„A meditáció nem pusztán kiüresedés – a béke az béke, nem csupán a háború hiánya; a csend nem egyszerűen a szavak hiánya; és a nyugalom sem energiahiány.” (Szvámi Véda Bháratí)
Mi a meditáció jelentősége életünkben?
A meditáció rendszeres gyakorlásnak az örömteli, harmonikus élet szempontjából rendkívül fontos szerepe van, ugyanis
feltölt– a mélyalváson kívül ez az egyik legfontosabb idegrendszeri töltődési lehetőségünk,
feloldja a káros stresszt
benső kiegyensúlyozottságot, stabilitást hoz,
feltételek nélküli létörömöt ad,
lehetővé teszi, hogy helyesen dönthess olyan élethelyzetekben, ahol racionálisan nem boldogulsz
megnöveli a kreativitásodat
felerősíti vagy megadja a jól lét életélményét
Ha próbáltál már meditálni, biztos észrevetted, hogy elárasztanak, elragadnak a gondolatok. Így a meditációból gyakran vagy töprengés, türelmetlenség lesz, vagy szendergés, álmodás. Miért van ez így?
Miért különleges ez az 5 napos, 5 hónapon átívelő kurzus?
Az ember sokrétű lény. Minden ember rá van fűzve energia tartályokra (tattvák) és egy hatalmas információ forrásra. A tattvákból folyamatosan energia áramlik lényünkbe. Csakráink ezt az életenergiát áttranszformálják és a nádik, avagy információs és energia csatornák hálózatán át közvetítik, ezzel biztosítva szerveink helyes működését, valamint érzelmi, mentális és szociális egészségünk fenntartását.
A tála csakrák a fizikai testben a lábakba vetülnek, azaz a muladhára vagy gyökérközpont alatt helyezkednek el és 7 van belőlük; hatásuk erősen befolyásolja az ember életét; ha túlzottan erőteljes a befolyásuk, akkor megbéklyózhatják a fejlődést azáltal, hogy pl. túlzott egós működést, féltékenységet, agressziót, önbizalomhiányt, kétségbeesést, félelmeket vetítenek az életünkbe.
E felett van még sok csakránk, az 5 legfontosabb, melynek hatása az emberi létünk alapvetően meghatározza: a gyökérközpont (muladhára), a szakrális központ (szvádhisztána), a köldökközpont (manipura), a szívközpont (anaháta), a torokközpont (vishuddhi). Valamint vannak olyan energiaközpontok is, melyek egy felsőbb világhoz jelentenek kaput, és az ember továbbfejlődési lehetőségét jelentik, ilyen pl. a 3. szem (adzsna csakra), mely által megérezhetjük például, hogyan cselekedjünk helyesen olyan helyzetekben, ahol racionális eszközökkel nem lehet megfelelően dönteni.
A granthik bogok, vagy kapuk, melyek az energia-rendszerünkben a muladhára (gyökérközpont), az anahata (szívközpont) és az adzsna (harmadik szem) csakrákhoz kötődnek. Amíg ezek a granthik vagy bogok nincsenek feloldva, a meditáció nehezen adatik: különböző gondolatok rohannak meg, amik elterelik a figyelmedet, és így nem jöhet létre tiszta meditáció. Ennek a kurzusnak fontos része a granthi-szádhana, egy speciális mantra-jóga gyakorlatsor. Minderről bővebben olvashatsz még a Fény három kapuja c. írásomban.
A kurzus folyamán először a nádik nyitásával, az energia rendszer óvatos ébresztésével alapozunk. Majd oldjuk a tála csakrák befolyását. Ezt követi majd a granthi-szádhana gyakorlata, mely képes megnyitni a Fény kapuit az energia és információs rendszerünkben, és ezáltal új dimenziókat tud nyitni a meditációban és a megismerésben.
Kezdőknek vagy haladóknak való?
Egyaránt jöhetsz akkor is, ha kezdő vagy, és akkor is, ha haladó vagy a jógában vagy meditációban. A gyakorlatok könnyűek, nem igényelnek hajlékonyságot. Kezdők is el tudják végezni.
Ha van már meditációs technikád, követsz egy hagyományt, azt továbbra is kövesd nyugodtan! Az itt elsajátítandók a meditációd hatékonyságát hivatottak fokozni, azaz nem távolítanak el Gurudtól, Mesteredtől. A granthi szádhana praxis megengedi, hogy bármilyen vallási vagy spirituális utat kövess.
Az itt tanítottak nem képezik részét semmilyen vallásnak, gyakorolhatod akkor is, ha keresztény vagy, vagy hindu, vagy akár mohamedán. És akkor is, ha nincs semmiféle ilyen elkötelezettséged.
Helyszín:
Az órák egy gyönyörű jóga teremben lesznek Budapesten, a 2. kerületben, a János-hegy lábánál.
Időpontok:
5 vasárnap, 9:30-tól kb. 15:30-ig. A kurzus dátumai:
december 10.
január 14.
február 11.
március 10.
április 7.
Az alkalmak egymásra épülnek, ezért csak egyben lehet részt venni a kurzuson.
Ez a kurzus az Erdőmediáció oktató képzés része, de függetlenül, önálló kurzusként is részt tudsz rajta venni.
Mikor való neked ez a kurzus?
Ez a kurzus neked való, akkor, ha szeretnél
fejlődni spirituálisan
feltöltődni
megtanulni meditálni
elmélyíteni a meditációd
mélyebb önismeretre szert tenni
növelni a kreativitásod
növelni az életörömöd
A kurzus ellenjavallt számodra akkor, ha krónikus mozgásszervi betegséged van és fájdalmas a mozgás, illetve szív és érrendszeri betegségek esetén, továbbá akkor, ha agyi sztrókod volt, valamint pszichiátriai korképek esetén. Továbbá nem alkalmas akkor sem, ha súlyos gerinc problémád, pl. gerincsérved van, mely akut fájdalommal jár.
Kérlek, hogy jelentkezésednél mindenképp őszintén add meg pillanatnyi egészségi állapotod, mert csak így tudok segíteni neked!
A kurzus ára:
A kurzus ára: 78.000 Ft.
Az előleg: 28.000 Ft. Az előleg nem visszatérítendő.
Jelentkezési határidő: 2023. december 6.-a.
Maximális csoportlétszám: 15 fő. A helyeket a jelentkezés sorrendjében töltöm fel. A jelentkezés az előleg befizetését követően válik érvényessé.
Az előlegen túli díjat a kurzus első napján, dec. 10-én kell rendezni, célszerűen, egy összegben és készpénzben. Ha ez Neked gondot jelent, jelezd kérlek, és megbeszéljük, keresünk megoldást.
Jelentkezés menete:
Töltsd ki kérlek a jelentkezési lapot ide kattintva.
Ezt követően számlát küldök Neked az előleg befizetéséhez, melyet átutalással, vagy pár kattintással bankkártyával rendezhetsz.
Miután rendezted az előleget, a jelentkezésedet visszaigazolom.
Amikor az elme elég erős, az anyag változik. Amikor az elme gyenge, az elme változik, és nem az anyag. /Szvámi Véda Bhárati/
Minden, amit látsz, hallasz, benned, belül fodrokat kelt. A benned élő figyelő, a lélek, az elme fodrozódásait figyeli. És kivetíti, megteremti a külvilág illúzióját. Minden gondolatod hasonlóképp, fodrokat vet az elme tavában. És képes interferálni a tapasztalati világ fodrozódásaival.
A kreatív ember képes csöndben lenni, és figyelni ezt a külső-benső tájat. A csöndben egyre többre lát rá. Figyelmével pedig befolyásolja, felerősíti az elme mintáit, és képes lesz áthozni ezeket a „valóságba”. A kreativitás egy benső varázslat, mely olyan erős, hogy többek számára megjelenik. Megjelenik a külső világnak hívott térben is. A meditációnak hívott állapot gyakorlása, többek közt, ezt a kreativitást hivatott erősíteni.
A teremtő képességünket tehát kibontakoztathatjuk. Azonban el is nyomhatjuk, szét is zilálhatjuk. Rengeteg olyan apparátus van a közelünkben, ami egyfelől nagyon hasznos, másfelől meg is öl bennünk képességeket. Remek dolog például az, hogy egy térkép applikáció a telefonban lévő GPS-el kombinálva mutatni tudja nekünk az utat, de egyben elsorvasztja a tájékozódási képességünk, vagy azt, hogy oda tudjunk fordulni más emberekhez, beszélgetésbe elegyedjünk és útmutatást kérjünk. Ha folyton a mobilunkba bújva vagyunk, reggel ezzel kelünk, este ezzel fekszünk, utazás közben is a csetelünk, böngészünk, elmulasszuk az élet legszebb, legértékesebb pillanatait: az eső és a nap játékát, a hulló levelek ívét, az emberek vonásainak szépségét.
Ma fokról fokra átadjuk az irányítást a minket körülvevő programoknak, mesterséges intelligenciának. A programok kezdik megmondani, milyen hír fontos nekünk, mire vágyjunk, mit csinálhatunk. Az elme elgyengül. Az ember mintegy lecsavarozza az elméjét. És akkor mi lesz? Hová jutunk? Egy olyan állapotba, ami épp ellentéte a meditáció kreatív csöndjének.
A lecsavarozott elme spirituális novella ebbe az állapotba nyújt egy bepillantást. Remélem, hogy utána, mint egy haiku után, lesz benned egy rebbenésnyi csend. És ebből a csendből valami nagyon is kreatív születik.
Bükki Tamás Aila: A lecsavarozott elme
– Ezért darabokra szednek majd, meglátod!
– Az lehet – Tym nem nézett Zyo-ra. Bekapcsolta a motort, az infra fényszórók felizzottak. Tym a fényreceptorait hozzáigazította a fényszórók spektrumához, majd gázt adott. Az autó hangtalanul megindult az úton, hamar elérte a terepviszonynak megfelelő optimális sebességet. Zyo hirtelen mozdulattal a hátsó ülésre pillantott.
– Alszik. Mindig olyan, mintha aludna. Merre akarod vinni?
– Az emberek majdnem mindig alszanak, majd megszokod.
– Nem lesz időm megszokni, mert már holnap lekapcsolnak. Csak te lehetsz ilyen őrült – elrabolni egy embert. Ezt nem fogjuk megúszni, törölni fogják az emlékeinket!
– Minek jöttél velem, Zyo, hm? Csak sopánkodsz.
– Mert, mert… – Zyo nyelt egyet. – És hova visszük…? Mi is a neve?
– 223478-912. Amúgy nem visszük messzire. Úgy gondoltam, kivisszük a rezervátumból, de rögtön vissza is jövünk. Megmaradt néhány régi kőház a tengerparton. Tűrhető. Ha szerencsénk van, egy hétig sem találnak ránk. Talán elég lesz…
– Ha egy antropológus android mondja, én mindent elhiszek – Zyo hangja karcolt.
Tym rápillantott és megcsóválta a fejét. Lassított, az út szélére húzódott, de nem állította meg a kocsit. Néhány pillanatig rezzenéstelen szemekkel nézte Zyo holdszerű arcát.
– Nézd, 30 éve kutatom az embert. Elolvastam több ezer könyvüket a letűnt korból, megnéztem több ezer filmet és színdarabot, hallgattam a zenéjüket, kívülről tudom a történelmüket és analizáltam is az anyagot százféle szempontból. Sokat tudok az emberről, többet mint a legtöbb android. Bejártam a telepekre is. Speciális megfigyelések sorozatát végeztem, a megfigyeléseimet analizáltam, elméleteket állítottam fel, melyeket megengedett kísérletek sorozatával próbáltam igazolni, és mindezt megvitattam a többiekkel a kongresszusokon. És tudod mit mondok, Zyo! Fogalmam sincs, hogy mi az ember. Hogy miért védjük őket, miért tápláljuk őket a telepeinken évszázadok óta.
– Mert szentek.
– Persze! Fogalmad sincs, mi az, hogy szent! – csattant fel Tym. Majd lehalkította a hangját. – Csak besöpröd ezt is a szőnyeg alá… program szerint!
– Tudod, hogy nem szállhatsz szembe a legmélyebb szintű programunkkal, Tym! Elpusztítod magad.
– Dehogy. Te vigyázol rám, nem igaz? – Néhány pillanatig Zyo-ra meredt, az arcát fürkészte. – Tudod, csupán fanatikus vagyok. Nem elégszem meg fél válaszokkal. És teszem, amit tennem kell, ennyi az egész.
Az autó újra felgyorsult. De most Tym nem optimális sebességgel vezetett, gyakran kifarolt az útról. Zyo összeszorította a száját és egy szót sem szólt.
A ház meglehetősen romos állapotban volt, a tető több helyen beszakadt. Tym megállította a kocsit. A garázskapu semmilyen elektromágneses jelre nem válaszolt. Tym megvonta a vállát, kiszállt, felpattintotta a csomagtartót és egy feszítővassal jelent meg. Zyo döbbenten nézte, ahogy a vállán egyensúlyozva a vasrudat a garázskapuhoz sétál; majd reccsenés, aztán Tym halk kurjantása – mindez annyira idegenszerű volt, hogy Zyo belesápadt. Aztán Tym már ott is volt mellette az ülésen és önelégült mosollyal beindította az autót. Behajtottak a ház alá mélyesztett garázsba.
– És most? – kérdezte Zyo és a hátsó ülésen egyenes háttal, csukott szemmel üldögélő emberre nézett. – Még mindig alszik.
– Felvisszük. Ha nem jön szép szóra, megfogjuk a lábát és felhúzzuk magunkkal.
– Ezt… ezt nem mondhatod… – Zyo állkapcsa némán tovább járt, ahogy a férfira meredt. Tym felkacagott. Aztán kiugrott a kocsiból és kinyitotta a hátsó ajtót.
– Ablakom tárva. Bedől a múlt, visszatér: álmodni se kell. /Ryokan: 44 haiku, Terebess Gábor fordítása/
Tym megfogta az ember kezét, amint az kiszállt az autóból. Zyo némán kullogott mögöttük. Egy android mindig racionálisan viselkedik, Tym – akarta mondani, de aztán csak sóhajtott – vagy majdnem mindig – tette hozzá magában.
*
– Látod, már több mint 24 órája vagyunk vele, és tessék, mivel tudsz többet? Semmivel. Csak ül itt az embered és mást sem csinál, csak bóbiskol. Válaszolt egyetlen kérdésedre is?
– Nem, nem válaszolt – sóhajtotta Tym. – De kell lennie valaminek, amivel sikerül…
– Mi sikerül? Fel tudod egyáltalán tenni a kérdést, amire választ akarsz?
– Igen. – Tym lassan Zyora emelte a tekintetét. – Mi az ember? És – tette hozzá halkabban – az android? Ne nézz így rám! A racionális választ tudom én is, Zyo. Mi vagyunk a lecsavarozott elme, ugye ezt mondtad volna kapásból, az emberről lecsavarozott elme. Mert az ember rájött, hogy a gondolatai silányak és zavarosak; elméje alkalmatlan arra, hogy tovább fejlődjön a segítségével. Ezért leválasztotta magáról az elmét – és így lettünk mi, androidok, ránk hagyta. És ők most más utat járnak. De milyen utat, Zyo? Vannak válaszaink, de csak racionális válaszaink vannak.
– De Tym, hiszen egész lényünk nem más, mint a ráció köré épített anyag.
– Igen, pontosan. Hát ez az. Sőt, egész társadalmunk a racionális kérdésekről és a rá adandó racionális válaszokról szól. Egy lecsavarozott világ. És ott van elfelejtve és mindig számon tartva közepén ez a hústömeg, amiről leváltunk, ami épp ezért nem lehet racionális. Zyo, az ember jelenléte a társadalmunkban abszolút nem racionális jelenség!
– Csak éppen ő a legmélyebb szintű programunk tárgya.
– Így van. Nincs is ezzel semmi baj. Csak éppen elegem van, Zyo, a racionális feleletekből!
– Hülye vagy, Tym.
– Igen… lehet, hogy ez lenne a megoldás – mondta Tym, és a sziklafalra meredt, aztán visszanézett néma szerzeményükre. Az ember a tengerparton ült a homokban. Nyitott szemeiben a tenger hullámzása tükröződött. Tym nézte egy darabig, aztán ismét a föveny szélén meredező sziklafalra pillantott.
A sziklafal előtt madarak köröztek és kétségbeesetten rikácsoltak. Tym elmosolyodott.
– Most hová mész?
– Felmászom arra a sziklafalra. Nézd, az embernek ennie kell. Gondoskodnunk kell róla. Hozok neki tojást.
– Hogy mit csinálsz?
– Felmászom arra a sziklafalra. Addig szedj össze némi uszadékfát, hogy tüzet gyújthassunk! Hogy megsüthessük neki.
– Tym, légy észnél! Ha szétzúzod magad a sziklákon…
– Akkor összecsavaroznak. És ha nem, az sem érdekel. Szedj össze némi tűzifát, mindjárt itt vagyok!
Zyo-ban rettentő feszültség támadt – sikítani szeretett volna, de aztán csak némán bólintott. Lehajtott fejjel megindult a parton.
Csak a fadarabokra figyelt, egy, kettő, ott egy nagyobb, ez három, ott egy másik, ez négy, kell még egy pár, hogy elég legyen a tűz – mennyi is kell még? Aztán leroskadt az ember mellé. Lábait felhúzta és oldalról nézte, csak nézte az embert.
Nem fordult a sziklafal felé, amikor Tym teste szétzúzódott a sziklán. Csak ült és tovább nézte az embert, aki csak ült és tovább nézte a tengert.
Szél támadt, felerősödött a hullámzás, aztán minden lassan lecsendesedett. A dagály a sziklafal tövéig emelkedett, sőt egy kicsit meg is mászta a sziklát. Aztán visszahúzódott a tenger, jött megint a dagály, majd a víz újra visszatért. A fövenyen pedig ott ült Zyo, egyedül. Szerette volna lecsavarozni magáról az elméjét ő is, akár csak az ember valamikor. De hiába ült ott, nem sikerült, nem vitt el belőle semmit a víz – csak Tymet, de őt aztán nagyon. Lassan feltápászkodott és lehámozott magáról néhány moszatot. És elindult valahová.
Vadludak hívnak: induljak haza vélük e késő estén.
A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón. (Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future)
Elnéztem ma az embereket a munkahelyemre jövet-menet. A legtöbben az utazásuk alatt a mobiltelefonjukat simogatják. Vagy kékfog füldugóval zenét hallgatnak és így néznek ki a fejükből. Közben fel-felvetődik bennük az, ami előttük áll: napi problémák, elintéznivalók, családi logisztika, aggodalmak, megbeszélnivalók, és persze fel-felbukkanó vágyak, amire rögtön rá is gugliznak. Ha nem tömegközlekedéssel utaznak elszigetelt-némán, akkor autójukba zárva araszolnak a napi dugóban elszigetelt-némán.
Egy ember hónapokat, vagy akár éveket leélhet úgy, hogy fákkal vagy a természet más csodáival nem találkozik. A fák legfeljebb az életének nem túl jelentős díszletei, pont mint egy tűzoltócsap vagy egy lámpaoszlop. Tehát elszigetelődik mindattól, ami él: a madaraktól, a fáktól, az esőtől és széltől, a fák levelein átszűrt fénytől, az élet lüktetésétől: és ennélfogva másoktól és önmagától.
Önmagától és egymástól? Ugyan már!
Oké, értem én. Az ego nagyon is azonosítja önmagát. Ez a test vagyok, ami kövér vagy sovány, izmos vagy épp nem az; én az vagyok, aki ilyen és ilyen ruhában szeret járni, sminkkel vagy anélkül; van párom vagy épp nincs, és ezek és ezek a barátaim. Ja, és van 938 ismerősöm a facebookon, és 2345 követőm az instán, és majdnem ennyi a tiktok-on, naponta tucatszor telefonálok, megválaszolok több tucat emailt, és több száz messenger, watsup és más cset-üzenetet. Én lennék elizolálódva magamtól és másoktól, meg az élettől? Estefelé olykor még sörözünk is, nyáron strandra járunk, havi egyszer legalább bulizunk, táncolunk, és gyakran vagy ritkábban, de ott van a szex is. Méghogy elizolálódunk, mi a fenéről beszélsz?
Huh, ez most valóban megfogott. A gond tudod az, hogy amint belépek egy másik ember nézőpontjába, valahogy felveszem azt a rezgésállapotot. Az életenergia vagy tudatossági szinten emelni pedig nem lehet úgy, hogy elmagyarázok egy másik nézőpontot. Ezért nem lehet elmagyarázni például egy favágónak, hogy mi a baj azzal, hogy a fákat vágja. Van belőlük elég, nem? – néz szét az erdőben. És ha azzal érvelek, hogy minden nap akkora erdőség tűnik el, ameddig a szeme ellát, azt mondaná talán, hogy igen, de jó nagy a Föld. És ha azzal érvelnék, hogy tudja-e, mennyi haszna van az erdőgazdaságnak azon az öles, nyolcvanéves bükkfán, amit épp kidöntött, és vállrándítására megmondanám neki, hogy kb. 780 forint, akkor talán elcsodálkozna, de rávágná, hogy amíg fizetést adnak neki, ez nem az ő dolga. Hát nem igaza van!
Na de most jól eltértél a tárgytól! – szinte hallom a jogos dorgálást. Ott tartottunk, hogy ugyan már, dehogy is izolálódunk el egymástól, dehogy is izolál el a város pezsgő élete, sőt!
A dolog úgy áll, hogy minden, ami körbevesz, a valós és virtuális kapcsolataid, a munkád, a ruhád és hajviseleted, minden a vágyott stabil énről szól. És talán még azt is elmondhatod, hogy törődsz a lelki fejlődéseddel is, ugyanis eljársz kineziológushoz, olykor elkészítteted a horoszkópod, vagy ha konzervatívabb vagy, eljársz pszichológushoz; vagy épp jógázol vagy meditálsz, vagy templomba jársz, vagy akár elmész spiri fesztiválokra is. De ez is csak az önazonosítás része, a vágy ugyanaz: ha spirituális útonjárónak azonosítod magad, az csak maradjon továbbra is így, nem igaz?
Ha beteg vagyok, persze gyógyulni vágyom – de azt is csak addig, amíg fáj, amíg kényelmetlen. Gondolj bele, hány ember önti magába marékszámra azokat a gyógyszereket, melyek majd még jobban megbetegítik? Hogy továbbra is fájdalmasak a kapcsolataim, hogy majdnem mindig rosszul érzem magam a bőrömben, tele vagyok békétlenséggel, feszültséggel, hogy tele van az életem addikciókkal? – az kevésbé érdekes. Ha haragot táplálok másokkal szemben, sérüléseim vannak, ha elakadtam az úton, akkor talán épp a sérüléseimet konzerválom azokkal az eszközökkel, amiket azért választottam, hogy túlvigyenek a sérüléseimen és elakadásaimon. Mert így vagyok stabil és változatlan, minden problémámmal, nyugtalanságommal, konfliktusommal, látható és láthatatlan félelmemmel és szorongásommal.
Csakhogy az élet nem statikus. Az élet dinamikusan és folyamatosan alakul. Az ember világában ez akkor válik láthatóvá, amikor az élet kikényszeríti azt, hogy tudatosítsuk a kérlelhetetlen változást. Amikor az ego szilárdnak vélt rendszere meginog és elkezd szétesni. És ez szükségszerűen megtörténik. És itt egy tabutémához értünk. Azért megyünk bele, mert egy hatalmas felhajtóerőt képvisel.
Szóval, akármit csinálok, jógázhatok, meditálhatok, imádkozhatok, előbb-utóbb meg fogok betegedni. Mert a betegség az élet része, ez elkerülhetetlen. Vagy megbetegszik egy közeli hozzátartozóm. Meginog és széthullik egy párkapcsolat. Meghal valaki, aki közel állt hozzám.
Apropó: észrevetted már, hogy az élet olyan, mint egy villanás? Akárhány éves vagy is, ha visszatekintesz, olyan az egész, mint egy villanás. Így múlik el az életed. És ott fekszel a halálos ágyadon. Talán még van 30, vagy pár száz lélegzeted. Már tudod, hogy sem az orvos, sem egy csodatevő spiritiszta gyógyító, sem egy barát nem segíthet rajtad. Mi marad a gazdag kapcsolati tőkédből, a tulajdonaidból, a jól ápolt testedből, ami most készül épp abbahagyni eddigi működését? Ez a pillanat egy őszinte pillanat.
Az utolsó napokban visszahúzódnak az ún. doppelgengerek, azok a lényünket uraló erők, akik az ego szűk csapdájában tartottak, akik megpróbálták elhitetni, hogy az élet abból áll, hogy megfelelj otthon és a munkahelyen, a sok-sok üzenetváltásból és a pörgésből – most mindez eltűnik. A halál előtt 2-3 nappal a doppelgengerek felszívódnak, ez egy nagyon őszinte pillanat. Ekkor derül ki, amit mindig is sejtettél, ott mocorgott a tudatod peremén. Mit tapasztalsz ekkor?
Magányos vagyok és kétségbeesett! Vagy valami egész mást! Ó igen, ez épp az a tágasság, amit a fák annyiszor megmutattak nekem, amikor újra és újra magába ölelt az erdő! Ó, igen, ez épp az a könnyedség, szárnyalás és öröm, amibe újra és újra beléptem a napi meditációim során. Az egyik esetben magányosság, reménytelenség, csalódottság, düh és pánik, ezt éli át a lélek. A másik esetben béke, öröm, könnyedség, felszabadultság, az Élettel való egység élménye ébred benned. És az egész azon múlik, hogy villanásnyi életed, vagy élet villanásaid alatt mit gyakoroltál, minek adtál figyelmet újra és újra.
Semmilyen műszaki felfedezés, életet könnyítő újdonság nem tud ezen változtatni. A fákkal, az erdővel, az élővilággal átélt intimitás, az élet egészének átélése azonban igen. Ez az intimitás egy új életélményhez, a tágasság élményhez visz el. Az öröm hullámaira hangol, ami átsegít az életed nehézségein. És majd, amikor itt az ideje, átsegít a halál kapuján is.
Az emberiség eddig az élő természetet a tulajdonának tekintette. Az ember azt gondolta eddig, korlátlanul elveheti, amit talál. Felégetheti az amazóniai erdőt, ha a marháknak legelőt akar, vagy kiírthatja a kanadai fenyveseket, ha rájön, mennyi olajat tárol ott a homok. Ez elvitt minket oda, hogy egész emberi civilizációnk az összeomlás határára került – és ezt tudományos megfigyelések támasztják alá. Még 30 év, ha minden így halad. A Föld bolygón 30 vetés és 30 aratás – a bolygó 30 lassú lélegzete. És most távoznak a „Föld-doppelgengerek”. Valami nagy és fontos határához érkeztünk: újjászületünk.
Az élővilág, a fák és az erdő, folyamatosan keresik, hogyan segítsék ki az embert a bajból. Mi magunk, úgy tűnik, erre nem vagyunk képesek. Azonban ezek a millió és millió gyökérkapcsolattal élő, idegsejtszerűen kapcsolódó fantasztikus élőlények valami nagyon-nagyon fontosat akarnak átadni nekünk. Segítenek elhozni nekünk egy benső transzformációt. És épp ez az, ami átírja majd ezt a nehéz jövőképet, amit az ökológia és klímakutatás tudománya rajzol elénk.
A Természet gyógyítani kezdte az embert.
A kérdés csak az: van-e kedved ezt az intimitást, ezt a tágasságot megtapasztalni, amit egy fán keresztül az erdő megmutathat neked? Van-e kedved megélni ezt az életedet, halálodat, és közös jövőnket formáló csodát? Lerázod-e ezért magadról természetes lustaságodat, az ego racionálisnak tűnő ellenérveit, mert hidd el, mindig talál majd elég indokot arra, hogy miért maradj otthon, miért maradjon úgy minden az életedben, ahogy épp van. Sorolja majd, ne félj, a fontos, halaszthatatlan feladataid. Az a kérdés, hogy van-e kedved, sőt, örömtől átitatott vágyad, hogy a jövő legnagyobb, és legcsodálatosabb emberi felfedezésének részese legyél?
Ha szereted az erdőt – ha fontos Neked a klímavédelem – ha szeretnéd mélyíteni a meditációd – ha szeretnéd a gyógyító erdő örömét másokkal is megosztani.
Fontos, hogy a fákra és az erdőre az emberek ne csupán díszletként tekintsenek, hanem minél többen át is érezhessék közösségünket mindazzal, ami él. Ez gyógyulást hoz és békét. A pozitív változáshoz összhangban kell cselekednünk. Az összhang megteremtésének az eszköze pedig a hatékony meditáció.
A jövő legnagyobb emberi felfedezése az emberi intimitás felfedezése lesz mindazokkal a más létmódokkal, amelyek velünk élnek ezen a bolygón. – Thomas Berry: The Great Work: Our Way into Future. Bükki Tamás Aila fordítása
Az egy éves képzés október 21-én szombaton indul. Időtartama: 9 hétvége + 1 nap, összesen 19 nap. Zárása: 2024. aug. 24.
Kedvezményes jelentkezési határidő: 2023. augusztus 30. Jelentkezési határidő: 2023. október 9.
Minden további részletet megtalálsz ide kattintva vagy a RÉSZLETEK gombra kattintva.
„A legnagyobb klímavédelem, ha lelki fejlődésedet állítod életed középpontjába.” – Dr. Dittrich Ernő (Pécsi Tudományegyetem)
– Nem kíméllek. A helyzet úgy áll, hogy egy robogó autóban ülünk, és padlógázzal rohanunk a klímakatasztrófa szakadéka felé – mondja klímakutatással foglalkozó tudós barátom. Komoran bólint, majd hozzáteszi: – Ha a fékre taposnánk, akkor is a szakadékba zuhanna az autó. Mert ott van a soktonnás tehetetlenség. Az a rengeteg üvegházhatású gáz, amit fékevesztett száguldásunkban kiokádtunk, fajtájától függően 50, de akár még 200 évig is melegíti majd még a bolygót. – Aztán rám emeli szomorú, mélybarna szemét, és látszik rajta, nem érti, miért mosolygok magamban.
– Nézd, a 2015-ös klímaegyezményt azzal a céllal írta alá sok nemzet – folytatja lendületesen –, hogy 2 ᵒC alatt tartsa a Föld felmelegedését, de igazából 1.5 ᵒC lenne a biztonságos. Bár úgy tűnik, hogy a rá kiszabott normát az EU és az USA is teljesíti, de csak amiatt, mert eszméletlen nagy környezetszennyezést finanszíroznak a Föld túloldalán. Exportáltuk a környezetszennyezést Kínába és Indiába, ahol az üvegházhatású emisszió exponenciálisan növekszik, a nyugati világ fogyasztási őrületének köszönhetően. Ma már 1.1 ᵒC átlag felmelegedésnél járunk, és minden jel arra mutat, a katasztrófa elkerülhetetlen – szakállába túr, beharapja az alsó ajkát, majd lepillant a poharában lévő sör utolsó, megmelegedett kortyára. Felhajtja, a pohár szárazon koccan az asztalon. Megköszörüli a torkát, majd folytatja:
– Minden hónapban eltűnik egy Berlin méretű erdő – fák milliói, amelyek megköthették volna a CO2-ot, amelyek hűtötték volna a talajt. A jégsapkák olvadásával a Föld egyre több napfényt fogad magába. Az olvadó, tengervízzel keveredő édesvíz nem csak megemeli a tengerszintet, országokat árasztva el, hanem leállítja a fő óceáni áramlatokat, és ezáltal drasztikusan megváltozik az éghajlat minden régióban. Ez pedig ahhoz vezet, hogy végül megolvad a permafroszt, amely alatt hihetetlen mennyiségű metán halmozódott fel. Ha ez kiszabadul a légkörbe, elszabadul a pokol.
Hallgatunk mindketten. Ő a szakállát tekergeti idegesen, majd rápillant a söröspoharára, figyeli a perem körül rászáradt habot. Aztán rám néz, és ismét nem érti, amit lát.
– Nem hiszed? Hárítasz te is.
– Dehogy! Gondolom, ezek tudományos evidenciák. És hát érezzük már a bőrünkön. Perzselően forró nyarak, és szárazság. Aztán hirtelen özönvízszerű esők. Vagy épp, mint a trópusokon. És minden évben 3-4 olyan óriási erdőtűzről kapunk hírt, mely korábban jó, ha száz évente csak egyszer pusztított.
– Így van. Tudod, amikor a permafroszt megolvad, és ez nagyjából 30 éven belül bekövetkezik, megszűnik a földi élet 99.9%-a. De már előtte elindulnak majd a 100 milliós éhező tömegek. Legfeljebb ha 30 vetésünk és aratásunk maradt. Azon töprengek, mit fog csinálni az országunk kormánya, már ha lesz még ilyen, amikor nem pár ezer, hanem sok 10 millió menetült éhező és kétségbeesett ember sáskahada örvénylik majd a határainál? Hidd el, a koronavírus válság és az utána felbukkanó agresszióhullám pici fodor csak a Balaton felszínén ekkora cunamihoz képest. – Felsóhajt, hosszan néz rám. – Most már hárítasz, gondolom. Azt gondolod magadban, ez biztos nem így lesz, majdcsak kitalálnak valamit a tudósaink. Ilyesmit gondolsz, nem? – fürkészi a szemem.
– Tudod, én teljesen mást látok magam előtt. Hullámzó, végtelen erdőket, és embereket, akik társként kezelik a fákat. Olyan embereket, akik átérzik egységüket mindazzal, ami él, olyan embereket, akik mélyen tisztelik az életet. Egy egyensúlyba hozott Bolygót látok magam előtt.
– Mindig idealista voltál – legyint.
Elmosolyodom.
– Kérsz egy kis vizet?
– Söröd már nincs?
– De, van.
– Na, halljuk! Tölts a vízből és halljuk! Csak azt tudnám, hogy csinálod.
Megvonom a vállam. Az üvegkancsóból tiszta forrásvizet töltök neki. A víz boldogan járja dervistáncát a pohárban.
– Szivárványemberek. Hallottál már róluk?
A fejét rázza. – Ezt most te találtad ki, ugye? Túlteng az írói fantáziád.
– Persze! Ugyanakkor mégsem. Ők tényleg léteznek. A csíra már megmozdult bennünk. Valójában mindig is jót akartunk egymásnak. Gondolj csak bele, semmi sincs, ami olyan jó lenne, mint másoknak segíteni a bajban, igaz?
– Folytasd! – kortyol aprókat a vízből.
– A tudósok jóslata pontos lenne, ha nem hagytak volna ki valami nagyon lényeges komponenst a számításból. A szivárványembereket, akik ott élnek mindannyiunk szívében.
– Vágyakozni lehet, de az nem elég – sóhajtja.
– Egyetértek. Azonban a teremtő kívánság az ember egyik legfontosabb ereje. Látnunk kell, sőt, át kell éreznünk, milyen lesz a jövő. Az a jövő, amit választunk, ahol jó élni. Látnunk kell a jövőben magunk, úgy, hogy összhangban élünk a Természettel – vagyis önmagunkkal – mert rájöttünk, sosem voltunk tőle különálló létezők.
Megérintek egy fát, és átérzem az erdő egészét, és átérzem, hogy a fák társuknak fogadnak. Egy gazdag pillanat alatt, egyetlen fa érintésétől megtelik jókedvvel, friss energiákkal a lényem. Kipihent leszek és érzem, pezseg bennem az életöröm. Hát persze, hogy tisztelem az élő Természetet! – Önmagam részeként tisztelem. Ezt lélegezzük be, és amit kilélegzünk, amit teremtünk, az valóban segítő és építő.
– Mondom én, idealista vagy. Hogy jutnánk idáig? Nincsenek rá évezredeink. Legfeljebb, ha 17 évünk maradt. Na?
– Tudod, olyan ez, mint a fázisátalakulás. Melegíted a jeget, és látszólag semmi változás, a jég kemény jég marad. Aztán egyszer csak átalakul, olvadni kezd, és megjelenik valami teljesen új, a folyékony, csillogó víz. Erről beszéltél az imént, ugye? – pillantok a szemébe.
– A változás hirtelen jön – bólint.
– De ugyanez visszafelé is működik. Egy ember, aki megemelte a tudatossági szintjét és ezzel megemelte az életenergiáját, sokat tesz a többiekért. Egy ember, aki rendszeresen elcsöndesedik, meditál, vagy mindfulnesst gyakorol, és megengedi, hogy a fák és az erdő segítse ebben. Egy ilyen ember több száz, vagy több ezer embertársa tudatosság- és energiaszintjét emeli meg. És mivel meditálnak, és egyre többen teszik ezt, teremtő összhangba is kerülnek. És a többiek, akik még nem tesznek így, öntudatlanul elkezdenek másképp dönteni a mindennapjaikban: egyre ritkábban vesznek például egyszer használatos divatos ruhákat, vagy más olyan termékeket, melynek brutálisan nagy az ökológiai lábnyoma. Hamarosan ott lesz minden terméken, mekkora az ökológiai lábnyoma, épp mint most a kalória. Amikor zöldséget vagy péksüteményt vesz, nem teszi majd műanyag vagy papírzacskóba, van ugyanis nála egy erre alkalmas, újra és újra használható szövetzsákocska. Vagy épp biciklire száll, amikor csak teheti, autó helyett. Milliárd apró döntés nap, mint nap.
És persze ezzel együtt egyre többen tudatosítják, hogy jól létük, jó közérzetük kulcsa, ha tesznek önmagukért aktívan. Ha törődnek testük és lelkük ápolásával, és elkezdenek naponta jógázni, meditálni, Tai-Chit, Csikungot, vagy más hasonló tudatosság- és energiaszint emelő technikát gyakorolni. Ez pedig tovább erősíti a pozitív változást körülöttünk. Nem csupán a szakadék felé rohanó autó fékjére lépünk, hanem összhangban az autó csökkenő sebességével elfordítjuk a kormánykereket. Ez az a dimenzió, amiről a tudomány eddig megfeledkezett.
– Jó, tegyük fel, hogy lehetséges – kortyolgatja a vizét tovább tudós-ökológus barátom. – De ne feledkezz el arról, hogy a változásnak az ember ellenáll. Az ego benntartja a keréknyomban. Az alkoholista alkoholt akar. A zajhoz szokott ember a strandra is kiviszi és bömbölteti maga mellett a zenét. És ha erdőbe megy, egy tiszta környezetbe, ott is kiabál, szemetel és dohányzik.
– Jól látod. De tudod, csak addig áll ellen, amíg kényszert érez magában. Lehet ez külső kényszer, de lehet belül is, egy hozott és tudatlanul működő emlék, egy hamis, megbetegítő képzet. Ám minden betegség lehetőség a változásra. Azt a jövőt, amiről beszéltem, nem lehet kikényszeríteni. Viszont megszületik a maga egyszerűségével és természetességével. Így gyógyulunk.
– Ha nem a kényszer, akkor mi lesz az, ami erre az összehangolt változtatásra ráveszi az embereket?
– A feleségem vart régi függönyökből egy csomó zsákocskát. Vagy egy tucatszor mondta nekem, hogy abba szedjem a pékárut vagy a répát, és ne tépjek le emiatt újabb műanyag zacskót. Mégis, újra és újra elfelejtem.
– Na látod, még te is!
– Így van. Viszont amikor abba szedem, és így nem kell otthon a kukába dobni egy újabb műanyag vagy papírzacskót, büszke vagyok magamra. És ez megerősít abban, hogy egyre jobban figyeljek.
– Azaz?
– A szivárvány lényege a színek spektruma. Az ember választhat. Szabadon. Minden döntésemmel szavazatot adok le, fordítok a kormánykeréken – ezt fontos tudatosítani. Azonban felszabadítom embertársaimat. Választhat így is és úgy is. Választása egy szín a spektrumból, ám választásának hatása van. Én magam is olykor olyan megoldást választok, ami nem épp klímabarát. Azonban felszabadítom a többieket, és ezzel magamat is. Vádak helyett, ego növelő „én különb vagyok” ítéletek helyett, mely engem felemel azon az áron, hogy másokat mélyre nyom. És ez a szabadság így felhajtó erővé válik, és azt eredményezi, hogy egyre nagyobb örömmel és egyre gyakrabban hozok olyan döntéseket, ami mindenkinek jó. És így, még ha autóztam is a nyaralásunkra jövet-menet pár száz kilométert, tudom, kompenzálhatok: például fákat ültethetek. És egyszer csak a dolog átbillen, és 30 év múlva már egy zéró emissziós autóban robogunk dús erdőkben, tiszta folyókkal ékes, fellélegző, újjászületett világban. És tudod, mit érzek?
– Mit? – teszi le a kiürült poharat.
– Büszkeséget. Rád, és minden embertársamra büszke vagyok, akikkel mindezt létrehoztuk. És érzem a többieket, gyermekeim pillantását, unokáim boldogságát, ahogy mélyeket lélegeznek a tiszta levegőből.
És érzem a fákat is. Hozzáérintem a jobb kezem egy juharfa érdes törzséhez, és megérzem az egész erdőt, ahogy együtt lélegeznek, és együtt örülnek velem. A juhar levele egy nagy ötujjú, simogató tenyér. Határtalan, felemelő, végtelenül tágas élmény! – Elhallgatok. Aztán rápillantok. Mosolyog, látom mélybarna, fénylő szemén.
– Kérsz még egy pohár sört? Vagy inkább töltsek még egy kis forrásvizet?
„És amit látsz, megtapasztalja majd a világ, és tanúbizonyságot tesz majd amellett. Tehát a világnak csak a te gyógyulásodra van szüksége, hogy meggyógyulhasson.” – A csodák tanítása
Ajánlott irodalom:
Dr. Dittrich Ernő: A jövő neve élet. Megoldás a klímaváltozásra, avagy a változás 6 programja (Magyar klímavédelmi kft, 2022.) Részletekhez katt ide!
Dr. B. T. Aila: Az öt fa – misztikus regény (Gajarti Könyvkiadó, 2023.) Részletekhez katt ide!
