Próféciák a jövőből – tabu és intimitás

Szerző: Bükki Tamás | 2023. aug 31. | Tudomány és filozófia

A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón. (Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future)

Elnéztem ma az embereket a munkahelyemre jövet-menet. A legtöbben az utazásuk alatt a mobiltelefonjukat simogatják. Vagy kékfog füldugóval zenét hallgatnak és így néznek ki a fejükből. Közben fel-felvetődik bennük az, ami előttük áll: napi problémák, elintéznivalók, családi logisztika, aggodalmak, megbeszélnivalók, és persze fel-felbukkanó vágyak, amire rögtön rá is gugliznak. Ha nem tömegközlekedéssel utaznak elszigetelt-némán, akkor autójukba zárva araszolnak a napi dugóban elszigetelt-némán.

Egy ember hónapokat, vagy akár éveket leélhet úgy, hogy fákkal vagy a természet más csodáival nem találkozik. A fák legfeljebb az életének nem túl jelentős díszletei, pont mint egy tűzoltócsap vagy egy lámpaoszlop. Tehát elszigetelődik mindattól, ami él: a madaraktól, a fáktól, az esőtől és széltől, a fák levelein átszűrt fénytől, az élet lüktetésétől: és ennélfogva másoktól és önmagától.

Önmagától és egymástól? Ugyan már!

Oké, értem én. Az ego nagyon is azonosítja önmagát. Ez a test vagyok, ami kövér vagy sovány, izmos vagy épp nem az; én az vagyok, aki ilyen és ilyen ruhában szeret járni, sminkkel vagy anélkül; van párom vagy épp nincs, és ezek és ezek a barátaim. Ja, és van 938 ismerősöm a facebookon, és 2345 követőm az instán, és majdnem ennyi a tiktok-on, naponta tucatszor telefonálok, megválaszolok több tucat emailt, és több száz messenger, watsup és más cset-üzenetet. Én lennék elizolálódva magamtól és másoktól, meg az élettől? Estefelé olykor még sörözünk is, nyáron strandra járunk, havi egyszer legalább bulizunk, táncolunk, és gyakran vagy ritkábban, de ott van a szex is. Méghogy elizolálódunk, mi a fenéről beszélsz?

Huh, ez most valóban megfogott. A gond tudod az, hogy amint belépek egy másik ember nézőpontjába, valahogy felveszem azt a rezgésállapotot. Az életenergia vagy tudatossági szinten emelni pedig nem lehet úgy, hogy elmagyarázok egy másik nézőpontot. Ezért nem lehet elmagyarázni például egy favágónak, hogy mi a baj azzal, hogy a fákat vágja. Van belőlük elég, nem? – néz szét az erdőben. És ha azzal érvelek, hogy minden nap akkora erdőség tűnik el, ameddig a szeme ellát, azt mondaná talán, hogy igen, de jó nagy a Föld. És ha azzal érvelnék, hogy tudja-e, mennyi haszna van az erdőgazdaságnak azon az öles, nyolcvanéves bükkfán, amit épp kidöntött, és vállrándítására megmondanám neki, hogy kb. 780 forint, akkor talán elcsodálkozna, de rávágná, hogy amíg fizetést adnak neki, ez nem az ő dolga. Hát nem igaza van!

Na de most jól eltértél a tárgytól! – szinte hallom a jogos dorgálást. Ott tartottunk, hogy ugyan már, dehogy is izolálódunk el egymástól, dehogy is izolál el a város pezsgő élete, sőt!

A dolog úgy áll, hogy minden, ami körbevesz, a valós és virtuális kapcsolataid, a munkád, a ruhád és hajviseleted, minden a vágyott stabil énről szól. És talán még azt is elmondhatod, hogy törődsz a lelki fejlődéseddel is, ugyanis eljársz kineziológushoz, olykor elkészítteted a horoszkópod, vagy ha konzervatívabb vagy, eljársz pszichológushoz; vagy épp jógázol vagy meditálsz, vagy templomba jársz, vagy akár elmész spiri fesztiválokra is. De ez is csak az önazonosítás része, a vágy ugyanaz: ha spirituális útonjárónak azonosítod magad, az csak maradjon továbbra is így, nem igaz?  

Ha beteg vagyok, persze gyógyulni vágyom – de azt is csak addig, amíg fáj, amíg kényelmetlen. Gondolj bele, hány ember önti magába marékszámra azokat a gyógyszereket, melyek majd még jobban megbetegítik? Hogy továbbra is fájdalmasak a kapcsolataim, hogy majdnem mindig rosszul érzem magam a bőrömben, tele vagyok békétlenséggel, feszültséggel, hogy tele van az életem addikciókkal? – az kevésbé érdekes. Ha haragot táplálok másokkal szemben, sérüléseim vannak, ha elakadtam az úton, akkor talán épp a sérüléseimet konzerválom azokkal az eszközökkel, amiket azért választottam, hogy túlvigyenek a sérüléseimen és elakadásaimon. Mert így vagyok stabil és változatlan, minden problémámmal, nyugtalanságommal, konfliktusommal, látható és láthatatlan félelmemmel és szorongásommal.

Csakhogy az élet nem statikus. Az élet dinamikusan és folyamatosan alakul. Az ember világában ez akkor válik láthatóvá, amikor az élet kikényszeríti azt, hogy tudatosítsuk a kérlelhetetlen változást. Amikor az ego szilárdnak vélt rendszere meginog és elkezd szétesni. És ez szükségszerűen megtörténik. És itt egy tabutémához értünk. Azért megyünk bele, mert egy hatalmas felhajtóerőt képvisel.

Szóval, akármit csinálok, jógázhatok, meditálhatok, imádkozhatok, előbb-utóbb meg fogok betegedni. Mert a betegség az élet része, ez elkerülhetetlen. Vagy megbetegszik egy közeli hozzátartozóm. Meginog és széthullik egy párkapcsolat. Meghal valaki, aki közel állt hozzám.

Apropó: észrevetted már, hogy az élet olyan, mint egy villanás? Akárhány éves vagy is, ha visszatekintesz, olyan az egész, mint egy villanás. Így múlik el az életed. És ott fekszel a halálos ágyadon. Talán még van 30, vagy pár száz lélegzeted. Már tudod, hogy sem az orvos, sem egy csodatevő spiritiszta gyógyító, sem egy barát nem segíthet rajtad. Mi marad a gazdag kapcsolati tőkédből, a tulajdonaidból, a jól ápolt testedből, ami most készül épp abbahagyni eddigi működését? Ez a pillanat egy őszinte pillanat.

Az utolsó napokban visszahúzódnak az ún. doppelgengerek, azok a lényünket uraló erők, akik az ego szűk csapdájában tartottak, akik megpróbálták elhitetni, hogy az élet abból áll, hogy megfelelj otthon és a munkahelyen, a sok-sok üzenetváltásból és a pörgésből – most mindez eltűnik. A halál előtt 2-3 nappal a doppelgengerek felszívódnak, ez egy nagyon őszinte pillanat. Ekkor derül ki, amit mindig is sejtettél, ott mocorgott a tudatod peremén. Mit tapasztalsz ekkor?

Magányos vagyok és kétségbeesett! Vagy valami egész mást! Ó igen, ez épp az a tágasság, amit a fák annyiszor megmutattak nekem, amikor újra és újra magába ölelt az erdő! Ó, igen, ez épp az a könnyedség, szárnyalás és öröm, amibe újra és újra beléptem a napi meditációim során. Az egyik esetben magányosság, reménytelenség, csalódottság, düh és pánik, ezt éli át a lélek. A másik esetben béke, öröm, könnyedség, felszabadultság, az Élettel való egység élménye ébred benned. És az egész azon múlik, hogy villanásnyi életed, vagy élet villanásaid alatt mit gyakoroltál, minek adtál figyelmet újra és újra.

Semmilyen műszaki felfedezés, életet könnyítő újdonság nem tud ezen változtatni. A fákkal, az erdővel, az élővilággal átélt intimitás, az élet egészének átélése azonban igen. Ez az intimitás egy új életélményhez, a tágasság élményhez visz el. Az öröm hullámaira hangol, ami átsegít az életed nehézségein. És majd, amikor itt az ideje, átsegít a halál kapuján is.

Az emberiség eddig az élő természetet a tulajdonának tekintette. Az ember azt gondolta eddig, korlátlanul elveheti, amit talál. Felégetheti az amazóniai erdőt, ha a marháknak legelőt akar, vagy kiírthatja a kanadai fenyveseket, ha rájön, mennyi olajat tárol ott a homok.  Ez elvitt minket oda, hogy egész emberi civilizációnk az összeomlás határára került – és ezt tudományos megfigyelések támasztják alá. Még 30 év, ha minden így halad. A Föld bolygón 30 vetés és 30 aratás – a bolygó 30 lassú lélegzete. És most távoznak a „Föld-doppelgengerek”. Valami nagy és fontos határához érkeztünk: újjászületünk.

Az élővilág, a fák és az erdő, folyamatosan keresik, hogyan segítsék ki az embert a bajból. Mi magunk, úgy tűnik, erre nem vagyunk képesek. Azonban ezek a millió és millió gyökérkapcsolattal élő, idegsejtszerűen kapcsolódó fantasztikus élőlények valami nagyon-nagyon fontosat akarnak átadni nekünk. Segítenek elhozni nekünk egy benső transzformációt. És épp ez az, ami átírja majd ezt a nehéz jövőképet, amit az ökológia és klímakutatás tudománya rajzol elénk.

A Természet gyógyítani kezdte az embert.

A kérdés csak az: van-e kedved ezt az intimitást, ezt a tágasságot megtapasztalni, amit egy fán keresztül az erdő megmutathat neked? Van-e kedved megélni ezt az életedet, halálodat, és közös jövőnket formáló csodát? Lerázod-e ezért magadról természetes lustaságodat, az ego racionálisnak tűnő ellenérveit, mert hidd el, mindig talál majd elég indokot arra, hogy miért maradj otthon, miért maradjon úgy minden az életedben, ahogy épp van. Sorolja majd, ne félj, a fontos, halaszthatatlan feladataid. Az a kérdés, hogy van-e kedved, sőt, örömtől átitatott vágyad, hogy a jövő legnagyobb, és legcsodálatosabb emberi felfedezésének részese legyél?