tartottam. Ez szakértők által vizsgált és feltárt tudományos tény. A teams üzenetek pedig percenként érkeznek – manapság azt gondoljuk, hogy ez a jó munkakapcsolat. A mobil és email függésünk pedig olyan alapvető lett, hogy észre sem vesszük, sőt, normálisnak tartjuk. Mindez azonban lényegében megsemmisíti a hatékony egyéni és közös munkát. Ráadásul közben egyre feszültebbek és frusztráltabbak leszünk.
És amikor hazavergődőm egy ilyen szétesett nap után, valójában nem fáradt vagyok igazán, hanem tompa, nyomott, zaklatott, ingerlékeny, ez egy szétesős fáradtság. Van egy mély, kollektív barázdánk, amibe ilyenkor könnyen belezökken az ember: leül a TV elé, vagy kezébe kapja az okoseszközét, böngészi a közösségi média zaját, vagy nézi a filmeket, sorozatokat. És ezt gyakran kiegészíti azzal, hogy iszik. Majd belecsúszik az ember a zaklatott, gyakran súlyos álmoktól, forgolódástól terhes félalvásba, és másnap fáradtan ébred fel. És ahogy így telnek a hónapok és évek, azt veszi észre, hogy egyre frusztráltabb és fásultabb, végül depressziós lett. Közben megjelenik persze a magas vérnyomás vagy cukorbetegség, vagy más, súlyosabb állapot, amitől lelke mélyén végig rettegett.
Dr. Dittrich Ernő, a Pécsi Tudományegyetem professzora – aki a másik vendég előadó volt a Boldogság program c. estünkön – elmondta, hogy a globális környezetszennyezés alapvető oka az emberi lélek életpusztító rezgés szintje. Az ember benne van a fent vázolt taposómalomban, amitől végső soron nyomorult módon érzi magát – függetlenül attól, hogy mennyit keres. És hogy elviselje, addikciók tömegébe bonyolódik, melyek erőteljes terhet rónak az egész bolygóra. Beteg az egyén, és ez borítja fel az ökoszisztémánkat, mely több terhelést már nem bír elviselni.
Ha így folytatjuk, 2045-re – állítja Dittrich Ernő, összhangban a klímakutatókkal – kipusztul a földi ökoszisztéma 95%-a, ami magával rántja majd az embert is. Soha nemlátott katasztrófa szélén állunk, egy olyan összeomlás határán, ami mindenkit, kivétel nélkül súlyosan érinteni fog, függetlenül attól, hol lakik és mennyi a pénze vagy politikai hatalma.
Azonban, amikor hazaérek egy fárasztó, zsibbasztó nap után, lehetőségem van másképp dönteni. Nem könnyű, elismerem. Azonban épp ez az emberi létezés hatalmas kiváltsága: képesek vagyunk másképp dönteni.
Milyen másképp dönteni?
Dönthetek például úgy, hogy leülök jógázni, hogy valóban jól legyek, hogy minden izmomból kimossam a feszültségeket. Nem csak arról van szó, hogy helyreáll a vérnyomásod, vagy megerősödik az immunrendszered, vagy helyreáll az inzulintermelés, az adrenalin kiválasztás egyensúlya, vagy hogy azt veszed észre, hogy nem fáj a vállad, a derekad vagy a hátad, hogy visszatért az életkedved és a kreativitásod. Ennél sokkal többet kapsz: belemerülhetsz egy minden sejtedet átható energia és öröm pezsgőfürdőbe: a csendbe.
Dr. Bükki Tamás Aila jógaórája, Verőce
Most hadd jöjjön itt egy leheletnyi fizika – ígérem, élvezni fogod:
Szóval Willis Lamb 1955-ben Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy a vákuum, melyben az elemi részecskék – az atommagok és elektronok – táncolnak, nem semmi, nem üresség, hanem egy energiával feltöltött tenger, amivel minden töltött részecske folyamatos energia cserében áll. Ez a kölcsönhatás az energiával töltött vákuummal hozza létre a protonok és elektronok közti Coulomb-kölcsönhatást, a vonzást és taszítást, mely meghatározza az atomok periódusos rendszerét, és végső soron lehetővé teszi az életet (legalábbis azt a részét, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk). A tested minden atomja, minden elektronja, minden enzimje és fehérjéje, DNS-e folyamatosan ebben a végtelen, energiával töltött csendben fürdik.
A jóga ahhoz kell, hogy megalapozza a meditációt. A meditáció pedig nem más, mint tudatosan, átérezve ennek határtalan örömét, megfürödni ebben a csendben. Benne fürödsz mindig. Viszont amikor tudatosítod, oldódnak az elme megbetegítő zaklatottságai. Ez pedig azt hozza, hogy az egyéni és csoportos hatékonyságunk, probléma megoldó képességünk elképesztően felfokozódik. És közben egyre jobban leszel, nő benned a derű és a béke.
Társadalmi szinten pedig a folyamatok szinte észrevétlenül átformálódnak, méghozzá nem fokozatosan, hanem kvantumugrás-szerűen. Ha a felszínt nézed, nem érted az okát, mi hozta létre ezt a pozitív változást ebben a kaotikusan komplex rendszerben. Azonban a pozitív változás egyszer csak ott van. És amikor ez ott lesz, biztos tudod majd, mindenki tudni fogja: van jövője a gyermekeinknek. Van okunk ünnepelni! Ezt az állapotot hívják Egészségnek.
Mi lesz a jövő legnagyobb felfedezése?
Ahogy a Boldogság program 2., beszélgetős részében – ami nagyon izgalmasra sikerült – elmondtam: megadatott nekünk, hogy egy különösen fontos korban élhetünk. Elképesztő sokat tehetsz ugyanis azért, hogy másképp legyen. Csöppet sem vagy kicsi és tehetetlen! Ugyanis közös az elmemezőnk. Vagyis, bármit is írsz be ebbe a közös elmemezőbe (és minden gondolatoddal, kimondott szóval, tetteddel beleírsz valamit) – mivel az egyéni és közös tudatosság fénye erősödik – egyre inkább számít. Szuperhőse vagy annak, hogy fordíts a dolgokon, hogy visszaforduljunk a szakadék pereméről.
A rendszeres közös meditáció egy remek eszköze annak, hogy aktívan rátalálhass, ebben a közös és hatékony, örömteli munkában neked mi a pontos szereped.
Találjunk rá együtt arra a benső képre, mely megmutatja, feltárja előttünk a jövőnk-jelenünk világát, egy olyan Föld bárkát, ahol jó élni nekünk, és jó lesz a gyermekeinknek is! És ha épp nincs gyermeked, tekintheted akár úgy is, mint a szvámik: nekik minden ember és élőlény a gyermekük.
Biztosan tudom, hogy az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők és a fák – melyek messze többek faanyagnál: velünk együttműködő, gyönyörű szellemi lények. Olyasmit tudunk adni egymásnak, olyan tágasságot és örömet, hogy azt nehéz szavakba foglalni. A meditációim során azonban arra kaptam hívást, hogy mégiscsak próbáljam meg megmutatni. Ezért írtam meg Az öt fa c. könyvemet.
Az öt fa könyv mottójának választottam Thomas Berry filozófus és katolikus pap egy fontos és magalapozott jóslatát, mely a jövő legizgalmasabb felfedezéséről szól. És ennek semmi köze a mesterséges intelligenciához, a kvantumszámítógépekhez, vagy épp az űrhajózáshoz. Sokkal elementárisabb és meglepőbb. Ez az:
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” /Thomas Berry: The great work: out way into future/
Három előadás és beszélgetés arról, hogyan őrizzük meg a Földet egy olyan helynek, ahol jó élni.
Miről lesz szó?
A jól létet, azaz a jól vagyok élményét nem a gazdasági növekedés hozza el, és nem is az új technológiák. Mára már kiderült, hogy a zöld technológiák (elektromos autók, napelemek stb.) önmagában nem elegendőek ahhoz, hogy elkerüljük a küszöbön álló klímakatasztrófát. Mi segíthet akkor? Egy sorsfordító korban élünk. Az előadásokból megértheted majd, hogy csöppet sem vagy kicsi, hanem épp ellenkezőleg: sokat tehetsz azért, hogy másképp alakuljon a közös jövőnk. Miben rejlik a fordulat? Hogyan függ össze az egyén boldogsága a bolygónk tisztaságával és egészségével? És egyáltalán, mi is az a boldogság és hogyan teremthető meg?
Kik az előadók?
Köves Alexandra, ökológiai közgazdász, egyetemi docens, Corvinus Egyetem, Döntéselméleti tanszék. A Zöld Egyenlőség podcast vezetője
Dittrich Ernő, környezetmérnök, egyetemi adjunktus, Pécsi Tudományegyetem Környezetmérnöki Tanszék mb. tanszékvezetője, A jövő neve élet c. könyv szerzője
Bükki Tamás Aila, fizikus, író, jógaoktató, az Erdőmeditáció oktató képzés vezetője, Az öt fa c. könyv írója
Az est házigazdája, és a beszélgetést vezeti: Zalatnai Brigitta, TV-s műsorvezető, újságíró, ÉletVezetés podcast.
Hol látható az előadás?
Budapest, Budapest, Harmónia Palota (1088, Múzeum u. 9), Brókay díszterem.
A gombra kattintva a jegyx1.hu oldalára jutsz, ahol a kért számú jegyet meg tudod vásárolni, és bankkártyával kifizetni. A jegyvásárlásnál a megadott email címedre a rendszer automatikusan elküldi neked a számlát, és az elekrtonikus jegyedet. Amennyiben nem bankkártyával szeretnél fizetni, hanem átutalással, kérjük, hogy jelezd ezt email-ben.
Az e-jegyen lévő QR-kóddal tudsz majd belépni a rendezvényre. Ehhez az e-jegyet nem szükséges kinyomtatnod, azt okostelefonodról is bemutathatod. Egy jeggyel/QR kóddal csak egy személyt tudunk beléptetni, eztért kérünk, hogy a jegyedet ne oszd meg másokkal!
Minden egyensúlyi állapotot meghaladó környezetszennyezés, illetve környezetpusztítás az emberi lélek problémáiból ered… az emberi boldogság fokozása nélkül nem képzelhető el a Természettel való egyensúly. (Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet)
A minap megnéztem Leonardo DiCaprio az Özönvíz előtt című filmjét, melyet, mint az ENSZ klímaválságért felelős béke nagykövete, két éven át forgatott. Megrázó erejű, tényfeltáró film. DiCaprio végigjárta az olvadó gleccsereket, a pálmaolajért felégetett esőerdőket, a kátrányhomokért letarolt kanadai erdőségeket; felkeresett politikusokat Miamiban, ahol már most küzdenek az óceán áradásával, elment Kínába, ahol Peking környékén már nem lehet levegőt venni a szmogtól, és elment Indiába is, ahol látta, hogy a veteményre 5 óra alatt lezúdult fél évnyi eső hogyan semmisíti meg az ott élők életkilátását egyetlen nap alatt.
Miután beszélt többek közt a Pápával és az USA akkori elnökével is, így szól az emberekhez:
Közös otthonunkat komoly csapás érte. Remélhetőleg mindenki rájön majd, hogy mindig van kiút. Hogy mindig változtathatunk. Annak jeleit látjuk, hogy hamarosan fordulóponthoz érünk… Önök a Föld utolsó nagy reménye. Kérjük Önöket, hogy védjék meg a Bolygónkat. Különben mi, és a többi élőlény is odaveszünk.
Ezt a filmet kb. 8 éve forgatta. Azóta folyamatosan és rohamosan romlik a helyzet. Az ökológusok szerint az emberi faj a kihalás küszöbére érkezett. Kb. még 17 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a katasztrófát. Várhatóan még 30 év, és összeomlik a mezőgazdaság… A fiam most 16, a lányom 13. Nekik már ezek szerint, ha lesznek is gyermekeik, az éhezés, az anarchia marad rájuk? Ó, Istenem!
A fiam épp egy lepusztult, poszt-apokaliptikus világban játszódó számítógépjátékot játszik – szinte minden nap órákig tolja a szünetben. Megtiltsam neki? Ezzel vajon mit érek majd el? Amúgy van ilyen játékból több tucat a neten. Pár ezer forint egy ilyen, és eszméletlenül szép a grafikája, tényleg alig lehet otthagyni. De milyen jövőt vetít ez a fiatalok elé!? Mit teremtenek majd, mit akarnak majd látni azok, akik ebben élnek? Apropó, a fiam korosztályából már jó páran alkoholfüggők. Amikor hazaérnek, akkor végre beléphetnek a virtuális világba, ölhetik halomra a szörnyeket. Az egész napos frusztrációt valahogy le kell vezetni.
Aztán eszembe jutott, hogy nem tehetem meg azt sem, hogy elektromos autóra cseréljem a 20 éves benzines autóm. És azt sem, hogy lecseréltessem a házam tetején a cserepet, mert a 30 éves omladozó cserepekre sajnos nem tehetek rá napelemeket. Szóval sok-sok milliót kellene keresnem még, hogy megtehessem, amit érdemesnek látok megtenni, hogy legyen a fiamnak és a lányomnak valami élhetőbb jövője. El kellene vállalnom valami plusz munkát, igen. De hát már így is alig pihenek! Basszus!
De persze, ha belegondolok abba, hogy milyen környezetszennyező a napelem gyártása, vagy az elektromos autók akkumulátor gyártásához milyen brutális a lítiumbányák környezetszennyezése, és hogy az autók töltéséhez is fát és szenet égetnek úgy 50%-ban ma Magyarországon – nos, még jobban elkedvetlenedtem. Akkor mi marad nekem, mit tehetnék? A szelektív szemétgyűjtés, amiről tudom, hogy utána összeborítják az egészet, majd a 90%-a megy a kommunális hulladékba?
Lerogytam egy vaskos uszadékfára a Duna parton, és csak néztem a kavicsok felett imbolygó vizet. Kisütött a nap. Egy vízisikló úszott el előttem, végig a part mentén, folyásiránnyal szemben. Talán kishalra vadászott. Aztán sűrű füstöt böfögve, nagy hanggal elment egy viharvert, öreg szárnyashajó. A víz hullámai elszelídültek. Én ott maradtam, csendesen. A víz időtlenül, finoman simogatta tovább a már amúgy is fényesre és kerekre simított kavicsokat. Kiemeltem az egyiket, forgattam a kezemben. Aztán megmostam a Duna vizével az arcomat.
És akkor beugrott: de hiszen jól vagyok! Van egy csodálatos párom, két nagyszerű, egészséges gyermekem. Van hajlékom, és van mit ennem is. Sőt, tudok adni az embereknek: tartani egy-egy jógaórát, ahol átélhetik, hogy most jobban vagyok, könnyedebb az életem. Vagy elvihetem őket az erdőbe, és megmutathatom nekik, hogyan segíthetik őket a fák. Hogyan csendesíthetik el épp azt a zaklatottságot, kilátástalanságot, ami engem is most elővett, és hogyan töltődhetnek fel életörömmel.
És akkor ráláttam a csapdára is, melybe belesétáltam az imént, és amelybe újra és újra belesétálunk, és ami ezt az egész katyvaszt okozta, amiben épp ülünk. Ez a csapda kicsavarja az emberből szegény hitének utolsó cseppjeit. Ez a csapda az, ami azt üvölti az ember fülébe: keress még többet, dolgozz még többet! Sose legyél elégedett! Nincs rá pénzed? Majd a bank ad. Lehet már most elektromos autód. És onnantól a banknak robotolsz. Még többet, és még többet! Hiszen épp válság van, szaladnak el az árak is! Ó Istenem! Ez az, pont ez az, ami boldogtalanná tesz. És ez a boldogtalanság vesz rá, hogy többet hajtsak, többet fogyasszak, sokkal, sokkal többet – mert ha már ennyit gürcölök, legalább ez a sör, ez a kis szórakozás, ez a nyári repülőút jár nekem, hát nem igaz! Jár nekem, de keserű, boldogtalan maradok tőle. Boldogtalan a sörtől, a vásárlásoktól, a nyári nyaralás után is, reménytelenül boldogtalan.
Teljesen igaza van Dittrich Ernőnek, amikor A jövő neve élet c. könyvében azt írja, hogy az emberi elégedetlenségből és boldogtalanságból származik a klímaválság egésze. Ez a forrása, igen. Tehát, ha változatni akarunk a jelen helyzeten, nem új tetőért, új autóért kell gürcölnünk! Persze, ha megtehetem, és úgy gondolom, ezzel csökkenthetem a rám eső CO2 emissziót, érdemes változtatni. De ha mindez a benső feszültéségeimet, a boldogtalanságomat fokozza, akkor mindezzel épp a klímaszakadék felé lökdösöm magam, és minden embert.
Bhután egy olyan ország, ahol nem az egyre nagyobb GDP elérése a cél, hanem az egyre nagyobb össznépi boldogság elérése. És Bhután az egyetlen olyan ország, amely nem CO2 kibocsátó, hanem elnyelő.
És ekkor eszembe villant az is, mit mondott egyik kurzusán Dr. Szvámi Mudrarúpa jógi:
A végső orvosság a magas vérnyomásra: a boldogság.
És nem csak a vérnyomás betegségére, hanem a kollektív betegségünkre, a klímaválságra éppúgy.
Hányszor éltem már meg hasonló gödröket. És hányszor éltem már meg azt is, hogy a rendszeres jógázás épp azt hozza, hogy szinte pár óra alatt kiemelkedem a gödörből. Ezt nem én cselekszem már. Egyszerűen megtörténik velem. Nem a jógaszőnyegen történik a lényeg, hanem azon kívül. És amikor megtörténik, visszatér a remény, akkor felállok, felegyenesedem. És folytatom az utam. És akkor világosan láttam már azt is, miről beszélt Szvámi Satyananda, amikor azt mondta, hogy a jóga célja a boldogság.
Ezen a ponton eszembe jutott: de hisz épp fordítva van! Az ember beleragad ebbe az anyagi világba, és már-már elhiszi, hogy egy halandó, esendő, reménytelen, magányos lény. Pedig épp fordítva van! Halhatatlan lélek, aki kapott egy testet. És aki csöppet sem magányos! És aki szituációk sorát kapja itt, hogy fejlődhessen. Szituációk sorát, mint most ez a klímaválság. Hogy egyenként és egymást erősítve megjelenhessen bennünk a remény, és megérthessük: a boldogság az, ami kiemel a gödörből, és nem az újabb technológia.
Az egyik Upanisadban a bölcs mester az embert egy lámpáshoz hasonlítja, amire rászáradt a sár. Amikor a sárra fókuszálsz: boldogtalan vagy. Amikor a fényre, belül: megtörténik a csoda. Így győzzük le egyenként, és együtt a démonainkat. Így ébredünk tudatára a boldogságunknak, ami teljesen független autótól, napelemtől, jövőtől. És pont az így előhívott boldogság, mely lényünk alaptermészete, alaprezgése, ébreszti bennünk azt az erőt, azt a közös, összehangolt erőt, miből kinyílik egy egyensúlyba hozott, megtisztult, sokkal boldogabb világ.
Elmosolyodtam, felálltam az uszadékfáról, végignéztem a Dunán. Láttam a Börzsöny számomra oly kedves hegyeit. És tudtam biztosan, hogy jó úton vagyunk. És hogy csöppet sem vagyunk egyedül.
De hiszen épp erről írtam Az öt fa című könyvemben is! Hogyan felejthettem el, hiszen pár hónapja még aktívan benne éltem! És ekkor eszembe villantak Bóna László szavai is, aki, miután kiolvasta, ezt írta nekem:
Most értem a végére a könyvének – nagy utazás volt térben és időben, a külső tudásban és a belső saját világban – valóban beavatásként működik a szöveg, a könyv szándéka szerint beteljesíti a hivatását. Szeretnék gratulálni hozzá. Nagy munka volt. Egy bárkaépítés.
Na, és most hogyan tovább? Komolyan mondom, ki fogok menni a Szűz-Halak egyik tájtemplomába, és leülök egy olyan fához, amely képes hordozni magában a visszafelé áramló időt. Vannak ilyen fák. Az ilyen fák segítenek abban, hogy kapcsolatba kerüljünk azzal a jövővel, ahol a világunk már meggyógyult. És ami hozzám érkezik, ha több annál, mint amit Az öt fában leírtam, ígérem, megmutatom.
„A legnagyobb klímavédelem, ha lelki fejlődésedet állítod életed középpontjába.” – Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem)
– Nem kíméllek. A helyzet úgy áll, hogy egy robogó autóban ülünk, és padlógázzal rohanunk a klímakatasztrófa szakadéka felé – mondja klímakutatással foglalkozó tudós barátom. Komoran bólint, majd hozzáteszi: – Ha a fékre taposnánk, akkor is a szakadékba zuhanna az autó. Mert ott van a soktonnás tehetetlenség. Az a rengeteg üvegházhatású gáz, amit fékevesztett száguldásunkban kiokádtunk, fajtájától függően 50, de akár még 200 évig is melegíti majd még a bolygót. – Aztán rám emeli szomorú, mélybarna szemét, és látszik rajta, nem érti, miért mosolygok magamban.
– Nézd, a 2015-ös klímaegyezményt azzal a céllal írta alá sok nemzet – folytatja lendületesen –, hogy 2 ᵒC alatt tartsa a Föld felmelegedését, de igazából 1.5 ᵒC lenne a biztonságos. Bár úgy tűnik, hogy a rá kiszabott normát az EU és az USA is teljesíti, de csak amiatt, mert eszméletlen nagy környezetszennyezést finanszíroznak a Föld túloldalán. Exportáltuk a környezetszennyezést Kínába és Indiába, ahol az üvegházhatású emisszió exponenciálisan növekszik, a nyugati világ fogyasztási őrületének köszönhetően. Ma már 1.1 ᵒC átlag felmelegedésnél járunk, és minden jel arra mutat, a katasztrófa elkerülhetetlen – szakállába túr, beharapja az alsó ajkát, majd lepillant a poharában lévő sör utolsó, megmelegedett kortyára. Felhajtja, a pohár szárazon koccan az asztalon. Megköszörüli a torkát, majd folytatja:
– Minden hónapban eltűnik egy Berlin méretű erdő – fák milliói, amelyek megköthették volna a CO2-ot, amelyek hűtötték volna a talajt. A jégsapkák olvadásával a Föld egyre több napfényt fogad magába. Az olvadó, tengervízzel keveredő édesvíz nem csak megemeli a tengerszintet, országokat árasztva el, hanem leállítja a fő óceáni áramlatokat, és ezáltal drasztikusan megváltozik az éghajlat minden régióban. Ez pedig ahhoz vezet, hogy végül megolvad a permafroszt, amely alatt hihetetlen mennyiségű metán halmozódott fel. Ha ez kiszabadul a légkörbe, elszabadul a pokol.
Hallgatunk mindketten. Ő a szakállát tekergeti idegesen, majd rápillant a söröspoharára, figyeli a perem körül rászáradt habot. Aztán rám néz, és ismét nem érti, amit lát.
– Nem hiszed? Hárítasz te is.
– Dehogy! Gondolom, ezek tudományos evidenciák. És hát érezzük már a bőrünkön. Perzselően forró nyarak, és szárazság. Aztán hirtelen özönvízszerű esők. Vagy épp, mint a trópusokon. És minden évben 3-4 olyan óriási erdőtűzről kapunk hírt, mely korábban jó, ha száz évente csak egyszer pusztított.
– Így van. Tudod, amikor a permafroszt megolvad, és ez nagyjából 30 éven belül bekövetkezik, megszűnik a földi élet 99.9%-a. De már előtte elindulnak majd a 100 milliós éhező tömegek. Legfeljebb ha 30 vetésünk és aratásunk maradt. Azon töprengek, mit fog csinálni az országunk kormánya, már ha lesz még ilyen, amikor nem pár ezer, hanem sok 10 millió menetült éhező és kétségbeesett ember sáskahada örvénylik majd a határainál? Hidd el, a koronavírus válság és az utána felbukkanó agresszióhullám pici fodor csak a Balaton felszínén ekkora cunamihoz képest. – Felsóhajt, hosszan néz rám. – Most már hárítasz, gondolom. Azt gondolod magadban, ez biztos nem így lesz, majdcsak kitalálnak valamit a tudósaink. Ilyesmit gondolsz, nem? – fürkészi a szemem.
– Tudod, én teljesen mást látok magam előtt. Hullámzó, végtelen erdőket, és embereket, akik társként kezelik a fákat. Olyan embereket, akik átérzik egységüket mindazzal, ami él, olyan embereket, akik mélyen tisztelik az életet. Egy egyensúlyba hozott Bolygót látok magam előtt.
– Mindig idealista voltál – legyint.
Elmosolyodom.
– Kérsz egy kis vizet?
– Söröd már nincs?
– De, van.
– Na, halljuk! Tölts a vízből és halljuk! Csak azt tudnám, hogy csinálod.
Megvonom a vállam. Az üvegkancsóból tiszta forrásvizet töltök neki. A víz boldogan járja dervistáncát a pohárban.
– Szivárványemberek. Hallottál már róluk?
A fejét rázza. – Ezt most te találtad ki, ugye? Túlteng az írói fantáziád.
– Persze! Ugyanakkor mégsem. Ők tényleg léteznek. A csíra már megmozdult bennünk. Valójában mindig is jót akartunk egymásnak. Gondolj csak bele, semmi sincs, ami olyan jó lenne, mint másoknak segíteni a bajban, igaz?
– Folytasd! – kortyol aprókat a vízből.
– A tudósok jóslata pontos lenne, ha nem hagytak volna ki valami nagyon lényeges komponenst a számításból. A szivárványembereket, akik ott élnek mindannyiunk szívében.
– Vágyakozni lehet, de az nem elég – sóhajtja.
– Egyetértek. Azonban a teremtő kívánság az ember egyik legfontosabb ereje. Látnunk kell, sőt, át kell éreznünk, milyen lesz a jövő. Az a jövő, amit választunk, ahol jó élni. Látnunk kell a jövőben magunk, úgy, hogy összhangban élünk a Természettel – vagyis önmagunkkal – mert rájöttünk, sosem voltunk tőle különálló létezők.
Megérintek egy fát, és átérzem az erdő egészét, és átérzem, hogy a fák társuknak fogadnak. Egy gazdag pillanat alatt, egyetlen fa érintésétől megtelik jókedvvel, friss energiákkal a lényem. Kipihent leszek és érzem, pezseg bennem az életöröm. Hát persze, hogy tisztelem az élő Természetet! – Önmagam részeként tisztelem. Ezt lélegezzük be, és amit kilélegzünk, amit teremtünk, az valóban segítő és építő.
– Mondom én, idealista vagy. Hogy jutnánk idáig? Nincsenek rá évezredeink. Legfeljebb, ha 17 évünk maradt. Na?
– Tudod, olyan ez, mint a fázisátalakulás. Melegíted a jeget, és látszólag semmi változás, a jég kemény jég marad. Aztán egyszer csak átalakul, olvadni kezd, és megjelenik valami teljesen új, a folyékony, csillogó víz. Erről beszéltél az imént, ugye? – pillantok a szemébe.
– A változás hirtelen jön – bólint.
– De ugyanez visszafelé is működik. Egy ember, aki megemelte a tudatossági szintjét és ezzel megemelte az életenergiáját, sokat tesz a többiekért. Egy ember, aki rendszeresen elcsöndesedik, meditál, vagy mindfulnesst gyakorol, és megengedi, hogy a fák és az erdő segítse ebben. Egy ilyen ember több száz, vagy több ezer embertársa tudatosság- és energiaszintjét emeli meg. És mivel meditálnak, és egyre többen teszik ezt, teremtő összhangba is kerülnek. És a többiek, akik még nem tesznek így, öntudatlanul elkezdenek másképp dönteni a mindennapjaikban: egyre ritkábban vesznek például egyszer használatos divatos ruhákat, vagy más olyan termékeket, melynek brutálisan nagy az ökológiai lábnyoma. Hamarosan ott lesz minden terméken, mekkora az ökológiai lábnyoma, épp mint most a kalória. Amikor zöldséget vagy péksüteményt vesz, nem teszi majd műanyag vagy papírzacskóba, van ugyanis nála egy erre alkalmas, újra és újra használható szövetzsákocska. Vagy épp biciklire száll, amikor csak teheti, autó helyett. Milliárd apró döntés nap, mint nap.
És persze ezzel együtt egyre többen tudatosítják, hogy jól létük, jó közérzetük kulcsa, ha tesznek önmagukért aktívan. Ha törődnek testük és lelkük ápolásával, és elkezdenek naponta jógázni, meditálni, Tai-Chit, Csikungot, vagy más hasonló tudatosság- és energiaszint emelő technikát gyakorolni. Ez pedig tovább erősíti a pozitív változást körülöttünk. Nem csupán a szakadék felé rohanó autó fékjére lépünk, hanem összhangban az autó csökkenő sebességével elfordítjuk a kormánykereket. Ez az a dimenzió, amiről a tudomány eddig megfeledkezett.
– Jó, tegyük fel, hogy lehetséges – kortyolgatja a vizét tovább tudós-ökológus barátom. – De ne feledkezz el arról, hogy a változásnak az ember ellenáll. Az ego benntartja a keréknyomban. Az alkoholista alkoholt akar. A zajhoz szokott ember a strandra is kiviszi és bömbölteti maga mellett a zenét. És ha erdőbe megy, egy tiszta környezetbe, ott is kiabál, szemetel és dohányzik.
– Jól látod. De tudod, csak addig áll ellen, amíg kényszert érez magában. Lehet ez külső kényszer, de lehet belül is, egy hozott és tudatlanul működő emlék, egy hamis, megbetegítő képzet. Ám minden betegség lehetőség a változásra. Azt a jövőt, amiről beszéltem, nem lehet kikényszeríteni. Viszont megszületik a maga egyszerűségével és természetességével. Így gyógyulunk.
– Ha nem a kényszer, akkor mi lesz az, ami erre az összehangolt változtatásra ráveszi az embereket?
– A feleségem vart régi függönyökből egy csomó zsákocskát. Vagy egy tucatszor mondta nekem, hogy abba szedjem a pékárut vagy a répát, és ne tépjek le emiatt újabb műanyag zacskót. Mégis, újra és újra elfelejtem.
– Na látod, még te is!
– Így van. Viszont amikor abba szedem, és így nem kell otthon a kukába dobni egy újabb műanyag vagy papírzacskót, büszke vagyok magamra. És ez megerősít abban, hogy egyre jobban figyeljek.
– Azaz?
– A szivárvány lényege a színek spektruma. Az ember választhat. Szabadon. Minden döntésemmel szavazatot adok le, fordítok a kormánykeréken – ezt fontos tudatosítani. Azonban felszabadítom embertársaimat. Választhat így is és úgy is. Választása egy szín a spektrumból, ám választásának hatása van. Én magam is olykor olyan megoldást választok, ami nem épp klímabarát. Azonban felszabadítom a többieket, és ezzel magamat is. Vádak helyett, ego növelő „én különb vagyok” ítéletek helyett, mely engem felemel azon az áron, hogy másokat mélyre nyom. És ez a szabadság így felhajtó erővé válik, és azt eredményezi, hogy egyre nagyobb örömmel és egyre gyakrabban hozok olyan döntéseket, ami mindenkinek jó. És így, még ha autóztam is a nyaralásunkra jövet-menet pár száz kilométert, tudom, kompenzálhatok: például fákat ültethetek. És egyszer csak a dolog átbillen, és 30 év múlva már egy zéró emissziós autóban robogunk dús erdőkben, tiszta folyókkal ékes, fellélegző, újjászületett világban. És tudod, mit érzek?
– Mit? – teszi le a kiürült poharat.
– Büszkeséget. Rád, és minden embertársamra büszke vagyok, akikkel mindezt létrehoztuk. És érzem a többieket, gyermekeim pillantását, unokáim boldogságát, ahogy mélyeket lélegeznek a tiszta levegőből.
És érzem a fákat is. Hozzáérintem a jobb kezem egy juharfa érdes törzséhez, és megérzem az egész erdőt, ahogy együtt lélegeznek, és együtt örülnek velem. A juhar levele egy nagy ötujjú, simogató tenyér. Határtalan, felemelő, végtelenül tágas élmény! – Elhallgatok. Aztán rápillantok. Mosolyog, látom mélybarna, fénylő szemén.
– Kérsz még egy pohár sört? Vagy inkább töltsek még egy kis forrásvizet?
„És amit látsz, megtapasztalja majd a világ, és tanúbizonyságot tesz majd amellett. Tehát a világnak csak a te gyógyulásodra van szüksége, hogy meggyógyulhasson.” – A csodák tanítása
Ajánlott irodalom:
Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet. Megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja (Magyar klímavédelmi kft, 2022.) Részletekhez katt ide!
Dr. B. T. Aila: Az öt fa – misztikus regény (Gajarti Könyvkiadó, 2023.) Részletekhez katt ide!
