Szentendre belvárosában történt, egy napsütéses, hétvége délelőttjén. Épp arra sétáltam a feleségemmel, kézen fogva ballagtunk. Megtorpantam. Katonaság?! Épp lezárták Szentendre egyik forgalmas főutcáját. Katonazenekar fellépésére készültek. Az utca oldalába, a sok százéves házak tövébe toborzó sátrakat állítottak. A sátrakba csinos, fiatal terep-egyenruhába öltöztetett katonalányokat parancsoltak.
Az a fiatal, aki itt megállt, nézelődött, úgy sejtem, egyre gyakrabban találkozott ezután a tiktok-on, az instán a katonaéletre buzdító ügyesen álcázott hirdetésekkel, melyeket várhatóan mesterséges intelligencia komponált szuperhatékonyra azért, hogy jó nagyra duzzadhasson – az adófizetők pénzén! – Magyarország zsoldoshadserege. Sokba kerül majd mindannyiunknak ez a haszontalan erőfitogtatás, mert ugye egy katonáknak a plakátokon 7-800 ezer forint havi fizetést ígérnek. Összehasonlításképp, a jövő generációit oktató pedagógus tavaly átlagosan 390 ezer Ft (brutto!) bért kapott havonta.
Mi történik szerte Európában? És mi zajlik Oroszországban? Hát Izraelben, a Közel-Keleten? Érdekes megoldásra készül a sok “intelligens”, általunk választott vezető – tisztelet a kivételnek. Vajon tényleg úgy akarják feloldani az egyre szorítóbb klímaválságot, hogy mielőtt a tudósok által jósolt nagy összeomlás bekövetkezne, kiírtjuk egymást?
Van más megoldás? Természetesen van. Erről beszéltünk és beszélgettünk Dr. Köves Alexandrával és Dr. Dittrich Ernővel a Boldogság program c. előadásunkon. Aki ismeri a Howkins-féle tudatskálát, tudja azt is, hogy az acsarkodás, a félelem, a hibáztatás önbeteljesítő poklából egyetlen módon tudjuk felemelni magunkat: ha megnő a tudatosság és energiaszintünk. Ehhez azonban nem elég a facebook-ot, az instát és a youtube-ot böngészni. A külső változáshoz benső változás szükséges. És a benső változáshoz az kell, hogy elkezdj valamit máshogy csinálni, úgy, hogy az feltöltsön, kisimítson, örömmel és reménnyel töltsön el. Például jógázhatsz, vagy kimehetsz az erdőbe, a testet-lelket emelő-gyógyító fák közé.
Az alábbi novellát az ezredfordulón írtam. Aztán a minap Édesanyámnál járva véletlen belepillantottam egy TV-s vetélkedőbe, aminek az volt a lényege, hogy bemutasson bunkó fiatalokat, és így a néző átérezhesse, hogy ő, mint néző mennyivel különb ezeknél. Amolyan tesózó tesó-show; egy betegen okos stratégiája annak, hogyan akasszuk meg az emberek lelki fejlődését. Ekkor jöttem rá, hogy bár 24 éve írtam, a Vallásom: Bunk c. novella sosem volt aktuálisabb. Derűs és fanyar. És remélem elgondolkoztat. Alább találod, meg is hallgathatod.
A biztonságnak benned kell gyökereznie
Mindannyian össze vagyunk zárva ebben a parányi, Föld nevű bárkában, mely elképesztő sebességgel száguld a Kozmoszban. Felejtsük már el, lélegezzük már ki magunkból azt a hülyeséget, hogy ellenségek vagyunk!
Ehhez arra van szükség, hogy átélhesd: a biztonságod belül gyökeredzik: benned, és a téged támogató, benned élő kozmikus erőkben. Ezt nem megérteni kell, ezt átélni kell!
Azért, hogy ezt az átélést segíthessem, ingyenesen elérhetővé tettem a Stresszoldó és Immunerősítő, 1 éves online jógakurzusom egyik fejezetét, melynek fókuszában pont a gyökérközpont megerősítése áll. Hozzon számodra erős stabilitást, és annak élményét, hogy biztonságban vagy. Olyan mérhetetlen biztonságban, amit elképzelni sem tudsz. De nem is elképzelni kell. Ezt át kell élni! Katt ide, és kezdj bele most!
Az alábbi novellát ellenpontként szánom. Azt remélem, ha elolvasod vagy meghallgatod (13 perc) felragyog majd benned a békevágy.
B. T. Aila:
Vallásom: Bunk
Bunk vagyok. Ja! Ezt most már büszkén vállalom, már nem kell állandóan harcolnom, hogy elismerjék ezen jogomat. A Szocializmus üldözte a vallásokat, azt mondják. De a Szocializmusnak vége: ez egy Új Kor, egy új rezsim. A vallások kora. És kérdem én, van-e más vallás, aminek olyan ősiek lennének a gyökerei, mint a Bunk-ságnak? Mózes még talán meg sem született Egyiptomban, nem is beszélve arról a legnagyobb zsidóról, a Krisztusról — aki elvetette a kereszténység magvait —, amikor már hemzsegtek a földön a Bunk-ok. Csak éppen mindmostanáig senkinek nem jutott eszébe, hogy összefogjon bennünket, együvé tereljen. Megjegyzem, hogy más vallások híveinek többsége is lelke mélyén Bunk, mindig is az volt. Miért lett akkor mégis keresztény, zsidó, mohamedán stb? Mert tartozni akart valami Nagyhoz, ahol együtt lehet a többi Bunkkal, azért. Mert mindmostanáig biza nem volt Bunk vallás, ahová tartozhatna! Hálás vagyok, hogy az Új Kor gyermeke lehetek, mert nem kell soha többé tévelygenem a világban, hiszen Bunk vagyok. Bunk! Az vagyok. Bunk gyűlésekre járok, ahol találkozhatok a többi Bunkkal. Végre jól érzem magam a bőrömben, mert — ahogy azt a numerován Bunk-o-ige is mondja: Te úgy vagy jó, ahogy vagy, hisz Bunk vagy! Az ám!
Kissé elszomorodtam. Mindig szomor ül meg, ha a sötét, Bunk-létem előtti napokra gondolok. Énekeljünk Bunk társaim, egy vigasztaló Bunk-zsoltárt:
Átizzadt napok kellenek? Iskolapadok, porszagú vállalatok? De hisz’ én Bunk vagyok! Bunk-o-Bunk, sej mi Bunk-ok.
Bunknak lenni, fergeteg! Nem látjuk a felleget, hisz’ Bébujunk mi Bunk-erunkba. Bunk-o-Bunk, sej mi Bunk-ok.
Ott azt’ együtt lehetünk, Nagyok! Szeszgőz és csajok: amit akarok. Bunk vagyok, mindenekfelett: Bunk-o-Bunk, sej mi Bunk-ok.
Jobb, nem? Ja. Meghiszem azt. Elnézést, hogy néha így elkap a szomor és akkor énekelnem kell. Azért emlékezem, mert megmondta nekem a Bunk-o-mester, a Bunk vallási vezetőnk, hogy írjam meg a Bunk-o-történelmet, mármint azt a részét, amit átlátok. Hogy miért én? Hát ezt kérdeztem én is. Azt mondta nekem, hogy azért, mert az egész egyházmegyében én vagyok az egyetlen, aki tisztességesen le tud írni egy mondatot, azért. Írni a többiek is tudnak, persze úgy ahogy, de én sokat is olvasok, mert azt úgy szeretem, hogy a többiek akkor nemBunk-nak néznek. Azt múltkor is odagyün valamelyik Bunk társam, azt’ kiveri kezemből a könyvet, és röhög. Hogy kikerekedett a szeme, amikor leköcsögöztem a Bunk-o-font gyalázó anyját, azt’ meg szemen is köptem az illetőt. Rögtön látta, hogy én is afféle jóféle Bunk vagyok, és hogy ezt látta, rögtön kebelre is ölelt. Mert együvé tartozunk, mi, a Bunk-ok!
Most, hogy már így belegyüttem az írásba, akár belekezdhetnék abba a dokumentálásba is. Az úgy volt, hogy az alapítónk, a numeróván Bunk-o-mester, egyszer csak kifogyott minden vagyonából, azt dolgozni nem akart, amit ugye meg lehet érteni, mert miért is dolgozzon egy ilyen zseni. Épp május volt, amikor az előző évi jövedelmét be kellett volna vallania, hogy jól megadóztassák. Persze szart bele, hogy bevallja, mert ugye aki Bunk, az egy csöppet sem hülye általában. Ezt csak azok kedvéért írtam le, akik nemBunk-ok, mert mi Bunk-ok történetesen tökéletesen tisztába vagyunk ezzel a ténnyel. De hogy folytassam a történetet, a mi nagyrabecsült numeróván Bunk-o-mesterünk az adópapír prospektusát jól áttanulmányozta, átrágta, hátha talál valahol egy hézagocskát, ahol megcsapolhatja az Államot. A történelmi hűség kedvéért teszem csak hozzá, hogy az állam ekkor még csak burkoltan támogatta a Bunk-okat, hiszen még a Bunk vallás nem is volt megalapítva. Azt a mi Nagy Bunk-o-mesterünk tette, a Majsztro, ahogy sok Bunk-o-egyházkösségben nevezik Őt.
Szóval, Bunk-o-mester, a Nagy, észrevette akkor, hogy belefulladna a pénzbe, ha a fél ország neki utalná át adója 1%-át, amire az adótörvény lehetőséget adott. Mivel Bunk-o-mester nem akart vesződni azzal, hogy egy alapítványt alapítson, meg ilyesmi, egy döbbenetes felfedezést tett. A felfedezést egyébként úgy tette, hogy ült a Margit híd pesti hídfőjénél, és bámulta, hogy hogyan úszik el egy rakat mocsok a Dunában, többek között egy dinnyehéj is. A dinnyehéjról a következők jutottak az eszébe: alapítok egy vallást. Aztán sokáig semmi nem jutott eszébe. Bunk-o-mester nem volt az a vallásos fajta ugyanis, hogy meg tudja mondani, hogy ez pontosan mit is jelent. Csak azt tudta, hogy ha sok pénzt akar látni, akkor sok hívet is kell begyűjtenie. De honnan? — kérdezte magától. Úgy beszélik, hogy hazafelé zötykölődött a villamoson külkerületi panellakása felé, amikor a következő duma ütötte meg a fülét:
— Csá. Mi a szart piszmogsz már? Mondtam, hogy ne azt a szart vegyed. A Samsungot kellett volna megvenned. Ja. Meg nem egy olyan hodály. Mert seggfej vagy, azé’, oké? Egy seggfej. Add el! Én tudok egy vevőt rá, ha kell. Azt’szerzek neked egy Samsungot, ha kell. Hehe… Akadj fel, jó?! Buzi.
És megszületett Bunk-o-mesterben a gondolat: összetereli ezeket az embereket, akik egyre többen vannak az országban. Megalapítja a Bunk vallást. Együvé gyűjti ezt a nyájat, együvé gyűjti azokat, akikben ott a nagy közös: a Bunk-o-szellem.
És hozzá is kezdett azonmód. Bejegyeztette a Bunk-vallást, és minden vagyonát beleölte egy óriásplakát kampányba. Azt remélte, hogy a pénz a jövőévi adóbevallásnál már talán meg is térül. És igaza lett, hiszen már az első évben több mint ezren csatlakoztak, és énekelték fennhangon az első Bunk-erben a Bunk-ok himnuszát, amit szintén Nagymesterünk, a numeróván Bunk-o-mester írt:
Ne gondold, nem vagy egyedül, Bunk-ok vesznek itt körül, ó körül. Nem kell neked iskola, kit lakat az jól, koma. Ne tagadd meg véredet, hisz Bunk-nak lenni: Élvezet.
A Nagyok közé tartozol, hatalmas a Bunk-akol. Te nem vagy rút, se jó, se szép, Bunk vagy, s ez épp elég. Lehetsz szegény figura, vagy igazgató, gyár ura; Ugyan, ne tagadd meg véredet, hisz Bunk-nak lenni: Élvezet.
Tégy ma azt, mi jólesik, ha Bunk vagy, a mindenit! Érezd át az életed, kóstolj meg mindent, míg lehet! Mi nem mondhatunk mást, csupán, hogy Bunk vagy, egykomám, S, hogy ne tagadd meg véredet, hisz Bunk-nak lenni: Élvezet.
És ha rosszul érzed majd magad, kapd elő Bunk-o-fonodat. Hívd Bunk-társad íziben, s érezd, Nagy vagy, ó, igen. Hisz nem vagy már többet egyedül: Bunk-ok vesznek itt körül. Ne tagadd meg véredet, hisz Bunk-nak lenni: Élvezet, ó, élvezet.
A szívem együtt dobban ezekkel a sorokkal. Tűzbe is mennék akár, ha ezeket énekelhetem. Na de most térjünk vissza gyorsan a Bunk vallás dokumentálásához, ami a feladatom. Az első év elég suskát hozott Nagy Bunk-o-mesterünknek, hogy még nagyobb reklámkampányba fogjon, így már a televízió is rendszeresen elkezdte sugározni az első Bunk-o-műsorait. Feledhetetlen! Az első ilyen a Bunk-ok-közt volt, és hatalmas sikert aratott. Ezrével csatlakoztak, fiatalok és idősebbek egyaránt. Én is ekkor csatlakoztam egyébként a Bunk-ok hoz.
Azelőtt rossz volt. Nem találtam a helyem. Azt hittem, hogy az életemnek nincs értelme. Így aztán nem is kerestem. Ez annyira zavart, hogy szégyelltem magam, biz’ isten, amiért minden hétvégén, péntekenként, végighánytam az utcát, mert annyira bekocsmáztam a srácokkal. Meg rossz volt, miután a vasárnap esti kokogőztől úgy ahogy kitisztult a fejem, és arra eszméltem, hogy már megint hétfő és rohadhatok benn a suliban már megint. Ez rossz volt. Mert éreztem, hogy az nem tesz boldoggá, hogy suliba járok, mert ugyan mi gyün majd abból ki, ha az életemnek úgysincs semmi értelme. A piálás is csak azért volt jó, meg a koko, meg miegymás — most már tudom — mert tartozni akartam a többi hasonszőrűhöz, a többi Bunk-hoz. Akkor azt hittem, hogy csak én vagyok ilyen, meg egy páran a bandából, és ezért rosszul éreztem magam. Minden öröm, ami volt nekem, csak pillanatokig tartott: a csajt csak addig élveztem, amíg széttette a lábát, a füvet csak addig, amíg szíttam, meg utána egy picit, a piát meg csak addig, míg zsibbasztott. És utána? Mindig undorodtam magamtól, hogy legszívesebben leköptem volna magam. Mert azt hittem, hogy csak én vagyok egyedül — legfeljebb még egy páran — ilyen szerencsétlen. Fogalmam sem volt, hogy valójában, vérem szerint Bunk vagyok. És mint Bunk, a Nagyokhoz tartozom, és ez csöppet sem szégyenletes, sőt. Szőrnyű identitászavarom volt — ahogy ezt nemrég hallottam — akár csak a homoszexuálisoknak, amíg el nem fogadják azt a tényt, hogy ők homokosok.
Az életemnek tényleg nincs semmi értelme, igaz. De tartozom valahová. Bunk vagyok! És millió számra vagyunk mi, Bunk-ok a világon, akiknek az életüknek nincs semmi értelme, ahogy ezt a második Bunk-o-ige oly’ szépen kifejezi: Értelme életednek, hogy rájöttél: Bunk vagy, s ennyi elég neked.
A Bunk-o-vallás lassan világvallássá növi ki magát. A Kormány már a harmadik év után belátta, hogy a Bunk-oké a jövő. Numeróván Bunk-o-mester ma a Köztársasági elnökünk és Egyházi vezetőnk egy személyben. És mióta fővallás lett a Bunk az országban, egy csomó minden is megváltozott. Ma már nem kötelező tanulni, ha valaki nem akar. (Ez egyébként semmit sem jelent, mert éppannyi magasan iskolázott bejegyzett tagunk van, mint analfabéta.) Aki Bunk, híven a himnuszunkhoz, azt teheti, amit akar. A lényeg, hogy élvezzük az életet, és hogy erősítsük identitástudatunkat, hogy mindannyian Bunk-ok vagyunk, mert ezen kívül csakis szomor van az életben:
Kint jégeső záporoz, kopog vadul Bunk-erünk tetején, S didereg az, ki kint maradt, távol Bunk-melegünktől, Mert szilajul keresi ő, mit rejt élete, ér-e valamit, a boldogtalan.
De itt benn, a Bunk nem keres értelmet ennek a szónak, Mert értelme, ha van is, mit ér ha tudja a Bunk? A jó Bunk-meleg miénk; ezen a Földön a Bunk a boldogabb.
Mit is mondhatnék még el a Nagy Bunk-o-mester tetteiről? Temérdek oldalt megtölthetnék vele, temérdek példát hozhatnék, hogy hogyan lettek boldogabbak az emberek, amikor ráébredtek önön Bunk-ságukra, és merték vállalni azt. Mennyi boldogságkönny folyt végig az arcokon, amikor befogadta és keblére ölelte őket egy egész Bunk-er. De engem arra kért fel az egyházkösségem Bunk-o-mestere, hogy dokumentáljam a Bunk-ok történelmét, és azt gondolom, hogy ebbe nem illenek ilyen érzelgős történetek.
A Bunk-ságnak jövője van, pontosabban csak a Bunk-ságnak van jövője. Ezt sajnos a nemBunkok egyre szilárdabban tagadják. Sajnos azzal, hogy a Bunk így elterjedt, szintén elterjedt a nemBunk. NemBunk mindenki egyébként, aki nem Bunk, és ki meri jelenteni, hogy Bunk a világ minden pénzéért sem lenne. Sokan vannak ilyenek. Mi Bunk-ok egyre jobban utáljuk a nemBunk-okat, mert a nemBunk-ok is egyre jobban utálnak minket. Gőgösek arra, hogy ők nemBunk-ok, és általában le is nézik a Bunk-okat.
Még szerencse, hogy a kormányban is sok Bunk van, így aztán tudunk ez ellen tenni valamit. A kormány tavaly bejelentette, hogy minden nemBunk-nak meg kell jelölni magát egy papírkörbe írt nagy kérdőjellel. Aki ezt nem teszi meg, és kiderül róla, hogy nemBunk, azt ki fogjuk csinálni. Ha a nemBunkok megmaradnának a helyükön és nem áskálódnának folyton a Bunk-ok ellen, nekünk sem kellene ilyen megtorlásokhoz folyamodnunk. De a nemBunk-ok elveszik az életterünket, ahogy azt a Bunk-o-ige is jól kifejezi: Bunk-nak lég kell, Bunk-nak tér kell, mert mi Nagyok vagyunk!
Boldog vagyok. A vallásom Bunk. Ez egy Új Kor, egy új rezsim. És ha az kell, tűzbe mennék Bunk-társaim oldalán a mi jó Majsztrónkért, alapító Bunk-o-mesterünkkért. Mert ahogy azt egyik Bunk-o-zsoltárunk csodálatos dala is mondja:
Ki Bunk-ot fenyeget, minket mind fenyeget. S csúful végzi majd mind a nemBunk, ha minket fenyeget. Mert megteremtjük mi, a Nagyok, az életteret, A nagy Bunk-o-birodalmat, hol a Bunk szabadon ihat és ehet, s élheti az igazat, a Bunk-o-életet.
Hallgasd meg azt a podcastot, amit Zalatnai Brigitta készített Az öt fa c. könyv írójával, B.T. Ailával és Wégner Judit színművésszel (Madách színház), aki remek alakításban olvassa fel, játssza el a könyvet. A podcastot, melyben sok személyes, izgalmas kérdés került napvilágra, alább hallgathatod meg (55 perc):
„Isteni olvasmány! Merüljünk bele a történetbe és hagyjuk magunkat elvarázsolni!” – Zalatnai (Palcsó) Brigitta újságíró, ÉletVezetés podcast
Ha érdekel a hangoskönyv vagy a nyomtatott könyv, katt az alábbi gombra, ahol akár nagy kedvezménnyel meg is rendelheted:
„Nagy aranyszínű villanásban látja az egészet: a fákat és az embereket, amint összecsapnak a földért, a vízért és a légkörért… Négymilliárd évnyi élet legbámulatosabb eredménye segítségre szorul. Nem, nem ők – mi. Segítségre mindentől és mindenkitől.” – Richard Powers
“A kárpát-medencei lét alapjait érintő kérdésfeltevés: mit tudok változtatni önmagamon, hogy holnaptól szebb legyen a világ?” (Somlósi Lajos: Rügyező hagyatékunk)
Az emberi lét tele van feszültséggel, gyakran felzaklató, fájdalmat hozó gondolatokkal és élettapasztalatokkal. Ahhoz, hogy az emberi élet fájdalma, zaklatottsága kioldódhasson, hogy valóban gyógyulhassunk, egyénileg és közösen, fontos minél gyakrabban belemerülni a csendbe. A csend nem a beszéd hiánya. A csend áthatja teljes lényünket, minden sejted, elemi részecskéd fürdik benne.
Van egy anekdota az Univerzumot átható, a teljességet hordozó csendről, én nagyon szeretem. Egy kis tengeri szivacs egy napon úgy dönt, zarándokútra indul – meséli Szvámi Véda – hogy felfedezhesse az Óceánt. Elzarándokol tehát egy sokat megélt szivacshoz, és azt kérdi tőle: Mester, hol van az Óceán? Az öreg szivacs így felel neki: Fiam, az Óceán benned van, és mindenütt körülötted. A fiatal szivacs csak hümmög, kitágul és újra összerándul, és úgy dönt, keres egy igazán bölcs szivacsot, aki elmondja neki végre, hol van az Óceán. Szóval hosszú, hosszú útra indul, az Óceán túlvégébe.
Több csend lenne Indiában vagy a Szentföldön, avagy Vatikán államban a Szent Péter székesegyházban? Ezeken a helyeken több az Isten, másutt meg kevesebb, vagy egyáltalán nincs jelen? Ugyan már! Legfeljebb vannak helyek, pl. templomok, vagy az erdő katedrálisai, ahol ezt a csendet, és a vele együtt tapasztalható, tágas lét-öröm-jelenlétet könnyebb észlelni. Helyek, ahol az emberi lárma könnyebben elcsitul, és így beléphetsz egy kapun.
Aki Isten hasonlatosságára teremtetett
Az ember egy különleges létkonstrukció: miközben ezen a Földi létsíkon él, a Bhu-lókában, ahol az öt érzékszervén át elborítják-megvakítják az ingerek, elárasztják a gondolatok, közben be van kötve sok más, nem Földi létsíkba is. A tálikus létsíkok átszüremlő valósága, áthatása miatt az önzés, a kegyetlenség, az erőszak és pusztítás világát is képes itt megteremteni; régről ismerjük ezt mindannyian. Ugyanakkor az ember képes ráhangolódni a magasabb, fényesebb létsíkok erejére-üzenetére, és ezáltal egyre tisztább, örömtelibb valóságot teremteni, belül és maga körül.
Embernek születni nagy kiváltság! Hatalmas lehetőségeket hordoz a gyógyulásra, és ezáltal arra, hogy valóban „szebb legyen a világ”.
Jézus így szólt tanítványaihoz az Olajfák hegyén (lásd a Pistis Sophiában):
„Fény Kincsestárának három kapuja és ennek kilenc őre van.”
Ahhoz, hogy ezt a kijelentést felfoghassuk, mindenekelőtt meg kell érteni a fizikai testbe zárt létezés és a finomtest (azaz linga) viszonyát. Szvámi Védának van egy remek metaforája erre: az öt érzékszerv által és a gondolatok által megtestesült valóság olyan, mint a hullámverés az óceán partján.
A hullámverés elvakít, feldönt, újra felállsz, újra feldönt, fájdalmasan felsérted magad a magad álmodta, kegyetlen valóság kövein. Az élet tele lesz küzdelemmel, szenvedéssel. Aztán egyszer csak találsz egy csendes öblöt, ahol belemerülhetsz a vízbe. Jól úszol – erre szolgál a jóga – így alámerülsz. És ahogy alámerülsz – ez a meditáció – megszűnik a hullámverés, és egy újszerű, mégis mélyen ismerős világ tárul ki előtted.
Aki merült már le tengerben, vagy akár csak úszkált a Balatonban, tudja, a víznek rétegei vannak, melegebb és hidegebb rétegek. Ezek a rétegek a különböző létsíkokból hozzád átszüremlő, átélhető valóság rétegei. Ezeket a valóság rétegeket pedig különböző szellemi lények lakják, melyek hatása, vetülete az emberi élet mindennapi küzdelmeiben, konfliktusaiban, frusztrációiban, örömeiben, flow-élményeiben és csodáiban is megjelenik. Az óceánban vannak cápák, de vannak fénylő gyöngyök is. A szándékerőn (azaz a Szankalp Shaktin) múlik, mit hozol fel az óceán mélyéről.
Ha belépsz az első fénykapun
A finomtest óceánba három kapun át léphetünk be – erről bővebben írtam A Fény három kapuja c. írásomban. Az első kapu a földi létsík világához „legközelebbi” finomtest kapu. Amíg ez a kapu zárva van, ha meditálni próbálsz, azt veszed majd észre, hogy elárasztanak a gondolatok és késztetések: Hopp, pittyent egyet a telefonom, üzenetem érkezett. Ki lehet az és mit akar? Itt ülök és meditálok, pedig még főznöm is kellene holnapra valamit! Jó lenne a hétvégén elmenni valahová, de hova? Micsoda finom illat? Almásrétes! Imádom az almásrétest! – Szóval amíg hasonló jön, az azt jelenti, hogy ez az első fénykapu zárva van számodra.
Ezek az elterelő késztetések azért vannak, hogy megérleljenek, hogy megedzzék az akaraterőd (az Iccsa Shaktit). Ugyanis összeszedettség nélkül, szétszórt energiákkal nem lehet belépni az első lingán, vagy fénykapun.
Az első fénykapu patrónusa Brahma, a teremtő istenség. Az átlépés egy kapun akkor lehetséges, ha van kulcsod hozzá. A kulcsot az életesemények folytán a kapukat őrző szellemi lényektől kapod meg. A folyamat jelentősen segíthető akkor, ha bizonyos mantrákat alkalmazol. A mantra egy specifikus információt hordoz, megszólítja, mintegy megcímzi a kapu őrzőjét.
Minden információ továbbításához szükséges egy megfelelő energiát hordozó hullám. Így működik a mobiltelefonod kommunikációja is: az alap ritmust, a GHz-es elektromágneses hullámot modulálják, formálják azért, hogy a hangod rezgései, vagy az internet-kapcsolaton utazó byte-ok átjuthassanak. A mantra alapjaiban véve ugyanígy működik. A mantrákat a Látók, azaz a Rishik hozták fel a csendóceánból; ezek gyöngyök, melyeket ott találtak a mélyben.
Az első fénykapun az Om námo Brahmáné namaha mantra segít átlépni.
Mielőtt belépnél – mert odabent, legalábbis kezdetben, sötét lesz, csendes sötét – jó, ha van egy szankalpád, egy teremtő szándékod, egy úti célod. Pontosan hová akarsz eljutni az életedben? Mi az, ami Neked most igazán fontos? Ebben a rövid videóban elmondom, hogyan kell a szankalpát megalkotni úgy, hogy valóban működőképes legyen.
Fontos azt is értened, hogy amikor belemerülsz a csendbe, amikor meditálsz, ott nincsenek képek, nincs mozi sem dallam, nincsenek gondolatok sem érzelmek. Csend van. A gyöngyöket, amit találtál, akkor tudatosítod majd, akkor nézhetsz a tükrükbe, amikor visszatértél a meditációból. Az életedben fog a hatása tükröződni.
Jut eszembe, tudtad, hogy India ősi neve Bharáta? És azt, hogy Bharáta volt az a Rishi, aki a színjátszást, a drámát a világunknak adta, és nem a görögök? Azért hozta el nekünk Bharáta a színjátszást, hogy ebbe a gyöngytükörbe nézve felismerhessük azt, amin változtatnunk lenne érdemes az életünkben. A szanszkrit nyelvtudós, Szvámi Véda szerint a Bharáta szó három szóból áll: a bháva, azaz érzés, érzület; a rága, azaz dallam; és a tála, azaz ritmus. Ez a három a földi játék lényege, és ez a három a valóságunk teljességét feltáró mantra lényege is.
Jármű a finomtest óceánjában: a jantra
Ha a csöndbe merülsz, mivel ott sem az öt érzékszerved, sem a kezed-lábad nem működik, szükséged lesz egy szállító eszközre, egy járműre is, amely a szankalpád által megjelölt helyre visz. Ez a jármű a jantra, ami egy geometriai forma. A jantra a mantra képi megfelelője.
Minden tapasztalatunknak van egy archetipikus szimbóluma, ezek a mandalák. Azonban nem minden mandalának van meg az energiája, hogy a finomtest csendjében vezessen, utaztasson. A jantrák – szemben a komplikált mandalákkal – általában egészen egyszerű, szakrális geometriai ábrák, vagy ilyenekből tevődnek össze: négyzet, háromszög, kör. Az első fénykapun átléptető mantrának ez a jantrája – egy négyzet és egy háromszög:
Azaz ez a jantra két részből áll, az első egy négyzet. Ez elhatárol az emberi élet függőségeitől, egyben a biztonságos tér alapja, a beavató piramis alapja.
Ez a jantra a repülő szőnyeg – aki olvasta Az öt fa című könyvemet, ott a történet főszereplői Gilgames útját követik visszafelé az időben, átzarándokolva Törökországon és Irak sivatagjain, és többek közt átélik a repülő szőnyeg emelő erejét egy iraki mecsetben.
Van tehát a valóságnak néhány „hő” rétege, lókája, ahová ez a repülő szőnyeg képes elrepíteni. A világunkat, életünket támogató-segítő, valamint huncut lényekről, a tüneménylényekről, akiknek a jelenléte az erdőben inkább észlelhető, egy meglehetősen gazdag leírás található Somlósi Lajos Az Erdő mint Eredő c. remekművében.
Ha a tüneménylények világán is túl akarunk emelkedni, a dévák és dévik, azaz az istenlények otthonába, akik szintén erőteljesen formálják mindennapi tapasztalatainkat, ez a kapcsolódás és emelkedés már végképp nem megy a benső megtisztulás nélkül. A benső tisztaságunk tükörképe a környezetünk, ahol élünk. Tovább emelkedni nem lehet az erdők szentségének, a növény és állatvilág tisztelete és megbecsülése nélkül. Aki magos Déva várát akarja felépíteni, annak tisztelnie kell az Anyát, a Természetet, a Shaktit. Csak vele együttműködve, együtt lélegezve, átélve-átérezve szállhat fel a következő, emelő-repítő jantrárta, ami a „csúcsán álló” háromszög.
A háromszög jantra nem más, mint a magyar őshagyomány szent állata, a sólyom:
Ez a kép Somlósi Lajos: Az Erdő mint Eredő, és Fafaggatás c. könyvéből származik.
A sólyom a szívig emel, és ott majd átalakul; és ekkor a saját életútját járó ember átléphet a következő fénykapun. Ez a fénykapu a szív templomában van a finomtestben, és amikor kinyílik, a létezés újabb dimenziója tárul fel – egy olyan erő és szépség, átölelő szeretet, amit nehéz szavakkal kifejezni.
Ahogy Az öt fa című könyvemben írom – mely a regény cselekményével párhuzamosan végig vezet az Ógörög-Óegyiptomi-Kaldeus beavatási úton –, minden nemzetnek van egy lényege, amit az adott nemzetbe született embernek ki kell művelnie. Idézek a könyvből:
„Egyszerre azt veszi észre, hogy egy egész nemzet lényegét hordozza magában. Lehet, hogy spanyol, német, amerikai, török vagy épp magyar. Egy nép lényegét hozta ide fel. Ez már a beavatás ötödik szintje, melyet az adott nép nevén neveznek: a német, a spanyol, az amerikai, a török vagy éppen a magyar… Ez a hely ebben a tájtemplomban ahhoz az emberhez szól, aki kész rá, hogy mélyebben bepillantson önmagába, át az idő hasadékain. Aki felkészült arra, hogy hordozza annak a nemzetnek a lényegét, ahová tartozik, ahová született. Ez a hétszintű beavatás ötödik állomása, amely által a drágakő kerül elő. A drágakő pedig a koronához tartozik.”
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy a küldetésed része az, hogy a szív terébe emelkedj a sólyom hátán: elfogadni és továbbadni ezt a teremtő, végtelen energiát, könnyedén és természetesen, átélni, hogy rajtad át áramlik.
Ehhez a szárnyaláshoz a kapu tehát bennünk nyílik. És ezzel megérkeztünk oda, ahonnan kiindultunk, az alapkérdéshez: Mit tudok változtatni önmagamon, hogy holnaptól szebb legyen a világ? Mi az a kis lépés, amit ezért ma megtehetsz?
Tudatosíthatod például, hogy minden napod, ez a mai is, sőt, minden lélegzeted ajándék, amit azért kaptál, hogy kibontakozhasson, általad, valami igazán felemelő.
„Cyberlazításnak hívjuk azt az állapotot, amikor pihenés gyanánt munka közben (vagy helyett) a közösségi média rengetegében merülünk el. Otthon, a nehéz nap után hálásan terülünk el a kanapén egy jó Netflix-maraton reményében. Pedig a digitális tér, a médiavezérelt világunk mindenre alkalmas, csak lazításra nem. Ez a túlstimulált környezet pont, hogy a figyelmed megszerzéséért küzd folyamatosan, megszakítás nélkül, s így önmagában képtelen a relaxálás bármilyen szintű biztosítására.”
– Írja Steigervald Krisztián a Generációk harca a figyelemért c. könyvében.
Kétfajta módon telnek a napjaim. Egyrészt otthon dolgozom, szabadon osztva be az időmet. Reggel meditálok, aztán írogatok (amint látod), jógázom, majd többnyire leülök a számítógép elé dolgozni. Számomra a reggel a kreatív időszak. Majd ebéd után szinte mindig jön egy fél órás, valóban pihentető relaxáció, ezt követően teázgatok, majd leülök újra dolgozni. Ezután, ha tehetem, és eszembe jut (bárcsak minden nap eszembe jutna!), kiszellőztetem a fejem a közeli erdőben – egy óra séta a fák közt hatalmas segítség, hogy összerendeződjek, feltöltődjek. Törekszem arra is, hogy a családdal is egyaránt törődjek, és imádom a vacsora körüli beszélgetéseket, és azt, ha felolvashatok a lányomnak esténként. Aztán lefekvés előtt újra meditálok – gyakorta azokkal, akik velem tartanak hétről-hétre.
Ez a napirend egy rendkívül hatékony és kreatív állapotot tart fent: az elmúlt két-három évben pl. írtam két könyvet a spiritualitás és az erdő kapcsolatáról, és született két világszabadalom, melyben igen nagy szerepet játszottam (ez utóbbi mesterséges intelligencia és orvosi képalkotás témakörében.)
Dr. Köves Alexandra, a Corvinus Egyetem ökológiai közgazdász professzora, a Boldogság program című közös előadásunkban elmondta, hogy ahhoz, hogy ne boruljon ránk a szemfedő nagyon hamar – nagyjából 15 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a klímakatasztrófát – az egyik alapvetés, amit meg kell kérdőjeleznünk: valóban a 36-40 órás munkahét számít munkának?
Dr. Köves Alexandra egyik diája az előadásából
Mit okoz a hagyományos munkanap bennünk és a külvilágban?
Erről is van tapasztalatom, mert heti egyszer bejárok a munkahelyemre és leülök a többiek közt egy irodában. A személyes találkozás és beszélgetés fontos – ez inspirál, hogy bemenjek. Mégis, azt veszem észre, hogy ez a fajta felfokozott rezgés szétzilál, és úgy látom, hogy nem csak engem. A csapatmunkánk évről évre egyre szétesettebb. Egyre nehezebben, vontatottabban, parttalanabb módon kezeljük a felmerülő és megoldandó problémákat, a hatékonyságunk évről évre zuhan, közelít a nulla felé. Van rálátásom, ugyanis 22 éve ugyanannál a cégnél dolgozom.
Steigervald Krisztián a fenti könyvében rámutat arra, hogy miután az asztalomra helyezett mobiltelefon messenger üzenete, vagy egy bejövő email vagy teams üzenet elvonja a figyelmem, az agyamnak kb. 20 percre lenne ahhoz szüksége, hogy visszataláljon ahhoz a témához, aminek a megoldásában épp elmerültem, és folytathassam a munkát ott, ahol épp tartottam. Ez szakértők által vizsgált és feltárt tudományos tény. A teams üzenetek pedig percenként érkeznek – manapság azt gondoljuk, hogy ez a jó munkakapcsolat. A mobil és email függésünk pedig olyan alapvető lett, hogy észre sem vesszük, sőt, normálisnak tartjuk. Mindez azonban lényegében megsemmisíti a hatékony egyéni és közös munkát. Ráadásul közben egyre feszültebbek és frusztráltabbak leszünk.
És amikor hazavergődőm egy ilyen szétesett nap után, valójában nem fáradt vagyok igazán, hanem tompa, nyomott, zaklatott, ingerlékeny, ez egy szétesős fáradtság. Van egy mély, kollektív barázdánk, amibe ilyenkor könnyen belezökken az ember: leül a TV elé, vagy kezébe kapja az okoseszközét, böngészi a közösségi média zaját, vagy nézi a filmeket, sorozatokat. És ezt gyakran kiegészíti azzal, hogy iszik. Majd belecsúszik az ember a zaklatott, gyakran súlyos álmoktól, forgolódástól terhes félalvásba, és másnap fáradtan ébred fel. És ahogy így telnek a hónapok és évek, azt veszi észre, hogy egyre frusztráltabb és fásultabb, végül depressziós lett. Közben megjelenik persze a magas vérnyomás vagy cukorbetegség, vagy más, súlyosabb állapot, amitől lelke mélyén végig rettegett.
Dr. Dittrich Ernő, a Pécsi Tudományegyetem professzora – aki a másik vendég előadó volt a Boldogság program c. estünkön – elmondta, hogy a globális környezetszennyezés alapvető oka az emberi lélek életpusztító rezgés szintje. Az ember benne van a fent vázolt taposómalomban, amitől végső soron nyomorult módon érzi magát – függetlenül attól, hogy mennyit keres. És hogy elviselje, addikciók tömegébe bonyolódik, melyek erőteljes terhet rónak az egész bolygóra. Beteg az egyén, és ez borítja fel az ökoszisztémánkat, mely több terhelést már nem bír elviselni.
Ha így folytatjuk, 2045-re – állítja Dittrich Ernő, összhangban a klímakutatókkal – kipusztul a földi ökoszisztéma 95%-a, ami magával rántja majd az embert is. Soha nemlátott katasztrófa szélén állunk, egy olyan összeomlás határán, ami mindenkit, kivétel nélkül súlyosan érinteni fog, függetlenül attól, hol lakik és mennyi a pénze vagy politikai hatalma.
Azonban, amikor hazaérek egy fárasztó, zsibbasztó nap után, lehetőségem van másképp dönteni. Nem könnyű, elismerem. Azonban épp ez az emberi létezés hatalmas kiváltsága: képesek vagyunk másképp dönteni.
Milyen másképp dönteni?
Dönthetek például úgy, hogy leülök jógázni, hogy valóban jól legyek, hogy minden izmomból kimossam a feszültségeket. Nem csak arról van szó, hogy helyreáll a vérnyomásod, vagy megerősödik az immunrendszered, vagy helyreáll az inzulintermelés, az adrenalin kiválasztás egyensúlya, vagy hogy azt veszed észre, hogy nem fáj a vállad, a derekad vagy a hátad, hogy visszatért az életkedved és a kreativitásod. Ennél sokkal többet kapsz: belemerülhetsz egy minden sejtedet átható energia és öröm pezsgőfürdőbe: a csendbe.
Dr. Bükki Tamás Aila jógaórája, Verőce
Most hadd jöjjön itt egy leheletnyi fizika – ígérem, élvezni fogod:
Szóval Willis Lamb 1955-ben Nobel-díjat kapott azért a felfedezéséért, hogy a vákuum, melyben az elemi részecskék – az atommagok és elektronok – táncolnak, nem semmi, nem üresség, hanem egy energiával feltöltött tenger, amivel minden töltött részecske folyamatos energia cserében áll. Ez a kölcsönhatás az energiával töltött vákuummal hozza létre a protonok és elektronok közti Coulomb-kölcsönhatást, a vonzást és taszítást, mely meghatározza az atomok periódusos rendszerét, és végső soron lehetővé teszi az életet (legalábbis azt a részét, amit az érzékszerveinkkel tapasztalunk). A tested minden atomja, minden elektronja, minden enzimje és fehérjéje, DNS-e folyamatosan ebben a végtelen, energiával töltött csendben fürdik.
A jóga ahhoz kell, hogy megalapozza a meditációt. A meditáció pedig nem más, mint tudatosan, átérezve ennek határtalan örömét, megfürödni ebben a csendben. Benne fürödsz mindig. Viszont amikor tudatosítod, oldódnak az elme megbetegítő zaklatottságai. Ez pedig azt hozza, hogy az egyéni és csoportos hatékonyságunk, probléma megoldó képességünk elképesztően felfokozódik. És közben egyre jobban leszel, nő benned a derű és a béke.
Társadalmi szinten pedig a folyamatok szinte észrevétlenül átformálódnak, méghozzá nem fokozatosan, hanem kvantumugrás-szerűen. Ha a felszínt nézed, nem érted az okát, mi hozta létre ezt a pozitív változást ebben a kaotikusan komplex rendszerben. Azonban a pozitív változás egyszer csak ott van. És amikor ez ott lesz, biztos tudod majd, mindenki tudni fogja: van jövője a gyermekeinknek. Van okunk ünnepelni! Ezt az állapotot hívják Egészségnek.
Mi lesz a jövő legnagyobb felfedezése?
Ahogy a Boldogság program 2., beszélgetős részében – ami nagyon izgalmasra sikerült – elmondtam: megadatott nekünk, hogy egy különösen fontos korban élhetünk. Elképesztő sokat tehetsz ugyanis azért, hogy másképp legyen. Csöppet sem vagy kicsi és tehetetlen! Ugyanis közös az elmemezőnk. Vagyis, bármit is írsz be ebbe a közös elmemezőbe (és minden gondolatoddal, kimondott szóval, tetteddel beleírsz valamit) – mivel az egyéni és közös tudatosság fénye erősödik – egyre inkább számít. Szuperhőse vagy annak, hogy fordíts a dolgokon, hogy visszaforduljunk a szakadék pereméről.
A rendszeres közös meditáció egy remek eszköze annak, hogy aktívan rátalálhass, ebben a közös és hatékony, örömteli munkában neked mi a pontos szereped.
Találjunk rá együtt arra a benső képre, mely megmutatja, feltárja előttünk a jövőnk-jelenünk világát, egy olyan Föld bárkát, ahol jó élni nekünk, és jó lesz a gyermekeinknek is! És ha épp nincs gyermeked, tekintheted akár úgy is, mint a szvámik: nekik minden ember és élőlény a gyermekük.
Biztosan tudom, hogy az átformált-megmentett jövőben fontos szerepet játszanak majd a tiszta, háborítatlan erdők és a fák – melyek messze többek faanyagnál: velünk együttműködő, gyönyörű szellemi lények. Olyasmit tudunk adni egymásnak, olyan tágasságot és örömet, hogy azt nehéz szavakba foglalni. A meditációim során azonban arra kaptam hívást, hogy mégiscsak próbáljam meg megmutatni. Ezért írtam meg Az öt fa c. könyvemet.
Az öt fa könyv mottójának választottam Thomas Berry filozófus és katolikus pap egy fontos és magalapozott jóslatát, mely a jövő legizgalmasabb felfedezéséről szól. És ennek semmi köze a mesterséges intelligenciához, a kvantumszámítógépekhez, vagy épp az űrhajózáshoz. Sokkal elementárisabb és meglepőbb. Ez az:
„A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón.” /Thomas Berry: The great work: out way into future/
„Jézus érzi, hogy sikerült teljesítenie az Atya akaratát: a leggonoszabb kígyóörvénylés közepette megszülte a szeretetet. Ez a teremtés célja: az eredendő Gyűlöletet átminősíteni Szeretetté. Ez az az út, amelyen mindannyian járunk. Csakhogy ez egy nagyon hosszú út. Mert a kígyónak sok ezer feje van.” (Müller Péter: Kígyó és kereszt)
A jó vagy a rossz, vagy mindkettő?
Honnan származik az emberi élet sokféle félelme, fájdalma? Honnan származik az agresszió, a csalás és az árulás? Hát az örökös háború? Miért súlyt minket megannyi fájdalmas betegség?
Nemrég tartottam egy előadást Veres Mónikával és Bóna Lászlóval, melynek címe A Béke Te magad légy! volt. Bóna László számomra új és elég megdöbbentő dolgokat tárt fel. Arról beszélt, hogy megvizsgálta az elmúlt évek nagy kríziseinek közös jellemzőit. A covid-19-nek, az ukrán-orosz háborúnak, a klímaválságnak, melyet az egyik legerősebb, reális szorongásforrás jelenleg; a kutatók szerint nagyjából 17 évünk maradt, hogy mérsékelhessük a teljes összeomlást. Szóval Bóna László megvizsgálta, hogy reagáltak és reagálnak ezekben a szorongató, félelemkeltő helyzetekben az emberek, összeírta a kollektív tüneteket. Majd megkereste, hogy melyik szer okoz hasonló tüneteket. És az anacardium jött ki, a kesudió. Ezt a szert a homeopaták leggyakrabban akkor adják, amikor valakinél rákos megbetegedést diagnosztizálnak. Az anacardiumot a kesudió vékony barna hártyájából készítik (mi már enélkül kapjuk a boltokban, de van egy épp olyan vékony barna héja, mint a mogyorónak). Abból a részéből készítik ezt a rákot gyógyító szert, ami elválasztja a keserűt az édestől.
Miről szólt pl. a covid-19 válság? Azt mondtuk például: ez az ember őrült, sőt közveszélyes, hogy megtagadja azt, hogy beadják neki a minket megmentő oltást. Vagy épp azt mondtuk: ez az ember őrült, hogy beadatja magának, sőt még a gyerekének ezt a kiteszteletlen vackot, hisz épp ez fogja megbetegíteni, talán meg is öli vele magát vagy a gyerekét. Két szemben álló nézőpont van. Két vélt ellenség. Van tehát az egyik fél, aki a jó, és ott van a másik, aki helytelenül jár el, sőt, ostobán. Melyik oldalra állsz?
Amikor körbe nézünk és keressük jószándékkal, hogy akkor most mit csináljunk, azokat a híreket fogjuk kiszűrni, amelyek minket igazolnak, a mi álláspontunkat erősítik. A közösségi média épp erre van kihegyezve: azt a véleményt, hírt kapod, amit a mesterséges intelligencia úgy ítél, hogy szeretni fogsz. A meggyőződésed egyre erősödik. A mérleghinta elbillen. És egyszer csak ott találod magad a „jó” oldalon. A gond csak az, hogy a másik oldalon lévő is ugyanazt képzeli, hogy ő a „jó” oldalon áll. Ez a hollywoodi narratíva. A szuperhősök világa, akik a „jó” oldalon állnak, és folyamatos véres harcban állnak a gonosszal.
És mindeközben mélyen belül tudjuk, hogy a másik oldalnak is valahol igaza van. A jin-jang egymást kiegészítő fekete és fehér részében mindig ott egy pont a másik oldalból. De ezt a hangot el kell nyomnunk magunkban. Ezt nem lehet megemészteni! Nem is mutathatjuk ki. Mert félünk, hogy ez még jobban eltávolítana minket egymástól. Ezért bezárjuk egy koporsó daganatba az életünk minden ellentmondását és elnyomott félelmünket.
És akkor mi az, ami a gyógyulás felé visz? Mit tud az édes-keserű határán lévő hártyából készített szer? Mindenekelőtt azt tudja, hogy képessé tesz arra, hogy felülemelkedhessünk a jó és rossz izolációs képzetén. Segít rálátni, hogy az életutak és a hozzá kapcsolódó döntések nagyon különbözőek lehetnek, és annak ellenére, hogy nagyon különbözőek, lehet, hogy mindegyik rendben van. Egyik embert igen is megmentette az oltás. A másik embert pedig megölte.
Másrészt megértheted azt is, hogy ha bezárod egy daganat-koporsóba a benned lévő negatív erőket, félelmeket, fájdalmakat, azok előbb-utóbb megmutatják magukat. Ezeket az erőket meg kell tanulni kezelni, mert végső soron a felemelkedésed szolgálják. Végső soron a békét és közös jól létünket szolgálják. De hogyan?
A Béke Te magad légy előadásunkat 2024. jan. 21-ig itt megnézheted.
Az élet gyógyító drámája
Létezik egy Neked kijelölt életút. Ez a te dharmád, a sorsod. Ha nem azt az utat járod, ami a sorsod, ami a te dharmád, akkor az életnek nincs katarzisa. Mi a katarzis? Az aláhullás és a felemelkedés, és közben a megtisztulás: megküzdeni egy nehézséggel, hogy a maga idejében és rendjében feloldódhasson majd az, ami fájdalmas volt, nyomasztó, zavaró, félelmetes. Meg kell küzdeni az kígyó valamelyik fejével.
Ha az életem tompa és langyos, ha nincs benne fejlődés, felemelkedés, akkor a végigélt élet lényegében haszontalan. Olyan, mint egy Csehov dráma – mondja Müller Péter: „Hősei mind vágyódnak valamire, terveznek, reménykednek, töprengenek – de mivel a katarzisig nem jutnak el: nem történik velük semmi. Csak hervadoznak, és isznak, és panaszkodnak, és tűnődnek, és elmúlnak.” Ilyen az elvesztegetett életidő. Pedig az életidő a legnagyobb ajándék, amit kaptunk.
A mozifilmekben bemutatott szuperhősök épp ezért olyan vonzók, mert egy rövid ideig, velük azonosulva, kiléphetünk a mindennapok tompa, csehovi egyhangúságából. Ám megoldást nem adnak, nem fedik fel a neked kirendelt életutat, nem segítenek az életed nehézségeire megoldást találni. És visszazökkentve a mindennapokba, talán még fájóbb az összkép.
Tehát mi a kulcs ahhoz, hogy megélhesd, az életednek minden tompasága, monotonitása, vagy épp nehézsége, fájdalma ellenére igen is van értelme? Hogyan tudod elérni, hogy egészségbe és örömbe oldódhasson az életed? A saját utadat járd!
Amikor Ardzsúna kilovagol a Kurushétra csatamezőre a harcra felsorakozott két sereg közé, és körbe néz, ott látja mindkét seregben barátait, tanítót, rokonait. És azt mondja a kocsihajtó Krisnának: na ezt én nem csinálom! Nem, én nem harcolok! És akkor Krisna megmutatja neki, hogy az ő életútja nem az, hogy elvonuljon egy barlangba és szent remete legyen. Hanem az, hogy vegye fel a kardját, még akkor is, ha fájdalmas. A saját életútját kell élnie, neki most a harcos útját kell járnia. És ha majd ezt az utat bejárta, ha ezzel a kígyóval megküzdött, akkor majd tovább léphet. Ha elvonulna egy barlangba, és a szent remeteséget hirdetne, egy álszent lenne csupán, és tele lenne az élete keserűséggel, majd előbb-utóbb fájdalmas betegséggel.
Alászálló és felemelkedő energiák: nágák és a kundalíni
Az ember a földi létsíkon él, amit Bhu-lókának is hívnak a jógik. Nem csak a fizikai testből állsz: te vagy az érzelmeid, gondolataid, benne vagy a szociális kapcsolataidban. Egy összetett energia rendszerrel rendelkezel. Nádik, azaz energia és információs pályák ezrein fűződsz önmagadhoz és a világhoz, melyben élsz. És ebben a fizikai testnél tágasabb energia rendszerben vannak csakráid: energiát és információt fogadó, adó és elosztó központok. Ezek a csakrák egyben hozzáfűznek más létsíkokhoz is.
A muladhára vagy gyökérközpont alatt van még 7 fontos csakránk, ezek a tálák. Legmélyebben fekvő csakránk a patála, mely a lábfejünkben helyezkedik el, pontosabban oda vetül. Az ehhez kapcsolódó létsík a nágák, a kígyók otthona. Ebből a világból vetül az életünkbe például a kegyetlenség és az agresszió. Hasonlóan, a többi hat alsóbb létsíkból, azaz tála-lókából vetül életünkbe például a féltékenység, az irigység, a félelem és önzés – vagyis sok negatív, lehúzó minőség, amit lépten-nyomon megtapasztalunk. Ezek azok a minőségek, azok a kígyók, amelyekkel meg kell küzdenünk.
A tálák létszintjén élő lényeknek egyetlen lehetősége van: a szegény gazdag lesz, a gazdag pedig elszegényedik. A gyengét kifosztják, megölik, aztán fordul a kocka, és az erősre is rátámadnak, megkínozzák és megölik. Nincs kiút a kígyók ékkövének és az aranynak, az elnyomó hatalom játszmáinak a bűvköréből, legalábbis önerőből nincs. A tála-lókák létszintjén nincs önzetlenség, adakozás, elvárások nélküli segítség. Mi azonban nem ezen a létszinten élünk!
A földi létsíkon, ahol élünk, lehetőséget kaptunk a felemelkedésre. A muladhára és gyökérközpontban ott van feltekeredve egy hatalmas lehetőség, egy hatalmas energia. Ez a kundalíni, mely szintén kígyó formájában van jelen. Amikor ez az erő elindul felfelé, megnő a stabilitásunk, felerősödik bennünk az életöröm, megjelenik az életünkben a kreativitás. Majd ahogy ez az energia tovább emelkedik, megjelenik bennünk az együttérzés, a megbocsátás és a feltétel nélküli szeretet. Ez az emberi élet potenciálja, amit együtt kibontakoztathatunk.
Fontos értened, hogy nem szükséges hinned abban, hogy léteznek a földi létsíkon kívüli más létsíkok, sem abban, hogy léteznek nádik vagy csakrák. Amikor pl. a tála-lókák befolyásáról írok, azt azért írom, hogy tudd, a jóga módszereket kínál arra, hogy az életedben megjelenő negatív hatásokat gyengíthesd. Azaz, ha gyakorlod a megfelelő eljárásokat, akkor megtapasztalhatod, hogy elkezd csökkenni az életedben pl. a félelem, az indulatosság, a csalás vagy az agresszió. Ha pedig olyan gyakorlatokat végzel, ami megerősíti a gyökérközpont és az a feletti energiaközpontok működését, azt tapasztalod majd, hogy megnő az életedben a biztonság, felerősödik a tetterőd, vagy végre megéled, hogy hallható vagy, vagy hogy szeretnek, hogy könnyedén adsz, vagy például felerősödik az életedben az életöröm. A jógához tehát nem szükséges hinni. Azonban, ha gyakorlod, sokrétű pozitív változást hoz majd az életedbe.
Vajon ezt a felemelkedő erőt miért szimbolizáljak ismét kígyóval? Azért, mert a gyakorlásban elsődleges fontosságú a fokozatosság és a kitartó, szelíd, erőszakmentes bánásmód önmagunkkal. Ha nem így teszel, és a változást túl gyorsan akarod elérni, a kígyó beléd mar. A jóga gyakorlásának alapja az ahimsza, azaz az erőszakmentesség.
Három kígyóval az öröklét kapujáig
A felemelkedő kígyó azonban nem is egy kígyó. Hermész botjára, a Caduceusra két kígyó csavarodik. A két kígyó a két fő energiapályát, az ida – azaz lényünk női, befogadó minőséget, és a pingalát, a férfias, kiáradó minőséget szimbolizálja. A Hold és a Nap. A bot maga a szusumna nádi, a fő energiapálya, melyben a spirituális energia, a kundalini kígyója felemelkedik a gerincünk mentén. Ehhez az emelkedéshez pedig az kell, hogy lényünk női és férfi oldala kiegyenlített legyen. Ennek a művészetét nevezik hatha jógának.
Természetesen ez a kiegyenlítettség nem hozható létre azzal, ha saját nemünket megváltoztatjuk. Az egyensúly azáltal születik, hogy férfiként megélem és elismerem a női, befogadó oldalam erejét, és nőként felismerem és megélem saját férfi, teremtő és kiáradó részem erejét. Egy párkapcsolat akkor működik jól, ha a két fél segíti egymást, hogy mindketten ezt a benső harmóniát megteremthessék önmagukban. Ha segítik egymást saját életútjuk kibontakoztatásában.
A három kígyó, az ida és a pingala, valamint a szusumna végül az ádzsna központba nyújtja fel a fejét. Az ádzsná csakra vagy 3. szemünk szerepe az, hogy az univerzális információs folyamból képesek legyünk kiszűrni azt az információt mely a személyes dharmánkhoz, az életutunkhoz szükséges. Ez a szűrő bennünk a Buddhi. Ez az intuíció székhelye. Ez a központ segít, hogy felismerjük mások elejtett szavaiban az útmutatást. Amikor ez kellően aktívvá válik, akár egy lehulló falevél, egy csöndes tó látványa, vagy akár a vonat ablakából figyelt elsuhanó házak képe is rádöbbentsen arra, merre kell, hogy haladj az úton.
Aha, tehát akkor az ádzsnát kell ébreszteni, hogy a saját életutamat járhassam?
Az a helyzet, hogy az energiaközpontokat csak együtt, összehangolt módon szabadna csak erősíteni. Mondok egy példát: ha valaki elkezd az ádzsná központra, azaz a 3. szemére „gyúrni”, akkor előbb-utóbb látni, hallani, érezni fogja mások gondolatait. És akkor megérzi majd azt is, hogy ez meg ez az ember bizony nagyon nem szeret engem. Ahhoz, hogy ennek ellenére vele tudjak maradni – ha ez a közös dharmánk része –, kellően erős anaháta, azaz szívközpont kell, és megfelelően erős múladhára, hogy mindeközben elég stabilnak is érezzem magam. Hogy a stabilitásom és biztonságom önmagamban nyugodjon, és ne a másik embertől függjön. Tehát, ha a 3. szemet nyitom a többi erősítése nélkül, sok fájdalmas helyzetet hozhatok az életembe. Csak akkor tudom az életeseményeket helyesen menedzselni, ha az energiarendszerem kiegyenlített. A kundalini kígyója csak ebben a benső kiegyensúlyozottságban tud fájdalom nélkül felemelkedni.
A három kígyó, az ida és a pingala, valamint a szusumna tehát az ádzsna központba nyújtja fel a fejét. Itt találkoznak ismét, ám tovább nem haladhatnak. Magasabbra nem érhetünk el a bennünk rejtőző kígyók erejével.
Azonban emberi lényként magasabbra is emelkedhetünk – akkor, amikor ez megadatik. Akkor adatik meg, amikor felkészültek vagyunk rá. A belső egyensúly megadja az oltalom erejét, és a rezzenéstelen stabilitást. Az éber, koncentrált figyelem és ellazult jelenlét meghozza a meditáló lélek számára a nagy átalakulást: a világ kitágul és a kicsi, magányos egyén rádöbben, hogy sokkal tágasabb, lényegében egy az Egésszel. Az ádzsná fölött megszűnik az idő. Megszűnik a feszültség az elmúlástól, mert aki ide elért, megtapasztalja: semmi lényeges nem múlik el benne soha.
Állítólag ez az a pont, ahol az ember teljesen szabadon dönthet az élete felől. És ez az a pont, ahol megszűnik annak képzete, hogy nekem van egy önálló sorsom és életem.
„Ebben a pillanatban Isten sorsa beteljesedett. A legvadabb gyűlölet és eltaszítás pillanatában megszületett a mindenkit átölelő szeretet.” (Müller Péter: Kígyó és kereszt)
